Letölthető e-könyvben a novellám.

www.libri.hu/konyv/buksi_zsuzsanna.amit-a-sors-egybekotott.html

www.ekonyv.hu/hu/konyv-reszletei/amit-a-sors-egybekotott--?eid=56602

Kedvcsináló: 

"„2018. április 12. csütörtök.

Vége.”

Becsukom a naplómat, végigsimítok régimódi, egyszerű barna kockáin. Sajnálom a tíz üresen maradt hófehér oldalt, de egy szakaszt most lezárok az életemben. Új fejezetet kezdek, ahhoz új napló kell, hogy tiszta lappal indulhassak.

Nem tudom, hogy mondom el neked és a fiúknak.

Lilitől tartok. Elrejti előlem az érzéseit, magába zárkózik, sohasem tudhatom, mit miért tesz. Úgy érzem, el akar üldözni. Fogalma sincs arról, ezzel mekkora fájdalmat okozna, hiszen nem ismer téged úgy, ahogy én. Természetesen, hiszen az apja vagy.

Nem hibáztatom azért, mert intrikál, próbálkozik és gyűlöli ezt a helyzetet, bár igyekszem megkönnyíteni neki. Nem látja, nem érzi, láthatatlan falakat emel kettőnk közé. Tizenhárom éves.

Istenem, csak három évvel fiatalabb, mint én voltam akkor, amikor ezer apró pici szilánkra törted a szívemet.

Sorsunk fonala hosszú ideig szorosan egymásba kapaszkodott, majd egy csodaszép tavaszi délutánon kilazultak a szálak, és apránként, észrevétlenül engedték el egymást.

Ekkor tizennégy évesek voltunk, nyolcadikos ballagásra készültünk, nagyoknak, mindenekfelett állóknak képzeltük magunkat. Harsányan szemtelenkedtünk, boldogan bontogattuk szárnyainkat. Közben lelkünk mélyén titkon féltünk az újtól, az iskolaváltástól, a középiskolai tanároktól, a szigortól, az ismeretlentől.

Örültem, hogy veled léphetek tovább. Ugyanabba a gimibe, ugyanabba az osztályba sikerült bejutnunk, reál szakra. Én megküzdöttem a matekkal és a fizikával, egyedül neked köszönhetem, hogy sikerült. Megkaptuk az értesítést arról, hogy bekerültünk, cinkosan összevillant a szemünk. Te az első harmadba kerültél, én az utolsóba, de megcsináltuk. Hónapok óta így terveztük, támogattuk egymást, órákat görnyedtünk a könyvek felett, hogy összehozzuk, együtt.

Azon a tavaszi délutánon váratlanul állítottál be, hajad frissen vágva, szinte kopasznak tűntél. Végighúztam két tenyeremet az aprócska, sötét szálakon, végigsimítottam tökéletes formájú, kerek kobakodon, imádtam, ahogy sercegtek a sörték az ujjaim alatt. Kissé elálló füleidhez értem. Akkor lehajoltál, futó csókot nyomtál a számra.

– Apát Washingtonba helyezték – közölted rekedten. Nem néztél rám, lehuppantál az íróasztal előtt álló székemre."

A folytatást megtalálhatjátok a kötetben.