Karácsonyi kívánság

„Kedves Jézuska!

Tudom, hogy nem mindig vagyok igazából jó gyerek. De annyira szeretnék bekerülni az iskolai tánccsoportba! Semmi mást nem kérek idén karácsonyra, csak ezt az egyet! És megígérem, hogy jövőre sokkal jobb leszek. Tényleg! Vagy legalábbis megpróbálom! Igazán megpróbálom!

Sokszor ölel: Kriszti”

– A tánccsoportba nálam jelentkezhettek – fejezte be az órát Gabi néni. A hangja visszhangzott az izzadtságszagú tornacsarnokban.

Kriszti mindig félelmetesnek látta a tornatanár nénit. Most is szigorú arccal nézett végig a lányokon, mielőtt elment. A sípja ott himbálózott a nyakába, készen arra, hogy bármikor megfújhassa.

Ha elmegy, akkor hogy lehetne nála jelentkezni? – morfondírozott a kislány magában.

Gyorsan felöltözött, sokkal ügyesebben, mint eddig bármikor, és leszaladt a lépcsőn. Már zihált, mire az iskolaudvarra ért. Pufók arca kipirult. A folyosón megtorpant. Gabi néni egy csapat lánnyal beszélgetett. A kedvenceivel, akiknek mindig ötöst adott, és akiket atlétika versenyekre vitt. Kriszti meghúzta magát a sarokban és félénken megvárta, amíg Gabi néni egyedül marad. Akkor csoszogott oda hozzá szégyenlősen.

– Gabi néni – suttogta. – Szeretnék jelentkezni a tánccsoportba!

Hát kimondta. Pedig annyira félt, hogy halként fog tátongani, ha Gabi néni elé kell állnia. Mindig csak dadogott, ha kérdezte, és ügyetlenkedett, még saját lábában is megbotlott, annyira ideges lett tőle.

A tornatanár néni végignézett rajta, olyan hideg szemmel, hogy Krisztinek beleborsózott a háta. Sosem szólította volna meg, de most annyira szeretne a tánccsoport része lenni. Még soha semmi nem érdekelte ennyire. Meg tudná tanulni. Ha felveszik annyira fog igyekezni, hogy bebizonyítsa, érdemes Gabi néni bizalmára.

Ahogy a tanár néni végigmustrálta, látta ő is magát az agyontaposott cipőjében, a pocakjára feszülő garbójában. Önkéntelenül felemelte a fejét, és behúzta a hasát.

– Nem veszek fel senkit, aki kettesre áll tornából – vetette oda a tanár néni flegmán.

Mindig azt mondták, hogy ez illetlenség. Akkor a felnőttek miért viselkedhetnek úgy, ahogy egy gyereknek tilos? Nekik miért szabad? Csak azért, mert felnőttek?

– De én… – habogta.

Gabi néni végig sem hallgatta, csak megfordult és otthagyta. Pedig mondani szerette volna, hogy ő közepes tornából. Soha nem is volt kettes, mert mindig igyekszik, ezt Gabi néninek is tudnia kellene.

Otthon az ágyba kucorodva sírdogált, miközben egy nagy tábla csokoládét tömött magába, hogy az ízétől megvigasztalódjon. De még az édes is megkeseredett a szájában.

Csilla, a nővére átölelte, faggatta, miért itatja az egereket. Kriszti némán könnyezett tovább, és falta a csokit. Szégyellte a történteket. Nem szabadott volna odamennie Gabi nénihez. Soha! Soha! Soha!

– Gyere te is a tánccsoportba – hintáztatta Csilla az ölében. – Olyan jól mulatnánk.

Bár ne mondta volna ezt Csilla. Kriszti még keservesebb zokogásban folytatta.

– Nem vett fel! – prüszkölte.

Csilla simogatta, ringatta, úgy, ahogy anyutól látta.

– Majd megtanítok neked mindent. Mindent a világon!

Betartotta az ígéretét. Bár Kriszti gyorsan elfáradt, fujtatott, izzadt. Ezért aztán Csilla minden reggel felkeltette, és körbefutották a háztömböt. Akár esett, akár fújt, semmi nem tántoríthatta el őket. Krisztinek hétről-hétre javult az állóképessége, és hamarosan – ugyan lassan – végig tudta futni a távot Csilla mellett. Esténként, tanulás után pedig addig gyakorolták a tánclépéseket, amíg nevetve, kifulladva összecsuklottak a szőnyegen.

Csilla mindig gondoskodó nővére volt, de Kriszti még talán sosem élvezte ennyire a testvérséget. Azt sem bánta, hogy kimaradt a tánccsoportból, ott úgyis csak feszengene, amíg itthon olyan jól szórakoztak Csillával.

A karácsonyi bemutatóra a nővére magával vitte. Az édesanyjuk ugyanolyan csillogós dresszt varratott Krisztinek is, mint a nővérének, és Csilla becsempészte a kislányt a színpad mögé.

– Haza fog zavarni – harapdálta a körmét Kriszti.

De Gabi néni csak egy megvető pillantást vetett rá, majd otthagyta a függöny mögött, amíg felügyelte a táncosok próbáját. Előadás előtt nagy lett a kalamajka, mindenki izgatottan kereste a helyét, és ezt kihasználva Csilla behúzta Krisztit a színpad közepére.

– Nem szabad – dadogta a kislány. – Mérges lesz!

Csilla átölelte.

– Csak maradj mindig mellettem! Már nem zavarhat le!

– Sokan vannak – nézett Kriszti végig a padsorokon. – Biztos elbénázok mindent.

– Itt vagyok melletted – fogta meg a kezét Csilla. – Gondold azt, hogy otthon vagyunk. Csak mi ketten.

Megszólalt a zene, a lányok sorba álltak. Kriszti felemelte a karjait, és sugárzó arccal pörgött-forgott. A szülők a nézőtéren tapsoltak, és Gabi néni a végén mégis felvette a tánccsoportba.

– Kiharcoltad magadnak – morogta.

Csilla egy színes girlandot aggatott a nyakába, és Kriszti tánclépésben pördült le a színpadról. A karácsonyi kívánságok tényleg valóra válnak!