Vérfarkasom története 

 2. rész
3. fejezet
Az átalakulás 

A terv nem tetszett Alexandernek. Biztos volt benne, hogy le fog bukni és ezzel kockáztatja saját életét is.  Miért bízik benne az apja ilyen töretlen hittel? Az életét adja egy ilyen tervért. Őérte. Egy kiforratlan alakváltóért.

Tanulmányainak megkezdése előtt ismertette a tervét vele is az apja. Nem titkolt el semmit. Valószínűleg úgy érezte teljesen felesleges szépítenie a dolgot Alexander előtt.

– A tizennyolc éves háború óta a Négy Törzs Szövetsége hihetetlen módon retteg a kevert házasságoktól és még jobban fél, a vérkeveredésből született gyermekektől. – Alexander megismerte a szövetség történetét, és azonnal kapott két vastag könyvet, amire Apja két napot adott, hogy betéve megtanulja. Az egyik könyvben a tizennyolc éves háború története volt, a másikban a Négy Törzs Szövetségének törvényei.

– Lehetetlen mindezt két nap alatt megtanulni! – tiltakozott bőszen.

A főmágus viszont szigorúan nézett vissza rá és könyörtelenül megszólalt.

– Amennyiben valóban az én fiam vagy, akkor képes vagy rá!

Alexander kelletlenül elhúzta a száját.

– Ez valami teszt?

Apja elmosolyodott. Hihetetlen, hogy a legborzasztóbb helyzeteket ilyen mulatságosnak tartja, a lehető legváratlanabb pillanatokban jelent, meg arcán a mosoly. Alexander már kezdte azt hinni, hogy csak viccelt az előbb azzal, hogy két nap alatt meg kell tanulnia a törvényeket, de akkor a főmágus komolyan megszólalt.

– Igen, nevezhetjük annak is, Alexander!

Teszt, hogy alkalmas vagyok-e a feladatra, amit nekem szán! – gondolta magában Alexander elkeseredetten, de hangosan nem merte kimondani, nehogy felbőszítse az apját. Mégis, mintha a főmágus belelátott volna a gondolataiba, szinte azonnal válaszolt a hangosan ki nem mondott szavakra.

– Ha képes vagy rá, amiben nem kételkedek, akkor rátérhetünk a következő lépésre! Csak lassan, Alexander, lépésről-lépésre.

Apja az utóbbi években jól láthatóan utána nézett a vérkeveredésből született gyerekek minden tulajdonságának, erősségeiknek, hiányosságaiknak, mindent tudott arról mire lehet képes egy farkas vérű és egy főmágus házasságából született utód. Mi az, ami olyan veszélyessé, sőt szinte legyőzhetetlenné tette ezeket a fiatalokat, mi az, ami miatt rájuk ragasztották a nevet: szörnyszülött. Alexander az éppen eléggé megviselte eddigi alakváltása, úgy gondolta ennél több traumára nincs felkészülve, főleg nem olyasmire, amit Deklen úr közölt vele azon a reggelen.

– Alakváltók és főmágusok keveréke, nem egyszerűen farkas vérű, farkassá változó, Alexander! Sokkal több annál! A leghatalmasabb mágusok tudásával keveredett alakváltó, és aki tehetségesnek bizonyult az fel tudta venni bárki alakját, akinek a vérét és a belső szerveit megkóstolta.

Alexander erősen öklendezve ugrott fel a helyéről, és kirohant az udvarra. Meggörnyedve, iszonyatos hangok kíséretében jött vissza a reggelije a gyomrából. Sikerült a tisztán csillogó havat telihánynia az ajtó mellett. A gyomra azután is háborgott, miután teljes tartalmától megszabadult. Nem tudta mennyi ideig tartott, míg összeszedte magát. Az egyik mosdóhelyiségbe meghúzódva sikerült rendbe tennie magát. Amikor visszatért, apja ugyanott ült, mint az előbb.

– Elnézést!

Amint Alexander csendesen bocsánatot kért, elfoglalta újra a helyét, a főmágus némán bólintott és onnan folytatta, ahol akkor abbahagyta, mikor ő kirohant.

– Amellett, hogy képesek voltak felvenni bárki alakját, ezzel együtt a tudást is magukba szívták, amivel az adott személy rendelkezett. – Alexander képtelen volt visszatartani feltörekvő öklendezését, a puszta gondolattól is a hányinger jött rá, eszébe jutott Krisztinka.

– Befejezhetnénk? ­– kérdezte elkeseredetten, úgy érezte nem bírja tovább. Nem akarta hallani, nem akart emlékezni arra az iszonyatos mészárlásra, amit a kis erdei varázslók falujában követett el. Szabadulni akart az emlékektől.

– Még nem fejezzük be, Alexander! Tudnod kell, hogy egyetlen esélyed van az életben maradásra, mégpedig az, ha felveszed az alakomat és te leszel Deklen Naharvall törzsfőnök, minden mágusok korlátlan hatalmú ura. Ehhez viszont tudnom kell, megvan e hozzá a tehetséged!

Alexander elborzadt a gondolatra és a hátán is felállt a szőr attól, hogy az apja mindezt milyen nyugodt hangon mondta ki.

– Azt akarod, hogy megöljelek? – kérdezte csendesen. Apja határozottan bólintott. – De hát, miért?

A főmágus komolyan nézett rá vissza. Alexandernek kétségei sem lehettek afelől, hogy pontosan így is gondolja. Tántoríthatatlanul elhatározta a dolgot, talán már évekkel ezelőtt.

– Megígértem anyádnak, hogy vigyázok rád! Ez az egyetlen módja annak, hogy megóvjam az életedet. – felelte egyszerűen. – Az élet nekem jobban fáj, mint a halál. És így legalább halálom nem lesz hiábavaló, Alexander. Tied lesz minden tudásom, használd bölcsen!

Amanda jó tanító volt és Alexander tehetséges alakváltónak bizonyult. Gyorsan haladtak az alapvető tanulmányaikban. A lány játékosan adta át az átváltozás tudását, a farkasvérűek titkos nyelvét, amit nem ismer senki a törzsön kívül, egyedül Deklen úr.

–  Amira, az édesanyád, tanította meg neki az átváltozás varázslatát. Azóta a farkas vérűek nem mernek igazán ellent mondani, Deklen urunknak. Egyszer sem fordult elő, hogy nyíltan szembeszálltak volna vele, mert amellett, hogy főmágus, ő ismeri az átváltozás varázsigéjét. Bármelyik farkas vérűt vissza tudja változtatni emberré. – Amanda gyorsan körbenézett és lehalkította a hangját, mielőtt folytatta. – Azt mondják, hogy a szárnyas alakváltókat is képes visszaváltoztatni emberi formájukba. Jó, ha erről tudomásod van!

Sokat nevettek azokban az időkben.  Alexander alakváltó, emellett egy főmágus vére csörgedezett az ereiben. Örökölte Deklen úr ravasz természetét és ősi tehetségét a mágiák iránt. Amanda elárulta neki, hogy mennyivel összetettebb az ereje, mint egy egyszerű alakváltónak. Ezzel megerősítette mindazt, amit az első napon az apjától hallott.

Alexander, ahogy megtanulta a kezdeti könnyebb varázslatokat, és azt, hogyan uralja a bensőjében élő vadállatot, gyorsan haladt tanulmányaival. Ösztönösen érezte mikor mit kell tennie, gyorsan felvette a főmágusok, simulékony, lenéző természetét. Amanda nevetve mondogatta neki, hogy a modora megtévesztésig Deklen úr, csak szerencsére nem olyan rút a kinézete! Alexander az alakváltók finom szépségű vonásait örökölte, és világos színeiket.

Deklen úr napokra eltűnt. Alexander a hosszú hónapok alatt hozzászokott, hogy az apja hol eltűnik, hol megjelenik vidéki birtokán. Deklen úr, mint a főmágusok törzsfőnöke, rengeteg összejövetelen vett részt. Vitákon, békítéseken, határozatokat hozott. Alexander tudott mindenről, mert amikor hazajött, a mágus beszámolt neki. Tudnia kellett. Ismernie kellett minden vitát, minden határozatot, az összes ügyet, amivel az apja foglalkozott. Deklen úr terveinek része volt. Emellett Deklen úr volt a Négy Törzs Szövetségének vezére is, az első ember a Szövetségben, bíztak benne, hallgattak szavára.

Minden egyes alkalommal, amikor távozott, egy vastag könyvet helyezett Alexander elé, amiben a Négy Törzs Szövetségének tagjai, családfái voltak képekkel illusztrálva. Alexandernek meg kellett tanulnia családok bonyolult rendszereit és a képekhez kapcsolni a neveket. Főmágusokat, farkas vérűeket és szárnyas alakváltókat. Az erdei kis varázslók aprócska törzsét ismerte, és apja kevésbé fontosnak tartotta azt a törzset, igazság szerint az erdei varázslók egyáltalán nem voltak kapcsolatban a Szövetség többi három törzsével, elmentek az évente négyszer tartandó gyűlésre, pontosan adóztak, azon kívül távol tartották magukat a főmágusoktól és az alakváltóktól egyaránt.

Alkalmanként Amanda is eltávozott a birtokról. Néha meg kellett jelenjen a törzsében, elaltatni a gyanakvást. Alexander szeretett volna néha vele menni, megismerni családját, nagyapját, aki máig élt és idős kora ellenére az alakváltó törzs főnöke volt. Amanda mosolyogva mesélt Alexandernek a családjáról, apjáról, kilenc nővéréről, akik még mind éltek, és a tízedikről, aki már sajnos meghalt, aki Alexander édesanyja volt.

– Nagyon eszes lány volt, fiatal kora ellenére képes volt túljárni mindenkinek az eszén! – mondta Amanda szeretettel. – Azt hiszem apánknak ő volt a kedvenc lánya, azóta sem tette túl magát a halálán, annak ellenére, hogy kitagadta, és elvileg nekem sem szabadnom, elismernem őt nővéremként. Azt kellene mondanom, hogy kilenc nővérem van, aki Amirát említi a törzsben, az felségárulást követ el és akár halált is hozhat saját fejére, ha apánkat rossz napján találja. Amirának egyetlen hibája volt, de az elég nagy volt ahhoz, hogy a halálát okozza.

Amanda szeme ilyenkor könnybe lábadt. Alexander felsóhajtott.

– Az apám.

A farkas lány elmosolyodott.

– Egyetlen hibája, a szerelme Deklen urunk iránt. – belenézett Alexander szemébe és határozottan megszorította a karját. – Apád jó ember, Alexander! Soha ne feledd, azután sem, hogy átalakultál!

Illatos tavaszi nap köszöntött rájuk. Ezen az estén Deklen úr otthon tartózkodott. Szigorú szemekkel figyelte mindazt, amit Alexander megmutatott neki a tanulmányairól, hogy láthassa, mennyit haladtak Amandával.

A farkas lány büszke volt tanítványára. Apja részletesen kikérdezte a törvényekből, családfákból, szokásokból. Alexander mostanra eljutott odáig, hogy gondolkodás nélkül tudott válaszolni apja legravaszabb kérdéseire is, felkészült a leglehetetlenebb kombinációkra, tudta, hogy melyik törvény alól milyen könnyebbítésekkel lehet megszabadulni. Ismerte a különböző törzsek szokásait, hagyományait, apróbb eltérések sem zavarták meg, és mostanra már pontosan ismerte a családokat és minden tagjukat, akár kép alapján is. Biztos volt benne, ha megjelenne előtte bárki, nehézség nélkül képes lenne azonosítani. Nevét, felmenőit, gyermekeit és a törzsben elfoglalt helyét is tudta mindenkinek.

Deklen úr határozottan elégedettnek látszott, amikor elbúcsúztak, hogy nyugovóra térjenek. Alexander büszke volt magára, hogy nem okozott csalódást az apjának és teljesítette mindazokat az elvárásokat, amiket Deklen úr irányában támasztott.

Másnap reggel, apja Alexander elé tette a fehér, aranyszegélyes felöltőjét. Azt a ruhadarabot, amit kizárólag ünnepélyes alkalmakkor viselt.

– Eljött az idő, Alexander – hangja komoly volt.

Csak Amanda volt velük. Deklen úr ránézett a lányra.

– A holttestet semmisítsétek meg!

Alexander megrémült. A tegnap esti beszámolót ő nem úgy fogta fel, mint valami vizsgát, ártatlan beszélgetésnek tűnt. Alexander várta a további feladatokat, nagyon élvezte a beszélgetéseket az apjával. Rengeteg dolgot tanult meg tőle. Most úgy érezte nem tud eleget, nem érezte teljesen felkészültnek magát a feladatra. Azt érezte lehetetlen úgy véghezvinni ezt az alakváltást, hogy senki ne jöjjön rá, mi történt. Magabiztos volt akkor, amikor apja ott állt mellette, feladataiban kisegítette, ha elakadt. Deklen úrnak mindig minden eshetőségre pontos tervei voltak. Alexander úgy érezte képtelen lesz nélküle boldogulni. Rettenetesen félt a kudarctól, attól, hogy egyedül elbukik. Nem lesz, aki támogassa hátulról és nem lesz, aki a helyes úton tartsa.

Az apja határozottan odalépett hozzá és szigorúan a szemébe nézett. éppen úgy, mint aki ismeri a kétségeit és a félelmeit.

– Meg tudod tenni! Anyád nagyon tehetséges alakváltó volt. Királynő lehetett volna belőle. Tedd meg! Vedd magadhoz a véremet. Utána pedig koncentrálj! Készen állsz rá!

Alexander érezte a testében szétáramló vér melegségét. Érezte az erőt, amit eddig még sohasem. Becsukta a szemét. Figyelte a változásokat, amik végbementek benne. Az apa minden tudása, ereje szétáradt a fiú sejtjeiben. Alexander nem hallott kívülről semmit, a testében lejátszódó folyamatokra koncentrált.

Megtörtént. Magára öltötte Deklen úr alakját. Elárasztotta az apja ereje. Kinyitotta a szemét. Furcsán szédültnek, mámorosnak érezte magát. Elméje élénk volt, hihetetlenül átlátott bonyolult törvénykezéseket. Logikát talált ott is, ahol eddig úgy érezte teljes káosz uralkodik. Kibontakozott előtte az élete, múltja, és most tisztán látta jövőjét is. Nem voltak kétségei. Látta Amanda elismerő pillantását. A lány végignézte farkassá változását, vérengzését, miután kis habozás után apjára vetette magát. Látta mámorát, amit akkor érzett, amikor a vér elöntötte a torkát, és egyre többet és többet kívánt az áldozatából. A vérét, a húsát és minden belső szervét.

Alexander a véres padlóra nézett, ahol Deklen úr szétmarcangolt teteme feküdt. Egy pillanatra elborzasztotta a tett. Ám a mámoros érzés nem múlt el nyomtalanul, csak egy pillanatig érzett lelkiismeret furdalást. Megölte az apját. Megölte, mert apjának ez volt az akarata. Élvezettel ölt. Ezzel Alexander a főmágusok törzsfőnöke lett. Felvette az apja alakját, a vérével együtt magába szívta a főmágus erejét és minden tudását. Mindezzel együtt a neve is megváltozott.

Mostantól ő lett: Nagy halálosztó. Minden mágusnak korlátlan hatalmú ura. Az Aranyerdők fáinak őre. Nagyhatalmú és Méltóságos Hollós Livünti Deklen Naharvall törzsfőnök.

Erről senki nem tud, csak Amanda. A szeme a lányra villant. Elöntötte belsejét a düh. Nem bízott senkiben a világon. Ez az érzés nem apja vérével áramlott a sejtjeibe, ez a sajátja volt. Alexander tulajdonságai, ami tizenhét évig a sajátjai voltak, nem tűntek el egyik pillanatról a másikra, talán soha el nem fognak tűnni, csak felturbózta magát az apja tudásával és tulajdonságaival. Deklen úr testében, de valahol mélyen ő még mindig Alexander volt. Amanda őt nézte. Alexander érezte, hogy a lány tudja, mire készül. Védekezés nélkül állt ott, leengedett kezekkel, ártatlan mosollyal a szája sarkában. Amandának nem volt félelem a szemében.

Alexander nem volt képes visszatartani a bensőjéből feltörő morgást, jóleső bizsergés lett úrrá rajta, ahogy engedte kiszabadulni magából az állatot. Élvezettel mélyesztette bele éles tépőfogait a fiatal húsba. Hagyta Amanda vérét szétáramlani a belsejében, a tudást, az érzéseket és hagyta önmagában eluralkodni a fenevadat.

Miután jólesően kitombolta, és átadta magát a kellemes jóllakottság érzésének saját maga tüntette el a tetemeket. Furcsa módon nem viszolygott a megcsonkított testek látványától. Egyetlen egyszer sem vette magán észre a rosszullét jeleit.

Elégette a maradványokat, szenvtelenül összetakarította a vérnyomokat. Megmosakodott, hagyta, hogy kiázzanak pórusaiból a vérengzés utolsó nyomai is, vörösre festve a kád vízét. Felöltötte a ruhát, amit apja készített el számára a halála előtt. Felszegte az állát, megkeményítette az arcvonásait, szigorúan összeszorított szájjal vonult ki a teremből.