Összetört életek

5. fejezet

 Anna

Detti a héten lemondott a közös ebédekről.

– Kornél állati jó fej – magyarázta. – Nem messze dolgozik, így együtt ebédelhetünk.

– Megértem, de ne hanyagold el a barátaidat – figyelmeztette Anna.

A lány mélyen felkacagott.

– Este beugrom hozzád, akkor beszélhetünk. Ez így megfelel?

Hétfő a munkahelyi kávézások napja volt, de utána Annának még maradt ideje András telefonhívásáig.

Amikor belépett az étterembe, összeakadt a tekintete Balázséval. A pincér rámosolygott, biccentett felé, és azonnal odalépett az asztalához a felíró tömbjével és a tollával.

– Gyönyörű vagy – mondta elismeréssel.

Anna szíve bizseregni kezdett, András olyan régóta nem udvarolt neki szép szavakkal. A férfiak leszoknak az ilyesmiről, miután meghódítják a kiszemelt nő szívét és belesüppednek a hétköznapokba. Bár Bandi bácsi minden egyes alkalommal megdicsérte, milyen csinos, és ez Annának jólesett, olykor tanúja volt annak is, ahogy az apósa Gittának, az anyósának bókolt, apró csókkal megpecsételve minden szavát. Nem hiába, Bandi bácsi ismeri a női lélek rejtelmeit.  Talán jobb is, ha András nincs tudatában ezeknek a fortélyoknak.

Balázs komolyan nézett Annára.

– Holnap szabad leszek, esetleg elmehetnénk sétálni, ha végeztél? Örülnék, ha folytathatnánk a csütörtöki beszélgetést.

– Nem is tudom. – Anna felemelte a kezét, jól láthatóvá vált az arany karikagyűrűje. – Férjnél vagyok.

– Azon kívül, hogy már említetted, első nap kiszúrtam. Nem esik jól, hogy minduntalan az orrom alá dörgölöd, enélkül is dühös vagyok, amiért valaki megelőzött. – Anna elmosolyodott erre a sértődött hangra. Balázs tekintete végigfutott rajta. – Akkor még nem ismertük egymást.

Anna bólintott.

– Igen, régen volt.

– És korai – tette hozzá Balázs komoran.

Anna az ölébe ejtette a kezét, szomorúan nézett a gyűrűjére. A szíve elnehezült, ahogy nézte a csillogását.

– Talán – suttogta.

Balázs érintésére eszmélt fel, aki gyengéden végigsimított az arcán, az álla alá nyúlt és felemelte a fejét.

– Sétáljunk egyet holnap délután – kérte.

Balázs visszafogott közeledése, figyelme, régen nem érintett húrokat pendített meg Anna lelkében, elfeledett érzéseket ébresztett a szívében.

A délutáni kávézásnál nem mert Balázs felé nézni, félt, hogy nyilvánvalóvá válik az érdeklődése a férfi iránt és kiderül, mennyire vonzódik hozzá. Nem merte felvállalni és szerette volna Balázs elől is eltitkolni, mennyire felkavarja már a puszta jelenléte is az érzéseit. Dettivel az oldalán hallgatta a munkatársak anekdotázásait régi történetekről, barátnője hangosan kacarászott, néha a vállával oldalba bökte Annát. A lány egyszer sem pillantott Balázsra a délután folyamán, úgy viselkedett, mint akit már nem érdekel a jóképű pincér.

Estefelé, amikor Dettivel hazaérkeztek, Anna benézett a hűtőbe, hogy kiderítse, mivel tudja megkínálni. Az üres polcok lehangoló látványt nyújtottak.

– Főzök egy kávét – csapta be a hűtőajtót tompa puffanással. Detti visszautasította, mire Anna lebiggyesztette a száját és körbenézett. – Nincs itthon semmi, amivel megkínálhatnálak.

A barátnője lehuppant az egyik konyhaszékre.

– Ne parázz! Nem azért vagyok itt!

Anna tétován leereszkedett mellé, bántotta, hogy ő nem olyan jó háziasszony, mint Kata, akinek mindig akad a szekrényében keksz, üdítő vagy egy doboz sör váratlan vendégek fogadására.

– Sajnálom, rossz vendéglátó vagyok. Feszélyez az ilyesmi.

Detti szeme csillogott a jókedvtől. Átnyúlt az asztalon, megfogta Anna kezét.

– Nyugi, semmi baj. Kornélról akartál hallani.

– Előtte valamit el kell mondanom, Detti – kezdte remegő hangon.

A lány figyelmesen nézte az arcát.

– Balázs rád mozdult – állapította meg. – Most, hogy nem vagyok veled, megtette.

Anna meglepődött, ahogy ezt Detti ilyen szenvtelen hangon kijelentette. Félt elmondani neki, fogalma sem volt róla, miként kezdjen hozzá, de most a lány megkönnyítette a helyzetét.

– Honnan tudod?

– Egyértelmű, tetszettél neki az első naptól kezdve. Természetesen azt is tudta, hogy odáig vagyok érte, mivel ezt többször a tudomására hoztam. – A lány kesernyésen felnevetett. – Előttem nem akart rádnyomulni, félre kellett állnom, hogy megtegye.

– Ó, Detti, ne haragudj!

– Neked is bejön a srác, igaz? – Anna arca pipacspirosra gyúlt, lesütötte a szemét. – De te tisztességes asszony vagy – állapította meg Detti visszafogottan.

Anna végre felnézett rá és zavartan megszólalt.

– Kérlek, ne haragudj!

– Mindig az elérhetetlen után kapaszkodik az ember – suttogta az ablak felé fordított fejjel.

Miután Detti hazament, Anna az aprócska szobájába húzódott, és egész este Balázsra gondolt. Csak fél füllel figyelt Zsombira, Andrást szinte meg sem hallotta a telefonba. Udvariasan hümmögött és válaszolgatott, elmerengő tekintete Balázst látta magaelőtt, ahogy a törött poharat porszívózza. A szíve összeszorult, a férfi mosolyára gondolt, eszébe jutott az érintése ma délben, ahogy az arcához ért, várta a másnap délutánt.

Múlt csütörtökön órákig beszélgettek a bárpultnál. Néha Balázs otthagyta, új vendégeket szolgált ki, de mindig visszatért hozzá és Annának fel sem tűnt az idő múlása, végül már sietnie kellett haza, ha otthon akarta fogadni András hívását. Nem akart a férjének magyarázkodni, aki biztosan kiszúrta volna az éttermi zajokat vagy az utcai forgalom neszezését még telefonon keresztül is. Anna biztosan tudta, rákérdezett volna, hol van, mit csinál, és miért nincs otthon ilyenkor?

A rutinszerű esti telefonbeszélgetés alkalmával a  szokásos búcsúszavak – a hiányzol, a szeretlek – érzelemmentesen, automatikusan hagyták el az ajkát. András még valamit mondott a telefonba, de Anna nem hallotta, kinyomta. Fáradtan hanyatt dőlt az ágyán, és azon gondolkodott, mit vegyen fel holnap, szeretett volna tetszeni Balázsnak.

A sétához végül a fehér, hosszú vászonszoknyája mellett döntött, világoszöld muszlinblúzt választott hozzá, és egy laposabb sarkú szandált vett fel. Reggel hosszan készülődött a tükör előtt, alaposan sminkelt, hosszan válogatta a színeket. A fehér gyöngyös lógó fülbevalóját akasztotta a fülébe, ritkán használta, mert féltette, különleges alkalmakra tartogatta. Haját kivasalta, minden tincset szigorúan megfésült, lakkal rögzített, hogy biztosan a helyén maradjon délutánig. A tükör előtt megfordult, hátulról is szemügyre vette magát. Ebben a szoknyában talán nem látszik akkorának a feneke és annyira szélesnek a csípője. Talán Balázs észre sem veszi. Hiába mondta András, hogy szexi a gömbölyű popsija és neki tetszik, Anna hatalmasnak tartotta, mert korábban fiús alkata volt, a legszűkebb farmernadrágokba is belefért.

Ebédnél egy számára idegen, nyakigláb fiatalember vette fel a rendelését és hozta ki az ebédjét. Udvariasan viselkedett, Anna mégis lehangoltan kanalazta a levesét, a második fogás felét otthagyta a tányéron.

Az irodában megszokásból rápillantott a telefonjára, nem kereste-e valaki, és meglepetten vette észre, hogy üzenete érkezett. Kedvetlenül rányomott, hogy megnézze, mit akar András. Hetek óta elmaradtak a napközbeni üzenetváltások, mert Anna nem igényelte, és úgy gondolta, Andrásnak más dolga is van, mint hogy neki írogasson.

Meglepetten látta, hogy Balázs írt. Múlt csütörtök óta voltak ismerősök a Facebookon. A férfi rövid üzenetben tudatta vele, hogy várja a délutánt, Anna belepirult az izgatottságba, egész délután nem bírta letörölni a boldog mosolyt az arcáról.

Munka után kíváncsian lépett ki az utcára, nem beszélték meg konkrétan, hogy Balázs hol fogja várni, de azonnal meglátta a férfit kissé távolabb egy fa vastagabb törzse mellett álldogálni, ami mögé akár elbújhatott, ha nem akarta, hogy valaki meglássa az irodából. A férfi egyszerű sötét farmernadrágot, feliratos türkiz pólót viselt, a sárkány a napfényben vigyorogva figyelt kopasz koponyáján. Anna sosem látta ilyen élénknek a tetoválás színeit.

Balázs simogatta a pillantásával, ahogy végignézett rajta.

– Csodálatosan nézel ki! – Anna élvezte a férfi klisés bókjait, mert legalább kimondta, nem úgy, mint András. Balázs a parkoló felé mutatott. – Ott állok a kocsimmal. Azt terveztem, hogy felmegyünk a várba, akkor nem kell a füstös városban sétálgatnunk – magyarázta.

– Nagyon figyelmes vagy.

Anna szerette a vár környékét, a kilátást odafentről és talán még romantikusabbnak is találta, mint lent a tömegben.

Balázs kocsija egy régebbi típusú, harsánypiros öreg Audi volt. Az ajtaja nyikorgott, ahogy kinyitotta Anna előtt.

– Reméltem, hogy szép időnk lesz ma délután, megijesztett az a néhány felhő délelőtt az égen – mesélte Balázs, miközben kikanyarodott az Andrássy útra és besorolt a forgalomba.

Anna hátradőlt az ülésen.

– Észre sem vettem. Odabenn az irodában fel sem tűnik néhány kósza felhő.

Balázs oldalra pillantott.

– Hiányoztam?

Anna előrefelé nézett, figyelte a lépésben haladó kocsisort, kisebbfajta dugóba kerültek, nehezen haladtak.

– Igen – vallotta be csendesen –, hozzászoktam, hogy ott vagy, amikor ebédelek.

Balázs átnyúlt, megérintette Anna ölében, a kistáskáján pihenő, összekulcsolt kezét.

– Én is vártam a délutánt, el sem hinnéd, mennyire. – Balázs ujjai az asszony karikagyűrűjéhez értek. Anna elkapta a kezét, bánta, hogy nem vette le azt a rohadt gyűrűt az irodában. Vad mozdulattal lerántotta az ujjáról és a táskájának egyik kis rekeszébe csúsztatta, behúzta rá a cipzárt.

A férfi újra a sebességváltóra tette a tenyerét.

– Mit szólnál, ha valamelyik este elmennénk moziba?

Anna a város délutáni forgalmát nézte, és arra gondolt, milyen régóta nem tudott elmenni spontán egy moziba, mert Bajára csak a Mozgó Mozi járt, de az valamiért Andrásnak nem tetszett. Így, ha meg akartak nézni egy filmet, mindig előre kellett tervezniük és úgy szervezni a programjukat, hogy át tudjanak menni Pécsre.

– Milyen filmre gondoltál? – kérdezte vissza Balázst.

A férfi megvonta a vállát.

– Válassz valamit, az összes moziműsor fent van a neten, de akár ott is eldönthetjük, mit akarunk megnézni, rád bízom magam.

Anna meglepetten nézett rá vissza.

– Komolyan?

Balázs elmosolyodott és rákacsintott.

– Teljes mértékben!

Anna megrázta a fejét, nehezen fogta fel a férfi szavait. Nagyon-nagyon régóta nem választott már filmet. András a történelmi- vagy az Anna számára teljesen érthetetlen művészfilmeket szerette. Bár a kapcsolatuk elején beültek néhány – pontosabban két – romantikus filmre, de Andrással valóságos rémálomnak számított végigülni, mert folyamatosan kommentálta az eseményeket, és hiteltelen, habos-babos bugyutaságnak minősítette.

Zsombi születése után pedig már csak ritkán moziztak, akkor is a gyerek miatt, hogy átélje a széles filmvászon nyújtotta hatást, a pattogatott kukoricázást és az egész mozizós hangulatot, ami teljesen más érzést nyújtott, mint az otthoni tévén nézett rajzfilmek.

Odafent a várban Annát megnyugtatta, hogy senkit nem ismer. Turisták tömege lepte el az utakat, fényképezőgépekkel kattogtak, mindenféle idegen nyelven, hangosan beszélgettek. Nem figyeltek rájuk.

Balázs a telefonjával fényképet készített kettőjükről, Anna nem bánta. A férfi átölelte a derekát, odabújt hozzá, összedugták a fejüket, hogy ráférjenek a képre. Legalábbis Anna ezzel magyarázta a meghitt közelséget. Balázs alacsonyabb volt, mint András, ezért minden nehézség nélkül egymásnak tudták dönteni a halántékukat. Anna évek óta nem érzett ilyen bizsergést.

A fénykép elkészültével Balázs odahajolt hozzá, forró száját az arcához nyomta, Annával azonnal fordult egyet a világ, meg kellett kapaszkodnia a férfi karjában. Fel sem kellett emelnie a fejét, hogy a szemük egy magasságban legyen. Örült, hogy nem vett fel magassarkút, mert talán Balázst zavarta volna. Beleveszett a férfi pillantásába, úgy érezte mintha a tenger mélye húzta volna magába. Balázs közelebb hajolt hozzá, vastag, puha szája finoman érintette Anna ajkát, majd csókja erőteljes vadsággal, követelőzően borította be. Annának jólesett, de megállapította – mert nem tudta kizárni teljesen a gondolatai közül a férjét –, hogy András lényegesen izgatóbban csókol, sokkal lágyabban, szenvedélyesebben.

Anna hiába vette le a gyűrűjét és rejtette el a táskája mélyére, András befurakodott a gondolataiba, a lelke tiltakozott az ellen, amit itt művelt Balázzsal fényes nappal, ennyi ember előtt. Semmiképpen nem hagyhatja, hogy ennél tovább fajuljanak a dolgok.

Balázs elhúzódott tőle, végigsimított a tenyerével Anna arcán, lefutott a nyakán át a vállára, a karján lefelé és a végén megállapodott az ujjainál. Gyengéden megfogta a kezét és továbbindultak.

András

– Nem érek rá, anya! – mordult András a telefonba, miközben becsapta a kocsi ajtaját. Tíz percig keringett, mire talált egy szabad parkolót a magánsulihoz közel, mivel valaki elfoglalta a megszokott helyét. A telefonja akkor csörrent meg, amikor kiszállni készült.

– Fontos lenne, Andris.

– Anya, el vagyok havazva, és még el is kések, ha most tovább beszélgetünk. Halasszuk máskorra, légy szíves. – Végigrohant a járdán. Véletlenül nekiment egy idősebb nőnek. – Bocsánat! – kapta el a néni karját. – Anya, le kell tennem!

Berohant az épületbe, és készült, hogy kinyomja a telefont. Az anyja csendes, visszafogott hangon szólt bele a készülékbe.

– Zsombi egyik óvó nénije bent volt a postán, sikerült néhány szót váltanom vele.

András megállt a folyosón, nála Zsombi volt a varázsszó. Igyekezett nem tudomást venni a gyomrát görcsbe rántó rossz érzésről, flegmán beleszólt a telefonba.

– És?

– Zsombival gondok vannak, Andris.

– Nincs vele semmiféle gond. Az nem az én problémám, ha az óvónők nem tudják kezelni.

Ivett ment el mellette, felemelte a csuklóját, sürgetően az óráját mutogatta. András bólintott és leeresztette a telefonját maga mellé.

– Csak egy perc, Ivett – suttogta, majd újra a füléhez tartotta a mobilt.

– Azt mondta, veled nem tud beszélni, mert reggelente rendszerint csak belököd a gyereket az ajtón és ott sem vagy. Szólt Erzsinek, de gondolom, a nászasszony elbagatellizálja a dolgokat. Nem említette neked, igazam van?

András felsóhajtott.

– Semmit. Mégis miféle gondok lehetnek Zsombival, anya? – kérdezte kételkedve.

– Állítólag a gyerek akaratos és durva.

– Ezt most fejezzük be! Zsombi egyáltalán nem az a fajta, ezenkívül Kata biztos említette volna, ha így van.

Az anyja rendületlenül folytatta.

– Figyelj oda rá, biztos nehéz neki, hogy nincs otthon az édesanyja.

– Mert azt gondolod, nekem nem nehéz? – tört ki Andrásból és kinyomta a telefont. Akkor döbbent rá, hogy el sem köszönt, amikor belépett a terembe és a tanári asztalra csapta a felszerelését.

Anna

Tényleg van abban valami, hogy bizonyos érzések virágba borítják a világot, és történhet bármilyen negatív dolog, akkor is boldog az ember. Anna ezen morfondírozott, mialatt a képernyőre meredt, az érzésekre figyelt, amik odabent tomboltak a mellkasában. Olyan érzésekre, amilyeneket régóta nem érzett és évek óta azt hitte, soha többé nem is fog. Az ebédidőt várta, hogy átrohanhasson az étterembe Balázshoz.

A férfi simogatta a tekintetével, amikor megállt az asztala mellett.

– Holnap reggel elkísérhetlek dolgozni? – Anna az ujjait tördelte és rájött, hogy elfelejtette visszahúzni a gyűrűt ma reggel. Balázs a szemébe nézett. – Találkozunk a ház előtt – folytatta magabiztosan, és amikor Anna fizetett, a férfi keze az ujjaihoz ért, észrevétlenül végigsimította a kézfejét. – Péntek este eljössz vacsorázni velem? Nyolckor végzek, de talán bulizhatnánk egyet utána? Mit szólsz?

Annának eszébe jutott a legutóbbi fárasztó vonatút péntek délután, a hasogató fejfájás. Aludni vágyott, mégis végig kellett hallgatnia Zsombi nyüszögését, és mindennek a tetejébe – ha nem lett volna elég ez az egész – még András is rá akart mászni. Múlt hétvégén folyamatosan összezördültek valamin, Anna egyáltalán nem érezte akkor Andrást partnernek és nem érezte a támogatását sem. Szombat este, miután Anna Zsombinak mesélt és a gyerek elaludt, ottmaradt mellette az ágyban. Valamiért András nem tette szóvá, és Annát akkor ez is felbosszantotta.

Nem akart még egy ilyen péntek estét.

– Igen, én is szeretném – mondta halkan.

Balázs szélesen elmosolyodott.

Anna az irodában gyors üzenetet írt Andrásnak, hogy szombaton reggel érkezik. Könnyebb volt, mint szóban közölni vele a hírt. Kicsiny hazugságot eszelt ki egy céges vacsoráról, amiről semmiképpen nem maradhat le, és kérte Andrást, hogy értse meg.

Majdnem két óra múlva kapott választ, csupán két rövid szóból állt és borzasztó sok kérdőjelből: „Mi van????”

Anna megnézte az üzenetet és a táskája aljára dobta a telefont. Néha András igazi bunkó tud lenni. Anna sejtette, a ma esti beszélgetés nem lesz könnyű, akkor sem, ha csak fél füllel hallgatja végig az egészet.

András

Kata felé menet András a kocsiból felhívta az apját, valakinek ki kellett öntenie a szívét, mielőtt megejti a kötelező esti beszélgetést Annával. Nem akarta a feleségére zúdítani az egész dühét, amit azóta érzett, hogy elolvasta az üzenetét, délután kis híján a falhoz csapta a telefont.

– Figyelj, Andris, talán anyád jobban ért az efféle dolgokhoz – vette fel az öreg a telefont köszönés nélkül. – Hallgass rá, ő jó anya, ért az ilyesmihez. Én nem tudok tanácsot adni gyerekneveléssel kapcsolatban.

Otthon biztos arról beszéltek a szülei, milyen hátrányos helyzetbe került Zsombi, és az anyja kétségtelenül kielemezgette, miért változhatott a viselkedése az óvodában. Andrást nem győzte meg ennek igazáról, biztosan tudta, hogy a gyerek rendesen viselkedik. Ha nem így lett volna, akkor otthon vagy Katánál is kitört volna belőle a visszafojtott agresszió.

– Apa, nem Zsombiról akarok veled beszélni – hadarta András, mielőtt az anyjához került volna a telefon. Megállt a piros lámpánál.

– Már megint mit csinált az asszony? – kérdezte az apja azonnal, mintha sejtett volna valamit.

– Szombat reggel jön. Valami céges buli lesz pénteken. – András tőle szokatlanul csúnyát káromkodott, bár gondolta, az apja ezen nem fog megbotránkozni. – Egyszerűen nem értem, miként tud megfeledkezni arról, hogy Zsombi minden héten a péntek estéket várja. – Vadul dobogott a kormányon, a lámpa zöldre váltott, kegyetlenül oldalra lökte a sebváltót és rátaposott a gázra.

– Ugye nem vezetsz ilyen állapotban? – kérdezte az apja, de nem kapott választ, így komoly hangon hozzátette. – Húzódj le az útról. Még az hiányzik, hogy valami történjen veled!

– Nyugi, apa! Nem vagyok közveszélyes – nevetett kényszeredetten a telefonba, és visszavette a lábát a gázpedálról.  – Akkor is haza kéne jönnie, ha történetesen leszarja a fejemet. Bár nem tudom, mi okot adtam erre. De jó, mondjuk, ezt elfogadom – dühöngött. –  Akkor is van egy fia.

– Andris, a céges buli, éppenséggel, elfogadható indok.

András felmordult. A kormányra csapott, ismerte az öreget annyira, hogy tudja, valami nem stimmel ezzel a mondattal.

– Ez nálad, mit akar jelenteni, apa?

Hallotta az apja nehéz sóhaját.

– Azt, hogy akár igaz is lehet.

– Vagy nem – tette hozzá András. Eddig meg sem fordult a fejében az, hogy Anna nem a valódi okot írta volna le neki.

– Vagy nem. Neked kell tudnod.

– Anna nem szokott hazudozni – tört ki Andrásból, hogy megvédje a feleségét.

– Eddig – válaszolta az apja szilárdan.

András mindig tisztelte az öreg kegyetlen szókimondását. Az apja akkor is megmondta a tutit, ha az fájt, és legtöbbször nem a legkíméletesebb módon.

– Miért ne mondana igazat a céges buliról? – András lekanyarodott a lakótelep felé.

– Ezekre a kérdésekre neked kell tudnod a választ, Andris. Mondtam neked, a céges buli elfogadható indok. Ha úgy érzed igaz, akkor fogadd el. Ennyi.

András talált egy helyet a parkolóban a háztól nem messze. Fél kézzel belavírozott és leállította a motort.

– Nem kételkedem benne. Eszemben sincs hazugsággal vádolni Annát. Egyszerűen rosszul esik, hogy ott marad, és fogalmam sincs hogy mondjam meg Zsombinak, hogy ne várja a péntek estét. Amúgy megnyugodhatsz, hazaértem – tette hozzá keserűen, elhúzta a száját.

– Ennek igazán örülök, fiam! – vallotta be csendesen. – Mi lenne, ha Zsombi pénteken nálunk aludna? – indítványozta – Szombaton délelőtt elvinném pecázni, legalább lenne mit várnia. Fel sem tűnne neki, hogy nincs mellette az anyja, nektek meg lenne időtök Annával tisztába tenni a dolgokat.

András megkönnyebbülten felsóhajtott.

– Köszönöm, apa!

– Andris! – Az apja hangja élénkebb lett. – Péntek este vezesd le a feszkót kicsit, Zsombi itt alszik, Anna se lesz otthon. Szerintem neked is szükséged van egy kis lazításra, fiam!

A háttérből András hallotta az anyja hangját, tompán ért el hozzá az aggódása.

– Meg ne próbáljon ilyesmit csinálni! Ne adj neki ostoba tanácsokat, Bandi!

András elmosolyodott. Volt elképzelése róla, hogy az anyjának mit jelent az, ha egy férfi levezeti a feszültséget. A saját házasságából kiindulva természetesen ideges lett a gondolattól is.

– Majd meggondolom.

– Ne gondolkodj! Csapj a közepébe!

András oldottabban, majdnem vidáman érkezett meg Katához. Ritkán beszélgettek, András általában csak felkapta a gyereket és rohantak haza.

A gyerekszobából jókedvű nevetés hallatszott, András felhúzta a szemöldökét és lenézett a nőre.

– Figyelj, Kata! Biztos nincs gond Zsombival, miután hazahozod az oviból?

– Mire gondolsz?

András megrázta a fejét.

– Nem tudom.

– Zsombi rendkívüli kissrác, udvarias és szófogadó.

– Nem szokta Mátét verni?

A nő felnevetett és csillogó szemmel válaszolt.

– Nem. Egyszer megpróbálta, de Máté erősebb nála valamivel, így azóta nem fordult elő. Úgy gondolom, ez valami erőpróba lehetett kettőjük között. Amolyan fiúdolog. Tudod.

– Nem voltam verekedős gyerek, Kata. Eszembe sem jutott erővel elintézni a nézeteltéréseket.

Kata elmosolyodott.

– Ez olyan jellemző rád! – Megérintette András karját. – Ne aggódj, semmi baj Zsombival. Normális ötéves. – Elfordította a fejét és bekiabált a szobába.

A gyerek szélviharként száguldott ki és az apja nyakába vetette magát. András felemelte, magához szorította az izgága kis testet, szeretettel puszit nyomott a gyerek arcára, Zsombi lenyugodva bújt oda hozzá.

– Mennyit kell még aludni?

András letette a szőnyegre a kisfiút és felé nyújtotta a vékony dzsekijét.

– Otthon megbeszéljük, oké?

A gyerek magára kapta a cipőt, nem tűnt fel neki a kitérő válasz. András felpillantott. Kata mellkasán szigorúan összefont kézzel állt, összeszűkült szemmel figyelte őket.

– Valami baj van? – kérdezte komoran.

András megrázta a fejét, elkapta a gyerek kezét és már trappoltak lefelé a lépcsőházban.

Zsombi a kocsiban izgett-mozgott. Andrást idegesítette, mert attól tartott, kicsusszan a biztonságiöv mögül.

– Te voltál már horgászni? – kérdezte a gyerek izgatottan,  magához szorította az alvós maciját. Mellette az ülésen ott feküdt a kedvenc színes mesekönyve, amiből az apja minden este olvasott neki, vagy az anyja, ha hazajött.

András hátrapillantott a kisfiúra.

– A nagypapi engem is magával vitt ennyi idős koromban, úgy emlékszem, jó móka volt. Majd meglátod, tetszeni fog neked, vízpart, homok és nagymami finom szendvicseket csomagol nektek.

Zsombi elvigyorodott.

– És, mire kifogtuk az összes halat, anyu és te eljöttök értem a nagypapiékhoz – ismételte meg, amit az apjától hallott.

András bólintott.

A szülei a konyhában várták őket, az apja, orrán a szemüvegével keresztrejtvényt fejtett, az anyja a mosogató előtt szorgoskodott. András egy kisebb méretű sporttáskát tett az egyik székre, még egyetemista korában használta, amikor rendszeresen sportolt. Ebben hordta a focifelszerelését magával, most a gyerek szükséges dolgait dobálta bele.

Zsombi azonnal odatelepedett a nagyapja mellé, és kíváncsian nézte. Az öreg rámosolygott, egy mozdulattal levette a szemüvegét és az asztalra tette.

– Tudod, ugye, hogy korán kelünk holnap reggel? – András elmosolyodott, mert Zsombi olyan hevesen bólogatott. – Ez azt jelenti, hogy ma este gyorsan el kell aludnod.

Zsombi buzgón tovább bólogatott.

– Te fogsz velem fürdeni, nagypapi?

András jót derült az apja elképedt arckifejezésén. Az öreg felnézett rá.

– Ki szokott Zsombival fürödni? Te? – ráncolta össze a szemöldökét.

András elmosolyodott.

– Elég, ha odaülsz mellé a fürdőszobában és végignézed, ahogy a nagy hadvezér elsüllyeszti az összes csatahajót – nyugtatta meg az öreget.

– És utána elmeséled nekem a kedvenc mesémet, nagypapi?

András anyja odalépett Zsombihoz, gyengéden megsimogatta a gyerek kócos haját.

– A mesét én vállalom.

András megvárta, míg a gyerek beleül a nagy világoszöld kádba, a nagyanyja nyakig érő fürdőhabot csinált a kedvéért. A kisfiú boldogan fújkálta a levegőbe a fehér tömött habot, kacagott, amikor az apró pihék szétszóródtak a csempén.

Andrást az anyja kísérte ki a nagykapuig. A nő kilépett mögötte az utcára, csendesen becsukta a nehéz vaskaput, nehogy Némó kiszökjön a lábuk mellett. András finoman megölelte az asszonyt, mielőtt továbbment volna a kocsihoz.

– Andris! – nézett fel rá az anyja szeretettel. – Nem kell apád minden tanácsát megfogadnod.

András kérdőn felhúzta a szemöldökét.

– Mire gondolsz?

Az anyja gyengéden megfogta András karját, és megszorította, a tekintete elszomorodott.

– Ha azt mondja, keress másik nőt ma éjszakára, mert az megold minden problémát, ne higgy neki!

András óvatosan eltolta magától az asszonyt.

– Apa nem mondta egyetlen szóval sem, hogy keressek másik nőt. Miből gondolod, hogy ilyesmire kérne?

– Andris, te is tudod, hogy apád nem volt mindig példaértékű férj.

András ezt most nem akarta végighallgatni.

– Anya, kérlek!

– Apának mindenesetre kiváló. Nem kételkedem benne, hogy a jó szándék vezeti, és bármilyen tanácsot ad, segíteni akar. Azonban a megcsalás nem gyógyír a gondokra, hidd el!

András szeretettel megcsókolta az anyja meleg, puha arcát.

– Köszönöm, anya, hogy ennyire félted a házasságunkat. Eszembe sem jutott másik nő.

Az anyja meredten nézett vissza rá, pontosan olyan arccal, mint aki egy szavát sem hiszi el. Kitartóan folytatta a mondókáját.

– Bármilyen nehéz, amin most keresztülmentek, te csak légy hűséges társa a feleségednek és ne hagyd el. Egyetlen éjszakára sem. Légy kitartó, maradj mellette. Szüksége van rád. Arra a férfire, akihez feleségül ment, akiben bízott. Mellette álltál mindig, Andris, kutya kötelességed egy ilyen nehéz időszakban is kitartani mellette.

András megsimogatta az asszony kezét és a kocsijához lépett. A visszapillantó tükörből látta, hogy az anyja a kapuban áll és a kezét tördelve bámul a kocsija után.

A sötétben a városi fények hívogatóan intettek felé. Elgondolkodva állt be otthon a parkolóba, leállította a motort, és csak ült a kocsiban. A szélvédőn át nézte a jókedvű fiatalokat, akik csoportosan siettek el a járdán előtte. Nem sok kedve volt hazamenni az üres lakásba, talán igaza van az öregnek, ráférne egy kis lazítás.

András elővette a telefonját a kesztyűtartóból, kikereste Gergő telefonszámát. A telefon hosszan kicsöngött, mire a barátja felvette.

– Mi a pálya, öregem? – rikkantott a telefonba vidáman.

András a háttérből halk morajlást hallott.

– Beindult a buli? Lent vagytok a parton?

– Naná!

– Tíz perc múlva becsatlakozom. – András határozottan kiszállt a kocsiból. A hátsó ülésről előkotorta a vékony dzsekijét és a vállára dobta.

– Megtalálsz minket. Kint ülünk a teraszon – adta az útbaigazítást Geri vidáman, András sejtette, hogy legurított már néhány pohár sört az este folyamán. – Szedd a lábad! – szólította fel Gergő és kinyomta a telefonját. András a lakótömbök között felnézett az égre, a hold vékony sarlójára és a csillagokra. Tücsökzene kísérte végig le a partra, a Sugovica vizén megvilágítva szórta színes fényét a nyárra felalított szökőkút, mint valami éjszakai fényjáték.

Igyekeznie kellett, hogy utolérje a társaság alkoholszintjét, mert mindannyian meglehetősen kapatosak voltak már. Unicummal és sörrel kezdett. Egyhúzóra lenyelte a keserű likőrt, a feszültség oldódott a tagjaiban, elárasztotta a vérét a forróság.

– Ezer éve öregem! – Az egyik köpcös haver a vállára csapott.

András elterpeszkedett a fonott karszékben és jóleső zsibbadtsággal figyelte a társaságot. Leginkább Gergő barátai. Geri minden hétvégén lent a parton lazított és halmozta az ivócimborákat.

A kellemes tavaszi estén kívül egyetlen oka volt annak, hogy a teraszon üldögéltek. Itt kint szabadon dohányozhattak.

Andrást nem zavarta a füst, valamikor erős dohányosnak számított. Kínlódott, mire sikerült leszoknia, a mai napig hiányzott neki az, hogy néha ráérősen elszívjon egy szál cigarettát. Eleget ivott, és szíve szerint rágyújtott volna, az asztal fölött játszott az öngyújtójával, elmélyülten forgatta a kezében, kattogtatta, nézte a tüzet. Arra eszmélt fel, hogy valaki elé dobott egy doboz Marlborót.

Geri ült vele szemben és rákacsintott.

– Halálra idegesítesz ezzel a kattogással!

András a tenyerébe rejtette az öngyújtóját, csak a körmével piszkálta a rajta lévő cirádákat.

Gergő megfogta az asztalra hajított cigarettát, félig kirázogatott belőle egy szálat és András orra elé tolta a dobozt.

– Meghalsz egy szál cigiért – állapította meg zavaros tekintettel, vigyorogva. – Rajta! Gyújts rá!

András kihúzott egy szálat a dobozból, a szája sarkába tette. Elővette az öngyújtóját és a tenyerének a takarásában meggyújtotta, nehogy egy arra járó kósza szél elfújja a lángot. Becsukta a szemét, élvezettel felsóhajtott, ahogy leszívta az első slukkot. Hátradőlt a széken és kortyolt egyet a frissen csapolt hideg söréből. A pohár falán finoman megállt a pára és gyöngyözött a világosbarna nedű. Cigarettával a sör is sokkal jobban esett.

András éjfélre ért haza, ruhástól borult be az ágyba. A reggel nyolckor megszólaló ébresztő élesen kopogott a fejében. Nyúzott, morcos arccal, összeszűkült szemmel nyomta ki a telefonját. A nyelvét végigjáratta a szájában, elfintorodott, mert megcsapta a leheletének áporodott cigarettával vegyített sörszaga. Nem emlékezett rá mennyit szívott el az este és arra sem, hogy Gergő hány feles Unicumot fizetett a társaságnak. A másodiknál elvesztette a fonalat. Most minden tagját nehéznek érezte, ahogy kitámolygott a konyhába.

Majd’ széthasadt a feje, amíg lefőtt a kávé, csapvizet engedett egy pohárba és a szekrény legfelső polcáról előhalászta a Cataflamos dobozt. Azonnal két szemet vett a szájába, és nagy kortyokban utánaküldte az egész pohár vizet, majd gondolkodás nélkül másodszor is tele engedte a poharat. Egy vödör vizet meg bírt volna inni.

Megvárta, hogy lefőjön a kávé, az illata betöltötte a konyhát. András gyomra görcsösen összerándult, a kezét a szája elé kapta és émelyegve rohant a vécére. Éppen csak arra maradt ideje, hogy felcsapja a műanyag tetőt. Hangos öklendezéssel kiadta a gyomra egész tartalmát. A hányás bűzétől, keserű ízétől egyfolytában összerándult a gyomra, de már nem maradt benne semmi, ami kijöhetett volna.

Megtámaszkodott a mosdó szélében, a tükörben tanulmányozta elgyötört ábrázatát, véreres szemét. Valamit ki kell találnia, hogy mire Anna megérkezik, elfogadható legyen a fizimiskája.

A kádban állva hosszan engedte magára a hidegvizet, hagyta, hogy fájdalmasan végigcsapjon az arcán majd az egész testén, amíg a foga össze nem koccant és a teljesen kipirult bőrén futkosott a libabőr.

Anna

Csodálatos estét töltöttek együtt. Egy barátságos kis belvárosi görög étteremben gyrost ettek tzatziki salátával. Hosszan időztek, beszélgettek, Balázs meghallgatta a munkahelyével kapcsolatos apróságokat, amik Annának sokat jelentettek. Nem tudta elfelejteni Andrásnak azt az estét, amikor elaludt, miközben ő mesélni szeretett volna neki. Azóta meg sem említette otthon a munkahelyét. Balázsnak beszélhetett a terveiről, arról, hogy mi mindent szeretne elérni a munkájában.

– Talán úgy hangzik, hogy amit most csinálok, az nem túl érdekes, de egyszer projektvezető leszek egy világcégnél, a mostaninál sokkal izgalmasabb kihívásokkal.

Anna úgy érezte, kifogyhatatlan a témájuk, és Balázs megérti az álmait.

Miután eleget üldögéltek, kéz a kézben nyakukba vették a várost, végül egy diszkóban kötöttek ki, ahol egymás tekintetébe mélyedve, szorosan összesimulva táncoltak a villódzó fények alatt egy sötét sarokban, vagy egymás kezét szorongatva ültek a bárpult előtt.

Anna minden egyes alkalommal kikísérte Balázst a hátsó udvarra, amikor a férfi rá akart gyújtani. Harmadszorra kért egy szál cigarettát tőle. A jól ismert, régen elfeledett íz a szájába, az orrába tört, és az első slukktól köhögni kezdett.

Azóta nem dohányzott, mióta Zsombival terhes lett. Igaz, sosem számított valami nagy bagósnak, alkalmanként, bulikban szívott néhány szálat a hangulat miatt. Nem esett olyan nehezére letenni a cigarettát, mint Andrásnak, aki napi két dobozzal elszívott akkoriban. Viszont András lemondott a cigiről Zsombiért és érte. Anna ezt igen nagyvonalú cselekedetnek érezte tőle, mert hónapokig látta Andráson, hogy szenved a napi nikotinadagja nélkül.

Balázs ugyan az este folyamán megivott néhány pohár sört, Anna mégsem látta rajta, hogy megártott volna neki, így hajnalban nyugodt szívvel ült be mellé a kocsijába.

– Nem félsz, hogy elkapnak a zsaruk? – Odahajolt Balázs füléhez és lágyan megcsókolta.

– Miért éppen velem foglalkoznának?

A kapualjban készültek elköszönni egymástól, Anna tinédzserkora óta nem búcsúzkodott ilyen szenvedélyesen, ennyire fájó szívvel.

– Mennem kell – sóhajtott Balázs szájába. – Nagyon korán indul a buszom.

– Tölthetnénk együtt ezt a néhány órát.

– Nem lehet.

A férfi megsimogatta az arcát.

– Reggel kiviszlek a buszhoz. Ígérem, nem nyúlok hozzád egy ujjal sem, ha te nem akarod. – A karórájára nézett. – Fél három van. Még lehetne néhány óránk egymásra.

Anna odasimult Balázshoz, a férfi tekintete meggyőzte, így aztán beengedte a szobájába. Egymással szemben feküdtek az ágyon, felöltözve, összesimulva, összefonódott lábakkal, csendesen beszélgettek. Bár Balázs keze néha elkalandozott, valóban nem követelőzött, nem akart többet annál, mint amit Anna nyújtani tudott neki.

Anna a Népligetben szállt fel az első Baja felé közlekedő buszra hajnali öt negyvenháromkor. Kicsin múlott, hogy lekésse a járatot.

Fáradtan dőlt hátra a kényelmes ülésen, az ablakon át Balázsra nézett. A férfi felemelte a kezét, integetett és egyfolytában mosolygott.

A busz felberregett, tovarobogott, Anna az ablak üvegére tette a tenyerét és nézte Balázst, aki ott sétált a busz mellett, amíg fel nem gyorsítottak és el nem távolodtak teljesen. Ekkor halkan felbúgott Anna telefonja.

A képernyőn Balázs üzenetét olvasta: „Máris hiányzol!” Anna elmosolyodott, véletlenül az ujjaira esett a pillantása, és rájött, napok óta elfelejtette visszahúzni a karikagyűrűjét. Kihúzta a kis cipzárt a táskája belsejében és elővette a gyűrűt. Oda sem nézett, amikor felvette.

A telefon újra jelzett. Anna megnézte és fülig pirult. Balázs olyan kétértelmű, erotikus töltetű üzenetet küldött neki, hogy zavarba jött tőle. Nem válaszolt rá, azon gondolkodott, hol kell kitörölni, nehogy András meglássa, nem értett az okostelefonokhoz meg a Facebook üzenetek eltüntetéséhez. Vállat vonva elsüllyesztette a telefonját a táskája mélyére, becsukta a szemét, fáradt volt az éjszakázás miatt. Hosszú az út hazafelé, ráért aludni egy kicsit. Remélte, hogy András nem érzi meg rajta az éjszaka elszívott két szál cigit, indulás előtt alaposan lezuhanyozott és kétszer mosott fogat, ezalatt Balázs a konyhában kávézott.

Bizsergető, édes álom szállt a szemére, látta Balázst szenvedélyes vágyakozással a meztelen teste fölé hajolni. Anna reszketegen felriadt. Szaporábban vette a levegőt és érezte, hogy a nyakát elönti a forróság. Zavartan körbenézett, nem tudta, hogy a néni, aki mellette ült, mikor került oda.

Az öregasszony aggódva nézett rá.

– Jól van, aranyoskám? Valami rossz álom?

Anna még jobban elpirult, elöntötte a forróság. Szíve szerint visszament volna az álmok birodalmába, hogy Balázzsal lehessen, hogy legalább az álmaiban megtudhassa, milyen, amikor a férfi beborítja a szenvedélyével. Valamit motyogott a néninek, hogy ne tűnjön udvariatlannak, és kinézett az ablakon. Éppen akkor hagyták el Érsekcsanádot, elmúlt kilenc óra, Anna tudta, hamarosan megérkeznek.

A busz ablakából kiszúrta Andrást a bolt előtt. Összeakadt a tekintetük. A férfi sietős léptekkel kerülte meg a buszt, hogy az ajtónál várhassa.

Anna látta rajta, hogy frissen borotválkozott és meglepődött, mert András évek óta nem csinált ilyesmit hétvégén. Alig szállt le a buszról, a férje szeretettel a karjába zárta. Anna odabújt hozzá, megcsapta a férfi arcszeszének fanyar illata, és a csókjának mentolos fogkrém íze volt.

Anna szenvedélyesen viszonozta a csókot, tenyere András tarkójára vándorolt, az ujjaival gyengéden simogatta a férfi rövidre nyírt haját.

András magához szorította.

– Kedvemre való fogadtatás. – Újra csókolta, falta az ajkait, ezzel Annában felszította az álom hatására feléledő, pislákoló szenvedélyt.

Anna lehetetlennek tartotta, hogy most elengedjék egymást, zavartan nézett körbe a tömött buszmegállóban. Elállták az utat, a mellettük elhaladók olykor meglökték összeölelkezett kettősüket, néhányan rosszallóan bámulták őket. A néni, kedves mosollyal az arcán tipegett el mellettük, figyelte a boldog viszontlátást. Anna visszanézett Andrásra.

– Zsombi? – pihegte.

– Apám elvitte pecázni. – A férje finoman végigsimított a hátán, érintése puha és meleg, tenyere határozottan csusszant le a popsijára. – Miénk a ház, Picim! – lehelte két csók között, majd illedelmesen visszacsúsztatta kezét Anna derekára.

– Akkor siessünk! – Türelmetlenül rángatta Andrást a buszmegálló mellett álló lerobbant resti parkolója felé. András szelíden megállította.

– A Jelky téren álltam meg – figyelmeztette, és elindult Annával az ellenkező irányba.

– Olyan messze? – biggyesztette le Anna az ajkát.

András magához ölelte, megcsókolta Anna feje búbját.

– Szombat délelőtt van. Amúgy meg, az, hogy messze, elég relatív fogalom, mert szerintem…

Anna megállította, lábujjhegyre állt, lehúzta magához a férje fejét és a szemébe nézett.

– Sokat beszélsz! – simult oda hozzá, izgatónak találta, hogy fényes nappal a forgalmas utca közepén csókolóznak, mint a kamaszok, akik még csak most fedezik fel a szerelem mámorító gyönyörűségét és nem tudnak betelni vele. A férfi erőteljesen megmarkolta Anna fenekét és magához szorította.

– Így aztán valóban soha nem érünk oda a kocsihoz! – jegyezte meg, Anna régen látott már ennyi vágyat a szemében, mint most.

A kocsiban a keze nyugtalanul járt András combján, simogatta a nadrág anyagán keresztül, körmeivel gyengéden végigszántott rajta, élvezte ezt a játszadozást, csak akkor ijedt meg, amikor majdnem behajtottak a pirosba. András a fékre taposott és lefogta Anna kezét.

– Nem tudok a vezetésre figyelni, ha ezt csinálod!

Anna dorombolásszerűen felnevetett, a keze belesimult a férfi tenyerébe, odahajolt a füléhez, gyengéden beleharapott.

– Akkor siess!

Felrohantak a lépcsőházban a negyedikre, miközben András kinyitotta a zárakat az ajtón, Anna keze izgatottan táncolt a hátán. Miután beléptek, egy mozdulattal becsapta az ajtót, és az előszobában estek egymásnak. András a falnak szorította Annát, nem vesztegették az időt azzal, hogy lehámozzák egymásról a ruhát, idejük sem lett volna rá, hogy megtegyék. Szenvedélyesen keresték az utat egymás felé.

Az első hullám csillapodásával kényelmesebb helyzetet kerestek és az ágyban kötöttek ki. Anna a hátát odasimította Andráshoz, elnyújtózott mellette. A férje átölelte és a vállgödrébe támasztotta az állát.

– Milyen tüzes kis ördög bújt beléd. – Sóhajtva belélegezte az asszony illatát.

Anna elmosolyodott.

– Sejtettem, hogy tetszeni fog. – András megcsókolta a haját, Anna befészkelte magát a karjába, becsukta a szemét és mélyet sóhajtott. – Ráérünk pihenni?

– Oda kéne érnünk ebédre – ásította a férfi.

Anna megfordult András karja között, hogy szembe kerülhessen a férjével, aki álmos pislogással nézett rá. Átfonta a lábát Andráson, finoman apró mintázatokat rajzolt meztelen mellkasára.

– Gondolod, jó ötlet volt, hogy az apád elvitte Zsombit magával?

András becsukta a szemét.

– Nem tudom. Nem akarom eltiltani tőle az unokáját.

Anna a tenyerét a férfi arcára fektette, mutatóujját gyengéden végighúzta a férfi orrcsontján.

– András.

A férfi sötét szempillái megremegtek, csukott szemmel elmosolyodott.

– Hm??

– Ne érts félre, kedvelem apádat, de mégis, alig néhány hónap telt el a műtét óta. Nem szeretném, ha akkor történne valami, amikor Zsombi éppen mellette van.

András kinyitotta a szemét egy gyors csókot nyomott Anna orra hegyére.

– Mi történhetne, Anna? Hidd el, nem lesz semmi baja.

Anna nem értette pontosan, ezt az apjára értette, avagy Zsombira. Emellett szeretett volna megemlíteni még egy dolgot Andrásnak, amíg a férje ebben a szerelmeskedés utáni engedékenyebb hangulatában van. Anna tapasztalatból tudta, Andrást ilyenkor kenyérre lehet kenni. Így könyörögte ki tőle a nyolcadik pár tavaszi cipőjét, vagy ha nem volt kedve hétvégén főzni, azt, hogy menjenek étterembe, Zsombinak egy drága karácsonyi ajándékot és sok olyasmit, amire már nem is emlékezett.

– András, tudod ugye, milyen fárasztó minden héten hazautaznom?

A férje a szemébe nézett és bólintott.

– Évekig csináltam, amikor egyetemre jártam. Mondjuk én rengeteget tanultam utazás közben.

Anna odabújt hozzá és bedobta azt a témát, amiről tudta, hogy András legfájdalmasabb pontja.

– Sokba kerül, mintha az ablakon dobnánk ki azt a pénzt.

András szája széle megrándult.

– Tudom.

Anna gyengéden simogatta András mellkasát és vállát. A férfi szívverése megugrott, a légzése elnehezült.

– Szerintem elég lenne, ha kéthetenként járnék haza a nyáron.

– És mi lesz Zsombival?

Anna a férfi fölé hajolt, apró puszikkal borította be az arcát, majd a szájánál állapodott meg.

– Zsombi észre se fogja venni.

A férfi keze felcsúszott a derekáról az oldalán egészen a melle vonaláig.

– Tudom, hogy fárasztó, Anna. Megértem, hogy nem akarsz minden héten hazajönni. – A férje megcsókolta a száját, hosszan, izgatóan, majd a szemébe nézett. – De gondold át. Pokolian hiányzol Zsombinak.

Anna összehúzta a szemét.

– Zsombinak?

András válasz helyett magához ölelte, határozottan megfordult vele az ágyon, egy finom mozdulattal maga alá temette és beborította a csókjaival.

András

– Hátul vannak a kertben. – Nyitotta ki előttük a nagykaput az anyja. Némó boldog csaholással fogadta őket, körbeugrándozott a lábuk körül. Előrehallatszott Zsombi jókedvű csacsogása, amire mély, lassan folyó dörmögés válaszolt. – Menjetek, nézzétek meg őket.

Végigmentek az első udvar virágoskertjein, amit András anyja hatalmas szeretettel gondozott. Hátul befüvesítették a kertet, és egy széles, kövezett út vezetett el a fedett, kör alakú, főzésre kialakított részhez. András és Kitti, mindketten, számtalan kerti partit tartottak itthon tizenévesen, eleinte a szüleik szigorú felügyelete alatt, majd diszkrét visszahúzódásukkal. Ezek a baráti összejövetelek belenyúltak a húszas éveik elejébe, majd véget értek.

András apja és Zsombi egy-egy műanyag széken üldögéltek és a tárcsa fölé hajoltak, kellemes fűszeres illatokat árasztva sültek a tenyérnyi kárászok. Az öreg vette észre Andrásékat először, ahogy közeledtek kéz a kézben a járdán, megérintette Zsombi vállát, aki erre felnézett.

A kisfiú arcán széles vigyor terült el, felugrott és eléjük szaladt. Lendületesen nekicsapódott az anyjának, aki erre megtántorodott, elengedte András kezét, hogy magához ölelje a gyereket. Zsombi belefúrta az arcát az anyjába, szorította. András látta, hogy az asszony arca megrándul erre a heves üdvözlésre.

– Nyugi, Zsombi! – szólt rá, miközben megsimogatta a gyerek kócos fürtjeit. – Ne nyomd össze anyádat. Mesélj inkább hogy sikerült a pecázás nagypapival? Fogtatok valamit?

Zsombi elengedte az anyját, visszaszaladt a nagyapja mellé. Felcsusszant a székre.

András átölelte az asszony derekát és magához húzta, Anna odasimult az oldalához, a tenyere finoman érintette a hátát, miközben hüvelykujjával gyengéden simogatta.

Zsombi ültében széttárta a két karját.

– Ekkora halat fogtam – lelkendezett.

András felhúzta a szemöldökét.

– Valóban?

Az öreg felnevetett és rákacsintott.

– Kicsit lódít a gyerek. Egyszer nagy horgász lehet belőle – nevetett, és András látta, ahogy végignézett kettőjükön és elégedetten mosolygott magában. – Látom, minden a legnagyobb rendben, gyerekek. Jó rátok nézni.

András rápillantott Annára, az asszony finoman elpirult a púderréteg alatt. András odahajolt hozzá és könnyedén megcsókolta az arcát.

Hamarosan otthagyták Zsombit a nagyapjával sütögetni és bementek a konyhába, ahol András anyja erőteljes mozdulatokkal keverte egy nagy tálban a gőzölgő krumplipürét. Felpillantott.

– Csináltam egy kis vegyes salátát. Fokhagyma nélkül, ahogy szereted, Anna. Meg Zsombinak, természetesen, krumplipürét.

András elmosolyodott az ajtóban.

– Nekem nem akartál kedvezni, anya?

– Mostanában Annát ritkán látjuk, szerettem volna olyasmit az asztalra tenni, amit szeret.

Anna elrebegett egy halk köszönömöt. András túláradó érzelemmel magához ölelte, az asszony engedelmesen hagyta és odasimult hozzá.

– Na és Zsombi?

Az édesanyja elmosolyodott, félretette a tálat.

– Egy nagymamának az a dolga, hogy kényeztesse az unokáját. Téged dédelgettelek eleget, amíg itthon laktál, édesem. Most már kényeztessen téged a feleséged.

András megcsókolta az asszony feje búbját és megsimogatta a nő arcát. Belenézett Anna szemébe.

– Azt teszi – mondta csendesen.