Az első gyertya

 Dóri kívánsága

Dóri arra eszmélt, hogy borzasztóan fázik és rettenetesen fáj minden porcikája. Legfőképpen a feje hátsó része és a farkcsontja.

Elmosódottan látta maga fölött a kíváncsi arcokat, és amikor lejjebb siklott a tekintete, a lábak között megpillantotta a vászonszatyrát. Sárga folt éktelenkedett a vajszínű anyagon és a lefagyott járdára vékony réteg liszt szóródott, de ebben nem lehetett teljesen biztos, mert félrerúgták a táskáját és rátapostak, hallani vélte a tojáshéjak roppanását a talpak alatt.

– Hölgyem, mit érez? – kérdezte egy lágyan mély férfihang.

– Összetörtek a tojásaim – válaszolta Dóri rekedten.

– Tudja, milyen nap van ma?

– Péntek. – Pénteken vásárol. Így nyilván péntek van. Felnézett, piros ruhás alak hajolt fölé, piros sapkája alól őszes haj simult a homlokába, a szemüvege mögül jóságos kék szemmel figyelte. – Mikulás?

A férfi alig láthatóan megvonta a vállát.

– Ha úgy tetszik – felelte, majd a kíváncsiskodókra nézett. – Kérem, adjanak utat.

Dóri érezte, hogy felemelkedik, és az arcok lassan elsuhantak a feje fölött. Biztos a Mikulásszánon fekszik. A rénszarvasoknak is itt kell lenniük a közelben. A Mikulás. Hihet ő még huszonnyolc évesen a Mikulásban?

Elfordult, de a Mikulás lefogta a vállát.

– Ne mozogjon, kérem.

– Kívánhatok? – kérdezte Dóri csillogó szemmel.

Egyetlenegyszer sem teljesítette a Mikulás a kívánságát. Egyetlenegyszer sem sikerült elég jó gyereknek lennie, hogy sikerüljön.

– Ha úgy tetszik – válaszolta a Mikulás jóságosan mosolyogva.

– Szeretném megtalálni életem párját. Az első gyertya gyújtásán kell találkoznunk, úgy, mint a dédszüleimnek. Az szerencsét hoz. Akkor a karácsonyt már együtt tölthetnénk. Az elkövetkező összes karácsonyt – suttogta.

Lehunyta a szemét.

Vijjogásra eszmélt. Folyamatos szirénázásra. Fertőtlenítő szag kúszott az orrába. Kinyitotta a szemét, miközben már ült fel. Erős kezek szorították vissza. Egy mentőautó belsejében feküdt, és egy piros kabátos férfi hajolt fölé.

– Ne mozogjon, kérem – mondta kellemes baritonján.

– Hol vagyok?

– Elcsúszott. Beütötte a fejét. Enyhe agyrázkódása van. Bevisszük megfigyelésre – tájékoztatta a férfi. A szemüvegén megcsillant a lámpafény.

Dóri biccentett és behunyta a szemét.

Tényleg kívánt a Mikulástól? Vagy csak álmodta? Biztosan az agyrázkódás miatt képzelődik.

Mindössze egyetlen éjszakára tartották bent a kórházban megfigyelésre. Az adventi műsort és az első gyertya meggyújtását már végignézhette a téren. A karácsonyi műsor könnyeket csalt a szemébe, és elszomorodott, hogy idén ismét egyedül áll itt és egyedül nézi végig.

Meggyulladt az óriási koszorún az első gyertya. Narancssárga fény tört a sötét ég felé. A remény fénysugara.

– Látom, teljesen jól van – szólalt meg a feje felett egy ismerős hang.

Dóri felpillantott. Ha a hangot nem ismerte volna meg, akkor a szeméről rájön, még akkor is, ha ma nem pirosat viselt. De a barna kabát és a pomponos sapka sokkal jobban állt neki, mint a mentős egyenruha. A szemüveglencséje visszatükrözte a gyertya lángját.

Dórinak elakadt a szava. Bólintott.

– Gyönyörű volt a műsor, igaz? – kérdezte végül.

– Sajnos nem figyeltem oda – felelte a férfi. – Akkora a tömeg, és féltem, hogy elszalasztom, mielőtt meggyújtják a gyertyát.

Dóri elkerekedett szemmel nézett rá vissza.

– Tessék?

– Valóra akartam váltani az álmát – válaszolta a férfi. – Elkéstem?

Dóri elpirult. Remélte, hogy a hideg eléggé vörösre csípte az arcát, hogy ez ne legyen feltűnő.

– Éppen időben érkezett.