Az ablak előtt állok, a hold ezüsthídja átível a folyón. A bolygóállások kedveznek a holnapi esküvőnek. Családjaink elégedettek. Szeretem. Mégis kétségek gyötörnek.

– Mire gondolsz? – kérdezi.

– Megszöknék.

Odalép hozzám, hátulról átölel. Mellkasának dőlök, a hajamba csókol:

– Én is félek.

– Szökjünk meg együtt.

– Nem hagyhatom el népemet. A császáruk vagyok.

– Nem vagyok kész császárnőddé válni – rebegem.

– Ha egyszerű polgár lennék, talán könnyebb lenne?

– Akkor boldogan várnám a holnapot.

– Elmenekülhetsz! – Elenged, hátrébb lép. – Úgy a Halál menyasszonya leszel, engem pedig örök boldogtalanságra ítélsz.

Nem félem a halált úgy, mint félem az esküvőt. Mégis maradok.

Mellette kőszikla vagyok. Nélküle csupán széllel szálló porszem.