Holdciklus

Adri az első emeleti bérelt lakás ablakpárkányán üldögélt, egyetlen meggyújtatlan cigarettát forgatott az ujjai között. Két napja nem szívott egy szálat sem, igazán büszke volt magára, egészen mostanáig.

Az égen gyülekező felhők eltakarták a csillagokat, csupán a fogyó hold sarlójának az alsó csücske látszott ki mögülük. Lent az utcán néhány buliba induló kölyök randalírozott. Az Üllői útról idáig hallatszott a forgalom, a türelmetlen dudálás és mostanában még a Metrópótló autóbuszok is jócskán fokozták a zajt. Adri a szája sarkába illesztette a cigit, felgyújtotta az öngyújtóját, bámult a narancssárga lángba.

Az ablak alatt becsapódott a társasház nagykapuja. Adri lekattintotta az öngyújtót, kikapta a cigit a szájából, és kihajolt az utcára. Karcsú, napszemüveges nő sietett el az ablak alatt, feje köré színes muszlinsálat tekert. Cipője sarka visszhangot vetett a falak között. Adri jó negyvenesnek tippelte a nőt, úgy sejtette, férjes asszony lehet, aki tilosban jár.

Óvatosan visszahúzódott. A nő akkor bukkant fel a lépcsőházban, amikor az a szívdöglesztő Zalán beköltözött a felettük levő lakásba. Adri olykor hallotta a halk kopogást az ajtón, és hangfoszlányokat, amik átszűrődtek a vékony falakon. A fiúval még a költözésekor futottak össze a lépcsőházban és mutatkoztak be egymásnak, bár Adri nem hitte, hogy Zalán emlékszik rá.

Adri visszatette a cigarettát a szájába, meggyújtotta. Csukott szemmel mélyet szívott belőle, élvezte, ahogy a nikotin a tüdejébe és a véráramába kerül.

Ma Roland, a főnöke újfent felbosszantotta azzal, hogy rásózta a zacskós tejek átválogatását és a tejes ládák kitakarítását. A leundorítóbb melót, ami egy ilyen éjjel-nappali kisboltban létezik. A savanyú, megtúrósodott létől végig öklendezett, hiába húzott gumikesztyűt, azt a szagot hazáig az orrában és a bőrén érezte. Ráadásul a férfi úgy beszélt vele, mintha a seggéből rántotta volna elő.

Sürgősen másik állást kell szereznie. Minél hamarabb megpattanni ebből a rabszolgamelóból. Budapestre érkezését követő azonnali sokkhatás után mostanában kezdett feloldódni. Mindössze öt hét kellett hozzá, hogy hálásból elégedetlen legyen. Nem hálátlan, mert sosem felejti el Rolandnak, hogy kisegítette szorult helyzetéből, viszont nem azért jött el otthonról, hogy húsz kilós dobozokat emelgessen, és romlott áruk után takarítgasson napi tíz órában alamizsnáért, tetejében feketén.

– Mi a fenét csinálsz?

Adri összerezzent. Hanna meglepte, olyan csendesen settenkedett a konyhába. Gyorsan kifújta a füstöt az ablakon és kilógatta a cigarettát.

– Nem bírok aludni. Sajnálom, hogy felébresztettelek.

Hanna összefonta a mellkasán a karját.

– Nem aludtam. Viszont megegyeztünk, nincs bent dohányzás. Szerinted nem érzem?

– Sajnálom. – Adri bűnbánóan belenyomta a maradék cigarettáját a befőttesüveg tetejébe. Akkor készítette maga mellé, amikor letelepedett az ablakpárkányra.

– Azt mondtad, leszoksz!

– Akarok.

– Hát pont az akarat hiányzik! Többet ne forduljon elő! – Hanna nekitámaszkodott a konyhapultnak. – Mondd, mitől akadtál ki megint?

Adri megvonta a vállát.

– Roland egy seggfej!

– Az – értett egyet Hanna. – De attól még a bátyám.

– Úgy érzem, kihasznál, mert tudja, hogy jelenleg rászorulok a segítségére.

Nagyon kellett az a nyomorult állás, ha nem akart szégyenszemre hazakullogni, hallgatni anyja szemrehányását, amit biztosan úgy vezetne fel: „Én előre megmondtam…” És nem akart csalódást okozni az apjának, aki töretlenül hitt benne, támogatta.

– Akkor intézd úgy, hogy ne Rolitól kelljen függnöd.

– Ha felmondok, akkor kellemetlenséged lesz belőle.

– Nekem? – Hanna tágra nyitotta a szemét. – Mármint azért gondolod így, mert a bátyám?

– Nem. Azért, mert te ajánlottál be.

– Figyu, Adri! Szükséged volt segítségre! Viszont, ha tovább tudsz lépni, akkor tedd meg! Amit most csinálsz, csupán kifogások gyártása.

Hanna megfordult és visszavonult a szobájába. Adri leugrott az ablakpárkányról, utoljára kinézett az utcára. Kopogott az eső a fák levelein és a parkoló kocsik tetején.

Zalán sietett végig a szemben lévő járdán. Adri azon gondolkodott, vajon a fiú mikor rohant a csaja után, és miért? Tuti itt hagyott a nő valami fontosat, a srác meg utána vitte anélkül, hogy rendesen felöltözött volna. A lámpák sárga fénye megvilágította, rövid ujjú pólója nedvesen simult izmos hasára, széles vállára. Adri úgy ítélte, hideg van odakint ilyen lenge öltözethez. Annyit azért megengedhet magának, hogy végignézze, ahogy a fiú hazaér. Zalán sötét, haja vizesen kunkorodott a nyakába, megszaporázta a lépteit, de mintha megérezte volna, hogy figyelik, felnézett. Egyenesen rá.

Adrin átfutott az a jófajta bizsergés, egy pillanatra elfelejtett levegőt venni. Kiszáradt a az ajka, gyorsan megnyalta. Zalán megtorpant mosolygott, ahogy rákacsintott. Adri utána nézett, a fiú még egyszer hátrafordult, mielőtt beszaladt a bejárat fedezékébe.

Adri dübörgő szívvel elmosolyodott, miközben bezárta az ablakot. Felsóhajtott, és a mosogató alatti kukába dobta a befőttesüveg-tetőt a hamuval és a csikkel.

Ránézésre a kölyökképű Zalán nincs huszonöt éves. Miért kezd fiatal srác létére egy olyan nővel, aki az anyja lehetne?

Adri behúzódott a szobába, leült a számítógépe elé. Megnyitotta az e-mail fiókját, hogy megnézze, kapott-e üzenetet munkaügyben. Potencianövelő szer, Kedvezményes utazás állt a megnyittatlan levelek címében. Semmi fontos.

Az utóbbi hetekben minden mostaninál jobbnak tűnő álláshirdetésre elküldte az önéletrajzát, de egyelőre sehonnan sem kapott választ. Nem tudta eldönteni, ő ilyen peches, vagy ez általános tendencia.

Ezután álláshirdetéseket böngészett. Mindenképpen jobbat keresett a mostani munkájánál. Külkereskedelmi végzetségéhez illőt. Nem talált olyat, amire már ne jelentkezett volna.

Elkeseredetten – mielőtt meggondolná és elmenne a bátorsága – üzenetet pötyögött Bálintnak, a sarki kávézó tulajdonosának. Néhány napja lettek ismerősök a Facebookon, miután átbeszélgették odalent a fél délutánt. Bálint kérdései alapján Adrinak az volt a benyomása, hogy a férfi munkaerőt keres, csak éppen nem hirdeti. A férfi igazán megnyerő modorú, kedves fickónak tűnt. Kócos, széles mosolyú, intelligens, a karikagyűrűjéről ítélve nős. Adri gyér tapasztalata alapján úgy ítélte, hogy a nős férfiak stabilak és megbízhatóak. Ilyen az apja, a bátyja és néhány ismerőse is.

Elgondolkodott azon, hogy talán nem kellene így a közepébe vágnia és három napos ismeretség után állásügyben zavarnia Bálintot, de azt mondják, aki mer az nyer és bátraké a szerencse.

Adri rányomott a küldés gombra, mielőtt végképp túlgondolja és inába száll a bátorsága, majd azonnal kikapcsolta a számítógépet.

Egész éjjel forgolódott, elszunyókált, utált munkahelyével álmodott, meg az anyjáról, aki folyamatosan azt dörgölte az orra alá, hogy mennyire rossz emberismerő, ezért vigyázzon, nehogy kihasználják! Mióta Adri kollégista lett tizennyolc évesen, ezt kellett hallgatnia minden alkalommal, amikor hazalátogatott.

Apja bíztatta a költözéskor. Megértette, hogy a falujukban, az ország keleti felén esélye sincs a tisztességes boldogulásra. Az egyetemista évei alatt Adri hozzászokott a nagyvárosi nyüzsgéshez, mindig hiányzott neki, amikor hazament. Már az első év végén tudta, hogy soha nem akar visszatérni unalmas szülőfalujába, ahonnan menekülnek a fiatalok.

Amikor az anyja meghallotta, hogy a fővárosban marad, teljesen kiakadt, és azon az utolsó estén odaült Adri ágya szélére.

– Ha mégsem sikerülne, akkor tudd: ide bármikor visszajöhetsz – mondta.

Adri gyűlölte az összeesküvés elméleteket, ám hajlott arra, hogy azt higgye, az anyja tett keresztbe neki a hotelben, ahová menedzser asszisztensnek jelentkezett, és ahová elvileg fel is vették. Csak gyakorlatilag nem. Azóta az anyja biztosan arra vár, hogy hazamenjen.

Az első telefonbeszélgetésüket úgy kezdte, hogy megkérdezte, minden rendben? Biztos? Mert az ilyen hotelek megbízhatatlanok. Maradt elég pénze? Biztos? Mert bármikor szívesen utal pénzt a bankszámlájára, hogy az első vonattal hazamehessen, szóljon.

Apa sok szerencsét kívánt, biztosította, hogy tudja, megállja a helyét.

Adri hálás szívvel gondolt rá ezért.

Fel-felriadt, a feje alá gyömöszölte a párnát, lerúgta a takarót, hánykolódott. Keletre nézett az ablaka, az augusztusi hajnal alig derengett, esőcseppek szapora kopogására ébredt. Morogva állapította meg, hogy este elfelejtette leereszteni a redőnyt.

Pihenhetett volna, mert tizenegyre ment dolgozni, mégsem sikerült visszaaludnia, a plafont bámulta, a szél süvítését hallgatta, ahogy keringett a házak között, cibálta a fák ágait, rázta az ablakokat. Adri kihalászta a párnája alól a telefonját, kikapcsolta az ébresztőt, bekapcsolta wifit, elterült az ágyon.

A telefonja felpityegett, jelezte, üzenetet kapott. Adri szíve felugrott a torkába. Bálint írt. Reggel nyolcra kötetlen beszélgetésre várja a kávézóban.

Adri kiugrott az ágyból. Berobogott a fürdőszobába, így mire Hanna felkelt már a második adag kávéját itta, és a cigis dobozával játszadozott az asztalnál.

Akkor is kibírja, hogy nem gyújt rá!

Hanna megállt az ajtóban, látványosan a levegőbe szimatolt.

– Fenn vagy? – ásított.

Adri sosem tudta, mit kell válaszolni az olyan kérdésekre, amik a nyilvánvalóra kérdeznek rá.

– Nem gyújtottam rá. Kérsz kávét?

– Igen. Érzem.

Adri összeszorította a száját, úgy döntött, az igen a kávénak szólt, így felállt és töltött Hannának egy csészébe, két szem édesítőt pottyantott bele, pici tejet löttyintett a tetejére.

– Rosszul aludtam. Biztos telihold van. – Adri Hanna kezébe nyomta a csészét, majd visszaült a helyére.

Hanna álmosan pislogott rá.

– Nincs telihold.

Adri vállat vont. Persze Hannát a holddal nem tudja megvezetni, mert a lány komolyan beleásta magát az asztrológiába. Figyelemmel követte a holdfázisokat, meg a holdnak az életére gyakorolt hatásait.

A hold hat az apályra és a dagályra, a női ciklusra, miért gondoljuk azt, hogy az életünkre nincsen befolyása? – morfondírozott örökké.

Adri megtanulta figyelmen kívül hagyni, nem kérdezgetni róla, mert Hanna olyankor úgy belemerült, hogy mindenféle grafikonokat rajzolt, és órákig beszélt a témáról.

Adri a cigis dobozt pörgette az ujjai között. Lakótársa biztatóan rámosolygott. Egy albérletkereső közösségi oldal zárt csoportjában talált Hannára, aki befogadta ideiglenesen, amíg a pasija visszajön New Yorkból. Tök olcsón adta ki a kisszobáját, ha elfogadta a szabályait. Adri naná, hogy elfogadta.

Beköltözésekor megkérdezte Hannát, hogy a barátja biztos, hogy visszajön? Hanna határozottan rávágta, ez az otthona, hova menne máshová? Adri nem tudta, de úgy gondolta, ha valaki elindul Amerikába, nem biztos, hogy visszatér.

Adri lefelé rohant a lépcsőn, késésben volt. Már zárta az ajtót, amikor olyan hascsikarás tört rá az idegességtől, hogy vissza kellett rohannia a lakásba.

Az önéletrajzát, a végzetségét igazoló másolatokat mappába csúsztatta, a hóna alá vágta, talán így száraz marad a sarokig. A lépcsőfordulóban megcsúszott, ha valaki nem fogja meg a könyökét, akkor a fenekén szánkázik le a földszintre és talán a bokáját is eltöri. Akkor aztán vége. A mostani munkájának is. Akkor aztán valóban mehetne haza, hogy bebizonyítsa az anyjának, hogy most először tényleg igaza volt: Adri képtelen boldogulni egyedül.

Hanna azt mondaná, nincsenek véletlenek, és a holdhatás. Vagy valami bolygóra fogná, amit éppen mostanában tanulmányoz.

A mappa kiesett Adri hóna alól, kinyílott, a papírjai szétrepültek.

– A fenébe! – A lépcsők sárosan csillogtak a cipőnyomoktól, az egyik telegépelt oldal, éppen egy ilyen pocsolyában landolt. – Már csak ez hiányzott!

A szorítás gyengült a karján, mentolos arcszesz illata kúszott az orrába.

– Nahát! Ez egy különlegesen szerencsés napnak indul.

Adri felnézett.

Zalán – dobolt a fülében minden szívdobbanással együtt a fiú neve.

– Remélem is – morogta az orra alatt.

– Nekem nem minden reggel omlanak csodaszép lányok a lábaim elé – folytatta a fiú vidáman, és még mindig a karjánál fogta Adrit. Haja a nyakába lógott, szeme csillogott, fekete pólója a vállára simult, karján megfeszültek az izmok. Érintése puha, kellemesen meleg, Adri zavartan egy tincset csavart az ujja köré, hogy elrejtse keze remegését.

– Nem valami eredeti szöveg, ha engem kérdezel – válaszolta.

A fiú elmosolyodott, tekintetük egymásba fonódott.

– Nem kérdezlek.

Zalánnak egészen mélybarna szeme volt, a balban egy vékonyka kék sávval. A srác elengedte, lehajolt, összeszedte a papírokat. Átáztak a víztől. Adrinak máris hiányzott a fiú közelsége, elmélázva nézte Zalán kezét, hosszú ujjai, akár egy zongoristáé. Elképzelte, hogy ezek az ujjak a bőrén játszanak. Elpirult, nem várta meg, amíg Zalán visszateszi a koszos, átázott papírokat a dossziéba, kiszaladt az esőbe.

Bálint fülig érő mosollyal várta a kávézóban:

– Talán intézzük el a formaságokat az irodámban.

A pult mögött álló lány fel sem nézett, úgy törölgette a kávégépet, mintha Adri ott sem lenne. Az asztaloknál néhány vendég üldögélt, csendesen beszélgettek, egyikük újságot olvasott.

– Szia! – köszönt oda Adri a lánynak, próbált udvarias lenni, barátkozni, felkészülve arra az esetre, ha együtt fognak dolgozni.

A lány végre felpillantott, vakkantott egy sziát, majd összeszorított szájjal tovább dörgölte pultot.

Bálint a szűk folyosón előre engedte Adrit, a tenyere finoman lány hátára siklott. A vékony felső anyagán forrónak érezte a férfi bőrét. Azon gondolkodott, ez most csupán véletlen, futó érintés, vagy szándékos? Bálint keze a derekára csúszott, Adri igazán kellemetlenül érezte magát ettől a bizalmaskodástól.

– Ott jobbra. – A férfi előrehajolt, kinyitotta az ajtót, a karja súrolta Adri mellét. A lány összefonta a karját maga előtt.

Kicsi helyiségbe érkeztek, az apró ablakon alig szűrődött be némi fény. Talán, ha tiszta, napos idő lenne, akkor sem jutna be ennél több világosság. A sarokban terebélyes íróasztal, forgós fotellel, a falon polcok, a polcokon sötétbarna irattartó papucsok sorakoztak, jobbra egy kisméretű bordó kanapé, néhány hímzett díszpárnával. Bálint arra mutatott.

– Foglalj helyet!

– Sajnos a szakmai önéletrajzommal történt egy kis baleset – mentegetőzött Adri, miközben leereszkedett a kanapé szélére. Összezárta a térdeit, lehúzta a szoknyáját. – Viszont elég felkészültnek érzem magam ahhoz, hogy szóban prezentáljam.

Bálint a lány mellé huppant.

– Ne görcsölj, mondtam, nálam laza a dolog. – A kezét Adri combjára tette, megszorította a térdét. A lány a férfi arany karikagyűrűjét bámulta. – Az a kérdés, akarod-e a mostani béred háromszorosát megkeresni, heti negyven órában vagy sem?

Adri lefeszítette Bálint kezét a combjáról és felugrott.

– Szeretném otthagyni az éjjel-nappalit. Külkereskedelmi végzetséggel, három nyelven beszélek folyékonyan – hadarta.

Bálint is felállt, megszorította Adri vállát, az ujjai bántóan, fájdalmasan martak a lány csontjáig.

– Ez mind nagyon dicséretes, kislány! – Egyik kezével megsimogatta a lány arcát, hüvelykujját végighúzta az alsó ajkán. Adri elrántotta a fejét. – Ejnye, hát nem bántalak! Innál előtte valamit?

Elengedte a lányt és az egyik polchoz lépett, elhúzott egy mappát.

– Nem. – Adri hangja rekedten elfulladt. Megköszörülte a torkát. – Azt hiszem, én most inkább elmegyek.

Bálint megfordult.

– Egyedül? – vigyorgott és hunyorított. – Ne játszd az ártatlant. Te jöttél hozzám, hogy adjak munkát. Nos, én szívesen alkalmazlak, rendesen kifizetlek, bejelentlek, viszont ezért cserébe neked is nyújtanod kell valamit.

Adri hátralépett.

– Becsületes vagyok. Rendesen tudok dolgozni.

– Mindenki ezt mondja. – Bálint újra megindult felé, kezében egy üres pohárral. – De ez nekem kevés. Én ajánlok valamit, amire szükséged van, te cserébe ajánlasz valamit, amire nekem van szükségem. Ez az üzlet.

Adri arca lángba borult.

– Feleséged van. – Remélte, ha erre figyelmezteti a férfit, akkor az békén hagyja.

Bálint felhúzta a szemöldökét.

– Igen, viszont nem értem, hogy jön a feleségem a mi kis alkunkhoz?

Adri lassan hátrált. Szeretett volna értelmes szavakat találni, hogy megvédje a házasság szentségét, kibontsa a hűség fogalmát, mégis csak annyit sikerült kinyögnie:

– Én nem… Nem csinálok ilyet.

– Ugyan! Mindenki csinálja. Titkolják, de attól a világ még így működik. Mindenkinek megvan az ára. A tied mennyi?

Adri nekiütközött az ajtónak. Hátranyúlt, felrántotta és kirohant a folyosóra. A cipője végigkopogott a szűk falak között, a kávézóban el sem köszönt, alig várta, hogy az utcán lehessen. A szél a haját cibálta, arcába sodorta a kusza tincseket, az erejétől Adri kicsit megtorpant, zápor áztatta az arcát, az esőcseppek összekeveredtek a könnyeivel.

– A rohadt szemétláda! – durrogott Hanna. – Fel kellene jelenteni!

Adri a konyhaasztalnál ült, a teásbögréjével melegítette a tenyerét. Amikor hazaért azonnal lezuhanyozott, hosszan áztatta magát a forró víz alatt, a szivacs durva felével dörgölte végig a bőrét, hogy lemossa magáról Bálint undorító érintését, de úgy érezte, mintha egy billog égetné. Nedves hajára törölközőt tekert, beburkolózott meleg köntösébe.

– Tulajdonképpen semmit sem csinált.

– Zaklatott! – förmedt rá Hanna. – Szexuálisan.

– Nincs rá bizonyítékom.

– Szexért cserébe kínált munkát! Ez büntetendő! – háborgott Hanna.

Adri az ablakon lefolyó esőt nézte. A cseppek hangosan dobogtak az üvegen.

– Most nagyon kéne egy szál cigi – suttogta. – És akkor sem tudom bebizonyítani.

– Kérdezzük meg a csajokat a kávézóban. Tegyünk valamit!

– Persze! Aztán én leszek a rossz, a kacér, a becstelen, aki egy tisztességes családapát meggyanúsít. Szerinted? Nem én lennék az, akit pellengérre állítanának végül?

Hanna elővette a szekrényből Adri cigarettáját és elé tette.

– Megengedem, hogy rágyújts! És nem! Ez nem az a világ, amikor a nőknek meg kell alázkodniuk ilyen rohadékok előtt! Igenis ki kell állnod magadért, hogy ez többet ne fordulhasson elő!

Adri a cigis dobozt forgatta a kezében.

– Nem történt semmi!

– Ne mondogasd ezt folyamatosan, mert a végén tényleg elhiszed! – fedte meg Hanna. – Gondolod, az a két csaj a szexrabszolgája?

Adri kihúzott egy szál cigit a dobozból. Szexrabszolga. Milyen bizarr szavakat használ Hanna. Honnan tanul ilyeneket?

– Nyilván vállalták. Azért dolgoznak ott. Saját akaratukból teszik.

– Vagy nincs más választásuk. – Hanna a konyharuhát csavargatta. – Kell a meló, így amíg nem találnak jobbat, maradnak. Bálint meg kihasználja őket.

Adri felállt, csikorgott a szék alatta.

– Hagyjuk a témát, oké? Mennem kell a tejes ládák mocskát összetakarítani! – Adri a fürdőköpenye zsebébe süllyesztette a cigarettásdobozt. Újra hálás volt a munkájáért, mert így nem a létfenntartása múlott azon, hogy elfogadja Bálint ajánlatát, vagy sem. – Ott legalább nem hívnak irodára, magánbeszélgetésre.

Adri egész nap vibrált, reszketett. Amikor a reggeli „állásinterjúra” gondolt, a gyomra görcsbe ugrott, elkapta a hányinger, szégyellte magát, amiért ilyen helyzetbe került. Tulajdonképpen belesodorta magát az elégedetlenkedésével.

Az ember tisztességes munkára vágyik, erre ilyen megalázó inzultusok érik. Adri elhatározta, soha többet nem fog személyesen kuncsorogni senkinek állásért. Majd keres meghirdetett pályázatokat, oda jelentkezik. Csak éppen minduntalan azzal szembesült, hogy a pályázati kiírások nagy része kamu. A legtöbb helyre már régen megvan a befutó.

Adri a fűszeres polcot törölgette, folyamatosan prüszkölt a kiömlött őrölt borstól. Rémes meló. Összefolyt a szeme. Lehet az ember allergiás a feketeborsra?

A másik sorban két kolleganője csendesen arról beszélgetett, hogy Szilvi, az egyik pénztároslány kitörte a bokáját, és Roland majd biztosan túlóráztatni fogja a többieket, ahelyett, hogy felvenne valakit Szilvi helyére.

Adri sietve letörölgetett, majd felkapta a mosótálat és megpördült a tengelye körül. Ma elhagyta a szerencséje itt is. Valaki a háta mögött állt, és ahogy megfordult nekiütközött. A hipós víz kilöttyent, egyenesen a vasalt ingre és a sötét öltönyre. Cifra káromkodást hallott a feje fölül. Hasonlót, ami neki is éppen elhagyta a száját. A koszos víz végigfolyt a karján.

Felnézett. Zalán bámult rá vissza.

– Te? – kérdezte a fiú megdöbbenve.

– Azt hiszem, a hold – makogta Adri zavartan. – Biztos balszerencsét hozó fázisban van.

– A hold? – Zalán elővett néhány papírzsebkendőt, azzal próbálta felitatni a vizes foltot a ruhájáról. Sötét öltönye vészesen kezdett kifakulni, ahol érte a víz.

– Azt mondják.

Hanna azt mondja.

– Adrienn – üvöltötte Roland keresztül a kis bolthelyiségen. Adri eddig legalább azt szerette, ahogy megszólította. Most kiverte a víz. – Az irodámba!

Adri keze megremegett, kis híján megint kilöttyintette a vizet a tálból. Ma másodszor megy irodára. Kettesben a főnökkel.

Nagyot nyelt, Zalánra nézett.

– Szeretnék bocsánatot kérni. Meghívlak egy kávéra – nézett a sarokban felállított automata felé. – Várj meg!

Zalán elmosolyodott, a tekintete végigsiklott Adri egyenpólós, farmeros öltözékén, majd az arcán állapodott meg.

– Ellenállhatatlan ajánlat.

Adri zavartan biccentett Zalán felé és besietett az elfüggönyözött raktárba.

Ez az iroda nagyban különbözött Bálintétól. Lényegében mindenben, de legfőképpen abban, hogy nem volt benne kanapé. Rendetlen irathalmok borultak szanaszét az asztalon, a mappák a földre hányva, egymás tetején, a fal támasztotta meg őket.

Roland az íróasztalon ült a papírkupacok között.

– Csukd be az ajtót.

Adri engedelmesen becsukta, nekidőlt, onnan nézett a férfire. Gyorsan megszólalt, hogy megelőzze Rolandot, aki nyilván le fogja ordítani a fejét azért, amiért sikerült vízzel leöntenie egy vásárlót.

– Hallottam, hogy Szilvivel történt egy kis baleset.

– Ki nem tudta befogni a száját? – mordult fel Roland.

Adri nem válaszolt a kérdésre, úgy tett, mintha meg sem hallotta volna. Helyette belevágott abba, ami jobban érdekelte.

– Lenne valami akadálya, ha én helyettesíteném, amíg visszajön?

Roland felhúzta a szemöldökét.

– Nincs végzettséged.

Adri ezt külön kikérte magának. Igenis van végzettsége, csak éppen nem boldogul vele. Egyelőre. De attól még van. Igaz, hogy pillanatnyilag valóban hátránynak érezte, mert amikor bement a munkaügyi központba, ott a túlképzettségére hivatkozva nem tudtak ajánlani neki munkát.

– Úgy gondolod, nem boldogulnék a kasszával?

– Nincs időm arra, hogy kezdőkkel foglalkozzak, és napokig álljak a hátad mögött, hogy betanítsalak!

– Mi kell ahhoz? Diploma? – fakadt ki Adri szarkasztikusan. – Mert azt is tudok neked mutatni, ha akarod.

Kezdett elege lenni abból, hogy sehol sem veszik komolyan, és mindenhol csak belé taposnak.

– Nekem értelmes, megbízható emberre van szükségem.

– Hozzak neked erkölcsi bizonyítványt? – vágott vissza Adri. Roland a zsebébe süllyesztette a kezét, nem válaszolt. – Nem tartasz elég értelmesnek?

– Nem tudok többet fizetni érte.

Nyilván tudna, ha akarna, de Adrit nem érdekelte. Ha a kasszában lesz addig sem az olyan munkákat bízzák rá, amiket mindenki más lepasszol és felfordul tőle az ember gyomra.

– Vállalom!

– És állandó éjszakás meló.

Nem, ez nem igaz!

– Szilvi sosem dolgozott éjszakai műszakban – mondott ellent Adri.

– Mert két gyereke van. Neked se kutyád, se macskád, pasid sincs, aki hiányolna éjszakánként. Ha kell a munka, a tied, ha nem, akkor viszont látásra. Sorban állnak kint az emberek, hogy dolgozhassanak.

Adri összeszorította a száját és a körmét piszkálta. Úgysem hiszi el, hogy ezért a munkáért olyan sokan verekednének. Muszáj lesz másik állást találnia, de addig is valamiből élnie kell.

– Rendben – vágta rá végül. – Vállalom.

A férfi elvigyorodott.

– Mikor tudnád elkezdeni?

– Mikor szeretnéd?

– Most – válaszolt Roland rögtön, felé hajított egy tiszta pólót meg egy sildes sapkát a bolt logójával.

Adri a levegőben elkapta őket.

– Oké, csak szeretnék előtte tíz perc szünetet.

Roland beleegyezett, Adri kiszaladt Zalánhoz. Végignézett a polc sorok között, délutáni pangás volt, mégsem találta sehol a fiút. Csalódottan végigsimított a haján.

– A srácot keresed, akire ráborítottad vizet? – Az egyik eladólány lépett oda mellé. – Kapott egy telefont, és elrohant, ellenben előtte hagyott itt neked egy üzenetet.

Adri kikapta a lány kezéből a gyűrött blokkot. Macskakaparásos, szálkás írás. Biztos volt benne, hogy a kolleganője is elolvasta.

„Ne haragudj, sürgősen hívattak a bíróságra. Este keress meg! Várlak. 422-es ajtó.”

– Randid lesz! Végre.

Adri a farmerja zsebébe dugta a papír fecnit.

– Kétlem. Különben barátnője van.

Vagy szeretője – tette hozzá magában.

Amikor Adri megérkezett és elmesélte, hogy vett egy üveg italt kiengesztelésül Zalánnak, Hanna a konyhapulton dobolt.

– Piát vettél neki?

– Whiskyt.

– Na, pláne! Felmész hozzá?

– Mindenképpen. Szerinted rossz ötlet volt? Tartozom neki a ruha miatt.

Hanna megvonta a vállát.

– Biztos jó ötlet beállítani egy idegen pasi lakására?

Adri felvette a dísztasakba csúsztatott üveget.

– Elkísérsz?

Hanna a konyhapultnak támaszkodott.

– Szeretnélek, de… Nem kísérlek el. Nem hiszem, hogy veszélyes lenne.

– Azt mondják, a gyilkosok is hétköznapi, ártalmatlannak tűnő emberek – morfondírozott Adri csendesen.

– Ezt ki mondja?

– Többen.

Adri a lépcsőházban igyekezett felfelé, amikor Hanna utolérte.

Egy rövid csengetés után Zalán jelent meg az ajtóban. Végignézett rajtuk, kicsit talán tovább időzött Adrinál, megsimogatta az állát.

– Nem gondoltam, hogy hozod a gardedámodat. – Szélesre tárta az ajtót. – Gyertek be.

Adri Zalán felé nyújtotta a dísztáskát az üveggel.

– Remélem, szereted.

A fiú belekukucskált a zacskóba.

– Nem fogadhatom el.

Adri bűntudatosan lesütötte a szemét.

– A hipófolt sosem jön ki.

 – Bárcsak ez lenne a legnagyobb bajom az életben. Üljetek le! Főzök egy teát, talán akad valami rágcsa is itthon.

Hanna és Adri egymás mellé ültek a négyszög alakú asztalnál. Zalán bekapcsolta a vízforralót, majd kinyitotta a hűtőt. Adri végigfuttatta rajta a tekintetét. Széles vállán a pólója, kerek fenekén a nadrágja feszült.

– Nem akarunk zavarni. – Adri a terítőt simogatta. – Biztosan hamarosan megérkezik a vendéged.

A fiú becsapta a hűtőszekrény ajtaját.

– Honnan tudtok róla? – Az asztalra tett egy tábla megkezdett étcsokit. Adrira nézett, egyenesen a szemébe.

– Láttam többször kimenni a lépcsőházból – vallotta be a lány.

Zalán egy dobozt vett elő, különböző tea filterekkel és az asztal közepére helyezte.

– Elfelejtettem, hogy te állandóan az ablakban ülsz – morogta. – Válogassatok. Honnan tudtad, hogy hozzám jön?

Adri megrántotta a vállát.

– Azóta jár ide, hogy beköltöztél.

– Ettől függetlenül járhatna máshoz is.

– Igaz. Azonban nem tagadtad.

Zalán mosolyogva lehajtotta a fejét, cuki volt, Adri órákig tudta volna nézni ezt a kisfiús zavart mosolyt. Hanna előhúzott egy tea filtert.

– Kiváló nyomozó lenne belőled – lökte meg Adri vállát.

– Biztos leblokkolnék élesben.

Zubogott a vízforraló. Zalán bögréket pakolt elő. Halkan koccant a porcelán a konyhapulton. Sistergett a víz.

Hanna odahajolt Adri füléhez.

– Úgy, mint reggel Bálintnál?

– Valahogy úgy – suttogta vissza Adri.

– Nem gondoltad meg magad? Fel kellene jelenteni.

Zalán eléjük tett egy-egy bögrét.

– Miről van szó? – Adri összeszorította a száját, a filterek között válogatott, csak hogy ne kelljen felnéznie. – Ajánlanám a vérnarancsosat. Az a kedvencem. – Zalán előpakolta a mézet, sebtében negyedekre vágott két citromot, a konyhát betöltötte a citrus illat. Adri szájában összefutott a nyál. Végül Zalán is leült egy kék pöttyös bögrével. – Ha fel szeretnétek jelenteni valakit jogtalanságért, akkor talán tudok segíteni.

Kikapott egy vérnarancsos ízt a dobozból, a teájába dobta a kis párnácskát.

Adri ugyanolyat választott, fogott egy citromot, azzal bíbelődött.

– Hogy tudnál segíteni? – kérdezte Hanna.

Adri felkapta a fejét. Zalán hátradőlt a széken, őt nézte.

– Joggyakornokként információkat gyűjtök apám ügyvédi irodájának.

Adri kezéből kiesett a citrom, bucskázva Zalán elé gurult.

– Foglalkoztok szexuális zaklatással? – hajolt előre Hanna.

– Igen. Jelenleg dolgozunk egy hasonló ügyön. Valamelyikőtök zaklatás áldozata lett? – Hannára nézett, ő megrázta a fejét. Zalán tekintete megállapodott Adrin. – Te?

Adri arca égett, érezte, hogy menthetetlenül elvörösödött. Zalán keze ökölbe szorult a terítőn.

– Nincs bizonyítékom – felelte Adri.

Zalán tenyerét kiegyenesítette és az ujjai egyfolytában jártak az asztalon.

– Elment állásinterjúra – magyarázta Hanna –, erre az a rohadék Bálint majdnem leteperte.

– Ez így nem igaz – tiltakozott Adri. – Tett egy gusztustalan ajánlatot, én meg otthagytam.

– Ám ha nem rohansz el… gondolj bele!

– Nem akarok belegondolni! El akarom felejteni! Mi a fenéért hozakodsz elő vele? Most is.

– Balla Bálint? – érdeklődött Zalán.

Adri összeszorította a száját. Belőle aztán senki nem szed ki többet. Eszeveszett iramban kevergette a teáját, csörömpölt a kanál a porcelánon.

– Ő – mondta ki helyette Hanna.

– Eljárás folyik ellene. Próbálunk bizonyítékokat gyűjteni. Talán tudnál segíteni.

Adri ránézett. Zalán tekintetében nem látott követelőzést, csak rengeteg gyengédséget és együttérzést. A szíve összeszorult.

– Ér valamit a szavam? Az övével szemben?

– Az egyik alkalmazottja jelentette fel. Az édesanyjával küldi el minden este a telefonjával készített hangfelvételeket.

– Ő a kilencórás vendéged esténkét? – eszmélt fel Adri. – Én azt hittem…

– Mit hittél?

Adri lehajtotta a fejét, a terítőt kapargatta.

– Hogy a szeretőd. – Megköszörülte a torkát és a teájába meredt. – A barátnőd – javította ki magát.

Zalán nevetése mélyről jött, Adri szíve beleborsózott.

– Talán az a legjobb, ha ezt a látszatot keltjük – válaszolta végül. – Sajnos a felvételek elég rossz minőségűek, alig használhatóak.

Adri a fiú szemébe nézett. A szíve zakatolt, karján felálltak az apró pihék. Letette a kanalát.

– Mennyire esélyes, hogy megbüntetik?

– Ha meglesz a kézzelfogható bizonyíték, akkor mindenképpen. Találtunk tanúkat, akik állítják a zaklatás tényét. Sajnos ez jelenleg kevés. Használhatóbb felvételek kellenének.

Adri kivágott topban, farmer miniszoknyában próbálgatta a telefonját. A felvett szövegeinek a hangminőségével elégedett volt, csak azt nem tudta, hová tegye, hogy a kamera is használható felvételeket készíthessen. Okos telefonja túl nagy volt ahhoz, hogy észrevétlenül eldugja.

Kiszaladt az előszobába, leakasztotta a farmerdzsekijét a fogasról, magára kapta a rövid fazonú, karcsúsított kabátot. A mellrészén lévő fehér csipkével díszített zsebbe csúsztatta a beélesített telefont és csendesen mantrázta magának, hogy minden rendben lesz, miközben körbesétált a konyhában.

Néhány perc múlva kíváncsian vette elő a zsebből a készüléket, megnézte a videót, amit készített. Elégedetten elmosolyodott.

– Tökéletes! – ujjongott.

– Mit csinálsz te itt?

Hanna hangja megrémisztette. Rajtakapottan hátrafordult.

– Azt hittem ma korán elmentél.

Hanna hálóingként használt bő férfipólóban az elektromos kávéfőzőhöz lépett, rápillantott az üveg kiöntőre. Adri reggel főzött friss kávét. Hanna kinyitotta a szekrényt, csészét vett elő.

– Lemondta az egyik vendégem, én meg úgy gondoltam, rám fér a pihenés, ezért nem szerveztem senkit a helyére – ásította Hanna. – Te mit csinálsz? Halottam, ahogy magadban motyogtál.

Adri kitörölte a videót, megnézte az akkumulátor töltöttségét. Nyolcvanegy százalékon állt. Elég lesz.

– Visszamegyek! – A telefont belecsúsztatta a zsebébe.

– Hová vissza? – Hanna, felvette a kiöntőt.

– Bálinthoz.

Hanna melléöntötte a kávét. A fekete folt szétfolyt a konyhapulton, majd lassan lecsorgott a szekrényről a szürke kövezetre.

– Nem – tiltakozott Hanna, látszólag elfeledkezett a kiömlött kávéról. Lecsapta a pultra az üvegedényt és a csészéjét. – Nem engedem!

– Te mondtad, hogy lépjek!

– Igen. Hogy jelentsd fel, de nem azt, hogy menj vissza!

– Zalánnak használható felvételek kellenek. – Adri megpaskolta a mellrészen a telefonját. – Megkapja őket!

Hanna odaugrott hozzá, megragadta a karját és megrázta.

– Nem mehetsz oda egyedül!

Adri szomorkásan elmosolyodott.

– Kizárólag egyedül mehetek oda.

– Engedd meg, hogy elkísérjelek! Néhány perc és összekapom magam. – Elengedte Adrit, elindult a szobájába.

– Nem jöhetsz velem!

Hanna visszafordult az ajtóból.

– Ígérd meg, hogy megvársz!

Nem csukta be a szobája bejáratát. Adri felsóhajtott. Készen állt a terve, nem várhatja meg Hannát, semmiképpen nem állíthatnak be a kávézóba ketten. Az túl átlátszó lenne. Felvette az asztalra készített mappát az önéletrajzával és a végzetségét igazoló iratok másolatával, a gyomra görcsbe rándult, szíve veszettül dörömbölt a mellkasában. Megindult lefelé. Magas sarkú szandálja visszhangot vetett a lépcsőházban, ahogy leszaladt a lépcsőn.

Már elhagyta a szomszéd házat, amikor a konyhájuk ablakából meghallotta Hanna hangját.

– Adri – kiáltotta kétségbeesve. – Várj meg!

Nem nézett hátra. Megszaporázta a lépteit, míg végül már szaladt egészen a sarokig. A kávézó kirakata előtt megállt, tenyerével lesimogatta a haját, vett néhány mély lélegzetet, beélesítette a videó készítés opciót, mielőtt benyitott. A szíve heves lüktetését nem bírta lecsillapítani.

Bálintot a kávézóban találta. Az asztaloknál csupán néhány vendég üldögélt. A férfi a pult mögött éppen az alkalmazottja fenekét markolászta, miközben az lehajtott fejjel mosogatott.

Adri gyomra felfordult ettől az egésztől. Talán kibírja anélkül, hogy kiadná a taccsot. Felszegte a fejét, ökölbe szorította a kezét, a körmei a tenyerébe vájtak. Fájt, kissé elterelte a gondolatait a gyomra háborgásáról. A pulthoz lépett, innen már hallotta a lány sziszegését.

– Hagyd abba! Meglátja valaki!

Remélte, hogy veszi a telefon kamerája ezt az egész gyomorforgató közjátékot.

– Gyere, menjünk hátra – suttogta a lány fülébe a férfi, odadörgölte a csípőjét a fenekének.

– Nem hagyhatom itt a vendégeket.

– Azt teszed, amit mondok neked. Indulj meg szépen hátrafelé!

Adri megköszörülte a torkát, erőteljesen megkocogtatta a pult tetejét.

– Zavarok? – kérdezte kedveskedve. Majd szétrobbant belülről. Nehezére esett jópofát vágni, úgy tenni, mintha hidegen hagyná mindaz, amit az előbb látott.

Bálint pillanatok alatt megfordult, ellépett lánytól, aki erre még kisebbre húzta magát, lehajtott fejjel bámult bele a mosogatóba, hosszú sötét haja az arcába hullott. A férfi a pultra támaszkodva előrehajolt.

– Nocsak – vonta fel vastag, egyenes ívű szemöldökét.

– Beszélhetnénk?

Bálint a hátsó folyosó felé bökött a fejével.

– Ismered a járást!

Adri most nem követte el azt a hibát, hogy előre indult, így elkerülte, hogy a férfi a hátát és a fenekét taperolja. Figyelte a táncoshoz illő, nőiesen finom mozdulatokat.

Bálint kitárta az irodája ajtaját. Miután Adri belépett magukra csukta az ajtót, és elfordította a kulcsot a zárban. A lány lába és keze reszketett, megzördült a dosszié. Erre nem számított. Legalább a kulcsot benne hagyta?

– Tehát meggondoltad – simított végig Adri arcán Bálint. – Jókislány.

Adrin végigszáguldott a jeges borzongás. Előrántotta a hóna alól a mappát.

– Elhoztam az önéletrajzomat, hátha megfelel.

Odatartotta Bálint orra elé. Kettőjük közé. A férfi kivette a kezéből, és az íróasztalra dobta.

– Megmondtam, a papírok nem érdekelnek, csak az, amit ajánlani tudsz annak fejében, hogy itt dolgozhatsz, és megfizetlek. – A tekintete lesiklott a lány mellére, megnyalta a száját. – Hozzáteszem, igazán bőkezű vagyok, majd megtapasztalod.

– Nem fekszem le veled – tiltakozott Adri magas, fátyolos hangon. A tenyere izzadt, alig kapott levegőt.

– Kezdetnek szophatsz is. – Bálint kicsatolta az övét, lehúzta a cipzárját a nadrágján. – Mutasd meg szépen, mit tudsz. Éppen jókor érkeztél, hogy hálás lehessek.

Adri hátrált egy lépést.

– Nem csinálom.

– Ezért vagy itt!

– Elhoztam az önéletrajzomat, hogy tisztességes üzletet köthessünk.

Bálint térdig lerántotta a nadrágját az alsójával együtt. A pólója széle alól előbukkant a farka. A férfi marokra fogta meredező szerszámát.

– Ez, kislány, ez a tisztességes üzlet! – Elkapta Adri karját, térdre kényszerítette maga előtt. – Itt maradsz, amíg el nem végzed a dolgod.

Bálint a lány hajába markolt, Adri felsikoltott, megfeszítette magát, amikor a férfi megpróbálta közelebb rángatni magához.

– Ne kéresd magad, te ribanc! – zihálta a férfi, és máris lendült az ökle.

Adri előtt egy pillanatra elsötétült a világ, hátrazuhant, csengett a füle, eleredt az orra vére. Sikertelenül törölte a kézfejébe a vért, az belecsorgott a szájába, végig az állán, le a ruhájára.

Felugrott, mielőtt Bálint újra utána kapna és az ajtó felé vetődött. A kulccsal babrált. Sikerült elfordítania. A kilincset nem tudta lenyomni. Bálint két keze a farmerkabáton keresztül a vállát szorította. Adri sikított, kibújt a dzsekiből, felrántotta az ajtót, rohant kifelé. A félhomályos folyosón beleütközött egy felé rohanó alakba. Felsikoltott.

– Én vagyok! – hadarta Zalán felzaklatva. – Én vagyok! – ismételte, magához ölelte, Adri haját simogatta. – Azt hittem… – Nyelt egyet. – Azt hittem későn érkezem. Azt hittem…

A fiú mögött Hanna zokogott:

– Istenem! – ismételgette szüntelen elcsukló hangon.

Adri két kézzel belekapaszkodott Zalán karjába.

– Menjünk innen!

Zalán a repülőtéren várta. Adri beleugrott a fiú karjaiba, erősen belekapaszkodott a vállába, amíg az megforgatta örömében, majd letette, és a szemébe nézett.

– Milyen volt az utad?

– Eredményes – vágta rá Adri.

A hotelben tárt karokkal várták, egyelőre az ügyvezető igazgató asszisztenseként. Ott tartózkodása idejére kapott egy szobát a szállodában, összebarátkozott az egyik magyar pincérlánnyal, aki máris tudott volna neki egy tolmácsi állást szerezni azonnali kezdéssel. Adri sokkal sikeresebbnek érezte magát ott ebben a néhány napban, mint itthon bármikor.

A reménytelen küszködés felőrölte. Értéktelennek érezte magát és hónapokkal ezelőtt elhatározta, megpróbálja máshol. Folyékonyan beszélte a németet és az angolt, így mindkét nyelvterülettel kacérkodott, de megígérte Zalánnak, hogy amíg folyik a per Balla Bálint ellen, addig nem megy sehová. Még akkor sem, ha az utcából néhányan, akik ismerték a férfit és a kávézó törzsvendégének számítottak, összesúgtak a háta mögött. A bíróság előtt egyszer még Bálint felesége is leribancozta szemtől szembe és megvádolta azzal, hogy tönkretette a családját és az életüket. Ő. Személyesen. Nem Bálintot vonta felelősségre. Nem Bálintot hibáztatta.

Adrinak nem volt maradása.

Behunyta a szemét, amikor Zalán lehajolt hozzá. Hiányzott a csókja. Zalán keze lecsúszott a derekára, magához húzta, szorosan, mintha ettől a vastag kabátréteg megszűnhetne kettőjük között.

– Hiányoztál – suttogta Zalán a szájába két csók között.

– Megkaptam az állást – mondta Adri, a szíve összeszorult a gondolatra, hogy mi lesz akkor, ha Zalán mégsem jön utána, ahogy megígérte. Ha csak hitegette. – Január ötödikén kezdek.

Új év.

Új élet.

Belenézett a fiú szemébe, próbálta megfejteni, mit gondol valójában. Zalán két tenyere közé fogta Adri arcát.

– Veled megyek.

Adri szeme felcsillant.

– Igazán?

– Elegem van abból, hogy mindig hátszelet kapok.

– A családod mit szólt hozzá? – kérdezte Adri félénken.

– Nagyjából azt, mint a tied – válaszolta Zalán csendesen.

Adri szülei nem örültek, hogy a lányuk elhagyja az országot, de elfogadták, beletörődtek a döntésébe. Az édesanyja hetekkel ezelőtt a telefonba zokogott és kérte, menjen haza, mielőtt elutazik Berlinbe, nagyon hiányzik. A kapcsolatuknak jót tett a távolság. Adri is sírt, megígérte, mindenképpen hazamegy elköszönni és Anya akkor először búcsúzott el tőle úgy:

– Büszke vagyok rád!

Adri felsóhajtott, megsimogatta a fiú frissen borotvált arcát. Zalán megfogta az ujjait, a szájához húzta tenyerét. A lehelete csiklandozta Adri bőrét, majd a csók után kéz a kézben elindultak kifelé. Adri gurulós bőröndjének zakatolása beleveszett az utasok hangzavarába, a hangosbemondó figyelmeztetésébe.

– Saját életemet szeretném élni – mondta Zalán komolyan. Maga elé bámult. – A saját karrieremet akarom megcsinálni. Önállóan. A segítségük nélkül.

– Bátor döntés – szorította meg Adri a kezét. – Hazajössz velem? – Hirtelen ötletként villant be a gondolat.

– Be akarsz mutatni a szüleidnek? – Adri bólintott. – Hiszen nemrég az összeköltözést is túl komolynak tartottad!

Adri nem tiltakozott. Az összeköltözést valóban gyorsnak és komoly lépésnek tartotta.

– Szeretném, ha megismernének, hogy tudják, biztonságban leszek melletted Berlinben. Akkor talán nem féltenének annyira. Mondd, hazajössz velem?

– Mit mondanak a csillagaid? Hazamegyek? – kérdezte Zalán évődve.

– Hamarosan újhold lesz – vágta rá Adri gondolkodás nélkül. – Hazajössz.