Ajándék

Hanna gyűlölte munkahelyének karácsonyi összejöveteleit, ami együtt járt a kötelező jópofizással, mosolygással, bólogatásokkal. Megfogadta, ez lesz az utolsó.

Az irodában minden évben ajándékozást tartottak. Papírkosárba dobálták a neveket, és húztak, mint gyerekkorukban. Legtöbbször kitudódott ki kit húzott, kevesen tudtak titkot tartani. Sutyorgások jellemezték a karácsony előtti heteket, találgatások, összeesküvés elméletek.

Hanna próbálta kizárni gondolataiból, hogy idősebb munkatársai folyamatosan éreztették vele, ő a leggyengébb láncszem, és ha egyszer rosszabbul fog menni a cégnek, várhatóan ő lesz az egyik, akit menesztenek, néhány hasonlóan fiatal kollégával egyetemben.

Fiatalsága nem jelentette azt, hogy kevesebbet tudna. Többször kiderült, megállja a helyét. Bárkit kisegített az irodában, fürgén járt az agya, villámsebesen az ujjai a billentyűzeten. Alulfoglalkoztatták, így üres óráiban maradt ideje kisegíteni. Újoncként azért tette, hogy bizonyítson, így több feladatot vállalt, csendesen tűrt. Mára nyilvánvalóvá vált számára, kihasználják. Annak ellenére, hogy idősebb kollégái féltették a pozíciójukat, áskálódtak ellene, fúrták a háta mögött, a szemébe mosolyogtak, és egyre több munkát hárítottak át neki. Valamikor szívesen segített, mostanra elvárták tőle, hogy megtegye. Miközben a kollégái időben hazamentek, ő egyre többször túlórázott. Azt hitte, ez feltűnik a főnökeinek, és előléptetik, ezzel szemben áttapostak rajta.

Hanna jelként értékelte, hogy idén a nagyfőnök nevét húzta ki a kosárból. Ha a többiek megrendezték, akkor is. Ez nem lehetett véletlen, hogy éppen most, amikor elege lett. Végre lépett, így megadhatta magának azt az ajándékot, amire vágyott.

Izgatottan készülődött, a tükör előtt forgolódott. Tökéletesen akart festeni, most az egyszer igazán megadni a módját, de a ruha elejéjén apró foltot fedezett fel, így a harmadik öltözetet is lecibálta magáról, és az ágyra dobta.

Tekintete minduntalan a felszalagozott ajándékdobozra esett. Mosolygott magában, ahányszor arra gondolt, hogy sikerült. Januártól másképp lesz. Ötven percig turkált elégedetlenül a szekrényében, míg végül a legegyszerűbb fekete ruhájánál kötött ki, ami kellemesen kiemelte a vonalait, sejtetett, de keveset mutatott. Nyakába zöld selyemsálat kanyarintott, jól állt a szeméhez, és vörös hajához.

Húzta az időt, megtanulta, hogy sose érkezzen korán. A főnökök minimum egy órát késtek, és a vacsora csak ezután vehette kezdetét. Majd, amikor már mindenki eleget ivott, és Hanna számára nyomasztó lett a jókedv, akkor álltak neki az ajándékozásnak.

Mire megérkezett, már gombóccá gyűrődött gyomrában az izgalom. Kezét a kabátjába törölte, bevágta maga után a kocsiajtót, mélyet szippantott a párás téli levegőből.

Az étteremben karácsonyi zene szólt csendesen a háttérből, a falakon girlandok és színes üveggömbök csillogtak. A hangadóknak jócskán sikerült harsányra inniuk magukat, mire Hanna megérkezett, és lekucorodott egy szélső helyre a fiatalok között. A dobozt maga elé helyezte. Elkapta a kíváncsi pillantásokat, szíve a torkába ugrott, érezte, hogy elpirult.

Jól időzített, mert szinte közvetlenül utána befutott a főnökség is.

Hanna tányérjára függesztett tekintettel ráérősen evett, hosszan rágott, mintha az utolsó vacsoráját fogyasztaná.

A hangulat tetőfokára hágott. Hanna érezte, hogy dobozkáját, és mozdulatait többen érdeklődve figyelik. Kortyolt alkoholmentes pezsgőjéből mielőtt határozottan felállt. A főnöke nem tűnt meglepettnek, amikor hozzálépett, és átadta a dobozkát. Visszafogottan köszönte meg mielőtt kinyitotta.

Hanna elégedetten figyelte a megdöbbenését, amint előkerült a precízen összehajtogatott papír a pontosan megfogalmazott felmondásával.

Hullámként morajlott végig a termen a hitetlenkedés.