Zúzmara

Dóri nyűgösen ébred. Hosszú volt a téli szünet, elszokott a korán keléstől.

– Nem megyek – hisztizik.

Arcába rázza barna haját,  talán azt hiszi, így nem látom, hogy vicsorít, pedig teljesen belevörösödik az erőlködésbe.

Szereti az óvodát. Csak a reggeleket nem. Megértem, hogy  ilyen sötét, fagyos  hajnal  nem dobja fel, én sem repesek a boldogságtól, hogy ki kell mennem. Bármennyire együttérzek négyéves kiscsoportosommal, muszáj szigorúnak lennem hozzá.

Durcizik, amíg leérünk az utcára. Lámpák sárga fénye megvilágítja a fákat. Dóri  izgatott ugrabugrálásba kezd mellettem.

– Cukorszirupba mártogatták őket,  utána megforgatták kókuszreszelékben ?

– Zúzmara.

– Megkóstolhatom? – kérdezi.

–  Gyere!

A  fák felé vezetem, hogy közelebbről megtapasztalhassa ezt a csodát.