Pók Ica

Az első szerelem

 35. rész

Ica

Ica hétfőn reggel összefutott Mariskával az iskolaudvaron. Nyomasztotta a hétvége, a szomszédba tett látogatás lehangolta. Mariska feldúlva, szó szerint tajtékozva esett Icának.

– Ti képesek vagytok segíteni ezeknek? Anyu azt mondta, felháborító, hogy ilyen népek költöznek a környékünkre.

Ica nem tartotta felháborítónak, persze kényelmetlenül érzete magát és sajnálta őket, de ezt Mariska nyilván nem értheti. Oda se ment, meg sem próbált beszélgetni Veronikával.

– El se mennek dolgozni! – dúlt-fúlt Mariska. – Persze, hogy nincs egy árva vasuk sem! Biztos gondolják, hogy a könyöradományokból meg lehet élni.

– Ezt nem tudhatjuk – mondta Ica csendesen. – Nem vagyunk a helyükben. És tudod mit, Mariska, én nem is szeretnék cserélni velük.

Akkor sem, ha nekik van anyukájuk – gondolta elfacsarodott szívvel.

– Gondolhatod, hogy én sem! Micsoda emberek!

Ica szándékosan előresietett, hogy ne kellejen Mariskát hallgatnia egész úton. Amikor visszapillantott, látta, hogy Mariska néhány évfolyamtársukkal nevetgélt. Legalább megtalálta a társaságát. Ica remélte, hogy nem Veronikán köszörülik a nyelvüket.

 

Ica megkedvelte Litterfy Attilát. Minden nap akadt vele néhány órájuk. Ráadásul – ki tudja hol futottak össze – de egyik este Apu Attilával állított haza. Ica el nem tudta képzelni, hol lettek ilyen jóban. Talán Litterfy Attila kocsija elromlott, és Apu megszerelte neki. Ezt nyilván már sosem tudja meg.

Amikor megjelent náluk Attila, Sanyi szinte azonnal letámadta:

– Tanár bácsi, de jó, hogy itt van! Nem értem azt a tojásos feladatot!

Máris ott lobogtatta a füzetét a kezében.

Láthatólag benne fel sem merült, hogy mennyire fura, hogy Litterfy Attila megjelent a konyhájukban.

Attila leült az asztalhoz, és közben helyesbített.

– Azok rántották Sanyi.

– Jól van – sóhajtott Sanyi beleegyezően –, de én úgysem értem.

Ica teát főzött, és a látogatásból hamarosan matematikai megbeszélés lett. Apu beindította a kávéfőzőt, és Ica meglepődött, hogy este hétkor az apján kívül valaki még képes kávét inni.

Ica rájött, hogy Apu is szuperül ért a számokhoz, persze biztos az a sok adminisztráció, amit csinálnia kell. Beszélgetés közben Sanyi kapásból letegezte Attilát, miközben a szeme sem rebbent, és a férfi sem zavartatta magát. Amikor végül Ica is leült beszélgetni hozzájuk, ő is azon kapta magát, hogy egy ideje tegezi Litterfy Attilát.

Attilának olyan kisugárzása volt, hogy könnyen ment vele letegeződni, és Ica észre se vette, mikor kezdte el, de amikor rájött, nagyon zavarban érezte magát.

– Ne haragudjon tanár bácsi – suttogta, és érezte, hogy lángol a füle.

Litterfy Attila kedvesen elmosolyodott, láthatóan nem vette zokon a tegeződést.

– Nem haragszom Ica! Ne zavartasd magad! Sulin kívül vagyunk.

Ica megkönnyebbült, de másnap reggel teljesen össze volt zavarodva. Mi lesz, ha megtudják az iskolában, hogy Apu jóban van Litterfy Attilával?

Hát nem volt elég Julcsi néni? – gondolta tragikusan. – Muszáj Apunak lebratyiznia az egész tanári karral?

Most már tuti mindenki azt fogja hinni, hogy kivételeznek vele a suliban.

Ica ugyanolyan gyerek akart lenni, mint a többiek.

 

Másnap délután Robi felhívta, és Ica örült, hogy valakinek elmondhatja a dolgot. Marcinak nem akarta, nem is tudta, hogy miért nem? Elfacsarodott a szíve, ahogy Marcira gondolt. Marci mostanában több időt töltött Veronikával, mint vele, és Ica még nem igazán bízott Veronikában.

Ráadásul annyira rossz érzés volt, amikor Marcira és Veronikára gondolt.

Nem, ez nem féltékenység. Én nem vagyok féltékeny. De Marci mégis csak az én barátom volt előbb. Már az óvodában barátok voltunk – durrogta magában.

Erre jön Veronika, és Marci minden idejét vele tölti.

Ez nem féltékenység, egyszerűen csak szar érzés. Icát bántotta a dolog.

És miért ne fájhatna?

– Robi, én úgy örülök, hogy felhívtál! – ujjongott a telefonba.

Mostanában hiányoztak Icának a barátok. Mariska kiállhatatlan lett. Jancsival soha nem voltak olyan nagyon bizalmas viszonyban. Marci meg többet foglalkozott Veronikával.

– Óriási hírem van! Címlapon vagyok egy francia lapon.

Ica hallotta, hogy Robi örül, és ő is büszke volt rá.

Ica elmesélte neki, hogy letegezte a tanárját, és hogy milyen borzasztó érzés volt. Elmondta az egész történetet. Robi nevetett, és megnyugtatta, mert szerinte ez nem annyira borzasztó.

– Talán kicsit túldramatizálod a dolgokat.

– Lehet! De ha ismernéd az osztálytársaimat, nem ezt mondanád.

 

Pók Sándor

Egyszerre értek oda az iskola elé. Sándor éppen leparkolt a kocsival, amikor Kővári Anna Ladája odakanyarodott mögé. A nő energikusan szállt ki a kocsijából és miután becsapta az ajtót felnézett Sándorra.

– Neked még kell szülői értekezletre járnod? – kérdezte vigyorogva. – Azt hittem a csinos kis osztályfőnök külön értekezletet tart számodra.

Sándor felnevetett. Nem vette rossz néven Kővári Anna megjegyzését, sejtette, hogy csak viccel. Ez legalább annak a jele volt, hogy már kezdi visszanyerni önmagát a válása után.

– Nem tart! – jelentette be komolyan. – És nincs is rá szükség!

Együtt mentek be az osztályba, ahol Kovács Jancsi édesanyja a szokásához híven leült Nagy Mariska édesanyja mellé. Fontos dolgokat kellett megbeszéljenek, miután az idősebbik gyermekeik, Gabi és Juliska nemsokára összeházasodnak. Egyfolytában járt a szájuk, éppen csak odaköszöntek a most érkezőknek, amikor azok leültek mögéjük.

Olyan környéken éltek, ahol mindenki ismerte a másikat, már évek óta jártak ugyanarra a szülői értekezletre, nem maradt titokban az sem, hogy Pintér Julianna Sándor barátnője. Mindenki tisztában volt a dolgokkal.

Kővári Anna keresztbe vetette a lábát és odahajolt a férfi füléhez.

– Lesz, min csámcsogjanak az unatkozó háziasszonyok! – mondta csendesen. – Legalább el lesznek foglalva és nem azon fognak tűnődni, mikor akarom rád vetni magam… Túl sokat foglalkoztak manapság az én szerelmi életemmel.

– Ami ugye nincs is! – fordult hátra Jancsi édesanyja.

Kővári Anna rákacsintott Sándorra.

– Hát nem megmondtam? Foglalkozzanak most már inkább veled!

Sándort annyira nem lelkesítette ez a lehetőség, de már megtanulta, hogy sok mindent nem tehet a pletykák ellen. Különben is, minden csoda három napig tart.

 

Julcsi néni is nemsokára megérkezett és mivel ez volt az első szülői értekezlet, amit a 8. c osztályban tartott – mert ugye azelőtt Karvaly Frigyes volt az osztályfőnök – bemutatkozott mielőtt kezébe vette volna a naplót.

Szerette volna megismerni a diákjai szüleit, ezért megkért mindenkit, hogy a gyermeke nevénél legyen szíves felemelni a kezét.

Sándor szerint Juli simán rátippelhetett volna néhány anyukára, mert akadt néhány igencsak szembeötlő hasonlóság az édesanya és a gyermeke között. Kővári Annáról például bárki megmondta, hogy Marci anyja. És nyilván, ha nem ismerik egymást, Juli akkor is kitalálta volna, hogy ő Ilonka apja.

Amúgy Juli láthatóan kellemetlenül érezte magát, amikor odaért a névsorban Ilonkához. Napokig kérte, hogy maradjon inkább otthon, de Sándor megmondta neki, hogy feleslegesen aggódik ilyen piti dolgokon. Ő úgyis minden szülői értekezleten meg fog jelenni, ugyanúgy, mint eddig is bármikor.

–Pók Ilona – mondta ki Juli fojtott hangon, és összeakadt a pillantásuk.

Sándor felemelte a kezét és rákacsintott. Erre Juli úgy elpirult, mint egy iskolás lány.

Kővári Anna játékosan oldalba bökte Sándort.

– Hoppá! – mondta vidáman. – Talán jobb lesz, ha visszafogod magad – figyelmeztette.

Sándor egyetértett vele. Nem akarta kínos helyzetbe hozni Julit. Álmaiban sem gondolta, hogy így zavarba jön egy bolondos kacsintástól, amikor úgyis mindenki tudta, hogy együtt vannak.

 

Pintér Julianna eleinte kellemetlenül érezte magát attól, hogy Sándor olyan jól elvolt Kővári Annával. Persze nem kellett volna ezen meglepődnie, nagyon jól tudta. A gyermekeik nem csak egy osztályba járnak, de ráadásul barátok is.

Mindenesetre szorongató érzések kerítették hatalmukba. Főleg újév óta érzett bizonytalanságot. Azt mondta Sándornak, hogy nem érdekli Angelika, sem az, ami kettőjük között történt. De ez hazugság volt.

Bizonytalanná tette, hogy bármikor elveszítheti. Pedig karácsonyig olyan szépen alakultak kettőjük között a dolgok. Ott megingott. Nem tudta kezelni Sándor múltját, a boldogságuk felett kísértetként lebegő halott feleségének eszményképét, és még hozzájött az a rengeteg apróság, a gyerekek között. Szünetet kért.

Hiba volt.

Most, megint kicsit lazábban voltak együtt, ami Julinak természetesen kevés volt. De könnyebben tudta kezelni ezt a helyzetet.

A gyomra görcsbe ugrott, ahogy elnézte Sándor Kővári Annával. Marci anyja figyelemre méltó asszony, csinos nő, sziporkázóan éles elmével, és felvágott nyelvvel. Éppen olyan, mintha Marcit látta volna.

A tetejében egyfolytában zavarták az értekezletet azzal, hogy folyamatosan beszélgettek ott a hátsó padban. Juli kellemetlennek érezte, hogy állandóan rájuk kellett szólnia, hogy csendesebben legyenek. De közben meg nyilvánvalóan figyeltek rá, mert minden kérdésére szinte kapásból tudtak válaszolni.

Megvitatták a tovább tanulást, a ballagást is, és még sikerült az osztálykirándulásról is szót ejteniük. Ahhoz képest, hogy Pintér Juliannának sosem volt még önálló osztálya és sosem kellett szülői értekezletet tartania, úgy érezte megbirkózott a feladattal. Meg persze azzal is, hogy Sándor itt ült vele szemben, az anyukák között.

Érdekes, hogy különösebben senki nem akadt fenn ezen a dolgon. Valamiért a felnőttek könnyebben kezelték a kapcsolatukat, mint az osztálya tanulói.