Örökké...

– Nem mehetek!

Zselyke mentolos rágógumi illatú lehelete csiklandozta a fülemet. Megfogtam a kezét, tenyerembe simultak puha ujjai. Mindig meglepődtem, hogy Zselykének milyen kicsi keze van. Kihúztam a folyosóra, hogy senki ne halljon minket az osztályban.

– Megbeszéltük, hogy együtt megyünk – figyelmeztettem. – Egyszer van nyolcadikos bankettünk.

– Apa nem enged. Azt mondta, tizennyolc éves koromig nem bulizhatok. És fiúkat sem akar meglátni körülöttem.

Odatámaszkodtam a válla mellé.

– Vágom. Akkor… nem találkozhatunk többet? Tizennyolc éves korodig?

– Apa szerint.

Megrándult a szám széle.

– Ez übergáz. Akkor ennyi?

Zselyke óvatosan megsimogatta az arcomat.

– Ha kimászom, megvársz majd az ablak alatt?

Tekintetünk egymásba fonódott.

– Mindig – súgtam.

 

 

A nem megfelelő pillanat

 

Kata a vécécsésze fölé görnyedt. Könnyes szemmel papírt tépet és megtörölte a száját. A hányás keserűsége marta a torkát. Remegve állt fel.

A fürdőszobában hosszan mosta a fogát, de a fogkrém mentolossága sem nyomta el teljesen a hányás ízét. A tükörbe bámult, hosszan vizslatta saját arcát, úgy tanulmányozta, mint egy idegent. Nyílt a nagyszoba ajtaja. Kata a zajokból hallotta, hogy Gábor kávét készít.

Már a gondolattól is liftezni kezdett Kata gyomra. Hogy magyarázza meg Gábornak, hogy rosszul van a kávé illatától. Rá fog jönni!

Kata is csak sejtette, és bár még nem csinált tesztet, száz százalékig biztos volt benne, hogy terhes. Bár abban lenne ilyen biztos, hogy Gábor a gyerek apja.

Bekúszott a fürdőszobába a kávé illata, és Kata visszarohant a vécére. Magára rántotta az ajtót. Meddig fog ez még tartani? Grétivel sokkal simábban ment minden, nem kínozták rosszullétek. Akkor ez azt jelenti, hogy most nem Gábor az apa?

Kata próbálta összeraknia dolgokat.

Remegve bújt elő, a kávéillatú konyhába. Gábor szürke arcával és véreres szemeivel találta szembe magát. A férje megölelte.

– Túl leszünk rajta – suttogta rekedten.

Kata hozzá bújt. Gábor azt hiszi a temetés miatt ideges. Azért hány napok óta folyamatosan. Jóformán az anyósa halála óta. Nem most fogja elmondani Gábornak hogy terhes. Majd lesz megfelelőbb pillanat.

Csak valahogy bírja ki végig a temetést. Csak legyenek már túl rajta.

 

 

Széttéphetetlen

 

Kata bedobta a táskáját az anyósülésre.

– Szakítok Karcsival – gondolta dühösen. – Szemét!

Miután beszállt a kormány mögé, lehajtotta a napellenzőt. A hátuljára erősített kis tükörben rendbe szedte elkenődött sminkjét. Karcsi felesége hamarabb ért haza, még jó, hogy jelzett a kaputelefon. Még jó, hogy éppen észnél voltak, és meghallották.

Kata találkozott a nővel a lépcsőházban, két hatalmas táskával, szuszogva vonszolta fel magát a negyedikre. Fel sem nézett, amikor Kata lerohant mellette. Aztán Kata megtorpant és visszafordult, mert néhány lépés után rájött, hogy a nő nem azért olyan lomha és formátlan a szatyrok takarásában, mert kövér. Terhes volt.

– Megengedi, hogy segítsek? – Kata máris nyúlt a két tömött vászontáska után.

– Hagyja csak! – suttogta a nő. – Megoldom!

Kata mégis kivette a kezéből a táskákat, és lassan elindult felfelé.

– Miért nem használja a liftet? – kérdezte.

A nő fáradt nevetést hallatott.

– Mert nincs lift.

Kata felcipelte a táskákat a negyedikre, letette az ajtó elé.

– Vigyázzon magára. Meg a babára – érintette meg a nő karját, és már újra lefelé rohant.

Menet közben jutott eszébe, hogy meg sem kérdezte a nőtől, hol lakik. Automatikusan tette le a táskákat Karcsi ajtaja előtt. A szíve felugrott a torkába. Remélte, ez a nőnek nem tűnt fel.

Rosszul kezelte a helyzetet.

A fenébe! Karcsi a terhes feleségét csalja. Mekkora szemét. Ha Gábor megcsalta volna őt a terhessége idején, biztos,abban a pillanatban elvált volna. A gyerektől függetlenül. Már ha megtudja.

Ha Kata tudott volna Karcsi feleségéről, sosem egyezik bele, hogy szeretők legyenek. Keresett volna mást. Persze Karcsi nem titkolta, hogy nős, és Kata egy percig sem hitte, hogy olyan rossz a férfi házassága, mint ahogy azt elmesélte. Ismerte már a beetető szöveget, de hagyta, hadd kínlódjon. Látszott Karcsin, hogy nagyon szeretne Katára jó benyomást tenni. Látszott, hogy dugni akar. Kata hagyta egy ideig főni a levében. Élvezte, hogy kínozhatja. Néhány hónapja beadta a derekát, és szeretők lettek.

Kata felsóhajtott, lassan kikanyarodott az útra. A nős pasikkal csak a baj van. Egy facér férfi kevésbé balhés. Gáborral lenne a legkevesebb gond, ha elég lenne. De Gáborral mostanában nehéz. Túlhajszolt, feszült.

El kellene menniük szexuálpszichológushoz, párterápiára, vagy legalább kettesben nyaralni. Kata biztosan érezte, hogy minden megváltozna.

A telefonja pittyegett. Megnézte a pirosnál. Gábor anyja kereste nemrég. Mit akarhat, ami ennyire halaszthatatlan? Aztán meglátta a figyelmeztetést. Házassági évforduló.

– Basszus – morogta. Teljesen kiment a fejéből.

Zöldre váltott a lámpa. Kata menet közben visszahívta az anyósát, de az foglaltat jelzett. Nyilván Grétinek támadt kedve csacsogni. Sejtette, hogy Gábort tartja fel éppen.

Kata elmosolyodott, amikor kettőjükre gondolt. Rendbe kéne hoznia a házasságát. Feldobni valahogy Gábort, mielőtt tényleg belefulladnak a hétköznapokba. Ha már úgyis kettesben lesznek hétvégén, kerít rá alkalmat, hogy beszéljenek. Olyan boldog kis család lehetnének. Gréti, Gábor meg ő, így hármasban.

Bekapcsolta a rádiót és hazáig énekelte a legújabb slágereket. Otthon beállt a garázsba. Gábor kocsija hiányzott. Kata elgondolkodva csapta be az ajtót maga mögött.

Vajon Gábor megcsalta, amikor terhes volt?

Leejtette a táskáját a bejárat melletti cipős szekrény tetejére.

Lehetetlen. Kata a terhessége kezdetétől jobban kívánta a szexet, mint előtte bármikor. Olyan izgalmas házaséletük azóta sem volt. Kizárt, hogy Gábor bírta volna még egy nővel. Kata a végletekig lefárasztotta abban a néhány hónapban.

Felcsörrent a telefonja.

Megnézte a kijelzőt, és újra elkezdett hinni a telepátiában.

– Szia, szívem! Merre vagy?

– Kórházban – fulladt el Gábor hangja. – Eljönnél Grétiért?

Kata gyomra összerándult.

– Mi történt Grétivel?

– Gréti jól van.

– Hála Istennek!

– Anyám. – Kata visszatartotta a lélegzetét. Gábor remegő hangon folytatta. – Stroke-ot kapott.

Kata a vállára kanyarintotta a kistáskáját.

– Azonnal indulok. Hogy van?

– Rosszul.

– És te? Jól vagy?

– Nem – vágta rá Gábor őszintén, gondolkodás nélkül. – Félek…

Gábor sosem félt semmitől. Kata szemét ellepték a könnyek.

– Azonnal indulok! Tarts ki!

Mellette volt a helye.

 

 

Ne ítélkezz!

 

Egy szürke autó húzott el, nem messze a főúton. Emma felkapta a fejét a bőgő motor hangjára.

– Ez sem ötvennel ment! Hol vannak ilyenkor a rendőrök? – morgolódott, és a tekintete visszakúszott a homokozóban játszó ikrekre.

– Talán okkal lépte át a sebességkorlátozást – morfondírozott mellette Timi.

A barátnők kihasználták a jó időt, hogy kihozzák a gyerkőcöket játszani. Hétvégére viharokat, és felhőszakadást jósoltak a meteorológusok. Eleget lehetnek még a négy fal között.

– Az ilyen mindig megússza – dohogott tovább Emma. Az „ilyen” szót nyomatékosan hangsúlyozva. – Ártatlanok halnak meg az utakon az ilyenek miatt!

– Talán siet valahová. Talán élet-halál kérdése. Nem tudhatod.

– Ajánlom neki – bökte oda Emma barátságtalanul. Át sem gondolta.

Hamarosan szirénázó mentő villogott el a játszótér mellett. Emma elkapta Timi pillantását. Nem értette, barátnője, miért húzta fel az egyik szemöldökét. Nem is érdekelte, mert a gyermekei éppen akkor vesztek össze egy kislapáton. Pedig kettőt is magukkal hoztak, hogy ne legyen vita.

***

Gábor kimutatásokat készített. Élvezte minden pillanatát, de miután kiegyenesítette a derekát, és megroppantak az izmai, rájött, hogy órák óta a laptopja fölött görnyedt. Ideje lenne szünetet tartania, és járni egyet a lakásban. Nyújtózkodott, kattogtak az ízületei.

A telefonja megcsörrent mellette az íróasztalon. Az anyja száma. Gréti, a kislánya a hétvégét vidéken töltötte. A nagyanyja ment el érte az iskolába, hogy ők Katával megünnepelhessék a házassági évfordulójukat. Tizenkét év. Hogy repül az idő.

– Szia, anya!

Vajon most mit felejtett el?

– Apuci – zokogott bele Gréti a telefonba.

Gáborban bent rekedt a levegő, és egy pillanatra megdöbbent. El nem tudta képzelni, mi baja lehet a gyereknek. Mindig jól elvolt a nagyival.

– Mi történt, kicském?

– Nagyi rosszul van. Elesett a kertben, és most rángatózik! Először azt hittem viccel, de nem nyitja ki a szemét, nem válaszol nekem! – hadarta Gréti. – Nem tudom, mit csináljak! Annyira félek!

Gáborban megállt az ütő. Hívni kell a mentőket. Azonnal. De a gyereket sem akarta magára hagyni.

– Csak maradj mellette, és beszélj hozzá – kérte remegő hangon Grétit. – Rögtön visszahívlak!

– Ne tedd le – sikoltott a telefonba a gyerek, de ő kinyomta.

Már a lépcsőházban vágtatott lefelé, miközben hívta a mentőket. Bevágta magát a lépcsőház előtt parkoló kocsijába. Milyen jó, hogy sikerült ilyen közel megállnia. A gázra taposott, visszahívta a lányát. Gréti azonnal felvette a telefont.

– Tíz perc, kicsim, és ott vagyok – próbálta megnyugtatni a gyereket. De érezte, hogy remeg a hangja. – Mit csinál a nagyi?

Átvágott két piroson, fékcsikorgásokat hallott maga körül.

– Elaludt – súgta a kislány.

Gábor gyomra görcsbeugrott. Tovább ment, nem lassított.

– Lélegzik?

– Nem tudom. Becsukta a szemét, és már nem mozog olyan ijesztően.

– Beszélj hozzá, kicsikém! – kérte Gábor.

– Az is jó, ha énekelek?

– Énekelj!

Gábor a városból kiérve tövig nyomta a gázt, szlalomozott az előtte lassan haladó kocsik között. Még tíz perc. Kínkeservesen lassan vánszorgott az idő, és hiába nyomta a gázt, úgy érezte egyhelyben toporog.

Gréti a telefon másik végéről a Tavaszi szél vizet áraszt című gyerekdalt énekelte vékonyka hangján. Gábor torka összeszorult. Úgy tűnt, minden perc egy óra, úgy tűnt sosem ér oda. Leverte a víz.

– Apu! Hol vagy?

– Jövök!

– Messze vagy még?

– Hamarosan odaérek. Te csak énekelj, kicsikém!

– Énekelsz velem? – kérdezte Gréti, és rázendített egy népszerű slágerlistás dalra.

Gábor szíve elszorult, a vidám daltól, megköszörülte a torkát és csatlakozott Grétihez. Remegett a hangja, és egészen elfátyolosodott. Gréti nevetett.

– Hogy van a nagyi? – kérdezte Gábor. Minden tagjában cikázott az ideg.

– Szépen alszik – válaszolta a kislány szelíden.

Gábor gyomra görcsbe rándult. Végre a faluba ért. Nem lassított a táblánál. Még két utca.

Befarolt a ház elé, kiugrott a kocsiból. A kaput zárva találta. Bemászott rajta és hátrarohant. Édesanyja a szőlőlugas alatt feküdt, mellette Gréti. A nagyanyja kezét szorongatta, és a homlokát cirógatta. Gábor térdre esett mellette. A gyerek a karjába bújt, miközben ő a tenyerét az anyja arcára fektette. Nyirkos volt a bőre, de hideg.

A mentők szirénázása egyre közeledett. Gábor kitárta előttük a nagykaput és Grétit magához ölelve imádkozott, amíg az orvosok tették a dolgukat.

Azt mondják, az imák mindig meghallgatásra találnak.