Írós gyakorlat 2. (Piszke)

– Pénzért veszel tiszteletet. – Gizelle összefonta maga előtt az ujjait. Az aranyszínű estélyi ruha susogott, ahogy közelebb lépett. A puha szőnyeg elnyelte a léptei zaját. – El kell mondanom, hogy ez nem fog menni! Sosem lesz igaz.

– Fogd be! – rivallt rá Pedro. Ledobta a szmokingkabátját, meglazította a nyakkendőjét. – Fogd be a pofád!

– Hidd el nekem, sosem fognak igazán tisztelni. Attól, hogy kinyírtál magad körül mindenkit, aki ellenszegült, még nincs egyetlen ember sem, aki tisztelne.

Pedro a bárszekrényhez lépett. Töltött magának egy újabb whisky-t.

– Fogd be a pofád, mielőtt megrángatlak! Tudd, hol a helyed! – Kirántott a zsebéből egy maréknyi bankót és az asztalra dobta. – Nesze!

Gizelle megvetően bámult a pénz halomra.

– Ugyan már! Te sem hiheted komolyan, hogy ettől majd én is a talpadat fogom nyalogatni. Viszont ha mégis ezt gondolod, nagyon tévedsz! Különben meg, ha még így is lenne, az változtatna valamit azon a tényen, hogy nincs egyetlen ember sem a városban… ezen az egész nyomorult világon, aki ne azért lenne melletted, mert halálosan retteg? Egyedül én. Én nem félek tőled.

– Eszement ribanc vagy, azért nem. Egyszer még kinyírlak ezért.

– Sosem tudnál megölni. Ismerlek. Ismerem a stiklijeidet. Tudom milyen voltál azelőtt. Egyedül én, ismerlek igazán!

Pedro előhúzta a fegyverét. Nagyot kortyolt az italból.

– Tévedsz!

– Úgy gondolod, nem ismerlek igazán?

– Eléggé ismersz. De akkor is tévedsz, mert bármikor meg tudnálak ölni.

– Csak a szád jár.

– Bizonyítékot akarsz? – Pedro felhajtotta az italt és a pultra csapta a poharat. – Komolyan kételkedsz a szavamban?

– Nagy a szád és igazán magabiztosnak is látszol tőle, és ígérsz mindig mindent. Aki nem ismer, el is hiszi neked. De persze mostanra már mindenki ismer. Tudják, hogy bólogatniuk kell, ha túl akarják élni. Tudják, hogy amit kérsz meg kell tenniük, ha túl akarják élni. Pedig többen vannak, összefoghatnának. Nem azért hajlongnak előtted, és nyílnak meg az ajtók neked, mert annyira tiszteletreméltó vagy. Ezt jobb, ha tőlem tudod! Mondd, nem érzed a félelem szagát magad körül? Miből gondolod, hogy tisztelnek? Téged.

– Most fogd be a pofád! – Pedro a nőre irányította a fegyvert. Kibiztosította és megcélozta vele. – Egyedül vagy a véleményeddel! Mondd ki, mint a többiek, hogy nagy ember vagyok.

Gizelle bólintott.

– Kétségkívül nagy ember vagy, Pedro.

A férfi elmosolyodott.

– Az egész város az enyém.

– Kétségkívül az egész város a zsebedben van. De milyen áron? Mások vére szárad a kezeden! Gondolkodj, mielőtt nem késő. Nézz magadba, mivé lettél!

– Mondd ki, hogy tiszteletreméltó vagyok!

– Szörnyeteg vagy.

Pedro meghúzta a ravaszt. A lövés visszhangzott a falak között.