Az ajtó mögött

Tim remegő kézzel fordította el a nehéz bronzkulcsot a zárban. Mindkét karjával neki kellett feszülnie, hogy sikerüljön a manőver, majd lenyomta a kilincset. Az emberi koponyákkal feldíszített ajtó csendesen kinyílt.

A kisfiú még reggeli közben nyúlta le a kulcsot boszorkánymester apja palástjának belső zsebéből. Szülei belemerültek a hétvégi álarcosbál részleteinek megbeszélésébe, Tim addig észrevétlenül lecsusszant az asztal alá, mint étkezések közben általában.

Az ajtó kinyitása után Tim kíváncsian nézett körül apja titkos dolgozószobájában, édes kesernyés illat és várakozó csend lengte körül. A bejárat mellett díszes aranyvázában fekete strucctollak ékeskedtek. Timnek megtetszett és kihúzott egyet a többi közül. Majdnem olyan hosszú tollat választott, mint amilyen saját testmagassága.

Felemelte és megforgatta a levegőben.

– Itt és ott, és hipp és hopp – kiáltotta vékony hangon a sebtében kitalált mondókát. Végighúzta a tollat apja rendezett íróasztalán, a kalamárison, lúdtollon, és a tiszta, kifeszített tekercseken, amik arra vártak, hogy valaki teleírja őket.  – Tudósok és tudatlanok – kacagta önfeledten.

Továbblépett a fal mellett álló magas polchoz. Különböző méretű és színű kémcsövek, lombikok csillogtak, ahogy végigfutott rajtuk a délelőtti nap fénye. A strucctollat végighúzta az üres üvegcséken.

– Reccs és ropp! – Megpördült. Ott ugyanolyan masszív fapolc állt, plafonig színes és sötét dobozokkal. Felemelte a fekete tollat és végigsimította mindegyiket, amit elért. – Démonok és halandók – mondta ki az apjától hallott szavakat. Körbefordult háromszor a tengelye körül és boldog nevetéssel ismételgette gyerekmeséinek varázsigéjét. – Csiribá-csiribú!

Gyenge légáramlat keletkezett körülötte, megborzolta rövid haját. A kastély megremegett, odakintről sikítás hallatszott. Tim megtorpant, kezében a strucctollal kíváncsian az ablakhoz szaladt. Felmászott egy székre, onnan az ablakpárkányra, úgy nézett le a kertbe.

Eltűnt a nap az égről, sötétség borult a tájra. Árnyékok rohangásztak odalent, fültépő sikoly hallatszott. Rengett, hullámzott a föld.

– Mit műveltél? – dörrent apja hangja.

Tim rémülten odakapta a fejét. A boszorkánymester az ajtóban állt kezében fáklyával. A lángok megvilágították szigorú arcvonásit, szeme szikrázott a haragtól.

– Csak játszottam – felelte sírós hangon, mert tudta, most megint a jól ismert fenyítések egyike következik. Apja következetesen és szigorúan használta az ostort.

Rémületes rikoltás reszkette meg a falakat. Apja néhány öles lépéssel Tim előtt termett, leemelte az ablakból, mellére ölelte és beborította palástjával.

– Az alvilág istenei kegyelmezzenek nekünk – suttogta.

A fekete strucctól kihullott Tim kezéből és nesztelenül a padlóra hullott.