A második gyertya

Adventi vásár

Forralt bor fűszeres aromája járja át a sátor belsejét, beleivódott a bőrömbe és a ruhámba, de nem bánom. Szeretem a szegfűszeg és a fahéj illatát.

Igazán ilyenkor indul a forralt bor szezonja. Folyamatosan állnak kisebb-nagyobb sorokban a bódé előtt. A bor mellett forralt almalevet is árulunk, ami valójában közönséges kompót, de rengeteget eladunk belőle. Imádják, akik autóval érkeznek. Visszajáró vendégekkel találkozom, számtalan arcot elfelejtettem az elmúlt évben, viszont néhány jellegzetes ember fizimiskájára emlékszem, és felismerem őket.

Ma vagyunk kint először, bátyám anyámmal vitatja meg a bódé elé állított palatábla díszítését. Engem nem érdekel. A kíváncsiskodó tömeget fürkészem. Bámészkodók tengerét figyelem.

Vajon idén is itt lesz? Ugyanúgy, mint tavaly? Minden este? Még mindig együtt van azzal a vadbarommal? A mai napig emlékszem a dohogására, miután a lány mosolyogva megköszönte a narancsos forralt borát. Minden alkalommal odavágta neki, hogy ne legyen kedves minden jöttmenttel.

A tér közepén álló fenyőfa izzói egyre élesebben kirajzolódnak, a villódzó jégcsapokon le-lefutnak a fények. Gyerekek ugrándoznak alatta, nevetésük ide hallatszik. A karácsonyi vásár egymás mellett futó bódéin villog az ünnepi díszkivilágítás. Fehérek, színesek, kinek-kinek ízlése szerint. Csendesen szólnak a karácsonyi slágerek. Ma már ötödször hallom ezt az albumot. Néhány nap múlva már fel sem fog tűnni.

Hűl a levegő, a leheletek az ég felé szállnak, bár ez idebenn nem érzik annyira, mert folyamatosan ég a láng a tűzhely alatt. A szemben lévő faházból gőzfelhő szál fel, felém kúszik a sült kolbász illata. Összerándul a gyomrom. Egész nap csak néhány pogácsát ettem, ideje lenne egy kiadós vacsorának.

Várok rá.

A tavalyi lányra.

De nem jön.

A napok hetekké folynak, folyamatosan kint vagyok, de egyszer sem sikerül felfedeznem a bámészkodók között.

Eljön egy újabb este. Advent második vasárnapja. Még mindig reménykedem.

Egész délután különböző programokkal szórakoztatják a kicsiket és a nagyobbakat. Gyerekek rohangálnak a faházak között, állandósul a nevetés és beszélgetés alapmorajlása.

Ekkor pillantom meg a fények között. Azonnal felismerem apró, vékony termetét. Persze sokat segít, hogy ugyanazt a világos narancsszínű kabátot viseli, mint tavaly. Az övet összefogja karcsú derekán, a kapucnit a fejére borítja, mégis a vállára borul hosszú haja. A hideg szél úgy simít végig sötét tincsein, ahogyan én szeretnék.

Az árusok előtt nézelődik. Kesztyűs kezével végigsimítja az ajándéktárgyakat. Vajon kinek keresi a megfelelőt?

Furcsa, hogy egyedül jön. Nem tehetek róla, örülök, hogy végre most az egyszer otthon hagyta azt a tahó barátját.

A szívem egyre hevesebben dörömböl a mellkasomban, ahogy közeledik. Összedörzsöli kesztyűs kezét és rám néz. Zöld szemében csillagok fénye ragyog, arca csupa mosoly. Ugyanolyan meseszép, mint, ahogyan emlékszem rá.

– Narancsosat? – kérdezem. Csodálkozom, hogy a hangom egyáltalán engedelmeskedik.

– Emlékszel?

Telemerem a nagyobbik papírpoharat.

– Már vártalak.

Az arca csupa mosoly.

– Ez igazán kedves tőled.

– Hiányoztál. – Lehunyja a pilláit, és rózsaszín pír színezi az orcáit. Igazán bájos, ahogy zavarba jön. Megvárom, míg újra felnéz, csak azután nyújtom felé a bort. – Hol hagytad a párod?

– Őt is hiányolod? – kérdezi játékosan.

– Nem. Nem igazán.

Átveszi a poharat, ujjai végével végigsimít a kézfejemen, ahogy elveszi. Szeretném hinni, hogy szándékos érintés.

– Hát én sem. Annak ellenére, hogy úgy tűnik, szingli lettem – pislog, és fél kézzel kotorászik a táskájában.

– A vendégem vagy – hárítok.

– Nem fogadhatom el.

– Mit szólnál, ha megnéznénk a gyertyagyújtást együtt?

Lehajtja a fejét, és egy rövid ideig a pohárba bámul, mintha onnan várná a választ, hogy mit feleljen. Amikor felpillant, a tekintetében mosoly bujkál.

– Mármint te és én? – kérdezi. Bólintok. Végigsimít a poharán. – Miért is ne!

Mögötte lassan felsorakoznak a vendégek. Megveregetem a bátyám vállát, hogy szünetet tartok, vegye át a helyem, és egy pohárral a kezemben odalépek a lány mellé.

Az almalé fahéjas párája az arcomba száll. Idejében érkezünk, hogy elkapjuk a második gyertya lángra lobbanását. Addigra a nevét is megtudom. Pankának hívják, és érzem, hogy ezután minden este eljön majd.