Hirtelen felindulásból

Majd szétvet a méreg!

Hogy tehetted ezt velem, te féreg!

Csúszómászó, undorító, nyálkás.

Valamikor azt hittem, veled lenni áldás.

De…

Tévedtem.

És most feszít az indulat,

Miként lehettem ennyire vak?

Megvezethető, naiv,

Aki ugrik, ha hív…

A falat verem öklömmel.

Véres lett a festék,

Ám nekem nem fáj,

Nem érzem már.

Több vasat tartani a tűzbe,

Veszélyesen élni,

Kalandokat űzve!

Éntőlem nem félni?

Ezt rosszul tetted, drágám,

Ígérem, megfizetsz majd drágán!

Beléd vágom a kést, a nagyot,

Amit most épp a kezemben szorítok.

Egyszer azért, mert becsaptál,

Másodszor, mert csak hazudtál,

Harmadszor is beléd mártom,

Könyékig a vérben ázom.

Késem pengéjéről, vörös cseppek csöppennek a kövezetre.

Ott fekszel lábam előtt, hideg földön hemperegve

Nyöszörögsz,

Mint sebzett állat, úgy hörögsz.

Dühöm fekete fátyla apránként eloszlik,

Melléd térdelek.

Ó egek!

Mit tettem veled?