Bosziság

 

A hajnali köd rátelepedett az utcákra, elmosódtak a kontúrok, az ablakból alig látszott, hogy a fák fekete törzzsel nyújtózkodnak az ég felé, csak egy-egy árva falevél kapaszkodott még az ágakon.

Megfelelő nap a varázslathoz – gondolta Kitti elmélázva, tenyere közé szorított bögrével. A porcelán melengette a bőrét.

– Ne felejtsd el hazahozni az öcsédet a suliból – hallotta Anya szigorú hangját a háta mögül. Elszállt a merengős pillanat, Kitti visszazuhant a hétköznapi reggel valóságába.

– Anya ne már! – fordult meg az ablak előtt. – Délután a csajokkal leszek. Már lefixáltuk. Nem mondhatom le.

– Nekem meg továbbképzésem van – mondta Anya miközben tovább vajazta a kiflijét. – Nem érek rá elmenni érte. Egyél valamit, mielőtt elindulsz.

Kitti elfintorodott. Sosem reggelizett. Inkább tizenöt perccel tovább aludt.

– De ugye nem hagytok ott? – pislogott Bálint a gabonapelyhét kevergetve.

Anya szeretettel megsimogatta a haját.

– Nem fogunk ott hagyni. Nyugi. – Kittire pillantott. – Ugye?

– Apa miért nem tud érte menni?

Apa lapozott egyet az újságban, miközben belekortyolt a kávéjába. Úgy tűnt nem is hallott semmit a reggeli vitából.

– Apa elutazik. Elfelejtetted?

– Én ezt már nem tudom követni – babrálta a karperecét Kitti. – Ki, kivel, hol és mikor?

– Apa hétvégén előadást tart a debreceni konferencián. Ott a naptár. Miért nem nézel rá néha?

Kitti elfintorodott.

– Mert nem tudom elolvasni a macskakaparásodat. Tényleg konferencián lesz? – kérdezte szkeptikusan.

Túl sokat utazott, alig volt itthon hétvégenként. Bella azt mondta, biztos nőzik. Az ő apjánál is így kezdődött.

– Hol máshol lennék? – morrant az apja, miközben összehajtogatta az újságját. A szeme felett összeszaladtak a mérges ráncok.

Kitti megrántotta a vállát.

– Honnan tudhatnám?

– Fejezd ezt be!

– Kitti, ugye nem hagysz ott a suliban? – vinnyogott Bálint.

– Haza tudsz jönni egyedül is. Csak három sarokra van.

– Te pedig be tudsz ugrani érte – mondta Anya hidegen.

Kitti megrántotta a száját.

– Ja. De a csajokkal leszek.

– Akkor vidd magaddal.

– Őt? – bökött az öccsére Kitti. – Ne már!

Letette az üres bögrét a konyhapultra és még beugrott a fürdőszobába fogat mosni, és megigazítani a sminkjét. Kifelé felkapta a hátizsákját.

– Mentem – kiáltott be a konyhába.

– A telefonod legyen nálad! – szólt utána Anya.

– Ja, lesz.

– És ugye nem hagysz ott? – kiáltotta Bálint.

– Nem, nyugi – morrant Kitti és becsapta maga után az ajtót.

– És ne késs! – hallotta még Anya hangját.

Túlizgulják az egészet. Nekem kéne idegeskednem, mert borítják a napomat.

 

– Nem érek rá suli után – huppant le Bella mellé a padba.

– Megbeszéltük, hogy ma csináljuk – suttogta Tamara, miközben hátrafordult. A szeme idegesen rebbent körbe az osztályban.

– Menjünk ki! – szólította fel őket Réka.

Néma csendben vonultak ki a folyosóra, és húzódtak a sarokba, távol mindenkitől.

– Holnap? – kérdezte Kitti zsebre dugott kézzel.

– Nekem mindegy, mikor – rántotta meg a vállát Bella.

– Nekem nem – toppantott Tamara. – Nekem ez fontos. Most kell. Anyát holnap megműtik. Muszáj tennem valamit.

Kitti a karkötőjét babrálta. Neki is ma lenne a jó, amikor Apa elutazik a szeretőjével. Most kellene az a varázslat. Minél előbb.

– Tudtad, hogy ma lesz a napja. Mégis mi jöhetett közbe, ami fontosabb? – támadt Kittinek Réka.

– Az öcsém.

– Az öcséd? – emelte fel a hangját Réka.

– Nekem kell hazavinnem. Anya továbbképzésen lesz, Apa meg… tudjátok.

A csajok bólogattak.

– Neked is ma lenne a legjobb – sóhajtott Bella. – Mi lenne, ha nálatok csinálnánk?

– Amikor ott az öccse? – húzta fel a szemöldökét Réka.

Kitti elgondolkodott.

– Nem para. Odaadom neki a laptopomat. Benyomom a kedvenc játékát, azzal ellesz, amíg mi megcsináljuk.

– Akkor csináljuk Kittinél – egyezett bele Tamara.

– De nálam van minden – suttogta Réka.

A föld, a csontok, a macskabajusz, és a fekete gyertyák. Hetek óta rajta voltak az ügyön, hogy minden meglegyen.

A földet a temetőből szerezték hétvégén. Telihold volt. Mindent a leírás szerint csináltak. Pont ott ástak, a keleti szögletben. Mert az jó föld a varázslathoz. Nagyon para volt. Na nem a szellemek miatt, csak azért, mert Tamara kétszer is elájult. Olyan kis mimóza.

Az útmutató szerint a csontokat hús nélkül, alaposan megfőtt állapotban kell használni a varázslathoz. Kitti vasárnap ebéd után halászta ki őket a kukából. Mázli, hogy Anya pont csontlevest főzött. De a biztonság kedvéért Réka még egyszer jól átfőzte őket. Biztos, ami biztos.

Bella levágott a macskája bajuszából négy szálat, fekete gyertyákat pedig az internetről rendeltek. Mindent összeszedtek a varázslathoz. Ráadásul a mai nap ideális a varázslathoz. Az útmutató szerint. A bolygóállások kedvezőek. Nem mintha Kitti értett volna hozzá, de Réka utánanézett.

– Segítek átvinni Kittiékhez – pislogott Tamara elcsukló hangon.

– Egyedül is megoldom – morrant Réka. – Háromkor?

Kitti bólintott.

– De tényleg segítek – zizgett Tamara.

– Ja. Még hiányzik nekem, hogy megint elájulj! Inkább átviszem egyedül. Te csak menj a csajokkal.

 

Kitti suli után bekanyarodott az öccse iskolája felé. A csajokkal még pontosítottak, és elbeszélgették az időt, de Bálint nyilván nem idegeskedett még, mert nem hívta egyszer sem.

A köd már felszállt, de a napot eltakarták a felhők, az ágakra nyálkás nedvesség telepedett, és koppanva hullott az avarra. Az ázott lombok nehéz illata ült a házak között.

Az általános iskola udvara üresen állt, a sportpálya szélén kopott korlátok. Elhanyagoltnak tűnt minden. A fák alatt néhány kuszán összedobált törött ág, egészen vastagok is kandikáltak ki az avar alól.

Kitti sehol nem találta az öccsét. Kihaltnak tűnt minden. Nem beszélték meg, hol találkoznak, de azt hitte, Bálint a kapuban fogja várni.

Kiáltásra kapta fel a fejét.

Néhány fiú trappolva rohant el a hátsó udvar felé.

Kitti nem foglalkozott velük, benyitott az épületbe. A folyosókon visszhangot vertek a léptei. Néhány ajtó mögül beszélgetésfoszlányok hallatszottak ki.

Azt sem tudom, melyik az osztálya – gondolta, ahogy haladt a lépcső felé.

Kintről sikoltás hallatszott. Kitti szíve megugrott, miközben a hang irányába kapta a fejét.

Mintha nyúznának valakit valami „zs” kategóriás horrorfilmben – gondolta.

Mégis megborzongott az elhaló, vékony hangra. A felharsanó röhögés zsigeri szinten rossz érzéseket generált benne.

Hol a csudába bóklászik Bálint?

Előhúzta a mobilját, és felhívta az öccsét. Kicsengett.

A telefont a füléhez tartva felszaladt az emeletre.

Nem fogok hazaérni, mire jönnek a csajok! – bosszankodott, miközben kimondhatatlanul haragudott az öccsére.

Néhány ajtót nyitva talált. Bekukkantott. A legtöbbet üresen találta.

Az egyik teremben három kislány nevetgélt. Megkérdezte őket, ismerik-e Bálintot.

Ismerték.

– Te vagy a testvére? Lement az udvarra, hogy ott várjon téged.

– De nincs lent senki – morogta Kitti.

– Akkor elkapták – suttogott a szőke copfos.

– Elkéstél? – kérdezte a sötéthajú.

– És ha igen?

– Elkéstél – állapították meg a kislányok.

– Mi közötök hozzá – támadt nekik Kitti.

– Akkor elkapták – néztek össze a lányok mindentudóan.

– Mi van?

– Nem fogod megtalálni – jelentette be a szemüveges.

Kittinek bevillant a sikoltás, és a röhögés.

– Meg fogom – mondta keményen, és kipördült az osztályból. Végigszáguldott a folyosón, le a lépcsőn, ki az udvarra. Levegő után kapott, a szívverése a dobhártyájában dübörgött.

Egy pillanatra megállt. Körbenézett. Sehol senki. A szél végigsöpört a fák között. Kitti megborzongott, összezipzárazta magán a kabátját, a sálját az orráig húzta.

A szél süvítésén át ismét hallotta a röhögést. Arra kapta a fejét. Az udvar túloldalán, az egyik épület mögött felvillant egy barna kabát. A sikoltásban már felismerte Bálint hangját.

Rohadékok!

Kitti lehajolt és felkapott egy letört ágat a falevelek közül. Nyálkásan hidegen tapadt a bőréhez. Megszorította, és futva indult át az udvaron, oda, ahol az előbb a mozgást látta. Oda, ahonnan a sikoltást hallotta. De már újra csend borult rájuk, és a köd lassan lefelé szállt, fehér burkot vonva köré. Hamarosan az orráig sem fog látni.

Zakatoló szívvel bukkant fel az épület sarka mögött. Öt szuszogó, vicsorgó, tagbaszakadt fiút pillantott meg. Az öccsét csak később fedezte fel a földön, összekötözve.

Kitti két kézzel megragadta a husángot, és ordítva nekiment a fiúknak.

– Szemetek! – üvöltötte, miközben szétcsapott közöttük. Ütötte őket, ahol érte, hallotta a tompa puffanásokat, reccsenéseket. Az ordításokkal nem foglalkozott. Azt akarta, hogy visítsanak. Sokkal jobban.

Amikor végül mégis elmenekültek utánuk ordított.

– Ha még egyszer bántjátok az öcsémet, esküszöm, nem ússzátok meg ennyivel!

Letérdelt a vizes földre, az összeközözött test mellé, megsimogatta a könnyáztatta, mocskos kis arcot. Csak most hallotta meg Bálint gyenge sírását.

– Elkéstél!

Kitti az ölébe vette. Az öccse remegve bújt hozzá.

– Sajnálom. Úgy sajnálom. – Kibogozta a kötelet. – Hazamegyünk, és jóvá teszem.

Bálint hangosan szipogott.

– Nem tudod. Elkéstél – mondta vádlón, és a szavai mélyen Kitti lelkébe martak.

– Hazamegyünk, és ígérem jóvá teszem. – Felkászálódtak a földről, és belenézett Bálint szemébe. – Tudsz titkot tartani?

– Nem mondod el anyunak?

– Tessék? – hökkent meg Kitti.

– Hogy elkaptak? Nem mondod el?

– Nem. Ha te sem árulod el, hogy varázsolunk a csajokkal.

Bálint szeme elkerekedett.

– Varázsoltok?

Kitti elmosolyodott.

– Bizony.

– Én is varázsolhatok?

– De még mennyire. Ezek után? Naná!

Bálint megölelte.

– Szeretném elvarázsolni Zalánt és a bandáját – suttogta.

 

– Az öcséd? – förmedt rá Réka. – Kizárt.

– Óvodások nem varázsolhatnak – jelentette be Bella is.

– Másodikos – javította ki keményen Kitti. – És megígértem neki egy kívánságot. Ha másképp nem megy, átadom neki a helyemet.

– Mert nem tudod leültetni a játéka elé? – dühöngött Réka. – Azt mondtad megoldod.

– Tudom, de nem értem oda időben, őt meg elkapta a suli bandája. Miattam. Jóvá kell tennem.

Tamara szólalt meg a sarokból.

– Miért ne varázsolhatna ő is? – kérdezte szelíden.

– Mert kicsi ehhez – felelte Bella.

– Tudtommal nincs korhoz kötve a varázslat – jelentette be Kitti. – Muszáj! Csajok! Komolyan!

Tamara támogatta az ötletet, és mire meggyújtották a fekete gyertyákat a szoba sarkaiban, addig győzködte a többieket, hogy Kitti felhozhatta az öccsét.

Bálint megilletődötten állt meg az ajtóban.

– Nahát! – nézett körbe a sötétben. Kitti követte a pillantását. A falakon táncolt a gyertyafény, a szoba közepére kör alakba szétszórták a földet, és ráhelyezték a csontokat.

– Megígéred, hogy soha nem beszélsz erről senkinek? – kérdezte Réka.

– Soha. Senkinek.

– Így görbüljél meg? – mutatta fel a begörbített mutatóujját Réka.

Bálint bólogatott. Csillogó szemében visszatükröződött a gyertyák fénye

– Tudod, mit kérsz? – hajolt le hozzá szigorúan Bella is.

– Tudom – suttogta Bálint.

– Mindenki tudja? – nézett körül szigorúan Bella.

Sorban jöttek a határozott igenek.

– Zárd be az ajtót! – utasította Réka, és Kitti kétszer ráfordította a kulcsot.

 

A hajnali köd rátelepedett az utcákra, elmosódtak a kontúrok, az ablakból alig látszott, hogy a fák fekete törzzsel nyújtózkodnak az ég felé, csak egy-egy árva falevél kapaszkodott még az ágakon.

Megfelelő nap a varázslathoz – gondolta Kitti elmélázva, tenyere közé szorított bögrével. A porcelán melengette a bőrét.

– Ne felejtsd el hazahozni az öcsédet a suliból – hallotta Anya szigorú hangját a háta mögül. Elszállt a merengős pillanat, Kitti visszazuhant a hétköznapi reggel valóságába.

Összehúza a szemét.

Ugyanaz a reggel?

Megfordult az ablak előtt.

– Nem értem – habogta.

Apa átnyúlt az asztal felett és megszorította Anya kezét.

– Elutazunk hétvégére.

– Te meg Anya? – hökkent meg Kitti.

Anya felnevetett, úgy, mint valamikor régen.

– Mondtam, hogy el fogja felejteni – hajolt oda Apához.

– Nem felejtettem el – lépett közelebb Kitti. – Csak meglepett.

Ugyanaz a reggel. Mégis csak működik.

– Estére már Nagyi is itt lesz veletek, és tietek az egész hétvége.

– Az klassz – mormolta Kitti. Nem is emlékezett, mikor töltött egy egész hétvégét Nagyival. – Az öccsére sandított. Bálint vigyorogva ült a csokoládés pehely felett, és amikor összeakadt a tekintetük felemelte a hüvelykujját.

– Izgi lesz.

Kitti letette a konyhapultra a bögréjét, odalépett az öccséhez és összeborzolta a haját.

– Mi lenne, ha mi is kivennénk egy szabadnapot?

Bálint még szélesebben vigyorgott.

– Benne vagyok!

– Szerintem meg se próbáljátok – mondta az anyjuk szigorúan.

Újra összenéztek. Cinkosan összemosolyogtak.

Működik.