Titkok

Karolin az ég felé emelte az arcát, óriási hópihe szállt az orrára, majd bőre melegétől elolvadt, egyetlen pillanat alatt lett semmivé.

A nyüzsgő városi forgatagban Karolin megtorpant egy kirakat előtt. Girlandokon függő piros és arany díszek között apró rugdalózók, picinyke kabátkák kellették magukat. Karolin kesztyűs kezével megérintette az ablakot, gyönyörködött a rózsaszín és világoskék ruhácskákban, fodrokban és masnikban. Meglátott egy macimintás kötött pulóvert, feldobbant a szíve, annyira édesen állt a műanyag babán.

Nem veszek semmit, csak benézek.

Elhatározta, hogy erős lesz, és nem gyarapítja tovább otthon a babaholmikat, hiszen már egy egészen mély fiókot elfoglaltak a mintás textilpelenkák, rugdalózók, mesefigurás cumisüvegek, de a kirakat üvegében látta saját arcát, csillogó szemét. Zavartan elfordult, önmagát próbálta becsapni, majdnem sikerült is.

Odabent elmerült a bébi játékok, csörgők, rágókák színes kavalkádjában. Egyenként kézbe vette őket, végigsimította, nyomkodta, hallgatta az eltérő csipogó hangokat. Egy sarokban függőjátékok lógtak, Karolin nem tudott ellenállni, meghúzta az egyik zsinórját. Lágy dallam csendült fel a forgó plüssfigurák között.

– Istenem! – Csukott szemmel, elragadtatottan hallgatta az altatót.

– Segíthetek? – förmedt rá egy bántóan éles hang.

Karolin felriadt, úgy érezte magát, mint akit csínytevésen kaptak. Szúrós szemmel bámult rá a középkorú eladónő, mire Karolin zavartan pislogott és próbálta megtalálni, hol lehet leállítani a játékot.

– Nézelődöm – makogta.

– Felhúzhatós, nem tudja kikapcsolni! – Fásultan bámult bele Karolin arcába. – Tudok segíteni? Ajándékot keres? Mennyi idősnek? Kisfiú? Kislány? – Pattogtak a kérdései, anélkül, hogy megvárta volna a válaszokat. Karolin idegesen kapta a fejét körbe, lázasan gondolkodott, vajon mit kell ezekre a kérdésekre felelni?

– Karolin! – Bella affektálva lépett oda mellé, kigombolt hosszú szőrmekabátja királynői palástként úszott utána. Megragadta Karolin vállát, és az arca mellett két oldalt a levegőbe cuppantott. – Édesem! Azt hittem, már leszoktál arról, hogy beledöfd a rozsdás szöget saját szívedbe! – Az eladónőre nézett. – Köszönjük, boldogulunk!

Karolin csodálkozva figyelte, hogy Bella utasítására az eladó elmegy és körbenézve az üzletben új áldozatra vadászik. Ha nem Bella az, aki kisegíti ebből a kellemetlen helyzetből, akkor talán meg is könnyebbült volna, így azonban gombóc keletkezett a torkában.

Nem a megmentőjét látta benne, hanem Attila főnökét, aki a tavalyi céges karácsonyi buliban csúnyán becsiccsentett, majd átgázolt rajta, lábbal tiporta az érzéseit. Bella azt vágta a fejéhez, hogy akinek nem lehet gyereke, az ne kínlódjon egy ilyen apróságon, hanem élje a rá kiszabott felhőtlen életet.

– Nyilván alkalmatlan vagy a szerepre, kisanyám és ezt odafenn is tudják – búgta akkor alkoholmámoros részegséggel és nevetve böködött a szikrázó kristálycsillár felé.

Erre éppen egy bababoltban botlottak egymásba. Karolin a hóna alá gyűrte a kistáskáját, sosem gondolta volna, hogy ez a nő bármikor besasszézhat egy ilyen helyre.

– Rohannom kell!

Távol akarta tartani magát ettől az érzéketlen nőszemélytől, de Bella belekarolt és megpaskolta a kézfejét.

– Karolin, Karolin! Hát miért nem keresed máshol a boldogságot? Annyi gyermektelen nő él a világon, és valljuk be őszintén, jobb is, ha nem szülnek! Nézz körül, találnak maguknak elfoglaltságot. Jobban tennéd, ha te is felráznád magad, mielőtt Attila lelép, mert végleg belefárad a savanyú ábrázatodba!

Karolin elhúzódott.

– Tessék?

Bella mézes-mázasan folytatta.

– Utazgassatok, járjatok világot! Használd ki, amíg az a szívdöglesztő pasi még melletted van, mert utána örökre bánni fogod, hogy elszalasztottad a lehetőségeket!

– Te meg miről beszélsz?

A nő anyáskodóan megütögette Karolin arcát.

– Csak vigasztallak, kis butám!

– Tudod mit? Inkább ne vigasztalj! Amúgy mit keresel te egy ilyen helyen?

Bella fejével az egyik polc felé bökött.

– Megszívtam.

Karolin odanézett az almazöld babakocsira, és görcsbe rándult a gyomra. Nincs igazság a földön, hogy egy ilyen szívtelen, önző perszónának is összejött. Csak neki nem sikerül. Attila nem is említette. Talán azért, mert tudta, hogy ezzel fájdalmat okozna.

– Kisbabád van? Neked?

Bella harsányan felkacagott.

– Jaj, dehogy! Hová gondolsz! A sógornőmé. Ott válogat valahol a cipők meg a pelenkák között. Tegnap megbeszéltük, hogy csapunk egy csajos, bevásárlós délutánt. De ez a nő képtelen egy órára otthon hagyni a porontyát.

Karolin odalépett a babakocsihoz, alig hallotta, mit mond Bella, elvarázsolta a kicsi rózsaszín pofija, felpöndörödő szempillái, a cumi egyfolytában járt cseresznye ajkai között. Öklöcskéit összeszorítva nagyokat szuszogott.

– Édes! – Karolin megérintette a babát a takarón át, hogy érezhesse mellkasának süllyedését, esetleg a szívdobogását is, mire a kicsi felsírt. Karolin elrántotta a kezét. Talán durván ért hozzá, hogy megriasztotta a gyereket?

Bella elkapta a babakocsi tolórúdját és vadul rázni kezdte.

– Állandóan visít!

Fiatal nő futott hozzájuk, kikapta a kicsit a kocsiból, mellére szorította, ringatta, csitította. Cseppet sem esett zavarba attól, hogy a gyerek fellármázta az egész boltot.

– Sajnálom! – suttogta Karolin bocsánatkérően a fiatal anyuka felé, miközben próbált kihátrálni a sorok között. Ahogy araszolt hátrafelé, felborított egy műanyag kosarat, mindenféle méretű Disney mintás gumilabdák gurultak szanaszét a szőnyegen.

Hazafelé még a szakadó hóesés sem tudta elvonni a gondolatait attól a kínos helyzettől a bababoltban. Vajon Bellának igaza van abban, hogy Isten, vagy a Sors akarata, miszerint bizonyos embereknek nem, vagy csak nagy szenvedések árán ad kisbabát? Talán ő alkalmatlan az anyaságra? Attila bizonyosan jó apuka lenne, imádják az utcabeli kiskölykök, és Maja meg Bence, a férfi öccsének a gyerekei alig várják, hogy vele tölthessenek néhány órát. Attila bújócskázik, kergetőzik velük, és még mesét olvasni is hajlandó nekik.

Karolin kedvetlenül gondolt rá, az ő hibája, hogy eddig nem sikerült, és Attila miatta nem lehet édesapa. Dacára a lombikprogramnak, a számtalan beültetésnek, nem ágyazódott be, nem maradt meg egyetlen embrió sem. Talán tényleg alkalmatlan. Karolin a mellkasára szorította a kezét, szívének eszeveszett zakatolására. Hat éve próbálkoznak. Január elsején lesz hat éve, hogy eldöntötték, itt az ideje a gyermekvállalásnak. Eleinte vidám küldetésként fogták fel, úgy hitték életük legnagyobb kalandja vár rájuk, majd hónapokkal később Karolin egyre frusztráltabb lett.

– Ó, Istenem! Hogy a csodába bírta ki mellettem az utóbbi három évet? – kérdezte a belvárosi utcákon pompázó karácsonyi fényeket, mintha azok válaszolhatnának neki. – Hogy tud olyan erős lenni, én pedig ennyire gyenge?

Csendesen érkezett a lakásba, Vackor, a kölyök vizslájuk az előszobában üdvözölte. Karolin levette a csizmáját, a fogasra akasztotta a kabátját Attila tolldzsekije mellé. A nappali ajtaja résnyire nyitva állt, gyenge fénycsíkot rajzolt a sötét folyosó kövére. Vackor belökte az ajtót és a kanapén üldögélő Attila ölébe ugrott. A férfi átölelte a kutya nyakát, megvakargatta a kajla fültövet, hagyta, hogy Vackor lebirkózza.

Karolin elmosolyodott az ajtóban.

– Elkényezteted.

Attila felpillantott rá, arrébb lökte a kutyát, a kisasztalon álló laptopjához hajolt, és lecsukta a tetejét.

– Kicsim! Nem vettem észre, hogy megjöttél.

Vackor a fejét Attila ölébe fektette, szelíd kutyaszemmel kuncsorgott további simogatásért. Karolin elnézte, ahogy a férfi tenyere lesiklik az állat fejére.

– Megzavartalak? Dolgoztál?

Attila tekintete a lecsukott laptopra tévedt, beletúrt a hajába és lendületesen felállt a kanapéról.

– Megígértem, hogy nem hozok haza munkát! – Vackorral a nyomában odasétált Karolin elé az ajtóba, lehajolt, futólag megcsókolta a nő száját. Apró érintés volt, szenvedély nélküli, rutinszerű. Attila elsimított egy kunkori hajtincset Karolin arcából és a füle mögé tűrte. – Leviszem Vackort, futunk egyet. Velünk jössz? – Karolin megrázta a fejét. Attila a szemébe nézett. – Pedig jó lenne, ha néha levezetnéd a feszkót. – A kutyával a nyomában kisétált az előszobába. – Lazítanod kéne, Lini.

Karolin az ajtófélfának dőlt.

– Lazítok.

– Gyere velünk!

– Most nem mehetek. – Tenyere futólag megpihent a hasán, majd remegő kézzel összefűzte az ujjait.

Attila magára kapta a dzsekijét, felcsatolta Vackorra a pórázt és rákacsintott Karolinra, szája sarkában megjelent egy cinkos mosoly.

– Biztos nem gondolod meg? Karácsonyi fények, hó, meg minden. Imádod a hóesést.

– Most nem.

– Megint rosszul vagy? – Karolin bizonytalanul bólintott, Attila megszorította a karját. – Akkor maradunk! Máris felhívom az orvost.

A zsebébe túrt, hogy előhalássza a mobilját. Karolin megállította a mozdulatot.

– Ne! Semmi bajom! Tényleg minden rendben. Csak egész nap egy falatot sem ettem.

Vackor türelmetlenül az ajtót kaparta.

A férfi lehajolt, és megvakarta a füle tövét, hogy megnyugtassa.

– Visszafelé hozok egy pizzát.

Karolin biccentett, és miután egyedül maradt a lakásban megmagyarázhatatlanul nyugtalannak érezte magát. A délutáni bababoltban történtek, és a Bellával való találkozás felzaklatta. Próbált relaxálni, vett egy illatos fürdőt, és mire a férje hazaért Vackorral, már elszundított.

Éjjel felriadt. Odalent az utcán bulizó fiatalok csaptak zajt. Karolin bámulta a redőny résein beszűrődő utcai lámpák fényét, hallgatta Attila egyenletes szuszogását. Hanyatt fekve mindig kicsit horkolt, de Karolint sosem zavarta, mert olyankor finoman megbökte a férfi oldalát. Akkor Attila elfordult, így abbamaradt a hortyogás.

Karolin a hálóinge fölött lapos hasára csúsztatta a tenyerét. Mi lenne ha…

Holnapra kapott időpontot Erdős doktorhoz. Gyűlölte a rutinvizsgálatokat, napokkal előbb gyomorideg kerülgette, ha meg kellett jelennie a rendelőjében. Már nem kérte Attilát, hogy kísérje el. Nem akarta, hogy a férje reménykedjen, várjon az elérhetetlenre.

Azt mondják, a remény hal meg utoljára, és ő soha nem fogja feladni. Annyi nőnek sikerült anyává válnia minden nehézség ellenére, mert ragaszkodtak az álmaikhoz és nem adták fel. Neki is sikerülni fog, csak Attila tartson ki mellette, nélküle képtelen lenne végigcsinálni ezt az egészet. Csak tudná, mit hadovált össze Bella délután? Vajon mondott neki valamit Attila, hogy elege van? Említette neki, hogy nem bírja? Hogy feladná?

Ha ez így van, a férje miért nem vele beszéli meg a problémáit? Miért pont annak a kiállhatatlan perszónának panaszkodik?

Vagy Bella csak kitalálta az egészet?

Karolin az oldalára fordult, a férje arcát nézte a halvány fényben. Erős, sötét szempilláit; csontos, görbe orrát; vékony, nevetésre álló száját. Gyengéden megérintette a ráncokat a férfi szeme sarkában, végigsimította a halovány barázdákat a homlokán. Ő is beleöregedett a reménytelenségbe.

Karolin befészkelte magát Attila mellé, az arcát a férfi nyakába fúrta. Addig mozgolódott, míg érezte a férje karját megmozdulni, a férfi tenyere felsiklott a hátán.

– Hiányzol!

Karolin felemelte a fejét és belenézett Attila arcába, érezte meleg leheletét a bőrén, a férfi nem nyitotta ki a szemét, szusszantott, talán visszaaludt.

Másnap kora délután Karolin egyedül ült az orvosi rendelő várótermében. Két kismama várakozott mellette. Az egyiknek hatalmas pocakján megfeszült a kardigánja, a másik éppen csak gömbölyödött. Karolin irigykedve figyelte mindkettőjük szemében a fényt, ami kizárólag a boldog kismamák sajátja. A babavárás csodája csillogott a tekintetükben, ragyogott az arcukon.

Karolin kívülállónak érezte magát, amikor hallgatta bensőséges beszélgetésüket a várakozás pillanatairól, a magzatok apró mozgásáról, a csuklásokról, gyomorégésekről, ami állítólag a hajas babák ismérve. Továbbá rettenetes lábdagadásról, iszonyú fáradékonyságról, kellemetlen éjszakai izzadásról.

Alig várta, hogy Erdős doktor szólítsa, és bemenekülhessen a vizsgálóba.

Amíg Karolin helyet foglalt a széken, addig Erdős doktor az asszisztensére nézett.

– Keressen Karolinnak egy időpontot a beültetésre.

Az idős asszony buzgón gépelt a számítógépen. Karolin bátortalanul megszólalt.

– Nem azért jöttem.

– Karolin, felkereste doktor Steinert? – kérdezte az orvos lágy hangon. Karolin megrázta a fejét és az óraszíját piszkálta. – Biztos vagyok benne, hogy sokat segítene a problémáin, mivel sem önnél, sem a férjénél nem találtunk arra utaló jelet, hogy szervi oka lenne a meddőségnek. – Az orvos a mutatóujjával megütögette a fejét. – Odabent van a baj, és biztosan állíthatom, ezen doktor Steiner hatékonyan tudna javítani. Van bárki a környezetében, akivel tud beszélni az érzéseiről, a blokkjairól, a félelmeiről?

Karolin szempillája megrebbent. Erdős doktor valószínűleg nem akarja beismerni, hogy tanácstalan, nem találja a magyarázatot arra, miért nem tud segíteni, ezért hárít mostanában mindent a lelki okokra. Karolin nem akart pszichológust, még a gondolatától is rettegett, hogy bolondnak tarthatják. Az édesanyja is így kezdte, egy ártatlan beszélgetéssel a pszichológussal, később gyógyszerfüggővé vált, és élete végéig képtelen volt emberek közé menni pirulái nélkül.

– Azt hiszem, állapotos vagyok. – Az orvos meglepetten nézett fel a szemüvege mögül. – Öt hete minden hétfőn csinálok egy tesztet, minden alkalommal pozitív.

Attila az évek alatt, amíg kínlódtak, hogy kisbabájuk legyen, végig azt mondta, ő szeretné, hogy a gyermekük normális módon foganjon meg, ne fogcsikorgató erőlködések árán. Ne kémcsövek és lombikok segítségével, mesterséges körülmények között. Ennek ellenére minden alkalommal ott fogta Karolin kezét, amikor beültették az embriót, és vele sírt valahányszor elveszítették a babát.

Erdős doktor nem mondta, hogy Karolin lehetetlenséget állít, azt sem, hogy képzelődik.

– Szeretnék meggyőződni erről magam is. – Megvárta, míg felfekszik a vizsgálóra, majd végül bekapcsolta az ultrahang készüléket.

Karolin reszketve tördelte a kezét, amíg átlátszó zselé került a hasára. Mi van, ha téved? Ha csupán félrenézett valamit, vagy megtréfálta a teste? Aggódva szemlélte a monitort.

– Semmi?

– Tudom, mennyire fontos pillanat ez magának, Karolin, de kérem, legyen türelemmel. – Az orvos lassan vezette a tappancsot, mígnem megállította egy ponton. – Látja?

Karolin nem tudta, mit kell néznie, hiába meresztgette a szemét, hogy kivegye a fekete és fehér foltok között a lényeget.

– Maga látja? – kérdezte bizonytalanul.

– Nos, Karolin, gratulálok! – Megmutatta a fekete-fehér képernyőn a picit.

– Istenem – suttogta elragadtatottan, ahogy kivette a picinyke fehér foltot. – A kisbabám.

Meghatottan nézte a babát a képernyőn. Kerek kis fejét, gerincének tökéletes ívét, apró öklöcskéit, összeszorított pici ujjait.

Az ő kicsikéje.

Csodaszép, tökéletes. Karolin szeme könnybe lábadt, úgy nézte, ahogy a kicsi a szájába veszi az ujjait.

– Olyan kilenc-tíz hetesnek tippelem.

– Tíz – erősítette meg Karolin.

Pontosan tudta, mikor fogant.

Wellness hétvégét ajándékozott Attila negyvenedik születésnapjára. Karolinnak fejébe szállt a pezsgő, amit vacsorához ittak, és akkor este úgy szerelmeskedtek Attilával spontán, ahogy már évek óta egyszer sem. Hosszú ideje nem fordult elő, hogy Karolin nem gondolt gyerekre közben, sem hőmérőre, naptárra, ovulációra, sem arra, hogy alátámassza a csípőjét egy párnával. Pusztán élvezték egymást, a pillanat örömét, úgy ahogy valamikor régen.

– Attila biztosan örült a hírnek. Miért nem kísérte el?

Karolin nagy nehezen tért vissza a valóságba.

– Nem mondtam el neki. – Az orvos hümmögve megcsóválta a fejét, és ő úgy érezte magyarázkodnia kell. – Annyiszor kellett csalódnia. Nem bírnám elviselni újra, ha látnom kellene az arcát, ha kiderül, megint vaklárma az egész, és én megint tévedtem. Mondja, jól van a kicsi? Olyan, amilyennek lennie kell?

Erdős doktor megszorította Karolin kezét.

– Nyugodjon meg, Karolin, minden rendben van a babájukkal. Most már mondja el a férjének!

A kinyomtatott ultrahangképpel indult hazafelé, hogy megmutathassa Attilának. A lépcsőházban futott bele Sárába. A legjobb barátnője végigkísérte az utóbbi hat év kálváriáját. Drukkolt nekik, mellettük állt, remélt.

– Hát te? – torpant meg Karolin.

Sára zavartan babrálta a kocsi kulcsát.

– Hozzád jöttem.

– Itt vagyok – mosolyodott el Karolin boldogan, a szíve a torkában dobogott izgatottságában. – Gyere fel, beszéljünk!

– Vissza kell mennem!

Sára utazási irodája néhány méterre volt csak az otthonuktól. Gyakran megesett, hogy felszaladt Karolinhoz egy kávéra, majd rohant vissza dolgozni.

– Ne már! Nélküled is boldogulnak! A főnök jelenléte mindig feszélyez, ha nem tudtad volna! Főzök neked egy kávét.

– Attila megkínált. – Sára lassan megfordult, vontatottan elindult visszafelé Karolin oldalán.

– Figyelmes.

– Igen, az. – Sára összeszűkült szemmel tanulmányozta Karolint, aki nem tudta letörölni a széles mosolyt az arcáról. – Téged meg, mintha kicseréltek volna. Csak nem? – Karolin bólintott és felszaladt a lépcsőn. Sára utána futott, elkapta, hosszan megölelte. – Nagyon jó anyukája leszel! Attila tudja?

– Most akarom elmondani neki.

– Akkor az lesz a legjobb, ha én most nem zavarok. Élvezzétek ki a pillanatot! – Csókot dobott búcsúzóul, majd elindult lefelé.

Vackor boldogan ugrándozott Karolin lába körül, amikor megérkezett. A fürdőszobából kihallatszott a víz csobogása.

Karolin beljebb ment a nappaliba, megérezte Sára parfümjének jellegzetes illatát. Dúdolgatva megigazította a díszpárnákat a kanapén, mielőtt leült. Vackor odatelepedett mellé, fejét az ölébe hajtotta, boldog farkcsóválással várta a simogatást. Az asztal tetején ott hevert Attila kinyitott laptopja. Karolin átölelte a kutya nyakát és összeráncolta a homlokát.

Megígérte, hogy nem dolgozik itthon.

Az orvostól hazafelé jövet egész úton azon gondolkodott, hogyan közölje Attilával a jó hírt, és most váratlanul beugrott neki a nagy ötlet. Otthagyja az ultrahangképet az asztalon, odaírja a képernyővédőre, hogy „Apuka leszel”, és elbújik az ajtó mögé, onnan fogja végignézni, hogy a férje mit reagál az üzenetre.

Sára parfümjének édes illatától felkavarodott a gyomra, a fürdőszobában még mindig csobogott a víz.

Attila közösségi oldala nyitva állt. Karolinnak eszébe sem jutott kihasználni a helyzetet, tiszteletben tartották egymás magánszféráját. Bízott a férfiben, és hitte, hogy Attilának nincsenek titkai előtte. Tizenegy éve ismerték egymást, ez alatt Karolin egyszer sem kémkedett a férfi után. Arra készült, hogy kilépjen az oldalról, amikor felvillant egy üzenet a képernyő jobb alsó sarkában Sára fényképével.

„Ha bejössz hozzám holnap, olyat mutatok neked, aminek tuti nem tudsz ellenállni!”

Karolin elkerekedett szemmel bámult a monitorra. Mi a csoda akar ez lenni? Gyomra görcsbe rándult, hányinger kerülgette. Biztosan jól olvasta a felvillanó üzenetet? Talán valami tévedés lesz. Utána kell néznie! Hallgatta a zuhanytálcába zubogó vízsugarat, keze ökölbe szorult a combja mellett.

Vackor az oldalát böködte az orrával, Karolin belemarkolt a kutya nyakába, hogy erőt merítsen belőle. Ránehezedett a bizonytalanság, az árulás érzése. Agyonnyomta, fuldoklott a teher alatt. Próbálta összeszedni magát és arra készült, hogy életében először megnyitja Attila üzenő falát. Ujjai végigfutottak a billentyűzeten, amikor meghallotta a férfi meglepett hangját.

– Kicsim!

Karolin maga elé meredt, nem tudott Attilára nézni, sem megszólalni. Az üzenet szövege egyfolytában ott zakatolt a fülében, a sírás marokra fogta a torkát, fojtogatta, kitörni készült.

Attila leült, átölelte.

– Mi a baj?

Mint a gát, amikor átszakad, és zubogva tör utat magának, Karolinból úgy szakadt fel a kínzó zokogás. A tenyerét Attila mellkasának feszítette és sikoltva tolta el magától.

– Megcsalsz!

A férfi homloka ráncba szaladt, a szeme körül elmélyültek a halovány szarkalábak.

– Tessék?

Karolin hátrébb húzódott, összefonta a karjait maga körül.

– Mióta van viszonyod Sárával? Mióta írogat neked?

– Nem értelek!

– Láttam! – A laptop felé bökött. – Alig váltatok el egymástól, ő máris írt neked! Te meg? Zuhanyozol?

Látta a zavart a férje tekintetében. Vajon most utálja magát, amiért lebukott? Attila megsimogatta borostás állát, a rövid szőrszálak sercegtek az ujja alatt.

– Leizzadtam. – Karolin beharapta az alsó ajkát. Hát persze, hogy leizzadt. Újra a tenyerébe temette az arcát, úgy zokogott fel. Attila gyengéden lefeszítette az ujjait, hogy a szemébe nézhessen. – Edzésről jöttem, amikor Sára beugrott. Meg kellett beszélnünk néhány apróságot.

– Miféle apróságról tudtok ti beszélgetni egymással? Amikor a lépcsőházban összefutottam vele, ő azt mondta, engem keresett.

Attila megrázta a fejét.

– Mondd, mi bajod van, Kicsim?

– Semmi!

– Akkor mi ez a hiszti? Megjött? – Karolin legszívesebben felpofozta volna, amiért ilyen idegesítően mindentudó arcot vágott. Azt hiszi olyan nagyon okos. – Tudom, hogy minden hónapban megvisel, de mi lenne, ha elengednéd ezt az egészet?

– Mit engedjek el?

– A görcsöt, az elvárásokat, a megfelelési kényszert.

– Tessék? – habogta Karolin, majd kitört belőle, fájdalmas, elcsukló hangon. – Terhes vagyok, te barom!

Nem így tervezte. Nem így akarta elmondani Attilának. Azt hitte romantikus lesz és boldog. Most pedig ez élete legelcseszettebb pillanata.

A férfi szeme felcsillant.

– Ez most komoly?

Felugrott a kanapéról, a karjaiba kapta, megforgatta, mire Karolin körül megpördült a szoba. Belekapaszkodott Attila vállába, úgy érezte a gyomra a torkába csúszott.

– Tegyél le, azt hiszem, hányni fogok!

A férfi gyengéden leeresztette a szőnyegre, lágyan megsimogatta az arcát.

– Édesem, annyira…

Karolin eltaszította magától.

– Hagyjál!

Attila tett Karolin felé egy lépést, de ő elhátrált előle. Felbosszantotta a férje megbántott, értetlenkedő arckifejezése.

– Csak meg akartalak lepni – tört ki férfiből rekedten.

– Ügyes voltál! Meglepődtem. Nagyon jól csináltad!

– Hallgass már meg, Lini!

Pittyegett Attila telefonja, újabb üzenet érkezését jelezte. Karolin felugrott és hitetlenkedve nézett rá.

– Ő az? – kérdezte, mire Attila felkapta a telefonját a kanapéról, megnézte az üzenetet. Karolin megrázta a fejét. Ha nem vele történik, akkor ő ezt el sem hiszi. – Mióta csináljátok ezt a hátam mögött?

– Fogd már fel, kérlek, hogy ez az egész nem az, aminek gondolod! Nem akartam titkolózni, de anélkül elég nehéz karácsonyi meglepetést szervezni.

Attila Karolin orra elé tolta a kijelzőt Sára megnyitott üzenetével.

„Bocs, tudom, hogy most el vagytok foglalva, de nem bírtam várni holnapig! Átküldtem emailben a fotókat! Karolin odáig lesz érte!”

– Milyen fotókat?

Attila megfogta Karolin kezét és maga mellé húzta a kanapéra. Ő nem húzódott el tőle, némán bámulta, amíg a férfi megnyitotta az emailfiókját az új üzeneteknél és hamarosan a karácsonyi fényekben pompázó havas fényképekben gyönyörködhettek. Az Eiffel-toronyban, a Sacre-Coeur bazilikában, a Notre Dame tornyaiban, a Champs-Élysées-ben, és a Moulin Rouge-ban.

Attila megszorította a kezét, végigsimított a kézfején.

– Mit szólnál, ha idén Párizsban karácsonyoznánk?

Karolin egy pillanatra becsukta a szemét, szempillái alól kigördültek a könnycseppek, a szíve rock and rollt járt a mellkasa rejtekében.

– Te meg én? – Amikor kinyitotta a szemét Attila mosolygó arcát látta maga előtt. Könnyedén bólintott, hogy megerősítse, kettesben utaznak. Karolin elpirult. – Bocsáss meg! Nem is tudom, mi ütött belém, hogy azt hittem te meg… Sára. Biztosan a hormonok!

A férfi odahajolt hozzá, apró csókot lehelt a szájára, majd elsimított egy tincset Karolin homlokából.

– Nos, úgy érzem, neked most jogod van a világ összes hisztijét lejátszanod, ha ehhez támad kedved. Ígérem, bármit elviselek!

Karolin felkuncogott és befészkelte magát Attila karjai közé.

– Egy igazi hős vagy! Mondd, hogy hálálhatnám meg neked?

– Ki fogod találni – vigyorgott Attila, mire Karolin játékosan mellbe vágta.

– Nem sütök palacsintát!

Attila elkapta a kezét és felnevetett.

– Biztos vagy te abban?

Karolin elkomorodott, odabújt hozzá, hallgatta a férje zakatoló szívdobogását. Megnyugtatta, hogy ő is ugyanolyan izgatott, de talán sokkal megfontoltabb.

– Félek – vallotta be. – Mi lesz, ha kiderül, hogy tényleg alkalmatlan vagyok? Ha nem fogom jól csinálni?

Attila biztatóan rámosolygott és csillogó szemmel magához szorította.

– Tökéletes édesanya leszel, és én melletted leszek. Ha elrontjuk, akkor együtt rontjuk el.

Itt is olvashatjátok: http://aranymosas.konyvmolykepzo.hu/buksi-zsuzsanna-titkok-11013.html