Vérfarkasom története
1. rész
5. fejezet
Deklen Naharvall törzsfőnök, minden mágusok ura

Az udvari szolgák a földig hajoltak, ahogy végigment a birtokon, mélyebben meghajoltak előtte, mint Dekatlon előtt és mélyebben, mint Saarban vezér előtt, ezzel a két főmágust az őrült düh végleteibe kergetve. Az egyik törzsfőnök volt, a másik vezér, mégsem örvendtek akkora tiszteletnek a Négy Törzs Szövetségében, mint Deklen, aki egyszerű főmágus volt, minden különösebb titulus nélkül. Előtte még az alakváltók is meghajtották a fejüket.

Dekatlon évek óta megbánta már, hogy akkor nem ölette meg, amikor elkövette azt a törvénytelenséget Amirával. Azóta a fia nem tett semmi olyasmit, amiért elmarasztalhatták volna. Most megöletni felért volna egy öngyilkossággal, annyi híve volt a Szövetségben. Saarban vezér a pozícióját érezte fenyegetve, mégsem lépett fel nyíltan Deklen ellen. 

A rózsakertek apró kavicsokkal szórt útján egy varázsló közeledett sietve. Meghajolt a főmágus előtt, majd kapkodva egy levelet húzott elő a köpenye belső zsebéből.

– Deklen Uram! Az alakváltók kérik, hogy hívd össze a Négy Törzs Szövetségének gyűlését az Azéla fennsíkjára. Nagyon fontos információk birtokába jutottak a Karkadann-ok vonulásáról.

A Karkadann nép a szarvas testű, lófejű unikornisok népe volt, akik évenként átvonultak az Azéla hegység kietlen völgyszorosain. Kiszámíthatatlan, szeszélyes népség voltak, nem ártott távol maradni tőlük, amikor átvágtak a Négy Törzs Szövetségének területein.

Deklen elvette a levelet és lassan széthajtotta. Többször előfordult az utóbbi hónapokban, hogy a Szövetség összehívásának ügyében nem Saarban vezérhez fordultak az alakváltók, vagy a főmágusok, hanem személyesen hozzá. Saarban ritkán ítélte kritikusnak a helyzetet, ami miatt a Szövetség soron kívüli összehívását szorgalmazták a törzsfőnökök. Deklen viszont soha, egyetlen problémát sem ítélt kicsinynek, vagy banálisnak. Úgy gondolta, hogy minden felmerülő nehézséggel komolyan foglalkozni kell. Logikus érveivel mindannyiszor sikerült meggyőznie Saarban vezért, hogy hívja össze a gyűlést.

Deklen sok időt töltött a könyvtárban, összegyűjtött minden információt a tizennyolc éves háborúról és a vérkeveredésből született gyermekekről. Minden titkos iratot átböngészett, elemzett, naphosszat jegyzetelt. Keresett valami kiutat a fia számára, akiről azt sem tudta él-e még. Megkeresni nem volt bátorsága addig, amíg él az apja és él Saarban vezér.

Csendesen meghúzta magát és kivárt. Amirát megölte. Minden nehézség nélkül képes volna végezni apjával. Lelkiismeret furdalás nélkül, lassan mérgezte ételét. Elnézte, hogy apja egyre sorvad, erős fájdalmakkal küzd. Figyelte, ahogy beveszi a gyógynövényfőzetet a kínok csillapítására és az nem, hogy csillapítaná a fájdalmakat, megsokszorozza szenvedéseit. Deklen nem szánt neki gyors halált.

Mivel a könyvtár volt az otthona, a Szövetség megbízott a tudásában, tudták, hogy nagy tudású mágus és harcokban is kitüntette magát. Bíztak erejében, bátorságában és leleményességében. Deklen szíve elfacsarodott. Úgy bíztak benne, mint Amira. Mégis mit tett a lánnyal? Méltatlan volt erre a bizalomra! Vágyta a halált. De volt egy ígérete, amit Amirának tett. Egy ígéret, amit mindenáron be akart tartani. Megvédeni a fiát, bármi lesz is a következménye. Éppen ezért elemezte olyan hévvel a kevertvérű szülöttek tulajdonságait. Főmágus és alakváltók házasságaiból származott gyermekek sajátosságait, erősségeiket és gyengeségeiket. Nem egyszerű alakváltók születtek akkoriban, felvették az általuk megölt emberek alakját, tudását, tulajdonságait, ezért voltak olyan erősek, és szinte legyőzhetetlenek. Védték magukat, mert el akarták őket pusztítani. Deklen biztos volt benne, hogy lehetett volna őket kezelni, irányítani. Hitte, hogy meg lehetett volna védeni ezeket a vérkeveredésből született egyedeket.

Dekatlon egy hete az ágyat nyomta, amikor elindult az öttagú főmágus küldöttség az Azéla hegység felé, Deklen vezetésével. Csendes poroszkálással hagyták el a falut, fekete úti köpenyükbe burkolózva képtelenség volt megkülönböztetni őket. Távolabb látták a sólymok röptét, ami jelezte, hogy a szárnyas alakváltók is elindultak.

Deklen magába forduló némaságát senki nem merte megzavarni. A főmágus aggódott apja állapota miatt. A közelében szeretett volna maradni, tudta, hogy hamarosan befejezi életét. Deklen tudatni akarta vele, hogy nem valami titokzatos kór miatt haldoklik, hanem ő ölte meg, lassú halállal. Élete utolsó percében tudnia kell, hogy elérte a végzete, Deklen bosszút állt. Látni akarta apja arcát, szemét az utolsó percekben.

Ezután Saarban vezér következik! Deklennek pontos terve volt a vezér megbuktatásáról, a Négy Törzs Szövetségének éléről való letaszításáról és haláláról.

Hálás volt embereinek, hogy békében hagyták, így szabadon szállhattak gondolatai a jövője felé.

– Deklen uram! Együtt érzünk veled. Dekatlon nagy törzsfőnök volt a maga idejében.

Deklen értetlenül felnézett társa aggódó arcába. Talán kísérői úgy gondolták, hogy gyászolja apját, aggódik sorsa miatt, ami részben természetesen igaz is volt. Most átnyúlt a másik lovon ülő férfi felé és barátságosan megszorította a karját.

– Köszönöm vigasztaló szavaidat! – Próbált megtörtnek látszani.

– Uram, tudnod kell, hogy Dekatlon törzsfőnök halála után a főmágusok törzsének támogatását magad mellett tudhatod. Ha netán ezen aggodalmaskodnál, Uram, tudd, hogy nincs olyan főmágus a törzsben, aki ellenedben szavazna. Szemünkben már most a főmágusok nemzetségének törzsfőnöke vagy, mindenféle hivatalos beiktatás nélkül is! Deklen uram! – meghajtotta fejét, majd elugratott lovával Deklen mellől, hagyta, hogy újra egyedül legyen gondolataival.

Azéla fennsíkján gyülekező törzsek csendesen beszélgettek a tűz körül, amikor a főmágusok megérkeztek. Saarban vezér egy könnyed fejbiccentéssel vette tudomásul jelenlétüket, míg az alakváltók és az erdei kis varázslók küldöttsége tisztelettudóan, mélyen meghajtotta magát. Deklen, miközben helyet foglalt, tisztán hallotta Saarban rosszalló morgását az emelvényről. Sejtette, hogy nem tetszett neki a többi törzs ilyen üdvözlése, amit irányába tanúsítottak.

A beszélgetés elhalkult és Locker emelkedett szólásra, az előtt, mielőtt még Saarban vezér a szokásához híven megnyitotta volna az ülést.

– Mielőtt elkezdenénk a gyűlést, tolmácsolnám a Négy Törzs Szövetségének akaratát!

Hangja tisztán szelte át a levegőt. Lánya halála óta Locker többszörösen megöregedett, megtört. Mindennek ellenére, a legerősebb szónok maradt, aki határozottan, kemény kézzel vezette a farkas vérűek törzsét.

Saarban vezér a földbe vágta botját, ami hatalmas villámokat szórt az ég felé. Dörgedelmes hangon utasította rendre az alakváltó törzs főnökét:

– Megsérted a gyűlést, tiszteletlenségeddel, Locker!

– A Négy Törzs Szövetségének akarata az, hogy Saarban vezér mondjon le a Szövetség éléről. Évek óta méltatlan a bizalmunkra!

A jelenlevők a tűz körül felugrottak és mind egyhangúan a vezér lemondását követelték. Deklen csendesen ült a sötétben, a tábortűz lángjánál Saarban arcát figyelte. A vezér dühtől tajtékzott, egy pillanatig sem lehetett felfedezni félelmet a szemében. A botját gyors egymásutánban verte a sziklákhoz, a villámok cikázva megsorozták a küldöttségek tagjait. Azok tántoríthatatlanul lázadtak ellene.

Deklen szíve beleremegett a nem várt fejleménybe. Sejtette, hogy egyszer eljön az idő, amikor Saarban vezért lemondatják, de álmaiban sem képzelte volna, hogy ez a mai estén fog bekövetkezni. Emberei láthatóan tudtak erről, mégsem avatták be. Deklen nem tudta eldönteni, hogy ennek örüljön, vagy szorongással töltse el, amiért kihagyták az egész szervezkedésből.

Saarban vezér mozdulatlanul állt az emelvényen, nehéz botjára támaszkodva. Szemében fenyegető fény izzott, amikor végigtekintett az egybegyűlteken.

– Mind bolondok vagytok, ha a lemondásomat követelitek! – dühöngött átkiabálva a morajlást. – Mit gondoltok ki az, aki közületek alkalmas volna erre a feladatra? Úgy hiszitek, az ifjú Naharvall majd biztosan megőrzi a Négy Törzs Szövetségének egységét? – harsogta a hirtelen beállt csendbe. Senki nem akart elmulasztani egyetlen szót sem. – Tévedtek! Nincs elég erő benne, hogy összetartsa a Szövetséget! Bukásra van ítélve ebben a pillanatban!

Deklen továbbra sem állt fel. A tűz mellett ült csendesen, arra várt, hogy kibontakozzanak végre az események. Biztos volt abban, hogy Saarban vezér hiába szónokol ellene. Eljött az idő, amikor már senki nem kívánta a Négy Törzs Szövetségének élén látni. Ha Saarban nem megy önként, erőszakkal fogják leváltani. Deklen pontosan érezte a küldöttség embereinek visszafojtott energiáiból.

Locker felmordult, miközben fenyegetően előrelépett, a farkas vérűek törzsének négy tagja azonnal követte a mozdulatait, a szárnyas alakváltók máris a levegőben köröztek sólyom alakjukban. Deklen nem utasította a főmágusokat támadásra, azok anélkül is előrántották pálcájukat és fenyegetően felemelt kezekkel indultak meg Saarban felé. Deklen a tűz sárga fényében nézte végig Saarban vezér letaszítását Azéla magas szirtjéről. Végig hallotta az egyre halkuló halálsikolyt, ami végigkísérte Saarban útját a tetőről egészen a sziklás szakadék aljáig.

Saarban vezér hangja elhalkult, majd teljesen beleveszett az éjszaka csendjébe. Deklen ekkor állt fel a tűz mellől. A fahasábok hangosan megroppantak a lángnyelvek forrósága alatt. Az alakváltó törzsek és a főmágusok a szakadék szélén állva visszanéztek rá, a kis erdei varázslók a tűz mellet várakoztak, szemük Deklen mozdulatait követte. És ő nem tudta mi következik, mi az, amit tennie kéne most, hogy Saarban vezér meghalt.

Emberei csendes léptekkel indultak felé, megállak előtte és mély meghajlással köszöntötték.

– Deklen urunk! – szólalt meg udvariasan egyik kísérője. – Mélységes tisztelettel megkérünk a Négy Törzs Szövetségének nevében, hogy légy a mi vezérünk!

Mielőtt Deklen bármit válaszolhatott volna, a Négy Törzs Szövetségének küldöttsége egyszerre hajolt meg előtte, ezzel ismerve el a főmágust vezérüknek. Amint felegyenesedtek Deklen volt az, aki tiszteletteljesen szívére szorított bal kézzel hajlott meg a Négy Törzs Szövetségének bölcsessége előtt. Majd minden további hozzászólás nélkül fellépett az emelvényre, ahonnan a mindenkori vezér a gyűléseket irányítja. Tiszteletet parancsoló arccal végignézett az egybegyűlteken, határozott kézmozdulattal utasított mindenkit, hogy foglalja el helyét a tábortűz mellett. A hangja magabiztosan szólt a fennsík felett átszelve a levegőt.

– Köszönettel elfogadom a tisztet, hogy a vezéretek legyek! Irányomban tanúsított bizalmatokat igyekszem híven szolgálni! Most pedig térjünk rá a legfontosabb ügyre, ami a Négy Törzs Szövetségét fenyegeti. A Karkadann-ok vonulására.

Vezérré kiáltásának híre megelőzte érkezését. Deklen sejtette, hogy szárnyas alakváltók vitték az információt szerte a Négy Törzs Szövetségének minden falujába. Amint hazaérkezett nevelőanyja és két húga a kapuban várta. Meg sem várták, hogy leszálljon a lováról, tiszteletteljes meghajlással köszöntötték.

– Deklen urunk! – visszhangozták egyszerre, elismerve tisztségét.

Deklen borzasztóan zavarban érezte magát ettől a fogadtatástól. Nevelőanyja tizenkét éves kora óta nevelte, éppen úgy, mintha saját fia lett volna. Betegségében mellette volt, ápolta, gyengéd szeretettel vette körül.   A húgai, bár sok volt a korkülönbség közöttük, a szeme láttára nőttek fel. Szokatlan volt számára a megszólítás, és a meghajlás, amivel fogadták érkezését.

Határozott mozdulattal leugrott a lováról és odalépett családja nőtagjai elé.

– Kérlek! Ne hajlongjatok előttem! Ugyanaz az ember vagyok, aki voltam, nevezzetek a nevemen és ne urazzatok, kérlek, Nevelőanyám!

Az asszony rámosolygott. Idősebbik húga, tizenhat éves, nevetve csillantotta rá szemeit.

– Anyánk azt mondta, hogy ezzel a ranggal megelőzöd apánkat és neked van jogod férjhez adni minket! – odaszaladt bátyja mellé és elkapta a kezét. – Deklen, kérlek, ugye nem adsz férjhez Thoma-hoz, ahogy apánk akarta. Ki nem állhatom azt a vén zsugori mágust. Olyan büdös a szája, és állandóan az arcomba liheg azzal a borgőzös leheletével!

Deklen elmosolyodott, bátorítóan megszorította húga kezét.

– Ne aggódj! Nem adlak férjhez akaratod ellenére!

Kisebbik húga kíváncsian nézett vissza rá.

– És, ha farkas vérűhöz kívánok férjhez menni? Azt sem akadályozod meg? – kérdezte incselkedve.

Deklen komoran nézett vissza rá. Nevelőanyja egy határozott ütéssel arcul csapta kisebbik lányát és rendreutasítóan szólt oda neki.

– Arcátlanságodért bocsánatért kell esedezned Deklen urunk előtt!

A kislány hangosan sírdogált, édesanyja hajthatatlan volt.

Deklen felsóhajtott.

– Ne bántsd, Nevelőanyám! Gyerek még. Nincs tisztában kérdése súlyával. Inkább arra felelj nekem, kérlek, hogy apám jól van-e? – kérdezte szívszorongva. Remélte tiszta Dekatlon elméje, mert, hogy él, afelől nem voltak kétségei. Ha apja meghalt volna, akkor nevelőanyja és húgai, mindhárman a gyász kék köpenyét viselték volna.

Az asszony arcán megjelent az aggodalom.

– Apád nagyon gyenge, Deklen. Attól tartok hamarosan itt hagy minket. Nagyon várta jöttödet. Fontos mondandója van számodra. Ha megpihentél kissé, és lemostad az út porát magadról, feltétlenül meg kell jelenned előtte.

Deklen bólintott.

– Azonnal megyek!

Apja friss ágyneműben feküdt az elsötétített szobában. A nyitott ablakon beáramlott a levegő. Deklen csendesen lépett az ágy mellé, remélte, hogy tudnak beszélni. Apja aszott bőre sárga, összegyűrődött ráncokba futott össze. Ősz hajából eltűnt az élet, tompa fakó fehérségében borult a párnára. Rendezetten, mert felesége odafigyelt az ápolására, tisztán tartotta, mosdatta, fésülte, öltöztette az erőtlen testet.

Deklen egy ideig figyelte apja gyenge lélegzését. Nem volt benne szánalom, amikor ránézett. Könyörtelen ridegség merevítette meg a tagjait.

– Apám! – szólította keményen. Ha alszik, akkor is fel kell kelnie erre a hangra.

Az ágyon fekvő alak lassan megmozdult takarói között. Felnyitotta fénytelen sötét szemét. A tekintete találkozott Deklen pillantásával.

– Deklen vezér! ­– mondta ki egyszerre. Hangja tele volt gúnnyal. – Deklen Naharvall, mint a Négy Törzs Szövetségének vezére! A legrosszabb rémálmok válnak ezzel valóra!

Deklen előhúzta a nádfonatú széket, amit az ágy alá tolva tartottak, hogy mindig kéznél legyen. Határozottan leült.  Nem várt apjától elismerő szavakat, mégis meglepte a beteg ember rosszindulata, ami fröcskölt felé Dekatlon minden szavával.

– Apám!

Nem bocsátkozott vitába, érezte, hogy teljességgel felesleges meggyőzni valakit arról, hogy alkalmas a feladatra, aki ennyire gyűlöli őt. Apja haldoklott. Látta szeme fehérjén a halványlila elszíneződést, reszkető végtagjait. Talán végső erejét szedte össze, hogy kimondhassa az utolsó szavakat.

– Romlásba döntöd a népedet, a főmágusok nemzetségét és a Négy Törzs Szövetségét! – hangja egyre halkult. – Sajnálom, hogy nem láthatom bukásodat! Megérdemled a halált, Deklen! Nem lenne szabad élned!

Deklen hidegen elmosolyodott.

– Hidd el, Apám, nem sok örömöm van az életemben! ­ – Magában tartotta kikívánkozó szavait, amik arról tanúskodtak volna, hogy vágyott a halálra. Csak Amirának tett ígérete tartotta vissza attól, hogy önkezével végezzen magával. És a bosszúja, ami idáig éltette.

– Nem érdemelsz örömet, Deklen! Legyen életed örök szenvedés! Legyen életed átkozott! – mondta ki utolsó leheletével.

Deklen odahajolt hozzá, egészen közel a füléhez. Nézte apja utolsó küzdelmét, nehezen kapkodott levegő után.

– Átkot szórsz rám? Saját fiadra? ­ – kérdezte visszafogottan. ­– Tudd, hogy én öltelek meg! Nekem köszönheted az évek óta húzódó elviselhetetlen fájdalmakat! Megöltelek! Amiráért!

Dekatlon nagyúr arca eltorzult az erőlködéstől. A levegő nem áramlott többé a tüdejébe. Bármit is akart mondani Deklennek utolsó kínlódásaival, soha nem mondta ki. Az utolsó átkok az elméjében ragadtak. Deklen hagyta. Nem érdekelték apja szitkozódásai, nem tekintett bele utolsó gondolataiba.

Nevelőanyja felé vigasztalón, oltalmazón szólt, amikor kilépett az ajtón.

– Utolsó szavaival téged említett, Nevelőanyám! Szerető, hűséges hitvese voltál! Feloldozott az özvegyi fátyol viselése alól! – közölte lágyan, ami annyit jelentett, hogy ezek után az asszony bármikor férjhez mehetett. Aki nem kapja meg haldokló házastársától a feloldozást, soha többé nem léphet új házasságra. Deklen nem kívánta fiatal nevelőanyjának az örökké tartó gyász viselését.

Az asszony elkapta Deklen kezét és könnyektől nedves csókokkal borította el.

Főmágus szokás szerint a testet a falu közepére épített máglyán elégették. Két hetes gyászt rendeltek el a főmágusok törzsének minden falujában. Deklen két napig, amíg a máglya leégett és vörös parázslással izzott, ott állt a hamvak mellett. Nem vett magához ételt, nem aludt egy pillanatot sem. Az elsőszülött fiúk gyásza és Deklen betartotta a hagyományt.

Második nap délutánján az utolsó parázs is elhamvadt. Deklen intett az embereknek, akik azonnal hozzákezdtek a takarításnak. A visszamaradt por és hamu a környékbeli szántóföldeket táplálja majd.

Dekatlon a főmágus törzs első embere, törzsfőnök volt. Halála nagy űrt hagyott maga után a törzsben. A két nap alatt, amit Deklen a máglya előtt töltött, összeültek a törzs vénei, törvényhozó nagyjai, akik döntöttek a főmágus nemzetség minden ügyében. Többek között feladataik közé tartozott, hogy a lehető leghamarabb megválasszák az új törzsfőnököt, mert irányítás híján a legstabilabb törzs is darabjaira széthullik. Deklen biztos volt benne, hogy bölcsen döntenek a törvényhozók, és a megfelelő embert helyezik a törzs élére. Bárki lesz olyan jó, mint az apja volt, bár remélte kevésbé kegyetlen főmágust választanak erre a tisztre.

Hazaérkeztekor fáradt és éhes volt. Csendesen hagyta, hogy Nevelőanyja elé tegye a zöldségekből és gyümölcsökből álló eledelét, frissen sütött kukoricakenyérrel, aminek illatától még a nyál is összefutott a szájában. Amint leült, akkor érezte igazán, hogy napok óta nem evett. Néhány falat után teljesen jól lakott, összeszűkült gyomra nem fogadott be túl sok ételt, lehettek azok bármilyen finomak. Édes kecsketejjel csillapította szomját, majd visszatért lakrészébe, hogy lepihenjen. Nem lehettek olyan fontos feladatai, amik ebben megakadályozhatták volna. Miután magára húzta a takaróját, utolsó gondolata a fia volt. Tizenegy év után eljött az idő, hogy megkeresse. Ha él még. Pilláira ránehezedett a fáradtság. Ha él, akkor sem tudja, hol keresse. Talán a varázsnélküliek befogadták, egyik falujukban lehetséges, hogy megtalálja. Megígérte Amirának.

Láthatatlanul ragadta magával a fáradtság. Álom nélküli mély alvásából kipihenten ébredt. Tetterősnek érezte magát. Fogalma sem volt arról meddig aludt. Mindenesetre először megmosakodott és rendbe szedte magát, mielőtt megjelent volna az udvaron.

Amint kilépett az ajtón, házi szolgája már türelmetlenül várta felbukkanását.

– Deklen uram! – alázatos meghajlások közepette követte urát a kerten át. – A törzs vénei két nap óta várnak rád a nagyteremben!

Deklen ránézett a szolgájára és felvonta a szemöldökét. Két nap óta? Átaludt volna két egész napot? Most ez mégis jelentéktelen dolognak tűnt. A vének tanácsa okkal jelent meg a házában. Általában hívatták az embereket, ha közlendőjük volt az illetékesekkel.  Ritkán mentek el bárkihez is, és ha ezt megtették, akkor annak mindig nagyon nyomós oka volt. Deklen izgatottan lépett be a nagyterembe, ahol a törzs vénei közül hárman üldögéltek kényelmes fonott fotelekben. Nevelőanyja a gyász világoskék köpenyében, nesztelenül suhan közöttük, teával és süteménnyel kínálva a vendégeket. Deklen udvariasan meghajolt.

– Üdvözöllek benneteket otthonomban, főmágusok bölcs vénei! – köszöntötte őket tiszteletteljesen.

Három mindent látó szempár szegeződött rá egyszerre. Nevelőanyja hirtelen felegyenesedett közöttük, és ráemelte tekintetét. A vének egyszerre álltak fel kényelmes ülőhelyeikről, és mint valami begyakorolt mozdulatsort, egyszerre hajoltak meg felé.

– Üdvözlégy, Deklen urunk!

Miután újra felegyenesedtek némán álltak előtte. Deklennek sem akaródzott elsőként megszólalni. Nem tudta minek köszönheti a vének látogatását, és még kevésbé tudta, mit mondhatna nekik. Ezért aztán egy ideig csak némán néztek egymásra, amíg a középen álló bölcs, öreg főmágus megköszörülte a torkát és zengzetes hangon megszólalt, megelégelve ezt a tiszteletteljes csendet.

– Dekatlon Naharvall törzsfőnök korai halála szomorúsággal tölti el mindannyiunk szívét. – Deklen könnyedén bólintott, amivel jelezte, hogy elfogadja a részvétnyilvánítást, de nem kíván mélyebben belemenni apja méltatásába. Az idős főmágus tudomásul vette a dolgot, és azonnal a tárgyra tért. – Deklen urunk! Irányodban tanúsított tiszteletünk és megbecsülésünk jeleként, kérlek, engedd meg, hogy a főmágusok törzsének következő törzsfőnökeként válasszunk meg. – Deklen ajkai szóra nyíltak, de hang nem hagyta el a torkát. Teljes meglepetésként érte a hír. A főmágus elmosolyodott. – Deklen urunk! Mondd, elfogadod a tisztet, miszerint te leszel a főmágus nemzetség törzsfőnöke?

Deklen felsóhajtott.

– Tisztelettel elfogadom a helyet, amit nekem szántok, főmágusok bölcs vénei! –­ Hajolt meg a háromtagú csoport felé.

Hirtelen a semmiből előtűnt négy apró ruhás tündérke, harsonákkal és hangjuk visszhangja betöltötte a termet:

– Nagyhatalmú és Méltóságos Hollós Livünti Deklen Naharvall törzsfőnök. Minden mágusnak korlátlan hatalmú ura.  ­– adták hírül Deklen új rangját minden létezőnek, ahogy szétrebbentek a Négy Törzs Szövetségének falvaiba, a négy égtáj felé, minden irányba.