Csak azért is

Csak azért is megvigasztallak, hiába fordítod el arcodat.

Hiába takarod hajaddal, látom szemedben fájdalmadat,

Félrelebbenti sörényed sötét fátyolát a kiszámíthatatlan tavaszi szél.

S ha te nem, a szemed mégis beszél.

Könnyeid ezüstfénybe vonják arcod bársonyát,

Mint megannyi fényes csepp alakú, apró gyémánt,

Úgy potyognak szemedből harmatos cseppjei bánatodnak.

Gördülnek, követik orrod keskeny ívét, el nem apadnak.

Ne sírj, csillagom! Én mindig veled vagyok, míg világ a világ,

Mellőled el nem szólíthat semmi, s nyílik bennem ezernyi szóvirág,

Ne félj, megvigasztallak kedvesem!

Az éjjel és a nappal csak a miénk legyen.

Szemedbe a nap fényét csalom, ajkadra édes mosolyt varázsolok.

Csak azért is! Hogy mindig lásd, melletted vagyok!

Ha a világ ellened, én szembeszállok mindennel,

Éretted vagyok, érted élek, testemmel és lelkemmel.

Lásd, a hóvirág is kidugta fejét a nap cirógatására,

Te ugyanígy bújsz elő hangom bársonyára.

Ne gubózz be énelőttem, mint egy árva lárva.

Bonts szirmot, színes szárnyat.

Ne sírj! Mondd, ugyan ki bánthat?

Ha én itt vagyok, melletted,

Ki az, ki tehetne ellened?

Látod?

Esthajnalcsillag fénye költözik szemedbe.

Már nem rejtőzöl selyemhajad mögé.

Bánatod csak azért is megvigasztalom,

Mert nem kell a világ összes kincse énnekem,

Ha mosolyod láthatom, én gazdag ember vagyok.