Életcél

Az óriás kristálygömbön megcsillan a fény, a belsejében gomolyogó áttetsző lila füstből apránként bontakozik ki a lány és a fiú alakja. Sokkal fiatalabbak, mint a többi pár, akik közül az évek során válogathattam.

– Biztos vagy benne, hogy jól döntöttél? – kérdezi a mentorom.

Szaporán bólogatok.

Hosszú ideig válogattam, hogy megtaláljam a legideálisabb szülőpárt magamnak. Tanácstalanul kutattam a csarnokban, körülöttem felbukkantak, majd eltünedeztek a lelkecskék, és én még mindig keresgéltem. Sokáig azt hittem, hogy már-már a segítőim türelmének határát feszegetem, ám ők azzal nyugtattak, hogy hagyatkozzak az előérzetemre, ami kiválóan szolgál engem, amíg itt vagyok. És soha ne feledjem el követni a hatodik érzékemet odaát sem.

Az érzéseim viszont egyre-másra hullámoztak. Folyamatosan rettegtem, hogy rosszul választok. De amikor megtaláltam ezt a lányt és a fiút, nem maradt bennem szemernyi kétség sem. A legmegfelelőbb Anya és a legmegfelelőbb Apa számomra.

A mentorom átöleli a vállamat. Őszi avar illata lengi körbe, megnyugszom tőle.

– Kizárólag akkor engedhetlek közéjük, ha meggyőződtem, hogy szemernyi kétséged sincs a választásoddal kapcsolatban.

Megérintem a kristálygömb falát.

– Nincsenek kétségeim.

– Ebben a fázisban ez már nem játék.

– Tudom!

Sohasem éreztem játéknak, mindig nagy odafigyeléssel keresgettem.

– Tisztában vagy a választásod súlyával?

Képtelen vagyok elszakadni a kristálygömbtől.

– Engedj le hozzájuk, kérlek!

Ha tehetném, átszivárognék az üvegfalon, hogy ott lehessek velük. Ők az enyéim. Kétség sem fér hozzá: minden részecském perceg a várakozástól.

– Tisztában vagy vele, hogy ha őket választod, akkor egy alkoholproblémákkal küzdő apát és egy mentálisan sérült anyát választasz magadnak?

A kristálygömbben összesűrűsödik a lila füst, és eltűnik a kép. Hatalmas ürességet hagy maga után a hiányuk.

– A mester megengedte, hogy elolvashassam sorsukat a könyvben.

Amint nyilvánosságra hoztam a választásomat, és meggyőződött a tanács szándékom komolyságáról, bepillantást nyerhettem a Nagy sorskönyvbe.

– Megismerted és megértetted?

Bólintok. Nemcsak megismertem, hanem megszerettem, mert szorosan kötődik ahhoz, amire vállalkoztam.

– A feltétel nélküli szeretetet választottam – suttogom, mert nem merem hangosabban kimondani a szavakat.

– A tanács a múltad ismeretében úgy véli, hogy még rengeteg türelmet és megbocsájtást kell tanulnod. Ítéletük szerint is a megfelelő szülőpárt választottad.

Felnézek, az aranyló napkorong izzik a világoskék háttérben. Minden a lehető legoptimálisabb. Ha a döntésem rossz lenne, akkor villámok cikáznának az égen, és sötét felhők takarnák a napot. De engem az sem tarthatna vissza. Ott a helyem, hozzájuk tartozom.

A mentorom felém nyújtja a hófehér úti köpenyt. Némán megyünk az ajtóig. Ott megállunk, mert onnan ő már nem tarthat velem az utazásra.

– Amint átléped a határt, tiszta lappal indulsz, új tapasztalatokat gyűjtesz és egy rövid időre elfelejtesz mindent.

Erről nem volt szó. A felejtésről.

– Emlékezni akarok.

Mennem kell, mert ott a helyem, de emlékek nélkül mit ér az egész, ha nem tudom, miért vagyok velük, és miért választottam őket?

– Ne félj! Helyesen választottál, és én a gömb által ott leszek veled minden pillanatodban.

Kétségbeesetten kapaszkodom belé.

– Nem hagyod, hogy elrontsam?

– Nem tudod elrontani. – Hosszan megölel. – Legyen áldott az életed. Amikor eljön az ideje a visszatérésednek, én itt foglak várni.

Becsukódik az ajtó mögöttem. Átlépem a határt, ahonnan már nincs visszaút.

Hamarosan becsatlakozom. Lesz anyám, és lesz apám. Gyermekké válok általuk.