Évek óta azt hazudtam a kirendelt pszichológusnak, hogy a tizenkettedik születésnapomon csupán a bolygók álltak kedvezőtlenül, és az emberek érdektelenségének semmi köze hozzá, hogy amikor apám elvesztette az állását, senki nem figyelmeztette anyámat, hogy fogja kézen a gyereket – azaz engem – a szülinapi tortával együtt, és meneküljön el otthonról.

Végre jól játszottam a szerepemet, mert elengedtek, amikor ezredszer is megismételtem: a Sors akarta így, és én – attól függetlenül, ami történt – megértem az embertársaimat; nem fogok bosszút állni senkin.