Tizennyolc

 

Felejthetetlen szülcsinapcsi volt.

Romi félálomban elmosolyodott. Még mindig a tegnap hatása alatt rezgett. Vibrált minden sejtje. Igaz, a füle bedugult a hangos zenétől, pattogott a dobhártyája, és feszített a feje. De mit számítanak ezek a parányi kellemetlenségek egy ilyen fergeteges nap után. Ennél sokkal többet is kibírna. Simán.

Durván jól sikerült a tegnap este. Tuti Balu szervezte. A bátyja nagyon értett a meglepetésekhez. Romina hónapok óta sejtette, hogy a barátai készülnek valamivel a tizennyolcadik születésnapjára. A valóság mégis felülmúlta az álmait.

Ott volt mindenki, akit szeretett: a családja, a haverok, az osztálytársak, a legjobb arcok a sportkörből, és a színjátszó szakkörből. Romi kedvenc színeivel: csillogó rózsaszínnel és arannyal díszítették fel a garázst. Volt óriás szappanbuborék fújó, tűzijáték, D.J., gyertyák, feketeerdő torta, gin tonik, és fergeteges hangulat.

Levente is eljött.

Romi szíve már az emlékektől is hangosabban zakatolt. Levente a legmenőbb srác a suliban. A legnagyobb arc. Minden csaj róla álmodozik, ki nyíltan, ki titokban. Meg a srácok egy része is, ebben Romi nem kételkedett. Ha összejönnek, mindenki őt fogja irigyelni. Titkon számított is a fiúra, évek óta flörtöltek, annak ellenére, hogy Romi Rajmunddal járt.

A flörtölés még nem megcsalás.

Romi mégsem hitte, hogy Levente tényleg eljön a bulijába. Annyi helyre hívták. Mindenhol szívesen látták.

Tegnap este mégis eljött. Romi szülinapi bulijába.

Ez mekkora már!

Fergetegeset buliztak az éjjel! Most már holt biztos, hogy bejön Leventének. Csak arra nem emlékezett, hogyan fejezték be az estét. Kicsit sok volt a gin tonik. Levente folyamatosan újratöltötte a poharát.

Romi még csukott szemmel, álmosan nyújtózott egyet. Oldalra fordult, és magára húzta a takarót. A lába beleütközött valamibe. A vádlija hozzásimult egy másik, szőrösebb lábhoz. Kellemesen meleg érintése volt, jólesett.

Romi testét elöntötte a forróság.

Levente.

Mormogást hallott, majd a derekára fonódott egy kar, Romi pedig odabújt a fiú ölelésébe. Közéjük szorult a takaró, így nem érezhette Levente testét. Hiányzott az intimebb kapcsolódás.

Mégis…

Jobb ez így.

Most kell egy kis távolság, hogy átgondolja a tegnap estét. Csak egy kicsit, mielőtt újra összegabalyodnak.

Mert megtörtént, ugye?

Romit húzta vissza az álom, de ahogy rájött, hogy semmire sem emlékszik, a gyomra görcsbe rándult.

Tök gáz vagyok!

Nem fogja Levinek bevallani, hogy nem emlékszik az éjszakára. Azt sem, hogy totál kiütötte magát.

Majd azt mondom neki, hogy jó volt.

Az nem hazugság. Mert tuti jó volt. Azt mesélték a csajok a suli lány mosdójában, cigizés közben, hogy Levente csúcskirály az ágyban.

Én sem mondhatok mást. Még azt hiszik, frigid vagyok.

Azt meg pláne nem vallhatja be, hogy olyan részeg volt, hogy semmire sem emlékszik. Azt a szégyent nem élné túl.

Próbálta összeszedni a tegnap éjszaka eseményeit. Az apró darabkákat összeilleszteni, mint egy kirakós elemeit. Fájt a feje az erőlködéstől, és kiszáradt a szája.

Jólesne egy pohár víz.

Mégis maradt a takaró alatt.

Az még rémlett, hogy a család tortaevés után hazament, mondván, hagyják nyugodtan bulizni a fiatalokat. Romi sajnálkozott egy sort, de titkon örült neki, hogy felszívódtak az ősök. Balu is korán lelépett Henivel. Heni nem érezte jól magát. Kinyírta a terhesség. Romi már egy ideje elhatározta, hogy ő aztán soha nem lesz terhes. Még csak az kéne, hogy folyton hányjon, meg szédelegjen, és lemondjon a legjobb bulikról.

Isten ments!

Így aztán Balu és Heni leléptek. Csabi maradt. Csabi Balu legjobb, gyerekkori haverja. Tök gáz a srác, de nem neki kell barátkozni vele. Nyilván Balu kérte meg, mielőtt lelépett, hogy Csabi vigyázzon rá.

Romi szája megrándult.

Rám nem kell vigyázni – forrt benne még mindig az indulat. – Főleg nem Csabinak.

Csabi egy karót nyelt barom. Látszott rajta, hogy végig unatkozott az egész buliban. Egyetlenegyszer mosolyodott el, amikor átadta Rominak az ajándékot. Romi meg sem nézte, mi lehet abban a tenyérnyi becsomagolt dobozban. Azt ajándékok meg ott maradtak a garázsban. Majd ha összeszedi magát, odamegy, megnézi őket.

Amúgy tegnap este, Csabi végig szálegyenes háttal, vékonyra összepréselt szájjal járt-kelt.

Meg sem próbálta jólérezni magát.

Egyetlen lánnyal sem állt szóba, senkivel nem táncolt, és ahogy Romi látta, miután Balu elment, senkivel nem beszélgetett. Leszámítva azt a néhány durva beszólást, amit Leventéhez intézett.

Mit sündörgött körülöttük, amikor Leventével éppen elvonultak volna kettesben?

Tuti perverz!

Ráadásul biztos, hogy csak Balu miatt jött el. Baluval majd még számol ezért. Majdnem elcseszte a buliját. De Romi nem hagyta. Csak azért is kitombolta magát.

Az ember egyszer tizennyolc éves.

Egy hete még azt hitte, a legszarabb szülinapi bulija lesz. Pont egy hete szakított Rajmunddal.

Rohadék!

Pont a szülinapja előtt dobta.

Szerencsére Romi nem szűkölködött hódolókban, és Leventével tökre jól összegabalyodtak buli végére. Csak Csabi szólogatott folyton be Leventének. Pont akkor, amikor már kezdtek belemelegedni.

Baromarc!

Majdnem sikerült elcsesznie.

Mély lélegzetet vett, az orrába kúszott az ismerős citrusos menta illat. Biztonságosan körülölelte. Jólesett. A tenyerét a derekát ölelő karra simította.

Erős kar. Védelmező.

De ez az illat…

Ismerte.

Ez nem Levente illata – hasított belé a felismerés. – Ez…

Megmerevedett a fiú ölelésében. A feje lüktetni kezdett a fájdalomtól.

Bassza meg!

A szíve basszust dübörgött a mellkasában.

Lehetetlen.

Visszafojtott lélegzettel kinyitotta az egyik szemét, és óvatosan felemelte a derekára fonódó kart. Az a karóra óra ismerős volt.

Csabi.

A torkában dobogott a szíve, miközben egy kommandós ügyességével arrébb kúszott.

Ugye nem? – kattogott az agyában. – Nem feküdhettem le vele!

Hátrébbhúzódott, és maga elé kapta a takarót, úgy fordult meg.

Ez nem lehet igaz!

Miért nem emlékszik semmire?

A mozgásra Csabi felhorkantott. Romi még a lélegzetét is visszatartotta. Tágra nyílt szemmel bámulta a fiú borostás állát, és magában imádkozott az összes Istenséghez, akit csak ismert, hogy a srác ne ébredjen fel.

Csabi átfordult a másik oldalára, és aludt tovább.

Romi óvatosan felemelte a maga elé kapott takarót, és zakatoló szívvel alá pillantott. Megkönnyebbülten nyugtázta, hogy a tegnap esti, rózsaszín ruha van rajta. Benyúlt a szoknya alá. Felsóhajtott. A bugyi is megvan.

Hála Istennek.

Lassan, ülve, hátrébb araszolt. A tekintetét le nem vette az ágy másik felén alvó fiúról. Annyira koncentrált rá, hogy fel ne ébressze, hogy a következő pillanatban, ahogy megtámaszkodott volna az ágyon, a keze nem talált támaszt, ő meg sikoltva leesett a szőnyegre.

Az ágyrugók megnyikordultak, és hamarosan Csabi kócos, barna fürtjeit pillantotta meg.

– Jól vagy? – kérdezte a srác kásás hangon.

Romi felugrott a szőnyegről.

– Persze. Jól. Mennem kell! – hadarta.

Csabi kábán pislogott rá.

– Hová?

– Haza. Ezer százalék, hogy aggódnak értem. Azt sem tudják, hol vagyok…

Csabi körbenézett a szobában.

– Szerintem, itthon vagy.

Romi tekintete megakadt a halvány rózsaszín falakon, a polcokra ültetett plüssökön, amiktől sajnált megválni, még akkor is, ha gyerekesnek tartotta, de amikor szomorkodott, jólesett Pingvint magához szorítani, vagy Maci fülébe suttogni a fájdalmát. Persze sosem vallaná be senkinek, hogy vannak szomorú napjai. Sem azt, hogy a plüssök a legjobb barátai.

– Ja. Tudom, hogy itthon vagyok – szegte fel az állát, és remélte, csak ő hallja a remegést a hangjában. Talán Csabi túl álmos, hogy felfigyeljen az ilyesmire.

Csabi felvonta a szemöldökét.

– Persze, hogy tudod – jelentette be színtelen hangon.

Pókerhangon, ahogy Romi nevezte magában. Érzelemmentesen, mint egy robot.

Romi óvatosan leereszkedett az ágy végébe, mintha attól tartana, hogy az hirtelen köddé válik alatta. Csabiról lecsúszott a takaró, a tegnapi, térdig érő farmerjét és a világosbarna ingjét viselte, ami kiemelte a szeme aranyát. Romi sosem látott még aranybarna szempárt, különlegesnek tartotta, és néha felkavarónak, ahogy Csabi nézett rá. Mint ahogyan most is.

Mintha átlátna rajta. Átlátna a magabiztosság álarcán. Mintha látná a félelmeit, a bizonytalanságát.

– Mi történt? Alig emlékszem. – Próbálta a lehető legmagabiztosabban megkérdezni. Mintha semmi jelentősége nem lenne annak, hogy nem emlékszik semmire.

Csabi tekintete elborult. Az aranybarna mélybarnába olvadt. Aztán megrántotta a vállát.

– Nincs mire emlékezni – jelentette be fagyosan, úgy hogy Romi karján végigfutott a libabőr, és nem az a jófajta borzongás.

Mi a frász történt tegnap éjjel? Jogom van tudni.

– Akkor meg mi a frászt keresel te itt? – kérdezte, és ökölbe szorult a keze a maga elé szorított takaró körül.

– Semmi. Hazahoztalak.

– És?

Csabi Romi arcát vizslatta, mire a lány lesütötte a szemét.

– Nagyjából ennyi – válaszolta a fiú komoran.

Romi felkapta a fejét.

– Nagyjából? Ennyi? Áruld már el nekem, akkor mi a szart keresel az ágyamban?

Csabi elmosolyodott.

– Történetesen szart azt nem kerestem – válaszolta könnyedén.

Egészen meglágyultak az arcvonásai, amikor mosolygott. Romi nem értette, mitől ilyen karót nyelt folyton.

Többet kéne mosolyognia.

– Azt akartad, hogy maradjak – felelte Csabi komolyan.

– Én? – kerekedett el Romi szeme.

Csabi bólintott.

– Hazudsz! – fújt Romi. – Bármibe lefogadom, hogy csak kihasználtad, hogy K.O. vagyok.

Csabi kipattant az ágyból és a hajába túrt.

– Tudod mit? Azt gondolsz, amit akarsz. Kiütötted magad. Hazahoztalak, mielőtt valami baromságot csinálsz.

– Nem csinálok baromságokat.

– Nem, mi? – kérdezte Csabi gúnyosan. – Ha engem kérdezel, részegen, te csak baromságokat csinálsz.

– De nem kérdezlek – húzta fel az orrát Romi.

Csabi megrántotta a vállát.

– Többet úgysem vártam tőled!

– Többet? – kapott vérszemet Romi. – Minél többet?

– Kiforgatod a szavaimat.

– Akkor legyél egyértelmű, amennyiben képes vagy rá! Mit. Csináltál. Az. Ágyamban? – tette fel a kérdést lassan, szájbarágósan.

– Aludtam.

– Otthon is aludhattál volna.

– Ez igaz. De megkértél, hogy maradjak.

– Az kizárt.

– Nézd meg a telefonod – bökött Csabi az éjjeliszekrény felé.

Romi felhúzta a szemöldökét.

– Miért?

– Sejtettem, hogy nem fogsz hinni nekem. Felvettem, amit mondtál.

Romi torka összeszorult, az egész testében cikázott a remegés. Szorította a takarót maga elé, hátha nem látszik a keze reszketése.

– Felvetted? – Megbicsaklott a hangja. – Minek? Hol akarod felhasználni?

Szemébe martak a könnyek. Pislogott néhányat. Csabi nem láthatja, mennyire megijedt.

Csabi megkerülte az ágyat és két lépéssel ott volt mellette.

– Nem akarom felhasználni – felelte bársonyos hangon.

De Romi nem hitt neki. Mert egy pókerarc, és amikor Csabi felemelte a kezét, hogy megérintse a karját, Romi ellépett tőle. Beleütközött az íróasztal előtt álló fotelbe. Majdnem hanyatt esett rajta. Felszegett állal próbálta megtartani egyensúlyát, miközben még mindig szorította a takarót maga elé.

Csabi ott maradt, a hajába túrt. Folyton a haját turkálta, ha idegesítette valami. Vizsgaidőszakban olyan cuki volt a feje, mint Einsteinek. Tiszta kóc és gubanc. Romi olyankor szerette a vérét szívni. Folyton azzal csesztette Csabit, hogy más módja is van a feszültség levezetésének, mint a hajturkálás.

Csabi olyan béna a csajokkal.

Romi olykor tényleg sajnálta. De nem most.

Képes volt felvenni videóra?

– Akkor mit akarsz vele? – támadta le újra.

– Bizonyítani neked, hogy a te kérésedre maradtam itt.

Romi elgondolkodva félrehajtotta a fejét.

– Ennyi?

– Ja. Ennyi.

Megcsörrent Romi telefonja az éjjeliszekrényen. Olyan hirtelen, hogy a lány kissé megugrott. Hogy ne legyen olyan feltűnő az ijedtsége, inkább a mobilja után kapott. Megnézte a kijelzőt és önkéntelenül elmosolyodott.

Végre! Valami jó!

– Levente az – mutatta fel a telefont. – Kimennél?

Csabi szája széle megrándult. Szó nélkül megfordult és elhagyta a szobát.

 

Romi leeresztette a takarót maga elől, és fogadta a videohívást.

– Szia, cicám – szólt bele Levente mélyen zengő hangon a telefonba. Szőke haja nedvesen csillogott. Biztosan most jött a zuhany alól.

Romi arca egészen felforrósodott a gondolatra, milyen kevesen múlott, hogy ma reggel nem együtt zuhanyoztak.

Csabi tehet erről is.

– Összefutunk ma? – kacsintott Levente azzal az ellenállhatatlan félmosolyával.

Olyan jóképű volt, hogy Romi szíve a torkába ugrott.

– Persze – suttogta elfúló hangon, visszahuppant az ágyra, és a ruhája övével babrált. – Fussunk össze!

– De ha lehet, hagyd otthon a testőrödet. Most valahogy nincs kedvem partiba vágni téged – röhögött Levente.

Romi automatikusan húzta mosolyra a száját, kényszeredetten vigyorgott Levente viccén.

Vajon tényleg viccnek szánta?

– Nyugi – vágta rá magabiztosnak tűnő hangon, saját magát is nyugtatva. Valahogy Leventével könnyebben ment eljátszani a magabiztost. Érezte, hogy a fiú nem lát át rajta. Neki nem volt olyan mindent látó pillantása, mint Csabinak.

– Én nyugodt vagyok, cicám, de az egyszer hétszentség, hogy betöröm a fickó tenyérbe mászó képét, ha még sokáig kötözködik velem!

– Tegnap mi tartott vissza? – mormolta Romi.

Vajon Levente miért nem tegnap volt ilyen bátor?

Ha Levente már tegnap beváltja a fenyegetését, akkor együtt tölthették volna az éjszakát, és most már tuti kiírhatná a közösségi oldalára, hogy kapcsolatban vannak. Már egy hete egyedülálló a státusza. Neki.

Szégyen!

Romi tizennégy éves kora óta, folyamatosan kapcsolatban volt. Őt soha senki nem dobta. Eddig.

Rajmund ezt még keservesen megbánja. És Csabi is, amiért nem hagyta, hogy felszedje Leventét.

– Tegnap? – pislogott Levente, és az orrát vakargatta. – Hát tudod, cicám, nem akartam elrontani a szülinapodat egy verekedéssel.

– Akkor sem, ha veled mentem volna haza?

Levente szem felcsillant és végigsimított a tarkóján.

– Forgassuk vissza az időt! Kicsinálom a pasit – vigyorogta.

Romi elmosolyodott.

– Cuki vagy! Bepótolunk mindent, ne aggódj!

– Én nem aggódom, cicám – kacsintott rá magabiztosan Levente. – Találkozzunk délben, a plázában. Mit szólsz? Bekapunk valamit, aztán elmehetnénk moziba, ha akarod, mielőtt… – Nem fejezte be a mondatot, csak húzogatta a szemöldökét.

Romit elöntötte a forróság. Eszébe jutott a tegnap esti összesimulós tánc. A csókok. Levente keze a fenekén, a hasa aljához préselődő farka, a bugyijába csúszó ujja, a sóhajok. Újra elöntötte a vágy.

– Akarom – Elfulladt a hangja.

De még mennyire, hogy akarta a beteljesülést.

Csabi meg kapja be! Úgyis elmegyek Leventével!

– Tudom, hogy akarod – vágta rá Levente karcos hangon. – Kapd össze magad, és koccanjunk!

Romi reszkető szívvel nyomta ki a telefont és máris sprintelt a fürdőszobába. Át kellett mennie a konyhán a fürdő felé. A szűk kis lakótelepi konyhájukban az asztal mellett ülve ott találta Csabit Baluval. Kávé illat kúszott az orrába. Biztosan Balu főzte. Anya meg Apa dolgoztak ma is. Anya a kórházban, Apa meg a kávézóban. Szinte sosem volt szabad hétvégéjük.

Az ablakon vakítóan betűzött a napfény. Rominak hunyorognia kellett, és ismételten jobban hasogatott a feje. Kikapta a palackos ásványvizet a hűtőből, poharat vett elő a mosogató feletti szekrényből és teletöltötte. Nagyokat kortyolt, majd újra töltötte a poharat. Két tenyere közé szorította és a srácok felé fordult.

– Mizu, Hugi? Jól aludtál? – vigyorgott rá Balu, és még szemtelenül kacsintott is mellé.

Romi ujjai a pohár köré szorultak.

– Akármit mondott is neked Csabi, nem feküdtünk le – morogta Romi.

– Nem?

Csabi Balura villantotta a szemét.

– Mondtam, hogy ne szívd a vérét!

Balu vállat vont.

– Megérdemli. Ő is szívja a tiedet.

– Az az én dolgom – vágta rá Csabi a kávéját kevergetve. – Hagyd békén!

Romi a pohár peremét simogatta. Csabi nem nézett rá. A lány tekintete megakadt frissen nyírt barna haján, széles vállán. Egészen jól állt neki a borosta is, és talán annyira az orrába ívódott a fiú illata az éjjel, hogy most is érezte, a kávé illat sem nyomta el teljesen. Nyelt egy nagyot, és elfordította Csabiról a tekintetét. A bátyja felvont szemöldökkel, érdeklődve figyelte. Romi kinyújtotta rá a nyelvét.

– Ja. Hagyj békén. Különben jól van a csajod?

– A feleségem – javította ki a bátyja.

Romi elhúzta a száját. Olyan idiótán hangzott, hogy a felesége. Akkor is, ha tényleg elvette. Tényleg! És itt laknak a szomszéd szobában.

Nagyon gáz!

– Ja. Az. Mi van vele?

Balu hátradőlt a széken.

– Kösz. Már jobban van.

– Nem vetélt el? – csúszott ki Romi száján.

Későn kapcsolt, mit mondott, a szája elé kapta az egyik tenyerét, ujjai hidegek voltak, és rémülten nézett Balura.

A bátyja már mozdult felé, szeme fenyegetően csillant.

– Nem fog!

– Bocsi… – kérte suttogva Romi, és hátrált két lépést.

Csabi megragadta Balu karját és visszatartotta.

– Nyugi! Nem mondta komolyan.

Rominak addig volt ideje beslisszanni a fürdőszobába.

Tényleg nem mondta komolyan. Igazából nem is szerette volna, ha Heni elvetél. Csak Anya meg Apa beszéltek folyton erről, meg az abortuszról. Romi nem akarta igazán.

 

Barackszínű fürdőlepedőjét maga köré tekerve lépett ki a fürdőszobából. Hosszan készülődött, hajat is mosott, rózsaszín törölközőt tekert nedves fürtjeire, arcán zöld arcpakolás. Csabi még mindig a konyhában ült. Egyedül. A telefonját nyomkodta.

Amikor Romi megjelent felpillantott a mobiljából. Elkerekedett a szeme, aztán elvigyorodott.

– Elég bizarrul festesz – jegyezte meg Romi arcát vizslatva, majd a tekintete végigfutott a törölközőn, lesiklott a kivillanó combokra. Rominak elakadt a lélegzete, ahogy Csabi végigsimított a bőrén a tekintetével, a nyakán felkúszott a forróság.

Aztán a fiú pillantása Romi mellére vándorolt, a hóna alatt futó törölközőn túl, és végül az arcán állapodott meg. A lány egyrészt örült, hogy sötét arcmaszk alá bújhat, és nem látszik nyilvánvalóan pipacspirosra gyúlt arca, másrészt meg tök ciki, hogy Csabi így látja. Fürdőlepedőbe csavarva, ezzel a rusnya arcmaszkkal a képén.

– Meddig maradsz? – kérdezte harsányan, hogy zavarát leplezze.

Csabi a telefonját forgatta a kezében.

– Balu összekapja magát, elugrunk kajálni.

– És Heni?

– Nem akar…

– Enni? – kérdezte Romi hitetlenkedve.

Csabi megrázta a fejét.

– Eljönni. Hozunk neki valamit, addig pihen.

Romi a törölköző szélét kapargatta gyöngyházszínűre festett körmével.

– Aha – mormolta, majd felpillantott. – Hallod? Elvisztek engem is a plázáig?

Csabi elmosolyodott.

– Kajálhatsz is velünk – ajánlotta.

– Kösz. Nem. Csak vigyetek el!

Romi besietett a szobájába. Nem értette, miért nem mondta el Csabinak, hogy randija lesz Levivel.

Jobb, ha nem tudja.

Azt nem tudta volna megmagyarázni, miért gondolta így. Egyszerűen rossz érzések szorították a mellkasát a gondolatra.

Egyszerűen csak jobb így! – nyugtatta magát.

Megszárította és kivasalta szőke fürtjeit, felrántott magára egy fekete szűk toppot, aztán feldobott egy gyors, de erősebb sminket. Kintről a konyhából beszűrődött hozzá a bátyja és Csabi beszélgetése.

Már biztosan türelmetlenek, hogy megint rám kell várni.

Romi beleugrott a kedvenc farmer sortjába, édeskés illatú parfümöt fújt magára, de szigorúan csak leheletnyit.

Ahogy kilépett az ajtón, Csabi felállt az asztal mellől, és felmarkolta a kocsi kulcsát.

– Ketten megyünk – jelentette be. A tekintete hosszan elidőzött Romi mellén, majd a lábán is. Vöröslött a füle, ahogy visszanézett a lány arcába.

Romi torka kiszáradt. Megnyalta a száját. A rúzs íze szétoszlott a nyelvén. Csabi megigézve figyelte. A lány szája bizseregni kezdett a pillantásától.

Milyen lenne megcsókolni? – futott át a fantáziáján. Akaratlanul nyílt picit szét a szája, a légzése felgyorsult. Előrébb lépett, majd megtorpant. Erőszakkal kényszerítette magát arra, hogy Csabira koncentráljon.

– Ketten? – kérdezte elfúló hangon.

Csabi elszakította a tekintetét az ajkáról, és a szemébe nézett.

– Balu nem akarja most egyedül hagyni Henit.

Romi összehúzta a szemét.

– Baj van?

– Nincs baj – nyugtatta meg Csabi. – Csak kettesben akarnak maradni. Van kedved velem ebédelni? – kérdezte fojtott hangon.

Romit elárasztotta a remegés, ahogy elképzelte Csabi száját az övére tapadni, szinte érezte, ahogy a fiú borostája végigkarcolja a bőrét. Az ölét elöntötte a forróság.

Naná, hogy lenne kedve! És nem csak ebédelni…

– Van – vágta rá gondolkodás nélkül, aztán észbekapott.

Bassza meg!

– Azaz nincs – javította ki magát hirtelen. Csabi szemöldöke felszaladt. – Izé. Lenne. De most nem érek rá.

Össze-vissza hadoválok! Mit akarok én Csabitól? A bátyám haverja. Ráadásul semmi közös nincs bennünk.

Zavartan az ujja köré tekerte az egyik tincsét. Forróság öntötte el az arcát.

– Tudod… – kezdte magyarázni, aztán elakadt.

Csabi megrázta a fejét.

– Nem tudom – felelte komolyan.

– Hát… Tudod. – Nyelt egy nagyot. – Leventével talizom – vallotta be Romi nehezen.

– Leventével? – kérdezte Csabi karcosan.

A suli legjobb srácával. Tudod! – figyelmeztette magát.

– Azért elviszel? – pislogott Romi.

Csabi a nadrágja hátsó zsebébe csúsztatta a telefonját, nyelt egyet, elnézett Romi feje mellett, és nehezen bólintott.

– Elviszlek.

– De nem kell ám ottmaradnod – mondta Romi, és nem értette, miért lett ilyen magas a hangja hirtelen. – Nem kell mindig, mindentől megvédened – hadarta.

Csabi tekintet most újra az arcára siklott. Újra olyan kifejezéstelenül nézett rá. Felvette a pókerarcot, amit Romi annyira utált.

– Tudom – felelte a fiú érzelemmentes hangon. – Tegnap azért hoztalak el, mert kicsit sokat ittál. Ami persze baj. De sokkal nagyobb baj az, hogy az a kretén ki akarta használni a helyzetet egy kis potya szexre.

Romi elpirult. Akármennyire is nem volt érzelem Csabi hangjában, érezte rajta az elfojtott dühöt.

– Én is akartam – suttogta.

– Talán igen – felelte Csabi komolyan. – De nem akartam, hogy olyanba menj bele, amibe józanul nem mennél. Ha most is őt akarod, rendben. Elviszlek hozzá. De a saját akaratod legyen. Ne alkoholos befolyásoltság, ne egy másfajta tudatállapot – Csabi szája megrándult –, ne emlékezetkiesés. Ne kényszer.

Romi csak bámult rá megbabonázva. Csabi közelebb lépett hozzá, és megérintette a vállát. Az ujjai erősen, melegen simultak a bőréhez. Romin átfutott a bizsergés. Csabi a szemébe nézett, mélyen, mint aki a lelkéig lát.

– Romi, érted, amit mondok?

A lány nehezen bólintott.

– Nem kényszer – biztosította.

Csabiról lefoszlott az álarc, egy pillanatra Romi megpillantotta a fiú szomorkás mosolyát.

– A magam részéről sajnálom, hogy nem ebédelsz velem. De talán majd egyszer.

Romi bizonytalanul elmosolyodott.

– Egyszer. Talán.