Bosszú

 

Bosszú

 

Mariska megigazította a copfját az iskolai mosdó repedt tükrében. Megleckézteti Lilit. Nem közönséges lecke lesz, hanem olyan igazi, amit Lili sosem felejt el.

Egész héten tököt farigcsáltak délutánonként Mariskáék nyári konyhájában, már belefájdult a tenyerük, elgémberedtek az ujjaik, sőt Mariskának még két vízhólyag is nőtt a markában. Nagyok és fájdalmasak.

Végigsimított a puha vizenyős dudorokon, de tudta, ha kiszúrná, a friss seb sokkal jobban fájna. Így tűrte a hólyagocskákat és vigyázott rájuk, ki ne fakadjanak.

A tükörképére vicsorított. Úgy volt, hogy együtt indulnak Lilivel az iskolai, Halloween tökfaragás versenyen. De tegnap este eltűnt a kifaragott tök. Mariska szégyellte magát, amiért elvesztette. Vajon hová tűnhetett?

Egész éjjel álmatlanul forgolódott, és azon törte a buksiját, hogyan mondja ezt el Lilinek. Az anyukájának. A tanár néninek. Egyáltalán, hogyan mondja el bárkinek?

Szégyenszemre üres kézzel érkezett másnap az iskolába, a versenyre. Akkor szembesült vele, hogy Lili ellopta a tökfejüket, és egyedül aratta le a babérokat. Méghozzá az első díjat. És úgy vigyorgott az az álszent, olyan boldogan, mintha csakis az ő érdeme lenne a faragás! Még, hogy barátnő! Erre mondják a felnőttek, hogy akinek ilyen barátja van, annak mindek ellenség? Mariska akkor ezt mindörökre megtanulta.

De nem hagyja annyiban! Lili megfizet mindenért!

Kora délután egyedül indult hazafelé a suliból rózsaszínű kerékpárjával. Mögötte rekedtes csengőszó hallatszott. Mariska csak egyvalakit ismert, akinek ilyen brekegő biciklicsengője volt. Nem fordult hátra.

– Maris! Várj meg!

Mariska előreszegezte a tekintetét Lili kiáltására, és erősebben taposott a pedálra. Nyitott szájjal kapkodta a hideg levegőt, a sapkája egészen a szemére csúszott, alig látott ki mögüle, de nem igazította meg, nehogy emiatt lelassuljon. Nem áll szóba az ellenséggel. Soha többé.

– Várj már meg! – kiáltotta Lili. Most sokkal messzebbről hallatszott a hangja.

Mariska sálja kiszabadult a kabát alól és az utolsó métereken már győzelmi zászlóként lebegett utána, ahogy lefarolt a kapujuk előtt. Lélekszakadva tolta be a biciklit az udvarra, és fordította rá a kulcsot.

A konyhában az anyukája megsimogatta a kislány izzadt homlokát, és nedves tincseit.

– Tetszett a tökfejetek a többieknek? – érdeklődött.

Mariska nem mondta el neki, hogy eltűnt a faragott tökük, amibe annyi energiát fektettek Lilivel. Nem akarta elszomorítani.

– Tetszett – felelte.

– Talán díjat is kaptatok?

– Elsőt – suttogta.

– Meg sem mutatod?

Mariska szemét csípték a könnyek.

– Lilinek adtam – hazudta, de megremegett a hangja. Nagyot nyelt, hogy leküzdje a gombócot a torkában. – Haza akarta vinni. – Megrántotta a vállát. – Úgysem olyan nagy szám.

Az anyukája megölelte, hosszabban tartotta, mint általában, de most Mariska nem bánta. Jó volt elbújni puha, meleg, illatos ölelésében.

Lili meglakol ezért! – fogadkozott magában.

Sejtette, hogy nem fog tudni elaludni, de azért a biztonság kedvéért beállította a telefonját is fél tizenkettőre. Semmiképpen nem maradhat le a varázslatról. A párnája alá készített egy gyertyát és egy csomag gyufát, hogy azonnal kéznél legyenek.

Éjfél előtt pár perccel hosszan fülelt az ágya szélén üldögélve. Anyu és apu aludtak a szomszéd szobában. Az egész házra néma csend borult, csak itt-ott reccsent meg a szekrény, vagy a parketta. Ott ahol a szellemek végigsimítottak rajta. Ők már megérkeztek.

Mariska meggyújtotta a gyertyát, és lábujjhegyen besettenkedett a fürdőszobába. Megállt a tükör előtt.

– Drága szellemek! Szólítalak benneteket – suttogta.

Egy hosszú pillanatig nem mozdult semmi, és Mariska már elismételni készült a hívást, amikor sercegve meglebbent a gyertya lángja. A tükörben sötétszürke köd fodrozódott lassanként eltakarva Mariska tükörképét.

– Miért zargatsz bennünket, te gyermek? – jött a rekedten suttogó hang a tükörből. Olyan földöntúli, amitől Mariska hátán végigfutott a borzongás, és a tarkóján felálltak az apró hajszálak.

Mariska felszegte a fejét.

– Lili gonosz volt hozzám. Becsapott – válaszolta határozottan. Két tenyerét a tükör sima felületére fektette. A vízhólyagoknak jólesett a hűvös érintése. – Segítsetek, hogy megbüntethessem!

Az árny két, ötujjas tenyérré formálódott, és odaillett Mariska tenyere alá. Bizsergető melegség áradt szét Mariska bőrén. Lassacskán egyre forróbbá vált, míg már égette. Mariska elkapta a kezét a tükörtől. A fürdőszobában éles nevetés gyűrűzött, egyre hangosabban. Mariska a mosdóba ejtette a gyertyát. A láng kihunyt, és kesernyés füst ölelte körbe. Mariska beszaladt a szobájába. A fejére húzta a paplanját, é zakatoló szívvel figyelte a fülében dübörgő vért, ami csak úgy száguldozott az ereiben. Suttogásnak vélte.

Reggel elcsigázottan ébredt. Nagyokat ásítozott a reggeliző asztalnál. Apukája ilyenkor már dolgozott, mindig nagyon korán ment. Az anyukája elé tette a gyertyát.

– Mit csináltál ezzel a fürdőszobában?

– Játszottam – ásította Mariska.

– Megmondtam, hogy ne játssz a tűzzel – figyelmeztette az anyukája szigorúan.

Mariska bólogatott, de alig bírta nyitva tartani a szemét.

Nyirkos köd ereszkedett az utcákra. Mariska biciklilámpái alig tudtak áttörni rajta. Nehezen taposta a pedált, úgy érezte, jártányi ereje sincsen. Az osztályban odatelepedett Lili mellé. Maga sem tudta, miért tette, de ez tűnt helyesnek. Lili felé fordult. A szeme bedagadva vöröslött a sírástól. A zsebéből előhúzta a tökfej díjat, és Mariska elé csúsztatta az asztalon át.

– Neked adom – súgta.

Mariska felé nyújtotta a tenyerét, és megsimogatta Lili arcát. A tenyere felizzott, égett. Elkapta és a nadrágjába törölte.

– Ne haragudj rám – kérte Lili. – Butaság volt. Sajnálom! Soha többé nem teszek ilyet.

Mariska rámarkolt a díjra.

– Oké.

És mielőtt Lili meggondolhatta magát eltette. Majd elakadt a lélegzete is, amikor újra Lilire pillantott, nem tudta elszakítani a tekintetét Lili arcán kialakuló körömnyi hólyagokról, amik lassacskán beborították a bőrét.

Hamarosan a többiek is észrevették, döbbenten mutogattak felé, elborzadva sikoltoztak. Lili értetlenül tapogatta meg az arcát, majd előhúzta a tolltartójából a kistükrét, és amikor belenézett sikítva ejtette ki a kezéből.

Mariska a tenyerébe nézett. A vízhólyagok nyom nélkül felszívódtak.