Macskaösztön

Erika felhívta a fiát, hogy szeretettel várja őket szenteste halászlére.

– Mondtam, Anya, hogy nem megy! De huszonhatodikán meglátogatunk.

– Huszonhatodikán? Hiszen az szinte már nem is karácsony!

Bestia beugrott Erika ölébe, összegömbölyödve befészkelte magát, dorombolva fogadta a simogatást.

– Kettesben töltjük a karácsonyt – suttogta Erika, miután letette a telefont.

A macska felemelte a fejét és sárga szemével hunyorogva nézett rá. Mintha értené, hogy a gyerekek nem jönnek haza karácsonyra. Csenge síelni ment a párjával, Márk pedig saját családi hagyományt igyekszik teremteni a feleségével és a nyolc hónapos ikrekkel.

Erika az adventi koszorút bámulta a konyhaasztalon és hirtelen már nem volt kedve meggyújtani a negyedik gyertyát, sem feldíszíteni a karácsonyfát.

Huszonnegyedikén reggel a pénztár előtti sor végeláthatatlanul kanyargott a Szupermarketben. Erika elszánt sóhajjal beállt a végére a kézikosarával.

Miért nem jutott eszébe hamarabb a bejgli?

Végigbámulta maga előtt a tucatnyi, tömött bevásárlókocsit. Elgondolkodott azon, hogy biztosan nem tud meglenni a száraz, előre gyártott mákos bejgli nélkül? A gyerekek úgysem jönnek haza. Ráadásul, amikor elindult, Bestia kiszökött a lépcsőházba, Erika hiába szólongatta, nem jött vissza. Biztosan hajtotta a vadászösztön, így könnyen lehet, hogy teljesen magára marad szenteste. Sosem volt még ennyire egyedül.

A hangszóróból karácsonyi dalok szóltak, a tömeg morajlott körülötte. Erika levegő után kapkodott, maga mellé ejtette a kosarat, menekült az üzletből.

Egy órát gyalogolt hazáig a jeges szélben. A lépcsőházi meleg ránehezedett, fáradtan vánszorgott felfelé. A másodikon megütötte fülét a nyávogás. Ezer közül megismerte Bestia üdvözlő hangját. A járókeretes öregasszony csukott ajtaja mögül szólt a miákolás.

Erika megnyomta a csengőt. Sejthette volna, hogy a vén boszorkány édesgette el Bestiát. Csoszogás, kulcscsörgés hallatszott, majd résnyire nyílt az ajtó, amíg a biztonsági lánc engedte. A macska kisétált, és dorombolva Erika lábához dörgölőzött.

– Ő az én cicám.

Az öregasszony csalódott arcot vágott.

– Igazán? Pedig én reggel Isten csodájának tartottam, amikor megjelent az ajtómban. Azt gondoltam, hozzám küldte a Mi Urunk, ne legyek annyira egyedül most, hogy már az éjféli misére sem tudok elmenni.

Reszketett a néni keze, lenézett elsatnyult lábaira, ráncos arcán átsuhant a fájdalom, szemében megtört fény csillant. Neki tényleg senkije sem lehetett, akire számíthatott. Erika lehajolt, felvette a macskát. Megsajnálta a nénit, mert annyira körüllengte az a fajta magány, amitől ő is rettegett. Bestia kiugrott a karjai közül, puhán ért talpra, odasimult az öregasszony lábához.

– Én is gyedül leszek. – Erika maga sem tudta, miért mondta ezt. Hirtelen kedve támadt feldíszíteni a szekrény mélyén őrzött műfenyőt. – Átjöhetne hozzám vacsorára. Bestia biztosan örülne.

– Igazán? – A néni hangja ugyanúgy reszketett, mint a teste. – Sütöttem egy kis mákos bejglit – tette hozzá szégyenlősen. – Szereti?

– Imádom – vallotta be Erika.

– Szívesen megosztanám magával. És talán együtt megnézetnénk az éjféli misét. Mit szól hozzá? Akkor nem lennék annyira egyedül. Bár élőben szebb, de sajnos nem tudok elsántikálni a templomig.

Erika elgondolkodott.

– Elviszem az éjféli misére, ha megengedi – bökte ki végül.

Bestia egyetértő, elégedett nyávogással keringett körülöttük.

– Igazán? – A néni arcán könnyek gördültek.

Erika megszorította a kezét.

– Igazán.

Úgysem járt három éve templomban. Mióta Jóska meghalt, elvesztette a hitét, de most úgy érezte, itt az ideje megbékélnie.