Összetört életek

12. fejezet

Egy év múlva

 Anna

Az egész lakásban uralkodott a kisbabákra jellemző púder- és anyatejszag. Kata vigyázva felemelte a rózsaszín rugdalózóba öltöztetett babát a kiságyból.

– Hogy te milyen édes vagy, Dóra baba! Elvarázsolsz azzal a csodaszép kék szemeddel – gügyögött neki szeretettel, és magához ölelte. Anna elmosolyodott. Dóra az apja szemét örökölte, de ezt hangosan nem merte kimondani.

Az ágyon ülve figyelte a jelenetet. Kata az első pillanattól belebolondult Dórába, ezért Anna arra gondolt, megkéri barátnőjét arra, hogy néha vigyázzon a kicsire, akkor több ideje lenne magára, a munkájára. Amikor kiderült, hogy terhes, Zoltán kiállt mellette a cégnél, kérvényezte, hogy Anna hadd dolgozhasson be a cégnek home office-ban, a terhessége alatt teljes munkaidőben, majd a szülés után részmunkaidős állásban. A hétfő reggeli meetinget Anna Skype-on hallgatta végig a saját szobájában és úgy hálálta meg Zoltánnak a bizalmat, hogy lelkiismeretesen elvégzett minden feladatot határidőre, amit a férfi elküldött neki e-mailben. Napi szinten tartották a kapcsolatot telefonon.

– Gyönyörű, ugye? – Anna a párnának támasztott háttal nézte Kata ölében a picit. Rózsaszín bőrét, hatalmas kék szemét, duzzogós, piros, telt ajkait, vörösesszőke, puha, göndör fürtjeit.

Kata a mellére ölelte Dórát, hagyta, hogy a kicsi belekapaszkodjon a kisujjába és rángassa.

– Hallottam, Andris elköltözött – pillantott fel.

Anna szíve összeszorult.

– Igen. Visszament a szüleihez.

Elkeseredetten gondolt arra, hogy András megbocsájtotta neki a félrelépést, de azt nem tudta megbocsájtani, hogy Dórának nem ő az apja.

Amikor a gyerek – három hónappal ezelőtt – megszületett, Andrásnál kiverte a biztosítékot a nyilvánvaló hasonlóság a baba és a fényképeken szereplő férfi között. Pedig addigra Anna – hónapokkal ezelőtt – elengedte Balázst, a fényképeket örökre elsüllyesztette a szekrény legaljára, a cipősdobozok alá.

Szép emlékként élt a szívében a szerelem emléke, a fellángolás, az együtt töltött boldog napok, de elhatározta, új életet fog kezdeni Andrással, mert a férje biztonságot nyújtott neki, ő volt az egyetlen biztos pont az életében, akire mindig számíthatott.

András akarta az újrakezdést, ez benne érződött a mindennapjaikban. A férje várta a babát, gondoskodott róluk, rendkívüli módon figyelt Annára, minden vizsgálatra elkísérte, az utolsó pillanatig támogatta. Anna régóta nem érzett András részéről ekkora odafigyelést és szeretetet, mint a terhessége hónapjaiban.

Egész végig úgy gondolta, a férjének megvan az esélye arra, hogy ő lehessen a baba apja, ha mégoly halovány is, és egész idő alatt szerette volna, ha így van. Ha új esélyt kaphatnának az élettől, hogy újra normális családként élhessenek. Úgy tűnt, András kész erre, és túltette magát a történteken.

Azonban a szülés után, Annának elégnek bizonyult Dórára néznie ahhoz, hogy felismerje, a gyereknek semmi köze Andráshoz. És erre a férje is elég gyorsan rájött. Ennek ellenére – Anna minden tiszteletét kivívta – próbálkozott kizárni a tudatából a nyilvánvaló tényeket, de a férfi nem úgy nézett Dórára, nem úgy fogta meg a babát, mint azt egykor Zsombival tette. Anna látta rajta, hogy szeretné, és igyekszik, talán erején felül is.

– Miért csinálja ezt éppen most, amikor megszületett a pici? Nem értem, mi történhetett Andrissal. Hiszen évek óta akart egy kislányt, most meg lelép, magadra hagy egy három hónapos babával – csóválta Kata a fejét. – Egyszerűen nem ismerek rá!

Anna a barátnőjét nézte nehéz szívvel. Visszagondolt arra az estére, amikor András szó nélkül összecsomagolt. Nem veszekedtek, a férfi már hetek óta nem vette a fáradtságot arra sem, hogy egyáltalán kimondja a véleményét, Anna pedig nem merte faggatni arról, hogy mit gondol a kialakult helyzetről. Úgy érezte, idővel rendeződnek a viszonyok kettőjük között és visszazökkennek egy normális, hétköznapi kerékvágásba, hogy a lehető legkevesebb fájdalommal élhessenek tovább. A franciaágy szélén ülve nézte végig, hogy a férje összeszedi a legszükségesebb ruháit, és egy kisebb sporttáskába hajtogatja.

– Később elviszek mindent – mondta anélkül, hogy egyáltalán Annára nézett volna.

– Kérlek, ne menj el! – Anna hangja elcsuklott, és nem volt benne biztos, hogy András értette a szavakat, mert önmaga számára is elmosódott hangfoszlánynak tűnt csupán. De a férfi felemelte a fejét és ránézett. Anna szeméből akkor már kibuggyant egy könnycsepp, a kezét az ölébe ejtette és idegesen piszkálta a körmeit. – Maradj! Adj időt nekünk! Kérlek!

– Nem bírok, Anna – felelte András zaklatottan. – Úgy érzem, elég időt adtam már! Többet nem tudok. – Összeszorított szájjal nézte egy ideig a feleségét, majd kimondta. – Zsombit magammal viszem.

A hangja határozottan csengett, Anna sejtette, hogy ebből nem enged, mert a kezdetektől András volt az, aki kiállt a gyerek mellett, aki harcolt érte, érthető, hogy ragaszkodott hozzá.

Akkor este András elmondta a kisfiúnak, hogy néhány hétre elköltözik, és szeretné, ha Zsombi vele menne. Anna minden szót végighallgatott, a szíve hullott darabokra. Annyira véglegesnek és visszafordíthatatlannak tűnt minden. A gyerek komoly képpel nézett vissza az apjára és kapásból válaszolt.

– Veled megyek, apu. Nem akarok nélküled ittmaradni!

Annának kimondhatatlanul fájtak a szavai, úgy érezte, a fia nem szereti őt. De nem tiltakozott, amúgy sem tudta, mit kezdjen Zsombival, aki biztosan végigbőgné az estét, ha András itt hagyná, így hát nem akadályozta meg abban, hogy ők ketten együtt menjenek.

Anna szeme könnybe lábadt az emlékekre, szomorúan nézett a barátnőjére. Eljött az idő, hogy elmondja neki az igazságot és ezzel megmagyarázza a férfi viselkedését. Nem akarta, hogy Kata ok nélkül elítélje Andrást.

– Kata, Dóra nem András lánya – jelentette be csendesen.

Kata lenézett a picire, majd döbbenten vissza Annára.

– Istenem – suttogta.

– Kértem Andrást, hogy maradjon – vallotta be Anna őszintén. – Megígértem, hogy szülök még egy gyereket, neki is, ha szeretné. – A hangja elfulladt. Szerette volna bebizonyítani, hogy érdemes András bizalmára. – Annyira akarom, hogy rendeződjenek a dolgok kettőnk között. De úgy érzem, Andrásnak még idő kell.

Kata magához szorította a picit.

– Annyira sajnálom, Anna. Most mi lesz veletek?

Anna magára húzta a takarót.

– Rettenetesen hiányzik! – Fázósan megborzongott. – Rájöttem, nem akarok nélküle élni. – Anna szíve elnehezült. Bízott benne, hogy nem késő. Hitte, hogy össze lehet ragasztani azt, ami eltörött. – Remélem, végül visszajön.

András

A Türr kilátó felé vezető út alig látszott ki a citromsárgában játszó falevelek alól, amik folyamatosan hullottak az ágakról, beléjük kapott a lágy őszi szél és vitte, repítette, az emberek hajába akasztotta. A levegő megtelt az őszi avar nehéz, édeskés illatával.

Rengetegen sétáltak, kihasználva az indián nyár kellemes melegét, gyönyörködtek az őszi színek kavalkádjában. Kutyák birkóztak a lehullott faleveleken, biciklisek cikáztak a gyalogosok között.

Zsombi felmarkolt egy kisebb kupac falevelet a földről, a magasba tartotta, majd elengedte, hagyta, hogy vigye a szél.

– Nézd! Majdnem olyan, mint a hó, csak levelekből! – kacagta, újra lehajolt, felnyalábolt még egy marék falevelet, szélnek eresztette és belegázolt a bokáig érő avarba.

Ivettel néhány perce futottak össze a parkolóban, a nő kutyát sétáltatni jött ki, most levette a pórázt kisméretű, fehér keverékkutyusáról és András teljes megdöbbenésére Zsombi után szaladt, nyomában az ebbel. Nevetve csoszogtak a falevelekben, rúgták, élvezték, ahogy zörög a lábuk alatt, míg a kutya hempergett a lábuk körül. András nem akart kimaradni egy ilyen buliból, amit együtt csinálhatnak, ezért gondolkodás nélkül csatlakozott hozzájuk.

– Most, hogy visszaköltöztél a szüleidhez, mik a terveid? – Ivett ránézett és valóban úgy tűnt, hogy érdekli a válasz, nem csak udvariasságból kérdezte meg, nem csak azért, hogy beszélgessenek valamiről.

Andrást nem lepte meg, hogy az emberek a környezetében tudják, mi történt, igazából nem csinált túl nagy titkot belőle, hogy elköltözött Annától, nem érdekelte mások véleménye.

Andrásnak most jólesett, hogy valakivel megbeszélheti az elképzeléseit. Persze Gergő határozottan támogatta, miután kiborult, és azonnal felajánlotta, hogy költözzön hozzá átmenetileg, amíg nem talál jobb megoldást.

– Remélem, nem hagyod a lakást a nagyságos asszonyra! Elvégre te vetted, most, hogy szétmentetek, joga sincs ott lakni!

Gergő nagyon keményen kritizálta Annát, meg sem próbálta visszafogni magát, amikor elmondta a véleményét. András mégsem rakhatta ki az asszonyt a lakásból egy csecsemővel az utcára, ilyen váratlanul semmiképpen sem. Emellett a barátja végig érezte, hogy az a gyerek valaki másé. András legalább kétszázszor hallotta tőle az elmúlt évben: „Csak meg ne lepődj a végén!”

Az apja mindössze egyszer kérdezte meg tőle, miután megtudta, hogy Anna terhes.

– Hány százalék esélyt látsz arra, hogy az a gyerek a tied, Andris?

András nem akart erre gondolni, nem akarta tudni. Simán benyelte volna azt is, ha a kicsi nem az övé, abban az esetben, ha a baba Annára hasonlít, ha barna hajjal és barna szemmel jön a világra, mert akkor András kicsit érezhette volna magáénak. Sajnos nem így történt.

– Anna fenekestől felborította az életemet – válaszolta Ivett kérdésére. – De okos embernek általában van egy B-terve is, vészhelyzet esetére.

Ivett kíváncsian nézett rá.

– Neked van?

Ez a kérdés pontosan úgy hangzott, mintha Ivett kételkedne benne. Andrásból kitört a nevetés, talán Ivett túl jól ismeri. Megtervezetten élte a mindennapjait, de Annával való kapcsolatát egyféleképpen képzelte el, arra rendezkedett be, hogy a házassága örökké fog tartani, pontosan úgy, mint a szüleié. Amikor ebbe belegondolt, hónapok óta először képes volt önmagát, a saját naivságát kinevetni, könnyedén megvonta a vállát.

– Általában van, de erre az esetre nem készültem fel – vallotta be őszintén.

– Talán az ilyesmire nem is lehet.

Zsombi cigánykereket vetett a falevelek között. Egy hete tanulta, azóta rendszeresen bemutatta a tudományát, akár az utcán tartózkodtak, akár otthon.

– Te is tudsz cigánykerekezni, Ivett?

– Naná, hogy tudok! – Bizonyítékul a nő azonnal végrehajtott egy elég szabálytalan, de azért elfogadható cigánykereket, ezzel hatalmas boldogságot okozva Zsombinak. András tátott szájjal bámulta, éppen úgy, mint az a néhány járókelő, aki éppen akkor ment el mellettük. Ivettnek felcsúszott a rövid pufi mellénye a derekán, maga után rántotta vékony felsőjét is, kivillantva lapos, izmos hasát. András jólesően legeltette rajta a szemét, még akkor is a nőt nézte, amikor az felállt és megigazította magán a kinyúlt pulóvert. András nyelt egyet. Sosem gondolta, hogy Ivett ilyen formás, nőies idomokat rejteget a kopott cuccai alatt.

 A gyerek újra átfordult a két karján, de most nem sikerült a mutatvány és huppanva a fenekére érkezett, hamisan az apjára kacsintott.

– Apu is tud, de csak otthon. – Felpattant, odarohant Ivetthez. – Tudod, fura varázslat van rajta – súgta –, csak akkor tudja, ha én egyedül látom, ha mások is ott vannak, akkor elveszíti a képességét.

András zavartan beletúrt a hajába erre. Nem gondolta, hogy Zsombi valakinek elkotyogja, hogy ő otthon játékból együtt bohóckodik a gyerekkel és még cigánykerekezik is neki, ha arról van szó. Ivett megállt, csípőre tette a kezét, elgondolkodó arcot vágott és végignézett Andráson.

– Ezt a fura varázslatot én is tapasztaltam. – András felhúzta a szemöldökét, nem értette mire akar Ivett kilyukadni. – Ha egyedül van, és nincs mellette a nagydumás haverja, mindjárt másképp látom én is.

András elmosolyodott, eddig nem adott a pletykákra.

– Hát te tényleg bele vagy esve Geribe?

Ivett zavartan elpirult, egy kósza hajtincset csavargatott az ujja körül. Rettentő édes volt, Andrásnak tetszett.

– Geri rendkívül komplikált számomra – ismerte be.

– Mi benne olyan bonyolult? – András nem értette. – A legegyszerűbb fickó, akit ismerek.

– Igazság szerint Gergő sosem tetszett, nem az esetem, emellett minduntalan kihoz a sodromból azzal, ahogy viselkedik a nőkkel. Megengedhetetlen egy magániskola falain belül az, amit ő csinál, még akkor is, ha felnőtt emberekről beszélünk. Talán éppen ezért gondolkodhatna, mielőtt lecsúszik az agya a nadrágjába!

– Akkor tehát nem féltékeny vagy, amikor ordítasz vele a viselkedése miatt – állapította meg András.

– Próbálom védeni az iskola hírnevét, de sajnos nagyon nehéz, ha az egyik – amúgy el kell ismernem, kiváló – tanárom képtelen kordában tartani a vágyait. – Ivett megigazította a szemüvegét, vett egy nagy levegőt, András szerint azért, hogy csillapítsa a dühét. –  Térjünk inkább vissza rád és a terveidre.

András bólintott, nem sokáig akart a szülei házában maradni, nem mintha olyan kellemetlen lett volna újra a szülői ház szeretetét és kényeztetését élvezni, de akkor sem tartotta egészségesnek hosszútávon. Elvégre felnőtt férfi, aki képes fenntartani magát és ellátni a fiát.

– Úgy terveztem, ha sikerül eladnom a lakást, akkor veszek egy házat, és amint lehet, odaköltözök Zsombival.

– És Annával?

Zsombi a kiskutyával előttük szaladgált, élvezték egymás társaságát. A gyerek faágat dobált, és a kutya engedelmes farkcsóválással visszahozta neki. Zsombi lelkesen megsimogatta, dögönyözte a kis jószágot, majd újrahajította a botot.

András lenézett Ivettre. A nő mellette sétált lehajtott fejjel.

– Nem, csak Zsombival. – Arra gondolt, mennyire jól látta Kata, amikor egy éve azt mondta, ami eltörik az már soha nem lesz olyan, mint régen. András emlékezett rá, akkor nem hitt neki, de Annával soha többé nem lett olyan a kapcsolatuk, mint azelőtt, pedig akarta, nagyon szerette volna helyrehozni a házasságukat. Talán nem volt meg benne az anyja kitartása, de az is lehet, hogy belefáradt az egyoldalúságba. – Annával minden szombaton elvisszük Zsombit a játszótérre együtt, közben megsétáltatjuk a lányát. Beszélünk természetesen, felnőtt emberek módján. De, nem! Nem Annával tervezem a jövőmet.

Hetek óta érlelődött benne a gondolat, nehezen fogadta el, hogy Annával köztük mindennek vége. Most, hogy végre kimondta, azt érezte, megkönnyebbült, tudta, hogy végleges, visszafordíthatatlan döntést hozott. Megértette, hogy évekkel ezelőtt nagyobb hangsúlyt fektetett a külsőségekre, hagyta, hogy egy csinos pofi, és egy vonzó külső elvarázsolja. Aztán mi lett a vége?

András csak az utóbbi időben döbbent rá, hogy Annával ők ketten teljesen más világ. Évekig nem akarta látni, nem akarta észrevenni. Eleinte a szerelem homályosította el a látását, tökéletesnek látta Annát, büszke volt rá, hogy ilyen csodálatos barátnője van, majd a házasságba vetett hite akadályozta abban, hogy átgondolja az életüket. András azt gondolta mindent képes megoldani.

Ivettel összeért a kezük, a nő felkapta a fejét, amikor András gyengéden végigsimított a kézfején, mielőtt elhúzódott volna egy kicsit.

– Gyakrabban sétáltathatnánk így a kutyádat, Zsombi kimondottan élvezné. – Ivett pislogott, fürkészőn nézett az arcába. András szégyenlősen elmosolyodott. – Én is örülnék neki – tette hozzá, mire a nő végre bólintott.