Összetört életek

4. fejezet

András

Reggelente rohantak az óvodába, András csodának tartotta, hogy minden nap időben sikerül leadnia Zsombit, és odaér az első órájára, jelentősebb késés nélkül.

Akármennyire korán keltek, mindig akadt valami gikszer, ami hátráltatta őket. Egy leszakadt gomb, egy elveszett félcipő, amit Zsombi este valahol lerúgott magáról, vagy a pénteken hazaadott alvós cuccot hagyták fent, időnként a tornafelszerelést. Andrásnak nehezére esett észben tartani olyan egyszerű dolgokat, hogy heti kétszer Zsombit az uszoda elé kell vinnie az óvoda helyett, úszásoktatásra.  Megfogadta, hogy a határidőnaplójában fogja vezetni a gyerekkel kapcsolatos teendőket is, mert lehetetlennek tűnt észben tartani.

Egyik reggel meglepetten vette észre, hogy a nadrágszíját egy lyukkal beljebb kell csatolnia. Hétfőn és kedden Erzsi mamánál vacsoráztak Zsombival, a hét második felében azonban a gyerek rendszerint Katánál evett Mátéval. Andrást lehangolta az, hogy esténként egyedül üljön az asztalhoz vacsorázni, így az ebédre elfogyasztott iskolai menza után másnap reggelig nem evett egy falatot sem. Belenézett az előszobai nagy tükörbe, ha így folytatja, nyárra eléri ifjúkori versenysúlyát, amikor még aktívan sportolt a középiskolában, aztán később az egyetem focicsapatában.

Délután végigrohant a magániskola folyosóján, az eső csendesen kopogott az ablakokon és egyhangúan csöpögött az ereszen. A társalgó csukott ajtaján keresztül a kihalt folyosóra hallatszott Ivett éles hangja. András lendületesen benyitott.

Ivett az asztal előtt járkált kopott farmerében és eltaposott sportcipőjében, elnyűtt pulóvere kifakult a mosásban. András nem értette, hogy a nő ugyan mit szeret ezeken az ósdi ruhákon? Annára gondolt, aki reggelente egy órát készülődött, válogatta a ruháit, ezzel szemben Ivett úgy nézett ki, mint aki a szekrényéből sebtében előkapkod bármit, ami a keze ügyébe kerül.

A kávéfőző előtt Gergő támaszkodott lazán a konyhapultnak, a mellkasa előtt összefont karral hallgatta felettese ordítását.

– Ez egy munkahely! Ha még egyszer előfordul ilyesmi, foghatod a felmondásodat. – Ivett megpördült, amikor meghallotta, hogy kinyílik az ajtó. András hátrahőkölt a nő arckifejezésétől. Ivett tekintete lángolt vastag feketekeretes szemüvege mögött, a nő felemelte a jobb kezét és az ajtóra mutatott. – Kifelé! – ordította magából kikelve.

András villámgyorsan kihátrált a társalgóból, becsukta maga után az ajtót, és leült a folyosó foteljeinek egyikébe. Joli néni közeledett Erikával. András felnézett rájuk, miközben kényelmesen elterpeszkedett a karosszékben.

– Jobb lesz, ha kint maradtok – figyelmeztette őket.

 A két nő egyszerre torpant meg. Jól hallhatóan elért hozzájuk Ivett hangja, bár a szavait nem lehetett érteni.

– Mi történt? – kérdezte Erika, és Joli nénivel együtt letelepedtek András mellé kétfelől.

– Geri raporton van.

András visszagondolt arra, amit az előbb odabent látott; barátja laza testtartására, szenvtelen arckifejezésére, és úgy gondolta, Gergőt egyáltalán nem hatja meg ez az üvöltözés. Ivett feleslegesen izgatja fel magát a dolgon, bármi legyen az, ami miatt kitört, mint egy vulkán.

– Ivett féltékeny – jelentette be Joli néni bölcsen.

András meglepetten nézett vissza rá, Ivettnek kezdetektől gondot okozott Geri nőfaló természete és az, hogy ment a farka után. Nyilvánvaló, hogy a nők képtelenek ezt megérteni, és Ivett túlkomplikálja a dolgot. Geri egyszerű ember, ösztönlény, és mint ilyen, hajtja a fajfenntartás ősi beidegződése.

– Ráférne Ivettre egy forró éjszaka. Nem lenne ennyire frusztrált. – Erika hátradőlt a fotelben, és keresztbe tette formás lábát. András tekintete végigfutott a fekete bőrnadrágon, egészen a magas sarkú lakkcipőig, megrázta a fejét, elfordult és az ablakon folydogáló esőt nézte. Igaz, hogy nem fogadott vakságot az örök hűség mellé, de figyelmeztetnie kellett magát arra, hogy ő Annát választotta. Azaz Zsombit, Annával együtt. Erika elgondolkodva folytatta mellette. –Talán rá kéne venni Gerit, hogy döntse meg egyszer.

András felkapta a fejét és elképedve nézett vissza rá.

– Ivettet? – Teljesen elképzelhetetlennek tartotta a dolgot.

– Ivett tök jó nő lehetne, ha akarna – magyarázta a fiatal kolléganő. – Ha egy kicsit odafigyelne magára, leesne az állatok.

András éppen a kételkedését akarta kifejezni, amikor kivágódott a társalgó ajtaja és Ivett viharzott ki rajta, mint a szélvész, sötét haja kiszabadult a csat alól, kócosan hullott az arcába. Mögötte megjelent Geri, az ajtófélfának döntötte a vállát és a folyosón üldögélő kis társaságra nézett.

– Lefőtt a kávé.

András felpattant a fotelből, és amikor bement az ajtón, ránézett Gergőre.

– Mi történt?

Geri megvonta a vállát.

– A szokásos. – Kisfiúsan elvigyorodott. – Kasztráljam magam, meg ilyenek. Nem tud elviselni. Péntek este Pub? – váltott azonnal témát.

András megrázta a fejét.

– Nem megy.

A barátja elhúzta a száját és rosszallóan megcsóválta a fejét.

– Mikor buliztál legutóbb egy jót, András?  Le kéne eresztened a gőzt, mielőtt teljesen kinyír az a nő.

– Nem lehet, Geri. Anna péntekenként jön haza. Nem léphetek le csak úgy.

– Mindig elfelejtem, hogy a nagyságos asszonyt kell dédelgetned ilyenkor.

Anna

Virágba borultak a fák, Anna hatalmas lelkesedéssel vetette bele magát a munkába, szívesen merült el az elé zúdított információáradatban, sokszor észre sem vette, hogy véget ért a munkaidő.

Zoltán csütörtök reggelenként behívatta az irodájába, együtt kávéztak, közben átnézték Anna prezentációját, amiket precíz táblázatokba szedve elküldött és megbeszélték az aktuális feladatokat.

A férfi rendszerint hümmögött. Az elején – amikor még nem ismerte – Anna azt hitte elégedetlen, és a szavakat keresi, amivel letolhatná. Meglepte, amikor nem így történt.

– Remek! – Zoltán felhörpintette a kávéját és elégedetten bólogatott. – Magam sem csinálnám jobban.

Ha Detti nem rángatja magával, Anna rendszerint ebédelni is elfelejtett volna. Fel sem tűnt neki, hogy egy idő után elmaradtak az ebédidőben írt rövid üzenetek. A telefonját rendszerint az irodában hagyta, szívesebben hallgatta Detti vidám történeteit a hétvégi bulikról. A lány szeme csillogott, amikor mesélt.

– Már nem is emlékszem, milyen kikapcsolódni – vallotta be Anna őszintén, nem is próbálta leplezni az irigységet a hangjában. – Öt éve nem buliztam.

Detti elkerekedett szemmel megcsóválta a fejét.

– Ne már!

– Pedig így van.

– Az elsőszámú barátnőmnek is van egy hároméves kisfia, de attól ő még frankón eljár szórakozni, a barátja vigyáz addig a gyerekre. Hol ő bulizik, hol a pasija. Tök jól meg lehet ezt a dolgot oldani. Biztos nem jössz velünk? Tutira élveznéd.

Anna lemondóan sóhajtott. A péntek délutáni utazás kimondottan fárasztotta, ugyanúgy, mint a kötelességszerű szex Andrással, minden átkozott péntek éjszaka.

– Talán egyszer – mondta ki elmélázva.

A barátnője erre elmosolyodott.

Ezen az esős délelőttön Detti vidáman dugta be a fejét az iroda ajtaján, körbenézett és kihívta Annát a folyosóra.

– Emlékszel Kornélra? – A lány szeme fénylett az izgatottságtól, az arca kipirult.

– A múlt heti pasi?

Detti minden hétfőn beszámolt neki az izgalmas férfiakról, akiket meghódított a hétvégén, és hosszan ecsetelte a romantikus filmbe illő forró éjszakáit. Anna irigyelte, hiszen András évek óta nem próbálkozott meghitté tenni az estéiket. Nem foglalkozott azzal, hogy gyertyát gyújtson, andalító zenét keressen vagy virágot hozzon. Igazság szerint mostanra már rutinszerűvé váltak az együttléteik, az izgalom és a varázs lassanként kikopott az életükből, átadva a helyét a szürke egyhangúságnak.

Detti fülig érő szájjal bólintott.

– Pénteken újra összefutottam vele az éjszakában, úgy néz ki, alakul valami.

– Szorítok neked. Szükséged lenne egy állandó barátra.

– Féltem, hogy elszalasztom Balázst – suttogta a lány és megrebbentek a szempillái. – De Balázsnak más tetszik.

– Sajnálom. Ezt így megmondta neked?

Detti szája széle megremegett.

– Nem kellett mondania, teljesen nyilvánvaló. – A lány megrázta a fejét, mintha csak ki akarná rázni belőle a Balázzsal kapcsolatos gondolatokat. – Azonban úgy tűnik, Kornél kitartóbb, mint az összes többi fickó, akikkel eddig találkoztam. Együtt ebédelünk. – Anna felhúzta a szemöldökét, erre Detti tőle szokatlan módon szégyenlősen elmosolyodott. – Ugye nem bánod?

Így ebédidőben Anna egyedül tért be az étterembe a szokásos napi menüre. Megkedvelte a vendéglő hangulatát, a kifogástalan, változatos napi ajánlatát és az udvarias kiszolgálást. Semmiért sem mulasztotta volna el.

Az étterem ajtajában leeresztette csöpögő esernyőjét, érdeklődve nézett körül, vajon az asztaluk szabad-e. Egyik lábáról a másikra álldigált, tanácstalanul forgatta a kezében az ernyőt, hogy azzal ugyan mit csináljon?

Balázs megjelent a bejáratnál.

– Megengeded? – Kivette Anna kezéből a vizes esernyőt, keze finoman végigsimított az asszony ujjain.

Anna összerezzent. Nem tudta eldönteni, hogy az érintés akaratlagosan történt-e. Figyelte a férfit, aki a bejárat melletti ernyőtartóba csúsztatta a narancssárga, lila pöttyös esernyőt. Annának tetszett a figyelmesség. Balázs megfordult, rámosolygott és ment tovább az ingzsebéből elővarázsolt tollal és notesszel.

Anna elfoglalta a kedvenc asztalukat a fal mellett és Balázst kereste a tekintetével. A férfi egy sarokasztal mellett állt, ahol éppen fizettek, eltette a pénzt, felnézett. Egyenesen oda, ahol Anna ült, hosszabban nézte őt, mint eddig bármikor, Anna szíve feldobbant, a forróság felkúszott a nyakába. Nehezen szokott hozzá Balázs túlzott figyelméhez, simogató tekintetéhez, ami ellentétben állt kisfiúsan félénk mosolyával.

Zavara tovább fokozódott akkor, amikor fizetni akart.

Balázs megállt előtte, könnyedén megérintette a kezét, amiben a pénzt tartotta, gyengéden végighúzta a hüvelykujját a csuklóján. Anna lesütötte a szemét, a csokoládészínű abrosz nyomott virágmintáit bámulta.

– A vendégem voltál.

Meglepetten kapta fel a tekintetét, most tudatosult, hogy a férfi még mindig a kezét fogja. Elrántotta a karját és a pénztárcáját az ölébe rejtette.

– Nem fogadhatom el.

– De, elfogadhatod! Ragaszkodom hozzá! Délután találkozunk?

Anna összehúzta a szemét. Délután? Nem tudta, Balázs miről beszél. Eltette a pénztárcáját, a vállára akasztotta a kistáskáját, felállt a székről, a földet bámulva kitámolygott az ajtón, hosszú szoknyája a lába köré tekeredett. Amikor kilépett a szemerkélő esőbe, akkor eszmélt rá, hogy bent hagyta az esernyőjét az étteremben. Beharapta a szája szélét, és tudta, hogy akkor az most ott marad, nem volt bátorsága visszamenni érte.

Háta mögött kinyílt az ajtó.

– Ezt elfelejtetted. – Balázs egy mozdulattal kinyitotta a mintás esernyőt és Anna feje fölé tartotta. – Hétfőn és szerdán munka után rendszerint itt kávéztok a kollégáiddal.

Anna megkönnyebbülten elmosolyodott, elvette az esernyőt Balázstól, szándékosan viszonozta a férfi érintését.

Balázs végigsimogatta a tekintetével.

– Találkozunk délután?

András

András beütötte a lépcsőházi beléptető kódot. Kata megosztotta vele a négyjegyű számot, könnyebbnek tűnt így, ha úgyis heti háromszor jött fel Zsombiért.

Kettesével vette a lépcsőfokokat a második emeletig, és hármat kopogott az ajtón. A haján megálltak az apró esőcseppek, mert ritkán hordott magánál esernyőt és a parkolótól a lépcsőházig elázott a szitáló esőben. Kata kinyitotta a bejárati ajtót.

– Gyere be!

András beljebb lépett az előszobába, de csak addig, hogy éppen be tudja csukni az ajtót, amíg Zsombi elkészül.

Kata, tőle szokatlan módon, nem szólt azonnal Zsombinak, hogy jöjjön elő. András tekintete a gyerekszoba csukott ajtajára siklott, majd visszanézett Katára. A nő a falnak támasztotta a vállát, úgy nézett fel rá.

– Andris, beszélnünk kellene.

András megfogta Zsombi kabátját.

– Nincs miről beszélnünk.

A nő a konyha felé sandított.

– Gyere, ülj le egy kicsit.

András reménykedve nézett a gyerekszoba csukott ajtajára, hátha kinyílik és megjelenik Zsombi.

– Késő van. – Felpillantott, nem tudta eldönteni, hogy Kata egész végig őt nézte, vagy csak véletlenül akadt össze újra a pillantásuk.

– Mondd, meddig akarsz még haragudni rám?

András beletúrt a farmernadrágja zsebébe. Megkönnyebbült, amikor a kezébe akadt az öngyújtója, remélte, hogy kivette a kabátja zsebéből. Előszedte, az ujjai között forgatta, és elnézte a lámpafény játékát a véséseken.

– Nem tudom – morogta, újra felnézett Katára. – Örökre? – kérdezte barátságtalanul.

A nő tekintete elszomorodott, amikor megszólalt a hangja, sóhajtásnak hallatszott.

– Zsombiról van szó. Tényleg muszáj ezt az előszobában állva megbeszélni, Andris?

András leeresztette a kezéből a gyerek kabátját, ami visszaesett a cipőtartó szekrény tetejére. Vonakodva ment beljebb, némán leült a konyhaasztalhoz, körbenézett a halványlila falakon, ahol mindenhonnan zöld leveles, cserepes virágok futottak végig a szekrény tetején, a függönykarnison és a falakon. Természetesnek, élőnek hatott az egész és András arra gondolt, hogy otthon nem tartanak cserepes virágot, mert Anna nem ért hozzájuk és kinyírta az összeset, amit régebben kapott, így András már nem is vett neki ilyesmit. A mosogató mellett ott csöpögtek a tiszta tányérok és bögrék. Andrásnak eszébe jutott, hogy Zsombi megint itt vacsorázott. A tekintete továbbsiklott a hűtőszekrényre, aminek az ajtaját Mátéról készült képek és keszekusza gyerekrajzok díszítették vidám hűtő mágnesekkel rögzítve.

András megpörgette az öngyújtóját és felnézett Katára.

– Mi van Zsombival?

A nő leült vele szembe és előrehajolt.

– Tudsz róla, hogy szerdán anyák napi ünnepség lesz az óvodában? – súgta, a tekintete a csukott ajtóra siklott. Kihallatszott a fiúk boldog nevetése.

András megrázta a fejét. Sosem olvasta el az óvodában kifüggesztett plakátokat, és Zsombi eddig egyetlen üzenetet sem hozott haza, amit bármelyik óvónő írt volna. András nem tudta, hogy megy az ilyesmi egy oviban. Gondolta, ha fontos valami, akkor mindenképpen tájékoztatják. Reggelente arra maradt a legkevesebb ideje, hogy Zsombi nevelőivel diskuráljon, amikor amúgyis késett az első órákról.

Kata összekulcsolta az ujjait maga előtt a virágmintás terítőn.

– Beszéltem Annával. – András szemöldöke meglepetten a homlokára szaladt. – Barátnők beszélnek egymással, bármennyire meglep ez téged, Andris.

– Hazajön? – András utálta, hogy van valami, amiről ő nem tud. Rosszulesett neki az, hogy az ebédidőben küldött üzenetek elmaradtak. Eleinte próbált írni, de amikor Anna nem válaszolt, sértődötten feladta.

Természetesen nem gondolta, hogy Anna elszigetelten él, mégsem tetszett neki, hogy a felesége napi kapcsolatban van Katával.

– Nem tud elszabadulni. Próbaidő alatt szigorúan veszik a szabadságolásokat, ezért neked kell ott lenned.

András kiejtette kezéből az öngyújtót, tompán koppant az asztalterítőn.

– Nekem?

– Zsombinak nagyon szép verse van. Minden délután izgatottan készül, a csodában reménykedik.

– Nem tudom, Kata, szerdánként fél kilencig vannak óráim. Mi lenne, ha te bevállalnád, úgyis ott leszel Mátéval – próbálkozott.

Kata szeme felizzott.

– Az egy dolog, hogy én ott leszek. Én Máté anyukája vagyok. – Elfojtott hangja olyan szigorúan hangzott, hogy Andrásnak a hátán fel-alá futkosott a hideg tőle.

– Nem tudom, Kata – ismételte meg rekedten.

– Andris, kérlek! Éppen elég sokkot kapott ez a gyerek, amikor az anyja elment, ne okozz neki csalódást. Add meg neki a csodát, ha már Anna nem tud megjelenni az ünnepségen. Vannak fontosabb dolgok is az életben, mint a pénz.

– Tisztában vagyok vele.

– Nekem nem úgy tűnik – felelte Kata ridegen, és András úgy érezte, hogy két fokkal leesett a hőmérséklet a konyhában. – Zsombinak most van rád szüksége. Ha felnő, soha többé nem tudod visszahozni ezeket az éveket. A fiadnak nem a pénzed kell, hanem a szeretet, amit adni tudsz, és az idő, amit vele töltesz.

Anna

Csütörtökön Kata rövid videót küldött az anyák napi ünnepségről, Zsombi versével. Anna ebédidőben megnézte. A szeme könnybe lábadt, valamikor úgy tervezte, hogy amikor a fia majd óvodás lesz, akkor ő minden fontosabb eseményen részt vesz, vele lesz, hogy ezzel is bebizonyítsa, mennyire jó anya.

Ha máson nem is, de az anyák napi ünnepségen ott kellett volna lennie, ezt látta otthon az anyjától. Ő soha nem ért rá elkísérni Annát egyetlen iskolai rendezvényre sem, mert egyedülálló anyaként nevelte fel őt, és mint ilyen, állandóan dolgozott. Viszont az anyák napi rendezvényeken mindig megjelent, és Anna hálás szívvel adta át neki a virágait.

Most, ahogy elnézte a kisfiát fehér, frissen vasalt ünnepi ingében. Eszébe jutott, hogy elfelejtette kivasalni, mielőtt visszautazott volna. Ám az ing makulátlanul tisztán, egyetlen ránc nélkül simult a kisfiára, gallérja gondosan lehajtva és megigazítva a nyakánál. Világosbarna kócos fürtjeit rendbe szedték.

Kata ezen kívül két további képet küldött Facebookon.

Az egyiken Zsombi az apja ölében kucorgott az óvodai csoport apró székén, András viccesen festett az aprócska ülésen, ahogy hosszú lábát előre nyújtóztatta. A zöld-sárga kockás ingét vette fel, amit Annától kapott múlt karácsonyra.  Anna rájött, hogy hetek óta nem vasalt otthon, mégis Andráson úgy állt a ruha, mintha most vette volna le egyenesen a vasalódeszkáról.

A másik egy szelfi, amit Kata készített négyükről az óvoda kapujában, aki nem ismerte őket, simán azt hihette volna, családi fotó. A két rosszcsont ott vigyorgott középen, fejük fölött Kata mosolyogott és András komor arccal. Anna sejtette, a férjének semmi kedve nem volt fényképezkedni, talán csak Zsombi kedvéért állt oda.

Felsóhajtott, ahogy nézte a képeket. Kata valahogy mégis elérte Andrásnál, hogy menjen el az anyák napjára. Amikor hétfőn beszéltek telefonon, Anna egy lyukas két fillért sem adott volna érte, hogy sikerülni fog neki.

Délután kedvetlenül lépett ki az iroda ajtaján, a videó és a képek tudatosították benne, hogy otthon, a bérelt lakásban senki nem várja. Általában csodálatosnak érezte a függetlenséget, de ma délután társaságra vágyott. Lába önműködően indult meg a zebra felé, a szemben álló étterembe.

Balázs a bárpult mögött állt két vendég társaságában, fiatal párnak tűntek, akik a bárszékeken ültek a pult másik oldalán. A férfi a poharakat fényesítette, fel sem nézett, amikor kinyílt az ajtó. Anna hozzászokott, hogy Balázs minden hétfőn és szerdán végignézi, ahogy a kis társaságával belép és helyet foglal az ablak melletti asztalnál. Az a tény, hogy a férfi most nem vette észre – maga sem tudta volna megmondani, miért –, lehangolta Annát, csalódottan indult a bárpult felé. Rövid, bő vászonszoknyája a térde fölé ért, magas sarkú szandálja kopogott a kövön. Balázs felpillantott, kicsúszott a kezéből az üvegpohár, utánakapott, de nem volt elég gyors. Az üveg csilingelve ért földet, Anna hallotta, ahogy szilánkosra törik. Visszafojtott kuncogás ért el hozzá, az étterem másik végéből, érdeklődve odafordult. Két pincérlány üldögélt az asztal mellett, most abbahagyták a szalvéták hajtogatását, összedugott fejjel kacarásztak.

Anna odaért a bárpulthoz és a végénél álló magas székre csusszant. Balázs lángoló füllel nézett rá.

– Egy kis türelmedet kérem. Vagy nagyon sietsz?

Anna a pultra fektette a karját.

– Ráérek.

Miközben az ezüstkarkötőit babrálta, elnézte Balázst, ahogy elővonszol egy porszívót a raktárból, és hangos motorzajjal felszippantja a törött pohár maradványait a földről.

Anna a szemben lévő tükörből figyelte a férfit, amint könnyedén lehajolt, hogy a pult alól is előkerítse az elpattant szilánkdarabokat, fenekén megfeszült a nadrágja, fehér inge izmos hátára és a vállára simult. Anna szíve zaklatottan kalapált és elakadt a lélegzete.

Balázs felegyenesedett és kinyomta a porszívót. Mire visszavitte a helyére, Anna összeszedte magát.

– Mit iszol? – A férfi parázs tekintete simogatta és égette, András évek óta nem nézett rá ennyire vágyakozóan. Anna előrehajolt, érezte Balázs friss illatát, egy pillanatra becsukta a szemét és hagyta, hogy beborítsák az érzések. – Rám bízod magad? – Anna kinyitotta a szemét és bólintott. – Bánat vagy öröm? – faggatta Balázs.

Anna erre elszomorodott, eszébe jutott az anyák napi videó, amit Kata küldött.

– Hiányzik a kisfiam – vallotta be halkan.

Balázs szája megrándult.

– Van egy fiad?

Anna előhúzta a telefonját, elsimította az ujjával a képernyőt, majd addig keresett rajta, amíg talált egy friss képet Zsombiról. Odafordította a kijelzőt Balázs felé.

– Augusztusban lesz öt éves.

A férfi elvette tőle a telefont, az ujjaik összeértek, Anna bőre bizseregni kezdett. A férfi megnézte a képet és visszanyújtotta a telefont.

– Hasonlít rád.

– Köszönöm, ez jólesik. Otthon mindenki azt mondja, tiszta apja. –  Újra megnézte a képet, Zsombi tényleg hasonlított Andrásra, ugyanazok az ívelt szemek, ugyanaz a vékony száj, ugyanaz a mosoly. De az orra és a szemöldöke anyai örökség.

Balázs időközben elfordult, majd egy pohár vörösborral a kezében állt meg Anna előtt. Letette a pultra a talpas poharat.

– Egy kivételes hölgynek, erre a különleges alkalomra. Engedd meg, hogy meghívjalak egy pohár borra – kérte. – Szeretnék csatlakozni, de sajnos munkaidőben szigorúan tilos. Remélhetem, hogy egyszer megihatunk valamit kettesben, ha nem leszek műszakban? – Anna elpirult, figyelmét megpróbálta a borra összpontosítani. – Anna. – Balázs hangja lágyan csengett, simogatóan.

A nő felnézett a pohárról.

– Talán. Egyszer.

Balázs elmosolyodott.

– Mesélj valamit magadról. Hol jártál eddig? Hol van az az otthon, amit említettél? – kérdezte bársonyos hangján. Anna szíve beleremegett, de mesélt a városról, ahonnan jött. Balázs szemében öröm csillant. – Én is kisvárosi srác vagyok, képzeld!

– Tényleg? Te is a munka miatt jöttél Budapestre?

Balázs felnevetett.

– Nem egészen a munka vonzott, de ugye nem árt, ha az ember dolgozik, és keres némi pénzt, ha élvezni akarja az életet.

– Honnan jöttél?

– Szerencsről.

Anna bámuló szemmel nézett rá.

– Az arra van, ugye? – Az északi fekvésű ablak felé mutatott. Balázs elkapta a kezét, végigsimogatta az ujjait és finoman odébb fordította a karját, hogy az kelet felé nézzen.

– Inkább kicsit arra.

Anna felpillantott, zavarba jött attól, ahogy Balázs nézte.

– Arra? – kérdezte elfúló hangon és leengedte a kezét.

Balázs mosolyogva bólintott.

– Tokaj felé.

Anna zavartan lesütötte a szemét.

– Sosem voltam valami jó földrajzból, unalmasan magyarázott a tanár, és inkább körmöt festettem vagy tini magazint olvastam helyette – ismerte be majd újra felnézett. Balázs nem nézett rá elítélően, vagy haragosan, mert nem ismeri a várost, ahonnan származik.

– Szerencs. Van egy egészen szép várunk is, de az emberek általában a csokiról ismerik. Majd legközelebb hozok neked igazi finom csokoládét! Ne mondd nekem, hogy nem szereted az édességet.

Anna végre lelazult Balázs könnyed hangjától.

– De, szeretem, csak ritkán engedem meg magamnak, mert…

Elhallgatott, kellemetlennek érezte elmondani éppen Balázsnak, hogy utálja a nagy fenekét és attól tart, minden felesleges kalória oda rakódik le, és jobb lenne, ha nem lenne ennél szélesebb.

Balázs végignézett rajta, éppen úgy, mint aki pontosan tudja, mire gondolt az imént, de nem reagált rá, másra terelte a beszélgetésüket.

– Mivel olyan menő a fesztiválozás, hogy minden város kitalál magának valamit, csak hogy odacsalogassa a turistákat, nálunk Csokoládé Fesztivált tartanak. Ne aggódj, én sem sok mindent tudok Bajáról, bár négy éve leruccantunk a haverokkal a Halfőzőfesztre. Durva négynapos buli volt, alig emlékszem valamire. Még az is lehet, hogy találkoztunk.

Anna megrázta a fejét.

– Az kizárt – felelte komoran. – Nagyjából nyolc éve nem járok ki a Halfőzőre. Mi olyankor mindig a Balatonon vagyunk, András… a férjem ragaszkodik hozzá, hogy pontosan akkor menjünk nyaralni.

– De miért? – értetlenkedett Balázs.

– Mert tömegiszonya van, azért.

A férfiből kitört a nevetés, Anna nem értette, de Balázs azonnal magyarázatot adott kitörő jókedvére.

– Ez teljesen logikátlan, hiszen a Balatonnál, szezonban rohadt nagy tömeg van.

Anna megvonta a vállát és úgy érezte meg kell védenie Andrást, akkor is, ha ő sem értett egyet a férje ezen nyaralási szokásával, de Balázsnak ezt nem kell tudnia.

– Annyira azért mégsem, mint a legdurvább napokon a Halfőző alatt, higgy nekem, láttam, és én mindenre emlékszem.

Balázs felemelte a kezét és Annára kacsintott.

– Nem tehetek róla, durván jól éreztem magam nálatok. Remélem, egyszer viszonozhatom a bajai vendégszeretetet, ha majd ellátogatsz hozzánk Szerencsre.

Anna érezte, hogy elpirult a kedves szavak hatására. Balázs elmesélte neki több duhaj kalandját, amibe néhány éve keveredett, azokban az időkben, amikor még sokkal vadabb bulikba vitte a vére. Anna megnyílt előtte, beszélt az egyetemista fesztiválozós élményeiről, amit Andrásnak nem mesélt el soha, mert akkoriban kezdtek el ismerkedni, és ő mindenképpen jó benyomást akart tenni a férfire. András nem díjazta a nagyon bulizós, vadóc lányokat, ezért aztán sosem említette neki, és miután összejöttek, Anna jókislányként visszafogta magát, abbahagyta az éjszakázást az egyetemista haverokkal. Most jólesett Balázzsal megosztani az élményeiket, újra átélni a régi felhőtlen életét, a koncertek hangulatát, amikor még semmit sem kellett komolyan venni, messze volt még a felnőtt élet a terhekkel, az unalmas hétköznapokkal.

András

– A Budapestről érkező Express vonat előreláthatóan tíz perc késéssel érkezik – harsogta a hangosbemondó másodszor, mióta a peronon várakoztak.

 Zsombi türelmetlenül rohangált fel-le, karját széttárta és brümmögve repülőset játszott, hogy szórakoztassa magát. András a szürkületi eget nézte, ahol megjelentek az első csillagok.

A távolabbi vágányok között, amiket alig használtak, felütötte fejét a gaz. András emlékezett gyerekkorából a vonatállomáson nyüzsgő sokszínű embertömegre, a vonatokra, amik mindkét irányból közelítették meg az állomást. Az apjuk szombat délutánonként olykor – amikor az anyjuk takarított – elhozta Andrást és Kittit, hogy felmásszanak a felüljáró meredek falépcsőjén és bámulhassák a vonatokat. András apró ujjai belekaptak a kékre festett rácsokba. Odafentről nézte a személy- és tehervonatok zakatoló mozgását, hallgatta az éles vonatfüttyöt, akkor arra vágyott, hogy egyszer kalauz lehessen, mert annál izgalmasabb hivatást el sem tudott képzelni kisgyermekként. Gondolataiból a hangosbemondó recsegése verte fel, ami újra közölte, hogy a vonat késni fog.

Beérkezett a Kecskemét felőli járat, fáradt utasok szállingóztak le a kocsikról. András elnézte őket, majd türelmetlenül az ellenkező irányba fordította a fejét. A pesti gyorsnak nyoma sem volt.

Zsombi körülötte keringett, mint akit felhúztak és képtelen leállni. Andrást idegesítette a gyerek zümmögése, de fáradtnak érezte magát ahhoz, hogy rászóljon. A hüvelykujja körmével végigszántott az öngyújtója barázdáin. Megnyugtatta a jól ismert érintés.

Vonatfütty harsant, távolról halk zakatolással közeledett a vonat, András elkapta Zsombi kezét, nehogy a gyerek lefusson a peronról izgatottságában.

Anna fáradtnak tűnt, amikor leszállt a vonatról, mosolytalan arccal köszöntötte őket. András gyengéden átölelte, megcsókolta az asszony halványrózsaszínre festett száját.

– Milyen utad volt?

Anna kibontakozott az ölelésből.

– Iszonyatosan fáj a fejem.

– Miért nem vettél be gyógyszert?

Az asszony vállat vont.

– Azt hittem, elmúlik.

Szokásához híven Zsombi ott nyüzsgött az anyja körül, szorongatta a kezét és boldogan csacsogott.

– Képzeld, apu eljött és megnézte! – Lelkesen elmesélte az egész anyák napi ünnepséget.

Anna csendesen hümmögött, bár úgy tűnt, Zsombi nem várja el tőle, hogy válaszoljon vagy közbeszóljon. András némán sétált mellettük a kocsiig.

A gyerek lelkesen rohant fel a negyedik emeletre, nyomában az apjával, Anna lassabban követte őket. András már betette a kisfiút a kádba, kidugta a fejét a fürdőszobából,mikor hallotta csukódni a bejárati ajtót Anna háta mögött. Felesége az előszobaszekrényre ejtette a táskáját, levette a szandálját, harisnyában indult meg a szobájuk felé. András kinyújtotta a kezét, gyengéden megérintette Anna karját, amint elhaladt mellette. Az asszony nem nézett fel rá, némán ment tovább a szobájuk felé.

– Anyut akarom – nyűgösködött a kisfiú az ágyában, mikor András odafeküdt mellé a mesekönyvvel.

– Anyu fáradt. Majd holnap este mesél neked. Szerintem két hosszú mesét kapsz tőle jutalmul, ha most befejezed ezt a hisztit, Zsombi.

A gyerek lebiggyesztette a szája szélét, hanyatt dőlt az ágyban, magára húzta a takarót.

– Neked is kettőt kell mesélned.

András megadóan kinyitotta a mesekönyvet.

Zsombi csillogó szemmel hallgatta egy ideig, majd elnehezültek a pillái, csendesen elaludt. András a mondat közepén elhallgatott, hosszan nézte a gyerek nyugodt arcát, csukott szempilláit, hallgatta egyenletes szuszogását. Óvatosan megmozdult, az ágy rugói halkan felnyikordultak, ahogy felállt. A helyére tette a mesekönyvet, égve hagyta az ágy melletti kislámpát.

Anna időközben megfürdött, pizsamában feküdt a széles ágy végében.  András odabújt mellé, hátulról átölelte, arcát az asszony nyakába fúrta. Érezte a tusfürdő édes illatát, Anna haja lágyan csiklandozta a bőrét. Az asszony elhúzódott tőle, egészen kicsusszant az ágy legszélére. András követte a mozdulatot, tenyerét Anna formás kis melle alá csúsztatta. A nő határozottan belekapaszkodott az ujjaiba, lefogta a kezét.

– András, nem érzem jól magam. Fáradt vagyok és szétszakad a fejem.

András keze lesiklott az asszony karcsú derekára, magához húzta a felesége gömbölyű popsiját, forrón megcsókolta a nyakát.

– Csak egy kicsit – kérte, a keze máris besiklott a felesége pizsamanadrágjába.

Anna belevájta a körmeit András csuklójába és eltaszította magától a kezét. A férfi felkiáltott a hirtelen fájdalomtól, ahogy a felesége éles körmei végigszántottak a bőrén. Az asszony szembe fordult Andrással, a szeme izzott.

– Nem akarom. – A hangjában remegett az indulat. – Mióta nem értesz a szóból? – kérdezte és iszonyatos erővel mellbe vágta.

András hátrahőkölt erre a durvaságra, megfordult, lerúgta magáról a takarót, szó nélkül otthagyta Annát az ágyban.

Anna

Anna csukott szemmel kinyújtóztatta a tagjait az ágyban, a konyhából beszűrődött a kellemes kávéillat. Hanyatt fordult, kinyitotta a szemét, szerette a szoba keleti fekvését, a redőny résein át beszűrődött a reggeli napfény.

Az ágy előtt a vasalódeszka állt, körvonalai kirajzolódtak a félhomályban, tegnap este észre sem vette, annyira rosszul érezte magát, csak arra vágyott, hogy lefeküdhessen.

Csendesen nyílt a szoba ajtaja, András dugta be a fejét az ajtórésen, a szeme felcsillant, két lépéssel ott termett az ágy mellett és visszabújt a takaró alá.

– Jobban vagy? – Anna bólintott, mire András megérintette az arcát. – Ne haragudj, ha érzéketlen voltam az este. Bepótolhatjuk ma reggel a tegnapit? – Odacsusszant Anna mellé a paplan alatt.

Anna a tenyerét a férfi mellkasának feszítette, hogy visszatartsa, felnézett a férje reménykedően csillogó sötét szemébe. Látta tekintetét levándorolni a szájára, érezte a forró, kávészagú leheletét az arcán, Anna elfordította a fejét, így András puha ajka csupán az arcán futott végig.

– Te vasalsz? – próbálta elterelni a férfi gondolatait.

András félrepillantott, egyenesen az ágy végében álló vasalódeszkára, majd komor arccal visszanézett Annára.

– Elfelejtettem elrakni azt a vackot, annyira siettünk eléd tegnap este.

Anna a férje tekintetéből azt olvasta ki, a hangjából azt hallotta meg, hogy András úgy érzi, nem érte meg a sietséget.

Megérintette a férfi borostás állát, finoman szúrta a tenyerét.

– Hihetetlen, soha fel sem tételeztem rólad, hogy tudnál vasalni.

András arca megrándult.

– Mivel te leszoktál róla, kénytelen vagyok magam csinálni.

– Ne haragudj! – Finoman megsimogatta a férfi arcát.

András ajka megremegett, egy kis fintor jelent meg a szája sarkában.

– Nem azért jössz haza, hogy minket kiszolgálj. Rendben van ez így, mi meg Zsombival örülünk, ha látunk. Eszemben sincs, hogy leterheljelek ilyen semmiséggel, mint a vasalás.

Anna érezte a visszatartott dühöt Andrásban, a hangja inkább hatott gúnyosnak, mint elnézőnek. Bántotta a hangsúly, az, ahogy kimondta, úgy érezte meg kell védenie magát, úgy érezte támadásra támadás a felelet.

– Mit vársz tőlem, András?

A férfi tekintete felizzott, megfogta Anna kezét az arcán és lenyomta a párnára.

– Neked kötelezettségeid lennének itthon, de te fittyet hánysz az egészre, üdülni jársz haza. Mi a fene van veled? – tört ki belőle haragosan, tőle szokatlanul felemelt hanggal, Anna ritkán látta ennyire ingerültnek.

– Fogalmam sincs, miről beszélsz – hárított, és máris visszavágott. – Ugyanúgy megkérdezhetném én is, hogy mi bajod van? Mitől lettél ennyire ideges? Egyszerűen nem értelek.

– Nem tudom, de egyre nehezebb ez az egész katyvasz. Messze vagy tőlünk.  Amikor hazajössz, szeretném, ha velünk lennél, ha újra olyanok lennénk, mint egy család, erre a két napra.

– És ez neked arról szól, hogy takarítsak, vasaljak és főzzek rátok?

András összeszorította a száját, egy ideig csendesen nézte hideg barna szemmel. Anna nem szerette ezt az arckifejezést a férjén, mert tudta, ha így néz, akkor össze fognak zördülni valamin, mert már megint nem teljesítette az András fejében élő képet a tökéletes, odaadó feleségről.

– Nem azt mondtam, hiszen magad is láthatod, megcsinálom. De megkönnyítenéd az életemet, ha segítenél.

Anna igazságtalannak tartotta ezt a vádaskodást, egyáltalán nem volt igaz az, hogy ő nem segített itthon, hogy nem tett meg minden tőle telhetőt.

– Főzök rátok minden hétvégén. – Az más dolog, hogy a mosogatnivalót meghagyta Andrásnak. – Minden egyes alkalommal kitakarítom a fürdőt meg a wc-t, minden szombaton felmosok. Múlt héten lehúztam az ágyneműt is – sorolta megbántottan. Nem értette miért nem elég ez Andrásnak. – Emellett Zsombi teljesen lefoglal, láthatod, reggeltől-estig a nyakamon lóg.

Anna felült az ágyban, kidugta a lábát a takaró alól.

– Én meg anyák napjára mentem Zsombihoz. Neked kellett volna ott lenned, Anna – tört ki Andrásból váratlanul. – Meg kell oldanunk a helyzetet, mert egyikünknek sem jó így!

– Megbeszéltük, hogy nyáron utánam költöztök – figyelmeztette Anna. – Az alig több mint egy hónap, András.

– Nyáron intenzív nyelvtanfolyamot fogok tartani. Ivett számít rám.

Anna felháborodottan kelt ki az ágyból. Úgy érezte, ezzel András hátba támadta.

– Akkor mikor költöztök? Szeretném, ha Zsombi ott kezdené a középső csoportot.

András hanyatt dőlt az ágyban, onnan nézte. Anna ledobálta magáról a pizsamáját, felvette a kopott farmernadrágját, úgysem mennek délelőtt sehová, és ma reggel nem akart Andrásnak tetszeni. A szeme sarkából nézett a férjére. Bosszantotta, ahogy feküdt az ágyban, olyan nemtörődöm módon, és őt bámulta.

– Le kellene foglalnom a balatoni nyaralót, ha azt akarjuk, hogy legyen helyünk.

Annának nem tetszett a hirtelen témaváltás.

A megismerkedésük óta minden nyáron ugyanabban a balatonlellei nyaralóban töltötték el szabadságuk tíz napját, mindig ugyanabban az időben, július második hetében. Olyankor, amikor Baján a Halászléfőző Fesztivált tartották, mert András utálta azt a sok idegent a városban. A születése után vitték Zsombit is magukkal minden évben. Ez is amolyan kötelező programnak számított, amit András intézett. De most bosszantotta Annát, hogy a férfi egyáltalán felhozta a dolgot, mintha fontosabb gondjuk nem lenne, mint a nyaralás.

– Nem érdekel a nyaralás, András! – Anna zörögve összecsukta a vasalódeszkát, bevágta a helyére a szekrény mögé. – Arról volt szó, hogy nyáron költöztök Zsombival. Meggondoltad magad?

– Mi lenne, ha ezt az egészet később beszélnénk meg?

– Mikor később?

Jellemző Andrásra, hogy a neki nem tetsző, kellemetlen témákat a végletekig elodázza, de ha valami számára fontos, azon lovagol egyfolytában. Mint például a gyerek téma. Le nem kattant a dologról, amíg Anna ki nem mondta végre, hogy oké, megszüli.

Akkor is csak azért egyezett bele, mert András megígérte neki, hogy néhány év múlva beválthatja az álmait és olyan karriert csinálhat, amilyet szeretne, amilyenre mindig is vágyott.

Ahhoz képest András évek óta azzal jön neki, hogy szüljön testvérkét Zsombinak. Most, hogy szóba került az ő élete, a munkája, hivatása, a férje azonnal tereli a témát.

– Nyaralás után – válaszolt András nyugodtan.

Anna úgy érezte, megint csak ő visszakozott és András elérte, amit akart. Nehéz szívvel indult ki a konyhába.

Keze remegett, ahogy a kávét egy csészébe töltötte, a szemét ellepték a könnyek. Megtámaszkodott a konyhapultban, felindultságában legszívesebben a földhöz vágott volna valamit. Nem akart mindent alárendelni András akaratának, a mostani munkáját semmiképpen. Ki fog tartani az álmai mellett, akár felköltözik András a gyerekkel a fővárosba, akár nem.

András

Gergővel a magániskola előtt futottak egymásba. András már a piros lámpánál meglátta, hogy a barátja beállt mögé sötét Nissanjával. Geri imádta a kocsiját, állandóan mosta, gyengéden kezelte, vigyázott rá, jobban bánt vele, mint egy nővel. Azonos sebességre kapcsoltak és egymás után álltak be a magániskola kapufeljárója előtti kis részre. Geri óvatosan csapta be a kocsi ajtaját.

– Hogy van a nagyságos asszony? Megvolt a heti adag?  – kérdezte kajánul.

András nem haragudott rá, lényegében Gergőnek egyetlen téma körül jártak a gondolatai örökké, és András rádöbbent, hogy a hétvégén egyáltalán nem voltak együtt Annával.

– Ebből nem fogok jól kijönni – vallotta be, miközben bezárta a kocsit.

A barátja meg sem próbálta vigasztalni, András ebben a pillanatban úgy érezte, Gergőt egyenesen mulattatja az, hogy ő ilyen helyzetbe került. Mintha ez bizonyította volna a barátja számára, hogy a házasságok, mind, rettenetes borzalmaknak teszik ki a férfiakat. Hiszen ezt Geri ezerszer megmondta, ezért nem akart komoly kapcsolatot.

– Várható volt. Egy távkapcsolat egyik házasságnak sem használ, András! Ha nem jön haza, neked kell lépned. Vagy ráerőszakolod a férfiúi erődet és megpróbálod itthon tartani, de akkor lelép a kicsike, vagy utánaköltözöl, öregem!

Az első alkalom, hogy Gergő alapjában véve ugyanazt mondta, mint Anna, András tudta, előbb vagy utóbb el kell határoznia magát a költözés mellett. Érezte, hogy hosszú távon a hétvégi találkozásokat nem fogja bírni, sem ő, sem Anna. Fel fogja őrölni őket ez az egész, az apró kis súrlódások egyre mélyebbre fognak szántani a lelkükben, amíg gyógyíthatatlanná válnak.

András a nadrágja zsebébe süllyesztette a kulcscsomóját.

– Én is ettől félek, Geri, hogy nincs választásom.

Gergő elnézett a válla felett, András lefogadta volna, hogy valami lenge ruhás cicababán legelteti a szemét, de Gergő felemelte a kezét, és élesen füttyentett.

– Bandi bácsi! – ordította, majd visszanézett Andrásra. – Itt az öreged, majd ő megmondja, mit csinálj.

András megfordult, az apja a főút másik oldalán megállította a biciklijét, amikor a lámpa zöldre váltott, megindult feléjük. Andrást aggasztotta, hogy az öreg három hónappal a műtétje után a városban lavírozik a biciklijével.

Gergő András vállára tette a kezét.

– Nem ismerek másik férfit, aki ennyire ért a nőkhöz. Néha felhívom, amikor elakadok valamelyik cicánál – ismerte be. – Az öreged mindjárt tudja, mit kell csinálni, hogy előre mozduljunk a patthelyzetből.

András boldogtalanul felsóhajtott, nem készült fel arra, hogy az apjára zúdítsa ezt az egészet, hiszen azt sem igazán tudta, hányadán állnak Annával. A hétvégén mind a ketten rossz passzban voltak, ilyesmi előfordul a legtökéletesebb párkapcsolatban is, András nem akart nagyobb feneket keríteni a dolognak, mint amekkora valójában volt.

Az apja megállt mellettük a biciklijével, erőteljesen kezet szorított Gergővel, majd Andrással, aki szeretettel megölelte. Észrevette, hogy végre kicsit szedett magára az öreg.

– Szabad neked biciklizned? – Alaposan végignézett az apján, jobban nézett ki, a tavaszi napsütés megfogta betegségtől sápadt arcát, egészséges színt kölcsönzött neki.

– Ha mindenről le kell mondanom, Andris, akkor minek élek? Egy kis laza testmozgás az előírás – Gerire kacsintott. – Kérdeztem a főorvos úrtól, hogy esetleg egy kis szex nem számít-e laza testmozgásnak?

András az égre nézett, az öreg javíthatatlan. Tuti azért kedveli Gergő, mert mindketten akkora szoknyapecérek, le sem tagadhatnák. Amúgy nem szívesen hallgatta volna végig a szülei házaséletének titkait, elég sokat tudott anélkül is.

Gergő átölelte az öreg vállát.

– Majd idővel, Bandi bácsi, újra hajthatod a lányokat – biztatta csendesen.

András látta az apja szemében a lemondást.

– Mi értelme van ennek az egész életnek, ha az embert letiltják a legédesebb dologról a világon. Nem jó megöregedni, gyerekek – sóhajtotta. Csak egy pillanatig tartott nála ez a szomorúság, rájuk nézett, vidáman felcsillant a szeme. – No, de nem tartalak fel benneteket, biztosan mennetek kell. – Ránézett Andrásra. – Anyád ideges lesz, ha nem nézek be hozzá a postára a megbeszélt időben. Ismered, milyen, javíthatatlanul aggódik a legapróbb semmiségen is – mondta gyengéden, majdnem szeretettel.

András meghatottan elmosolyodott, túláradó érzelemmel ölelte át az apját.

– Vigyázz magadra!

Az apja meglapogatta a hátát, a szemébe nézett, bólintott. Majd elbúcsúzott Gergőtől, és felkapott a biciklijére.

András hosszan nézett utána, nem hallotta, mit mondott Geri, annyira elmélázott. Kérdőn húzta fel a szemöldökét, amikor visszanézett rá.

– Mondom, jó fej az öreg – ismételte meg Gergő komolyan. – Jól néz ki, András, ne aggódj, nem lesz semmi baja. Úgy tűnik, túl van rajta. Bármiben fogadnék, hogy fog ő még Zsombinak is tanácsokat adni nőügyben, hidd el!

– Nem tudom – András elbizonytalanodott.

– Látni fogja felnőni az unokáját – biztosította.

András elkomorodott. Ha elköltöznek Budapestre, akkor ez nem így lesz. Olyan messze lesznek, alig fognak találkozni. Elfordította a fejét, arra, amerre az apja távozott, de már nem látta. Idegenek siettek a járdán kabátjukkal a karjukon, vagy pulóverüket a derekukra kötve.