Pók Ica

Az első szerelem

 36. rész

Ica

Marci lelkesen esett be az osztályba.

Már mindenki ott volt, és ő az utolsó pillanatban jött. Mostanában mindig Veronikának köszönt oda először, de ma ez nem így történt.

Leült a helyére és hátrafordult Icához.

– Szia!

Jancsi érdeklődve nézett a barátjára.

– Mi van Veronikával? – kérdezte elgondolkodva.

Marci vállat vont.

– Mi lenne?

– Elmúlt a szerelem?

Marci Jancsira villantotta a szemét.

– Befogod?

Jancsi megrántotta a száját, előrefordult és a nyitott könyvébe mélyedt, miközben azt mormolta, hogy bocs.

Mariska gúnyosan nézett hátra Veronikára.

Marci odahajolt Icához.

– Voltál már disznóvágáson?

Ica megrázta a fejét.

– Még soha. Miért?

– A nagymamámék disznót vágnak szombaton. Gondoltam, velem jöhetnél, ha van kedved.

Ica bólintott.

– Persze.

– Anya, majd beszél apáddal. Péntek délután indulnánk. Mit gondolsz?

Bejött a tanár, ezért Ica csak azt tudta oda vágni, hogy szuper.

Miért is ne?

Ha egyszer Marci meghívta, akkor miért ne mehetne el?

Marci egész nap, minden szünetekben mellette volt, és végig mesélt neki, hogy milyen is egy disznóvágás. Mintha egyáltalán észre sem vette volna Veronikát.

Ica nem tudta, mi lehet a bajuk egymással, hiszen eddig minden nap együtt lógtak. Annyira, hogy Marci még őt is elhanyagolta.

– Mi bajod Veronikával? – kérdezte halkan.

Marci szája megrándult.

– Semmi.

Ica egy pillanatig sem hitt neki.

– Bővebben?

Marci a kabátja zsebébe süllyesztette a kezét.

– Bővebben is semmi – felelte komoran. – Különben meg úgy éreztem, a barátságunk nagyon megsínylette, hogy én örökké Veronikával vagyok. Alig beszélgettünk mostanában.

– Ez igaz – ismerte be Ica. – Egyszer azért majd elmeséled?

Marci bólintott.

– Aha. Majd.

Icának elég volt az ígéret. Tudta, hogy Marci beszélni fog Veronikáról, ha eljött az ideje.

 

Ica elmondta az apjának, hogy Marci meghívta disznóvágásra, és szeretne elmenni hétvégén.

– Felhívott Anna.

– Máris?

Az apja bólintott.

– Érezd jól magad!

Ica nem tudta vissza fogni magát, örömében beleugrott, az apja nyakába és szeretettel arcon csókolta. Annyira szerette és most olyan nagyon boldog volt, hogy ilyen simán elengedte Marciékkal hétvégére.

 

Két autóval mentek. Furcsa helyzet volt.

A disznóvágásra Marci mindkét szülőjét meghívták, mert igazából távoli unokatestvérek voltak. Ica nem is értette, hogy miként házasodhattak össze, de Marci szerint nem vették ezt akkor olyan szigorúan, és tényleg csak nagyon távoli rokonok. Csak a Kőváriak összetartó család, és tartják a rokonságot mindenkivel.

Ica nehezen értette.

Marci anyja az ikrekkel utazott, és hogy ne szorongjanak, így Marci és Ica Kővári András autójában kapott helyet. A férfinak is vörös haja volt, de inkább abba a szőkébe menő árnyalat. Mellette a barátnője ült, Zita, egy egészen fiatal lány, aki érezhetően cseppet sem rajongott Marciért. Az persze rejtély volt Ica számára, hogy miért? Minden esetre azonnal feltűnt neki.

Ica jobban kedvelte Marci anyukáját. Amúgy Marci mindenben az édesanyjára ütött. A haja, a szeme, és azok a kedves kis szeplői az orra körül, és Ica rájött, hogy minden pimaszságát az anyjától örökölte. Az ikrek nagyon izgatottak voltak, hogy együtt voltak ezen a hétvégén. Ennek a szülők cseppet sem örültek, legalábbis Ica nagyon úgy érzete.

 

Majd egy órás autóút után érkeztek meg egy kis faluba. A házak kertjébe be lehetett látni a vaskerítéseken keresztül. Alig néhány autó döcögött el mellettük az utakon, a kerítésekre támaszkodva kucsmás bácsikák kémleltek ki, cigarettázva, és kendős nénikék gyülekeztek itt-ott, összesúgva, ahogy elhaladtak előttük.

Alig kászálódtak ki az autóból, mikor a kapuban megjelent egy szikár, ősz hajú öreg néni, világoskék, virágos nejlon otthonkában, és barna kendőben.

Marci megölelgette a nagymamáját, aki rögtön arcon cuppantotta, és megjegyezte, mennyit nőtt,

– Rendkívül csinos a barátnőd – vigyorgott a néni Icára, mire Marci füle lángolni kezdett.

– Mondtam, hogy nem a barátnőm.

Ica zavartan elmosolyodott.

– Barátok vagyunk.

– Jól van, ha manapság így mondják – csóválta a fejét Marci nagymamája. Az ikrek berohantak a kapun, a néni meg a két kocsiból kikászálódó felnőtteket figyelte. – Én megmondtam, hogy ebből csak baj lesz! – Icába karolva elkezdte ecsetelni a családfát, és a Kővári család történetét. – De ne haragudj! Még nem találkoztam azzal a kislánnyal, aki lecsapta a keresztlányom kezéről a fiamat.

Ica kíváncsian pillantott Marcira.

– Most találkoznak először?

– Nagyinak nem nagyon tetszik, hogy elváltak. Lehet, hogy családi perpatvar lesz ebből. De neked bevallom, hogy cseppet sem bánnám, ha Nagyi lekapná Zita fejét. Megérdemelné.

De Marci nagyija bölcs asszony lehetett, mert nem csinált patáliát a gyerekek előtt.

Az udvar nagy és tágas volt, első kis virágoskerttel, hátul baromfiudvarral, és disznóólakkal, azon túl pedig gyümölcsössel.

A levegő hideg, és tiszta volt, annak ellenére, hogy először Icát zavarta az állatok szaga, de hamar hozzászokott.

Marci nagymamája bőséges vacsorát tálalt eléjük, házi kolbásszal, szalonnával, házi savanyúsággal. Ráadásul meggyes pitét kaptak tejjel, Ica életében nem evett ilyen finomat. Különben meg éhes volt már.

Marci nagymamájának két üres szobája volt, amiben elszállásolta őket. két vendég szobája van. Közben Ica megtudta, hogy a nagyit Nusi néninek hívják, ami az Anna becézése. De a családban sok Anna, sok Márton, és sok András volt.

Nusi néni letette a meggyes pitét az asztal közepére.

–  Én úgy gondoltam, hogy az egyik szoba a felnőtteké, a másik pedig a gyerekeké. – A kezét egy tiszta konyharuhába törölgette. – Bár azt nem tudom, Zitácskát is hová soroljam – sóhajtotta.

– Anyám, lennél szíves ezt befejezni – szólalt meg komoran Kővári András.

Icának megfelelt a leosztás, elég jól összebarátkozott az ikrekkel, tehát részéről nem lehet semmi gond. Viszont a felnőttek nem igazán lelkesedtek a gondolatért.

Marci anyja felöltötte legelbűvölőbb mosolyát.

– Roppant érdekes lesz hárman egy ágyban – mondta szarkasztikusan. Ica biztos volt benne, hogy Marci is ilyen hangnemben szokott gúnyolódni.

– Anna, lennél szíves ezt befejezni? – mordult felé Kővári András.

Láthatóan nehezen kezelte a helyzetet.

Kővári Anna hátradőlt a széken.

– Áldásom rátok – jelentette be. – Legyen tiétek az egyik szoba.

Így aztán ő is a gyerekekkel aludt volna, ha az ikrek nem kezdik Marcit és Icát párnával dobálni, ami komoly, és vad párnacsatává változott. Alig győzték az ikrek sűrű támadásait elhárítani, csak mikor beállt Marci anyja a csatába, akkor egyenlítettek ki az esélyek.

 

Hajnali öt órakor keltek.

Ica úgy érezte, alig hunyta le a szemét, amikor a régi vekker élesen felberreget, és felverte a szoba csendjét.

Este még sokáig viháncoltak, egyiküknek sem volt kedve igazán lefeküdni, utána meg sokáig beszélgettek még a sötétben Marcival és Anna nénivel, amikor már az ikrek elaludtak.

Ica nehezen nyitotta ki a szemét. A kislámpa halvány fénybe borította a szobát. Kővári Anna már a fürdőköpenyét vette fel meleg pizsamájára. Összeakadt a tekintete Ica álmos, kék pillantásával. Kedvesen rámosolyodott, miközben összecsapta a két tenyerét.

– Gyerünk, fiúk! Keljetek fel!

Ica nagyot ásítva ült fel az ágyban és letapogatta a dunyhát, hogy kilásson mögüle. Az ikrek álmos morcossággal ébredeztek, de Marci meg sem mozdult, mint, aki meg sem hallotta az óracsörgést, vagy az édesanyja határozott hangját. Egy cseppet sem zavarták a reggeli neszek, ahogy a többiek ébredeztek a szobában.

Anna néni egy-egy határozott lódítással elindította az ikreket.

– Nyomás, fiúk! Öt perc múlva a fürdőszobában akarlak látni benneteket!

Marci nem törődött vele túlságosan, csak átfordult a másik oldalára és a fülére húzta a takaróját. Az ikrek álmos nyűgösségbe indultak kifelé.

– Muszáj, Anyu?

Az anyjuk nem kegyelmezett.

– Gyerünk, gyerünk! – sürgette őket, majd lehúzta legidősebb fia fejéről a takarót. – Marci, már csak három perced van!

A fiú most a kispárnáját rántotta a fejére és csak annyit mondott kásás hangon, hogy jó, de láthatóan esze ágában sem volt felkelni.

Az anyja szigorúan nézett rá és leráncigálta a fejéről a kispárnát is.

– Ne kelljen még egyszer mondanom! – Ránézett Icára. – Gyere, odaát felöltözködhetsz, ha már az én drága kisfiam nem hajlandó kikelni az ágyból.

Hideg volt, még nem gyújtottak be, és lehűlt a szoba levegője. Ica szokatlannak érezte, hogy ilyen hideg szobában kell felöltöznie. Nem is csodálta, hogy Marcinak nincs kedve felkelni. De Anna néni nem adta fel olyan könnyen.

– Marci, ott akarlak látni a sorban! – mondta szigorúan, miközben kimentek a másik szobába. – Téged is, Ica!

Ica örült, hogy előrelátóan több rétegre való ruhát bepakolt magának, érezte, hogy fel kell öltöznie.

Nem értette, mi akar ez lenni, hogy Anna néni ott akarja látni a sorban?

Milyen sorban?

Nem kellett sokáig várnia, hogy kiderüljön. Mind a négyen ott álltak a folyosón, egymás mellett, miközben a többiek már a konyhában gyülekeztek, a házat betöltötte a kávéillat.

Személy szerint Ica nem volt már álmos, de az ikrek egyfolytában versenyt ásítoztak, Marci meg olyan szinten morcos volt, hogy Ica még sosem látta ennyire belekötősnek.

Kővári Anna végignézte őket, hogy mosakodtak-e és nem csipás-e a szemük, megnézte fésülködtek-e és ügyelt rá, hogy rendben legyen a ruhájuk. Mikinek vissza kellett menni a fürdőszobába mosakodni, Misinek kezet mosni. Marci pedig láthatóan egyenesen kihagyta a fürdőszobát, még a haja is olyan kócos rendetlenségben állt a feje tetején. Ica kedvesnek találta.

Az viszont kicsit megrémítette, hogy amikor ezt az édesanyja szóvá tette, Marci elég vad, egyszavas, kurta barátságtalan mondatokban válaszolt és láthatólag esze ágában sem volt visszamenni a fürdőszobába.

Kővári Annát láthatóan nem hatotta meg fiacskája barátságtalan viselkedése.

– Marci, most azonnal fogod magad, elmégy megmosakodni és megfésülködni, mert esküszöm mindenre, ami szent, hogy nyakon öntelek egy lavór hideg vízzel és akkor aztán lesz okod dühöngeni! Megértetted, gyermekem? – kérdezte szigorúan.

Marci fogta magát és sértődött némaságban eltávozott a fürdőszoba felé. Az ikrek már újra megjelentek, mire Anna néni végre Icára nézett.

– Annyira örülök, hogy legalább veled nem kell vívnom kora reggel! – mondta elismeréssel. Ica a haját rendezett, fésült kontyba tűzte a tarkóján és még véletlenül sem volt olyan rendezetlen az öltözete, mint a fiúknak. – Talán a lányokkal, sokkal egyszerűbb egy reggel, mint az én három fiammal.

Ica pislogott néhányat.

– Még sosem láttam Marcit ilyen szemtelennek! – jegyezte meg halkan. Kicsit félénken, de mindenképpen úgy érezte, hogy szóvá kell tennie.

– Marci? Reggel kezelhetetlen! – mondta Anna néni könnyedén. – Ilyenkor az egész világ az ellensége. Négy éves koráig minden reggel rugdosott és verekedett…

Ica elképedve nézett rá.

– Ez normális?

Anna néni bólintott.

– Marcinál mindenképpen… Tudod, erős Kővári genetika… – sóhajtott fel. – Az ikrek úgy érzem, azért nem kaptak ennyi hiperaktív gént, mint ő. Nagyon sok szeretettel próbálom kompenzálni, hogy ennyire Kővári lett.

Icának jólesett, amit Anna néni mondott a szeretetről. Egyszer majd ő is így akarta csinálni.

Nem kellett sok idő, mire Marci visszanyerte kedves, barátságos természetét. Még egy csésze kávét is képes volt kikönyörögni az anyjából és Ica megnyugodva látta, hogy amikor előkerült a fürdőszobából, mégiscsak az volt az első, hogy odament az édesanyjához és adott az arcára egy puszit, nem is kellett hozzáfűznie semmit.

 

Még hat óra előtt megismerhette Marci keresztapját, és még két férfit, akik a családhoz tartoztak. Ica ennyi vörös hajú embert egy helyen még nem látott összegyűlni. Ő teljesen különlegesnek számított az aranyló szőkeségével.

Volt ott reggeli pálinka és vidám reggeli nevetés, még mielőtt nekiálltak volna leszúrni a disznót. Ica ott állt és nézte. Nézte, ahogy a vérét tálba folyatják, leforrázzák és lekaparják, majd felakasztják a hátsó lábainál fogva egy háromlábú állványra, aminek, mint megtudta rémfa volt a becsületes neve. A disznó feje lefelé lógott és még mindig folyt belőle a vér. A böllér határozott mozdulattal elkezdte szétszedni és Ica teljes megdöbbenésére még a belet is kiszedték egy vájlingba, hogy Nusi néni kimoshassa, hogy abba töltsenek kolbászt, hurkát. Marci és az ikrek folyamatosan ott nyüzsögtek

Ica később bement, és segített kisütni a húst és a vért a reggelihez, a konyhában otthonosabban érezte magát. Nagyon kellemesen elszórakozott Marci édesanyjával és nagymamájával. Zita, az apja barátnője nem nagyon oldódott fel, akárhogy is próbálta Nusi néni bevonni a társalgásba, aztán meg is jegyezte Marci anyjára nézve.

– Megrémíted ezt a lányt… – fedte meg.

– Annyira rémisztő lennék? – nevetett fel Annan néni. – Pedig én aztán nem eszem embert. Igaz, Ica?

Ica úgy érezte, Marci anyja kezd túllépni a váláson. Mindenesetre egy cseppet sem volt megilletődve Zitától, ráadásul meglepően barátságosan szólt hozzá. Bár Ica észrevette, hogy valójában csak akkor beszéltek, ha elkerülhetetlen volt. De akkor Anna néni hangjában nem bújt meg gúny, vagy lenézés.

Elfogadta – állapította meg Ica tisztelettel.

 

Miután az éhes emberek befejezték a reggelit, máris mehetett tovább a munka. Daráltak, kisütötték a zsírt, kolbászt és hurkát töltöttek. Ezt a részét Ica igencsak élvezte.

Nem várta el Marcitól, hogy mindig, egyfolytában ott legyen mellette. Nem is volt rá szüksége, nélküle is nagyon jól feltalálta magát, mindenkivel szívesen beszélgetett, nem volt szűkszavú, ha kérdezték és egyszer még olyan jót is nevetett, amikor Marci keresztapja is azt feltételezte róla, hogy ő Marci barátnője.

Kijavította és elmagyarázta neki, hogy barátok. Erre megkapta a férfitől, hogy nem létezik fiú-lány barátság. Mert az tuti, hogy az egyik mindig többet akar. Ica nem értett vele egyet. Neki úgy tűnik mostanra már csak fiú barátai maradtak. Ott volt Jancsi, és Robi meg persze Marci.

Mariska eltávolodott tőle, már nem voltak olyan jó barátnők, mint egy éve. Nem volt egyetlen lány barátja sem. Eddig még nem is gondolt bele ebbe. Most sem érezte magát emiatt rosszul. Úgy érezte a fiúk mindenképpen jobb barátok.

Nagy élmény volt Ica számára, hogy itt lehetett, mert még soha nem töltött egy egész hétvégén, falun. Nagyon élvezte. Örült, hogy Marci meghívta.