Szemet szemért

– Hisz nekem?

A lány nem nézett fel. Fiatal, gyermekien ártatlan arcába hullott hosszú, szőke haja. Divatosan szakadt farmert, egyszerű szürke felsőt viselt törékeny alkatán. Összeszorított csontos térdei közt tartotta egymásba fordított két tenyerét, mintha imádkozna, miközben egyfolytában járt mindkét lába. Pedig Alexandra a díványra ültette, hogy oldja a feszültségét.

– Hiszek neked.

Sok mindent odaadott volna cserébe a lány egyetlen pillantásáért, de ő mereven bámult maga elé, a szőnyeg absztrakt vonalainak kereszteződésére.

– Tudom, mennyire nehéz. – Alexandra hangja megbicsaklott. – Hidd el, nagyon bátor vagy, hogy eljöttél. Ezzel megtetted az első lépést. Nem ígérem, hogy könnyű lesz. – A lány továbbra sem nézett fel. – Annyit ígérek, hogy végig melletted leszek, nem hagyom, hogy még egyszer átgázoljon rajtad bárki.

Az anya a lány mellett ült, merev háttal, vörösre sírt szemmel. Legalább ő nem fojtotta el az érzelmeit. Az apa a kanapé legszélére szorult. Egyetlen szót sem szólt a bemutatkozásuk óta. Alex tökéletesen látta rajta a zavart, az értetlenséget, azt, hogy számára mennyire felfoghatatlan, ami a lányával történt. Meglehet, bűntudat gyötri, amiért nem vigyázott rá eléggé.

– Azt mondták, ha valaki tud segíteni, akkor maga lesz az. – A nő egy agyongyötört papírzsebkendőt szorított a markában, időnként megtörölgette vele a szemét.

Alex maga mellé nyúlt a fotel karfájára készített zsebkendős dobozért. Előrehajolt, a nő felé nyújtotta.

– Minden tőlem telhetőt megteszek.

Az asszony kihúzott két fehér zsebkendőt.

– Tudja, kicsoda az az ember?

Alex bólintott. Visszatette maga mellé a dobozkát, összefűzte az ölében az ujjait.

– Igen. Ismerem.

– Gazdag, befolyásos ember.

– Tisztában vagyok vele! Viszont ez nem ok az erőszakra. Ez nem menti fel a tettei következményei alól. Hanna! – Ránézett a lányra. Ugyanúgy ült, mint az előbb. A neve említésére összerezzent. Majdnem felnézett, aztán megakadt a mozdulat, és megint a szőnyeget fixírozta. – Harcolni fogok az igazadért! Nem hagylak magadra! Ígérem!

– Csodálatos nő, maga, ügyvédnő – hálálkodott az anya.

– Csupán a munkámat végzem. – Azt viszont kitűnően. – Jártak pszichológusnál? Tudok ajánlani egy kiváló szakembert. Keressék fel!

A megbeszélés után Alexandra haza sietett, hogy felkészüljön. Ma estére tervezte az első találkozást. Ezzel tetesztelte magát, bírni fogja-e a férfivel szemtől-szemben a tárgyalóteremben. Attól tartott, amennyiben a bíróságon találkoznak először, akkor összeroppan.

Este tizenegykor Alex a bárpultnál üldögélt, félig üres borospohara karimáján körzött a mutatóujjával. Az élőzene unalmas dallamai vegyültek a vendégek monoton hangfoszlányaival, olykor magasba csapott a nevetés.

Alex jobbján egy idegen férfi terpeszkedett, lehelete bűzlött a sörtől és az odakint elszívott cigarettától. Gusztustalan malac viccekkel próbálta elbűvölni, amik szigorúan megkaphatták tizennyolcas karikát. Bár a mai lányokat tán meg sem botránkoztatná velük.

Alex sokadszor nézett a csuklójára. Hol a csodában marad ilyen sokáig?

A bár megtelt, a pult előtti összes széket elfoglalták, rá senki sem figyelt a részeg férfi kivételével. A nyitott ablakok ellenére, beszorult a nyári meleg, Alexnek a nyakába tapasztotta vállig érő, dús haját. Bánta, hogy nem kötötte fel, de mindenképpen kerülni akarta a hivatalos stílust. Sokkal kihívóbban öltözött, mint szokott, ettől kényelmetlenül érezte magát. Felemelte a haját, hogy megszellőztesse kicsit a nyakát és a vállát, de állt a levegő.

Keresztbe tette karcsú lábait. A szoknyája felcsúszott a combja közepéig. A férfi figyelte a ruha útját felfelé, szeme a harisnyájára tapadt. Nagyot nyelt, majd a tekintete elindult felfelé, egészen Alex dekoltázsáig.

– Iszol még egyet? – kérdezte a szűk ruhából elővillanó halmokat. Alex felsóhajtott. A férfi ádámcsutkája újra szapora mozgásba kezdett. – Nálam?

Alex elfordult, a bárpultnak támasztotta a hátát, végignézett a teremben. Széles vállú férfi lépett be az ajtón. Karcsú, izmos teste ellenére alacsonyabbnak tűnt, mint az átlag.

Alex közönyösen visszafordult a pult felé, megfogta a poharát. Végre.

– Egy eszpresszót kérek – nyomakodott oda az imént érkezett Alex mellé. A pultra támaszkodott, erős karja odasimult Alexéhoz. Iván bőrének melege megnyugtatóan hatott a nőre, finoman csiklandozták a halvány szőrszálak. Összeakadt a pillantásuk.

– Késtél – formálta a szavakat némán. – Minden rendben?

Iván bólintott. Frissen darált kávé illata kúszott feléjük. A férfi végignézett Alexen, habár ő segített kiválasztani a ma esti öltözéket, a nő észrevette az aggodalmat a szemében. Jól ismerte ezt a tekintet.

– Úton van.

A pultos koppanva letette a csészét Iván elé. A férfi fizetett, majd anélkül, hogy újra felé nézett volna, megfogta a kávéját és távozott. Alex szája széle megrándult. Indul a végjáték.

A jobbján ülő férfi megérintette Alex könyökét. Összerezzent a mozdulatra.

– Gyere! Folytassuk nálam!

– Várok valakire! – Alex hangjában megremegett az indulat. Remélte, nem hallatszik annyira kívülről, mint ahogyan azt ő érezte magában.

– Aki egy ilyen csajt megvárakoztat, az ne csodálkozzon, ha hoppon marad! Itt lakom, nem messze!

Újabb férfi érkezett Alex háta mögé, nyomakodott a bal oldalán előre. Ismerős illat kúszott az orrába. A szeme könnybe lábadt. Közvetlenül ez után a szíve eszeveszett dübörgésbe kezdett.

– Skót whiskyt. Duplát. Tisztán – sorolta lélegzetvételnyi szüneteket hagyva a mondatok között.

Alex hátán végigfutott a hideg borzongás erre a hangra. Karcosabb, enyhén mélyebb, mint tizenöt évvel ezelőtt, de kétségkívül ugyanaz. Hihetetlen, elmúlik az idő, mégis van, ami változatlan marad. A hang, az illat, és az ital is.

– Menjünk, folytassuk nálam! – fogta meg Alex karját a részeg flótás. A nő elrántotta a kezét, így sikerült eltalálnia a férfit maga mögött. Az felszisszent.

– Segíthetek? Az úr zaklatja önt? – kérdezte azonnal kimérten.

Alex szája gúnyos mosolyra húzódott. Tőle hallani egy ilyen mondatot, mennyire ironikus. Istennek tényleg van humorérzéke!

Alex tekintete továbbsiklott, megtalálta Ivánt. A férfi a zenekar közelében, a fal mellet állt. A kávéscsészéje az ablakpárkányon, keze összefonva a mellkasán, őket figyelte. Alex szíve felszabadult, lehulltak a nehéz kövek a lelkéről. Nincs egyedül. Iván soha nem hagyja magára, mióta megtalálta tizenöt évvel ezelőtt az árokparton véresen. Örök szövetséget kötöttek akkor.

– Hölgyem, az úr inzultálja önt? – Alex bizonytalanul bólintott. Végre a védelmére siető férfi arcába nézett. A felemás szemekbe. Az egyik sötét, mint a pokol feneke, a másik halovány zöld, akár a tavaszi mezők. Aszimmetrikussá tette az arcát, zavarba ejtően különlegessé. Alex azon kapta magát, hiába készült fel a találkozásra, kiverte a víz, a levegő elfogyott idebent, a nyári hőség a mellkasára telepedett, összenyomta. A keze ökölbe szorult a pulton.

– Rosszul érzi magát?

Alex igyekezett aprókat lélegezni, hogy elmúljon a pánikrohama, most valahogy mégsem enyhültek a tünetek. A hangok összefolytak, az arcok elmosódtak. Mintha egy óriási víztömeg mélyén feküdne, onnan érzékelné a külvilágot. A férfi ásványvizet kért a pultostól. Alex remegő kézzel vette el, kilöttyent a víz a szoknyájára, átszivárgott a harisnyáján, hűvösen érintette a combját.

Apránként kortyolgatta a pohár tartalmát. Számolt. Úgy ahogy a terápián tanulta. Kilencvenkilenctől visszafelé. Minden korty közben egy számra koncentrált. Kilencvenkettőnél előbukkant a víz alól, újra jelen tudott lenni. Nyolcvanhétnél némileg rendeződött a légzése. Nyolcvanháromnál a férfi kimondta a nevét.

– Szandra! – Tizenöt éve nem szólította így senki. Tudatosan igyekezett megszabadulni mindentől, amit ez a név jelképezet számára. – Tényleg te vagy az? – Végignézett a bárpultnál ülő Alexen, leplezetlenül gusztálta. – Ezt nevezem ám csodás átalakulásnak! A rút kiskacsa gyönyörűséges hattyúvá válásának tipikus esete!

Alex végre visszanyerte a lélekjelenlétét.

– Bende – nyugtázta szárazon. A férfi válla felett Ivánra nézett, aki már egészen a közelükben tartózkodott. Nyilván észlelte a pánikrohamot és nem állt messze attól, hogy közbeavatkozzon. – Sajnálom az előbbit. Alig jár idebenn levegő, kicsit megszédültem – szabadkozott. A látótere legszélén Iván hátrahúzódott.

– Kikísérlek a teraszra. Ott kényelmesebben tudunk beszélgetni! Nem láttalak… – Nem mondta ki. Elgondolkodott. Végignézett újra Alexen, kacsintott. – Maradjunk annyiban, régen láttalak. Jól nézel ki!

Bende megérintette. Ujjai Alex karjára fonódtak. A nő megmerevedett. A légzése kihagyott egy pillanatra. A férfi lesegítette a bárszékről. Alex remélte, hamarosan elengedi, de nem tette, mintha attól félne, elszédül, összeesik itt neki. Bende másik kezébe kapta a poharát, így vezette ki Alexet a bár teraszára. Kellemes nyár éjszaka volt. A part felöl víz illatát hozta a szél. Alex nem érzett mást, csak Bende keserű parfümjét. A vér cikázott az ereiben, a gyomra összerándult, újra émelyegni kezdett.

Az agya vészjelzést küldött: Távol kell tartania magát Bendétől. Az összes idegszála menekülésre késztette, miközben a tudata felülbírálta az ösztöneit, erőszakkal utasította a lábát, hogy haladjon előre a férfi mellett. Tücskök ciripeltek és denevérek sötét árnyéka vijjogva rajzolódott ki az éjszakai égboltról. Alex mindössze szíve heves lüktetését érezte a fülében.

A teraszon akadt néhány üres asztal nádfonatos, kényelmes székekkel körülvéve. Leültek, közel a kovácsoltvas korláthoz. Alex az útszéli fényeket bámulta. A sárga lámpák félhomályba vonták a macskaköves utat. Alattuk fahordókban rózsaszínű leanderek sorakoztak és ontották illatukat. Alex nem látta, de biztosan tudta, Bende rajta legelteti a szemét.

A jégkockák a pohár széléhez koccantak.

– Jobban vagy? – Alex nem nézett rá. Némán bólintott. – Akkor mesélhetnél valamit. Ne üljünk itt kukán, ha már összefutottunk.

Alex elszakította a pillantását a lámpafénytől. Belenézett Bende felemás szemébe.

– Mesélj inkább te! Minden szombat este itt iszol magadban?

Bende szemöldöke megrándult, karcosan felnevetett, de sem a szeme, sem az arca nem vált vidámmá.

– Nem – válaszolta tömören.

Alex összekulcsolta a kezét az asztalon, a körmét a húsába vájta. Már fájt, amikor enyhített a szorításon.

– Akkor ma miért?

– Pontosan tudom miért! – zakatolta az agya. – Viszont tudni akarom, hogy éled meg! Mit érzel! Vannak egyáltalán érzéseid?

Bende megköszörülte a torkát.

– Szofi alig egy órája jelentette be, hogy elhagy. Éppen ez nem hiányzik nekem így választások előtt.

– Rontana a képviselőúr önmagáról kialakított képén?

A férfi nem válaszolt. Előkotort egy doboz cigarettát a zsebéből. Odatartotta Alex elé. A nő elhárította a kínálást.

– Zavar, ha rágyújtok?

– Igen.

A férfi erre a szája sarkába illesztett egy szál cigarettát. Kattant az öngyújtó, fellobbant a láng. Amikor Bende kifújta a füstöt Alexre nézett, mintha azt mondta volna: Akkor így jártál!

– Hogyhogy ti azóta együtt vagytok Szofival?

Természetesen együtt vannak. A zsák nem engedi el a foltját, amikor az úgy passzol hozzá. Ki tudja melyikük a zsák és melyikük a foltja? Két tökéletesen összeillő darabról nehéz ezt eldönteni.

Bende mélyet szívott a cigijéből. Felizzott a parázs. Alex összerezzent. Egymáshoz szorította a combjait. Próbálta kizárni a tudatából az emlékeket.

– Megszoktuk egymást – válaszolta Bende nyeglén.

– Mi történt éppen most?

– Állítólag megszerelmesedett. Valami kigyúrt, izomagyú bunkó kúrogatja mostanában.

Alex előrehajolt. Erőteljesen megcsapta a füstszag. Elfintorodott.

– És? Meglep?

– Tessék?

– Szofi ízlése a férfiak terén láthatólag semmit sem változott középiskolás kora óta. – Bende összeszorította a száját. Alex folytatta. – Tudtad, milyen típusú fiúkra bukik. Nem véletlenül voltatok együtt. De kicsit elhagytad magad az utóbbi időben, nem gondolod?

Alex próbált oda szúrni, ahol az fájdalmat okoz. Bende hátradőlt a széken, megpaskolta a pocakját.

– Én – villant a szeme – ennek ellenére kibaszottul jó évjárat vagyok, ezt Szofi is tudja. Rohadtul nem bánom, ha szórakozik! Én is azt teszem. Élvezzük az életet, úgyis olyan átkozottul rövid. Az elején megállapodtunk, nem szerelmesedünk meg. Egyikünk sem! Mert mi jók vagyunk együtt. Jó a kapcsolatunk. Mindig is az volt.

– Nem lehet az olyan jó, ha folyamatosan másban keresitek a boldogságot.

– Tévedsz, Alex! Nem a boldogságot keressük másban. Pusztán a vadászat izgalmát, egy kósza numera élvezetét, a változatosság gyönyörét. Nem a szerelmet, vagy közös életet. Megvan a saját életünk. Én, Szofi és Annabella. Annabella a kislányunk – tette hozzá.

Tipikusan magát vette előre. Alex keserűen összeszorította a száját. Ő az első. Mindig, mindenkor ő. Ezért fáj neki Szofi lépése ilyen kínkeservesen, mert ezzel az egóján gázol keresztül.

– Család vagytok.

– Tehát érted! Te megérted! Eddig Szofi is megértette! Viszont most megbolondult! Úgy viselkedik, mint egy hülye, szerelemes, tizenéves picsa. Nem gondolkodik, csak megy fejjel a falnak. Bár tudnám, mi a fenét tud az a fickó? Aranyból van a farka, vagy mi? – Belenyomta a csikket a hamutálba. Alex testén bizseregtek a hegek. Émelygett. Szüksége lett volna egy korty vízre. A pincér, mintha olvasna a gondolataiban, megjelent és letett elé egy poharat, kinyitott egy palack szénsavmentes ásványvizet. Teletöltötte a poharát, mielőtt távozott. Az üvegen finoman gyöngyözött a pára. Alex majdnem az egészet lehúzta, csak azután szólalt meg újra.

– Biztosan olyasmit ad neki, amit te nem tudsz!

Bende előrehajolt, megcsikordult alatta a szék.

– Mi az, amit én nem tudok, Alex? – nézett a szemébe. A hangja recsegett.

Alex hátrébb tolta a székét, egészen a támlához húzódott.

– Együttérezni.

– Te meg miről beszélsz?

Alex megrázta a fejét. Nem fogja megérteni. Hogyan értené, hiszen nincs szíve.

– És Annabella?

– El akarja vinni! Viszont óriásit téved, ha azt hiszi, én ezt hagyom neki! Bella az én lányom, és nem fogom engedni, hogy egy idegen kanegér nevelje! Megkeresem az ország legjobb válóperes ügyvédjét, tönkrevágom Szofit! Szemet szemért! Nem igaz? – Alex összeszorította a száját, nehezen bólintott. Szemet szemért!

– A lányod örökölte? – Alex a szemére mutatott. – A heterokrómiát.

– Megtanultad a nevét? – Bende hangjából őszinte csodálat érződött. A nő gyomra görcsberándult. Aprót bólintott. A férfi rákacsintott. – Nálunk évszázadok óta öröklődik férfiágon. Apám azt mondta nekem, az anya személye biztos, a családunk férfitagjai bebiztosították maguknak, hogy az apa személye se lehessen kétséges.

– Ez abszurd.

– Lehetséges. Mindenesetre így működik. Bella nem fogja továbbörökíteni. Mesélj inkább te! Neked is rosszul áll a szénád? Mert akkor igazán megigazgathatnánk egymás báláját, hogy kiadjuk magunkból, ami bennünk rekedt.

– Én rendben vagyok, Bende.

– Igazán? Annyira nem lehetsz rendben, ha egyedül iszogatsz egy bárban, és részeg paprikajancsikkal múlatod az időt. Szerelmi bánat?

– Több mint tizennégy éve férjnél vagyok.

Bende kortyolt az italából.

– Akkor nyilván nem szerelmi bánat. Ennyi év után kizárt, hogy szerelmes legyél a férjedbe. No meg a dupla hetes. Az odacsap. Azt mondják a legrosszabb egy kapcsolatban. – Elhúzta a száját. – Nekem mondjuk az éppen frankón összejött. A legjobb együtt töltött évünk volt Szofival.

– Úgy érzem, nekünk szintén jó évünk lesz Ivánnal – felelte Alex hittel.

– Ismertem egy Ivánt – gondolkodott el Bende az asztal lapját bámulva, majd felröhögött. – Rettegett Ivánkát. Egy évfolyamba jártunk. Emlékszel? – Alex nem válaszolt, ő meg folytatta. – Szódásüveg vastagságú szemüveget hordott. Pont mint te! Mit csináltál a szemeddel? Megműttetted? Régen szemüveg nélkül nem láttál semmit.

– Te már csak tudod!

Bende horkantva nevetett. Újabb szál cigarettát vett elő.

– Ja, tudom! Nagyon jókat szórakoztunk, mi?

– Ti talán – suttogta Alex. Közeledett a következő pánik roham. Vett néhány nagyobb levegőt, bent tartotta, majd lassan kifújta. – Én nem annyira. És Iván sem.

Bende abbahagyta a nevetést. Hátradőlt a székén és lassan dohányozva elterpeszkedett.

– A suli halálunalma ellen kellett valami, ami feldobja a hétköznapokat. Mit tehettem volna? A egész csapat nagydumás, forróvérű fazonokból állt. Őket meg szórakoztatni kellett. Hallottad, hogy mostanra mind priuszos lett? Hol egy sikkasztási ügy, hol egy kis családon belüli erőszak. Nem tudták elég jól csinálni!

Bende úgy vigyorgott, mint egy vásott kölyök. Alex komolyan nézett rá.

– Arra gondolsz, nem tudták olyan ügyesen csinálni, mint te?

A férfi felhajtotta az itala maradékát.

– Beismerem, bunkón viselkedtünk akkoriban! Nézz körbe a világban! Szerinted ma melyik kamasz nem bunkó? Farkastörvények uralkodnak. Amennyiben nem gázolsz át mindenkin, téged taposnak el.

– Akár hiszed, akár nem, a legtöbb tizenéves nem abban leli kedvét, hogy másokat megalázzon.

A férfi felemelte mindkét kezét. A cigiről a hamu a kövezetre hullott.

– Alázás! Csúnya kifejezés! Mi csupán mókáztunk. Amúgy, mi bajod lett tőle? Élvezted, hogy foglalkoztam veled. – Alex szíve újra versenyt futott a légzésével. Lehajtotta a fejét, az asztal lapját bámulta. Bende pedig folytatta. – Bejöttem neked, nem?

– Akkor sem szakítottál Szofival, amikor… – Felemelte a fejét, belenézett Bende felemás szemébe.

– Sosem szakítottunk, csak olykor megjátszottuk. Buliból. Valahányszor jöttek a monoton hétköznapok nekem valamivel fel kellett dobnom a suli életét.

Újabb csikk a hamutálban. Alex ujjai önkéntelenül a bordájára siklottak, közvetlen a melle alatt. Észrevette a mozdulatot, kontrolálta magát, és a kezét az ölébe ejtette.

– Amikor mások alázása kevésnek bizonyult.

Bende előrehajolt a széken. A cigarettás dobozával játszott.

– Figyelj, Szandi! Szofi aggódott érted. Teljesen jogosan. Nem mehettél egyetemre beavatás nélkül, mert ott rád vetik magukat a cápák és felfalnak! Mostanra tudod, hogy megy az ilyesmi, nem igaz? – Alex összeharapta a szája szélét. Bende elvigyorodott. – Te tényleg hozzá mentél ahhoz a homárhoz?

– Megkérnélek, a jelenlétemben ne aggass rá semmiféle gúnynevet és ne sztorizgass a megaláztatásairól. Rendben?

– De ha egyszer az a srác olyan meleg, nem lehet megmaradni a tíz méteres körzetében anélkül, hogy megégne az ember! Ti nem szexeltetek egyszer sem, mióta összeházasodtatok, igaz?

Alex elpirult.

– Nem foglak beavatni a házaséletembe!

Bende felröhögött.

– Imádom, ahogy zavarba tudsz jönni ártatlan kérdésektől. Nincs jogod elítélni engem, hiszen ti ugyanúgy másfelé keresitek a beteljesülést, nem egymás karjaiban!

– Ugyan, mit tudsz te erről?

– Alex! Tudom, hogy az a srác egy rohadt buzi! Az volt tizenöt éve, tuti az most is. Nem vezetsz meg! Nekem nem tudod bebizonyítani, hogy megváltozott!

Alex kihúzta magát ültében. A keze ökölbe szorult az asztal tetején.

– Van egy közös gyerekünk.

– Tuti biztos, hogy ő az apja?

Alex tágra nyílt szemmel bámult vissza Bendére. A levegő bent rekedt a tüdejében egy időre.

– Tessék?

– Ne hazudj magadnak is, Alex! Bármiben lefogadnám, Rettegett Ivánka nem csinál gyereket senkinek. Ha őszinte vagy magadhoz – mellesleg lehetsz hozzám is, mert én tudom, mi a helyzet – akkor elismered, hogy sajnálatból mentél hozzá, azért szültél valahonnan egy gyereket, hogy ne kelljen az emberek elé állnia, és bevallania. Azért áldoztad fel magad, hogy ő normális életet élhessen.

Alex keze ökölbe szorult.

– Azért mentem hozzá, mert neki van szíve, átérzi mások fájdalmát, örömét. Azért mentem hozzá, mert mellette biztonságban érezhetem magam. Azért mentem hozzá, mert megkért, legyek a felesége. Azért szültem a gyerekünket, mert ő akarta. Ő sokkal jobban apa, mint bárki más ezen a világon!

– Ja! Gondolom, otthon őrzi a fattyadat, amíg te egy kósza numerára vadászol az éjszakában!

Alex előrehajolt, a tenyere Bende képén csattant. Tágra nyílt szemmel bámult a férfire. Az megsimogatta az arcát. Vöröslött a bőre.

– Megütöttél, szende Szandra.

– Ne vedd a szádra még egyszer a férjemet és a gyerekemet, mert esküszöm, nem úszod meg ennyivel!

Bende körbenézett a teraszon. Az újabb szál cigit már ott tartotta az ujjai között.

– Remélem nincs a közelben valami rohadék lesifotós. Nem hiányzik, hogy holnap az újságok címlapján lássam viszont ezt a pofont.

Alex keserűen felnevetett. Fura, az nem zavarja a férfit, hogy véletlenül lefotózzák egy idegen nővel. Bár Bende rendszerint kimagyarázta az őt kínos fényben feltüntető fényképeket, perelte a lapokat, hírműsorokat rágalmazásért. Mind egy szálig megnyerte ezeket a jogvitákat.

Nem létezett újságíró a környéken, akit Bende ma esti ivászata érdekelhetett. Alex maga intézte úgy a dolgokat, hogy érdekesebb témát találjanak a tudósítók. Arra gondolt, hamarosan Bende mindent megtenne azért, hogy csupán egy eltévedt pofon miatt kerüljön reflektorfénybe.

A férfi Alexet figyelte, miközben felkattintotta az öngyújtóját.

– Sokat változtál.

A nő komoly tekintettel nézett vissza rá.

– Neked köszönhetem – ismerte be.

– Ezt jó hallani! Mit szólnál, ha meghittebben folytatnánk a csevejt?

Alex az órájára nézett.

– Sajnos nem érek rá.

– Éjfélkor honnan tudsz elkésni? – Átnyúlt az asztalon, elkapta a nő táskáját, kinyitotta, előhúzta a lila virágokkal díszített határidőnaplót. Kicsapta, fellapozta. Beleolvasott, forgatta az oldalakat. Füttyentett. – Sok pasival találkozgatsz. Beírhatom magamat valahová? Mondjuk holnap estére?

Alex elnézett a folyó felé.

– Nem tudnál megfizetni! – Mert nem dolgoznék neked.

– Mi vagy te? Luxus prosti? – Alex visszanézett rá, az ölébe ejtette a kezét. Bende feje felett kékesen terjengett a cigarettafüst. Állta a férfi pillantását. – Rákaptál az ízére, mi? Honnan veszed, hogy nem tudnálak megfizetni? Tudod, ki vagyok én?

– Mindenki tudja.

– Van fogalmad arról, mennyi az éves jövedelmem?

– Úgy gondolom, ami a nyilvánosságra kerül, csupán a jéghegy csúcsa.

– És továbbra is azt állítod, nem tudnám megfizetni a szolgáltatásaidat?

Alex átnyúlt az asztalon, becsukta a könyvet, maga elé húzta.

– Igen! Azt állítom!

– Szórakozol velem?

– Nem, Bende! Sosem szórakoznék veled. – Alex eltette a határidőnaplót a táskája mélyére. A pántot a vállára akasztotta és felállt. Megigazította a szoknyáját. Végig magán érezte Bende pillantását. – Mennem kell! Hamarosan látjuk egymást!

– Akkor áll a holnap este?

Alex nem válaszolt. Lesétált a teraszról levezető két lépcsőfokon. A parkoló szélén ezüstszürke Toyota állt járó motorral. A nő beült, magára csapta az ajtót, Iván indított.

Alex mélyeket lélegzett. Megnyugtatta a kocsi jól ismert citrusillata. Iván megfogta a kezét, megszorította az ujjait.

– Erős vagy!

– Köszönöm a vizet, a legjobbkor jött.

Iván csak egy bólintással jelezte, hogy ne köszönje.

– Volt egy pillanat, amikor azt hittem, közbe kell avatkoznom.

– Csodálkozol? Először láttam szemtől szembe azóta.

– Hősiesen helytálltál. Azt hiszem, én nem csináltam volna végig ilyen higgadtan.

– Közel sem viselkedtem annyira higgadtan, mint terveztem!

– Nyilván, tekintve, hogy felpofoztad! Eléggé ráijesztettél?

Alex felnevetett, ahogy távolodtak a parttól, végre sikerült elengednie magát.

– Kicsi vagyok én az ijesztgetéshez.

– Mindig tudtad, melyiküket hol kell fülön csípni! Mindig sikerült is. És most végre a képviselőúrnak is elkaptuk a grabancát!

–Mire jutottál Szofival? – kérdezte Alex.

– Ma éjjel becuccolt a lakásba. A gyerek táborban van két hétig.

– Jól időzítettél.

Iván megszorította a kormányt, bent tartotta a levegőt, csak akkor nézett Alexre, amikor lassan kiengedte.

– Egy gyerek nem tehet arról, ki az apja és az anyja. A legkevesebb traumát akarom okozni neki. Ne őt büntessük a szülei vétkeiért.

Alex gyengéden megérintett Iván karját.

– Én sem bántanám a gyereket, tudod.

Iván bólintott. Feloldódott a görcs a karjában, nem szorította olyan nagyon a kormányt.

– Úgy tudja, hétvégi ügyeletben vagyok. Holnap megkapja a hivatalos papírokat az adósságról. Keresni fog.

– Minden nyomot eltüntettél?

– Nem fog megtalálni. Hamarosan kénytelen lesz megcsapolni a Bendével közös számlájukat és visszakönyörögni magát a férjéhez.

Alex szája megrándult. Mindketten tudták, Bende megbünteti Szofit. Egyrészt ez volt a cél. Fotókkal dokumentálni az esetet és bizonyítékként benyújtani a bíróságra. A többi vádpont mellé. Másrészt, akármennyire bosszút akartak állni Bendén és Szofin, azért a tudat, hogy a nőt miattuk összeveri a férje, kicsit sem könnyített a lelkén. Akkor sem, ha készakarva figyelmeztette magát arra, hogy tizenöt évvel ezelőtt Szofi értelmi szerzőként közreműködött. Ő kitalálta. Bende véghezvitte. Végül mindezt úgy tálalták, mintha neki hálásnak kellene lennie a beavatásáért.

Ha nincs Iván, akkor ő azon az éjszakán felvágja az ereit. Befejezi addigi megaláztatásokkal tetézett szánalmas életét, aminek a nyomorát Bendének sikerült megkoronáznia. Ivánnak éppen olyan nehéz volt az az éjjel, és sokkal nagyobb lelkierőről tett tanúbizonyságot. Elfelejtette saját baját, megaláztatását, felkarolta Alexet. Támaszt nyújtott, jövőt, hitet adott neki.

Talán Iván így sokkal könnyebben túltette magát a Bende által okozott megrázkódtatáson, hogy felkarolt egy esendőbbet, rá fókuszált. Célt adott mindkettőjüknek. Tudták, hosszú évekig tarthat, míg bosszút állnak Bende bandájának minden tagján és magán a vezéren.

Tizennyolc évesen felkészületlenül szőtték a terveiket. Ezért tanultak. Ezért lett Alex az elesettek, bántalmazottak védelmezője.

Évekkel később ezért vágtak bele a magánnyomozói vállalkozásukba. Könnyebben felderítették az ellenségeik a piszkos ügyleteit, és bíróság elé állíttatták őket. Eddig a pontig a háttérből irányítottak, hogy senki fel ne ismerje őket a régi bandából. Nehogy Bende fülébe jusson, ők ketten bosszúhadjáratot indítottak és meglakol mindenki, aki részt vett a meggyalázásukban.

Alex némán bámulta, ahogy Iván beáll a házuk elé. Csendesen emelkedett fel a garázsajtó, a férfi behajtott. Nem tette szóvá, hogy nem beszélgettek az út nagy részén.

Éjjel Alex megint álmodott.

Újra Szandrává vált és a lány a múltjából fuldoklott.

Bende a combja belső felén nyomta el a cigijét. A parázs égette Szandra bőrét. Felsikoltott, erre a fiú megütötte mielőtt a hajába markolt. Megrántotta a fejbőrét, fájdalmat okozott, és a lány fejét az ölébe húzta. Szandra hiába nyöszörgött, nem kapott levegőt, úgy érezte menten megfullad. A könnye összefolyt a nyálával és az orrából szivárgó vérrel. A karjával kalimpált. Elsötétült előtte a világ. Mostanra felfogta, meg fog halni. Nem bánta. Ezek után nem akart tovább élni.

Bende hétfőn hívta el randizni. A szíve majd kiugrott a helyéből, amikor a fiú leszólította a folyosón. Alig hitte el, hogy ekkora szerencséje lehet. Bende őt választotta Szofi után. A legmenőbb cicababák fél karjukat adták volna cserébe egy randiért Bendével, a fiú végül mégis őt választotta.

Szandra titokban imádta Bendét, mióta meglátta kilencedikben azon az esős szeptemberi reggelen. Ugyanabba az osztályba kerültek. A fiú miatt megérte felkelni minden áldott nap.

A sötéthajú, kétszínű szemű Bende nagy hangjával azonnal falkavezérré avanzsált. Maga mellé gyűjtötte a balhés arcokat, és tiporta porba a gyengébbeket. Poént csinált a sebezhetőségből. Nem nézett el semmiféle másságot.

Szandra mégis mindig megbocsájtott, ha Bende olykor féloldalasan rámosolygott, vagy rákacsintott. A lány mindent lefordított magának. A fiú viselkedésébe belemagyarázta azt, ami nem létezett. Azt képzelte, titokban ő is tetszik Bendének, csak ő ezt nem meri felvállalni. Túl romantikus, gyerekes elképzelés volt, de akkor igaznak tűnt.

Micsoda naiv teremtés volt, amiért azt hitte Bende érettségi után végre vette a bátorságot és felvállalta őt, és az iránta érzett érzelmeit. Szakított Szofival. Azt mondta, végre egy kedves, jó lányra vágyik. Szandra elhitte neki. El akarta hinni.

Bende négy napig udvarolt. Szédítette szép szavakkal. Megnevettette az alpári, buta vicceivel. Bódította virágcsokrokkal. Elhalmozta apró ajándékokkal. Szombat este étterembe vitte az apja fekete Mercedesével.

Szandra soha egyetlen embertől – beleértve saját szüleit – sem kapott ennyi odafigyelést, kedvességet, mint abban az öt napban Bendétől. Mintha a fiú tudta volna, mire van szüksége ahhoz, hogy a bizalmába férkőzzön.

Gyertyafény, pezsgő, egy szál vörös rózsa az asztalon. Szandra életében akkor járt először ilyen előkelő étteremben. Lenyűgözte a pompa. Különlegesnek érezte magát Bende mellett. A fiú kihúzta neki a széket, udvariasan viselkedett egész idő alatt. Úgy, ahogy Szandra soha nem tapasztaltatta tőle. Mintha teljesen más emberré vált volna akkor. Úgy bánt a lánnyal, mint egy igazi hercegkisasszonnyal. A mesék rendszerint az első csóknál véget érnek. Sosem folytatódnak azután, hogy leszáll az éj, a herceg szörnyeteggé változik.

Szandra magát okolta a történtekért. A butasága vitte bele. A naiv, gyermeteg ábrándjai kergették Bende szobájába, hogy megnézzék a legújabb romantikus filmet. Ha akkor gondolkozik, tudhatta volna, Bende és a romantikus filmek olyan távol állnak egymástól, mint a jeges áradás a forró lávafolyamtól.

Ha jobban odafigyel, akkor észreveheti Bende bandáját maga körül. Ott sündörögtek a közelében egész héten. Röhögve figyelték, követték az eseményeket. Ott nyüzsögtek az étteremben, ott ólálkodtak akkor is, amikor Bende beavatta. Végignézték, ahogy megégette a bőrét több helyen is. Élvezettel bámulták, amikor a farkát lenyomta a torkáig, a fuldoklását. Nem avatkoztak közbe, amikor leszorította, amikor megütötte. Akkor sem, amikor végül megerőszakolta.

Szandrában akkor tudatosult a jelenlétük, amikor kifelé oldalgott szakadozott ruháiban, összetört szemüveggel az orrán, vérző, sajgó testtel, patakzó könnyekkel, elfolyó orral és Szofi megragadta a karját.

– Eszedbe ne jusson a rendőrségre szaladni és feljelenteni Bendét – sziszegte. Szandrának az öngyilkosság járt a fejében, nem pedig az hogy panaszt tegyen a rendőrségen. Sokkal jobban szégyellte magát, és szégyellte azt, ami történt.

– Ha megteszed, én úgyis azt vallom majd, hogy Bende velem volt egész éjszaka. Nézd meg ezeket a srácokat! – mutatott körbe Szofi a szobában. Szandra alig látott a könnyein át. Olyan sokan voltak, röhögtek, megjegyzéseket tettek. Jobb lett volna eltűnni, meghalni, elfelejteni mindent.

– Mind Bende mellett fognak tanúskodni, és rajtad nevet majd a fél város. Mindenkinek elmondom, hogy egy feltűnésmániás nyomorult vagy!

Szandra kirántotta a karját Szofi ujjai közül és kirohant. Megbotlott a küszöbben, majdnem orra esett. Gúnyos kacaj kísérte az utcáig. Nem látta merre rohan. Átvágott az úttesten, kibicsaklott a bokája. Elvágódott és belefordult az út menti árokba. Odalent összehúzta magát és zokogott egészen addig, amíg Iván rá nem talált.

Iván még azon az estén bevallotta neki, ő is ott állt abban a szobában. Két srác között a sarokban, összekötözött kézzel, szájában egy használt büdös zoknival. Miközben Bende meg a haverjai megerőszakolták Ivánt, többen és többször egymás után, ő kizárólag arra gondolt, hogyan tudná megtalálni Szandrát, hogy megmentse. Mert jól látta a lányon akkor, hogy a halálba indult. Iván ezért élte túl azt az egy óra megaláztatást, azért távozott emelt fővel Bende otthonából, mert meg kellett keresnie Szandrát.

A lány az anyjától nem várhatott támogatást, sosem kapott tőle figyelmet. Ha rájön, mi történt, akkor elmeséli az apjának és ő elevenen hasít szíjat a hátából, ha megtudja. Iván ekkor látta, meg kell mentenie Szandrát a saját családjától is. A fiú abban a helyzetben egyetlen kiutat látott. Elvette feleségül.

És most Alex megint fuldoklott… akárhogy igyekezett, nem jutott oxigénhez.

– Lex! – Iván első pillanattól kezdve így szólította. Lex. Azaz törvény. – Ébredj fel!

Alex tágra nyitotta a szemét. Az ágy mellett álló kislámpa gyér fénybe borította a szobát. Iván rázta meg a vállát, ki tudja hányadszor. Alex végre levegőhöz jutott. Zihált. A hálóinge a hátára tapadt, mégis rázta a hideg.

– Elmúlt! – suttogta Iván, magához ölelte. – Csak egy rossz álom volt. Elmúlt!

A férfi a haját simogatta, miközben ő a levegőt kapkodta, reszketett, a lepedőt markolta.

– Számolj! – szólította fel Iván. – Rajta! Kilencvenkilenc.

Alex alig forgó nyelvvel, akadozva megismételte.

– Kilencvenkilenc.

– Ügyes vagy! Most jön a kilencvennyolc.

Így számoltak egészen hetvenháromig, amikor a görcs enyhült. Alexből feltört a sírás. A párnába fúrta a fejét, hagyta, hogy tisztítótűzként söpörjön el mindent.

Az idő sebesen száguldott a tárgyalás napjáig. A reggel vidám madárcsicsergéssel köszöntött rájuk.

Szaporán kopogott a kés a vágódeszkán. Alex paprikát szeletelt a salátához. Összefutott a nyál a szájában a friss zöldségek illatától. A kapu csapódására felpillantott. Megérkeztek a fiúk a napi kötelező reggeli futásból. Alex csupán heti háromszor tartott velük. Jobban szerette a jógaórákat. Az udvarról behallatszott a nevetésük, majd kipirult arccal, leizzadva toppantak a konyhába.

Szabi egy fejjel az apja fölé magasodott. Alex nehezen szokott hozzá, hogy fel kell néznie a fiára. Tavasszal indult hihetetlen növekedésnek, mire elérkezett a nyolcadikos ballagása, új nadrágot és inget kellett vegyenek, mert kinőtte az összes ruháját.

Vékony, szikár testére nedvesen tapadt futáshoz viselt kopott pólója. Dús, sötét haja a homlokába hullott. Az orrára biggyesztett napszemüveget nem tolta fel. Három éves kora óta járt kick-box edzésekre, mert Ivánnal ragaszkodtak hozzá, hogy mindenképpen tanuljon küzdősportot. Féltették a gyereket, igyekeztek olyan eszközöket adni a kezébe, hogy bármikor megvédhesse magáért. Szabi hatalmas igazságérzete révén kiállt a gyengébb osztálytársai mellett is. Ez Alexet büszkeséggel töltötte el. Iván mondogatta, ne lepődjön meg ezen, több tulajdonság van a gyerekben belőle, mint azt gondolná. Emellett, miért viselkedne Szabi másként, amikor azt látja otthon, hogy az anyja és az apja az elesettekért küzdenek.

Szabi odament az anyjához. Enyhe izzadtságszag lengte körül.

– Veletek mehetek? – Lekapott egy szelet paprikát a vágódeszkáról és beleharapott. Ropogott a foga alatt.

Alex kezében megállt a kés, a gyerek válla fölött Ivánra nézett. Mit mondjon neki? Sosem tiltotta el a bíróságtól, minden nyilvános tárgyalásra beengedték.

– Apa mondta, ez a tárgyalás fontos neked. Fontos a családunknak. Azt mondta, ott lesz, támogatni fog. Én is a család része vagyok. Én is támogatni akarlak a jelenlétemmel.

Feltolta a napszemüveget a homlokára. Alatta így égnek meredt a haja, de láthatólag most nem érdekelte, pedig Szabi óvodás kora óta kissé piperkőc volt. Alex arra gondolt, ezt egészen biztosan nem tőle örökölte.

A napszemüveg mögül előbukkant a gyerek szép ívű szeme, hosszú szempillái. Az egyik szeme egészen mélybarna, a másik sárgászöld, mint valami ragadozónak.

Alex felsóhajtott. Iván szavai jutottak az eszébe.

– Jó, hogy rád hasonlít, így sosem látom benne Bendét.

Alex néha látta Bendét a gyerekben. A féloldalas, huncut mosolyában, infantilis dühöngésekor eltorzult arcában. Azonban szelíd tekintetében, kétszínű szemében sohasem.

A nő eleinte félt, hogy Iván majd egyszer megbánja, amiért rábeszélte, szülje meg a gyereket. Tizenöt éve annyira kérte, ne büntessen egy ártatlant. Hiába mondogatta neki Alex, az apja agyonveri ezért. Aztán rájött, ez nem annyira rossz opció. Megszűnni, elfelejtődni. Befejezni ezt a nyomorúságos életet. A szégyent. A bántást.

Iván nem így gondolta. Az életet választotta neki és a gyereknek is. Alex az anyósától olyan törődést, odafigyelést kapott, mint sokan saját anyjuktól sem. Végig együtt laktak, egészen az idős asszony két éve bekövetkezett haláláig. Tizenhárom év után követte a férjét, Alex hitte, a mai napig a Mennyországból vigyáz rájuk.

Belekotorta egy nagy üvegtálba a feldarabolt zöldségeket. Félt. Féltette Szabit a találkozástól. A vádlottak padján fogja látni Bendét. Igaz, csak távolról. Talán észreveszi a szemét, az enyhe hasonlóságot kettőjük között. Kizárt, hogy ne tenne fel utána kérdéseket, és ő nem állt készen a válaszokkal.

– Megengeded, Anya?

Alex nyelt egyet. Ivánra nézett. A férfi némán bólintott. Iván réges-régen készen áll a válaszokkal. Alex ismerte. Biztonságban érezte magát mellette.

– Rendben. Gyere!

Nem készült rá, hogy Szabi ilyen hévvel öleli át. Felkapta a földről, egy hatalmas puszit nyomott az arcára. Alex felsikoltott, a fia vállába kapaszkodott, mert megijedt, hogy a gyerek leejti. Még nem szokott hozzá a fiú erejéhez. Iván nevetése körülölelte. Alex összeborzolta a gyerek haját. Igen, megérte Ivánnak küzdeni érte.

Alex a bíróság felé, a kocsiban egész végig azon gondolkodott, ha történetesen nincs ez a tizenhat éves kislány, aki végre kiállt magáért, segítséget kért, miután a képviselőúr megbecstelenítette, akkor ugyan meddig kellett volna várnia arra, hogy bosszút álljon Bendén?

A másik kérdés úgy szólt: Vajon Bende honnan szerzi a kislányokat?

Erre a kérdésre néhány napja Iván, mint országosan elismert magánnyomozó, megtalálta a válaszokat. Nincs olyan titok, amire fényt ne derítene kitartásával, elszántságával.

Huszonkét hónapja figyeltette Bendét. Három dossziét megtöltött a képeivel. Ez idáig arra várt, hogy felhasználhassa. Eljött az idő.

Bende tartott egy embert maga mellett, aki arra szakosodott, hogy keresse, felhajtsa neki a kiskorúakat. Fizetett a lányoknak azért, hogy a főnöke egy fél órára kiélhesse a perverzióit. Akik ellenálltak, Bende azokat is megszerezte. Erőszakkal. Ital, drogok kábulatába ejtette őket, és miután használta a testüket, otthagyta a lányokat a hotelszobában az egyik gorillájára. Az embere eltakarította utána a nyomokat, sokszor maga is kiélvezte a fiatalság nyújtotta gyönyört.

Mostanra az újságok címlapon hozták Váradi Bende képviselőúr viselt dolgait. A híradóban vezetőhírként szerepeltek a kiskorúak megrontásával és családon belüli erőszakkal kapcsolatos ügyei, miután Iván gondoskodott arról, hogy a fényképek eljussanak a sajtó összes képviselőjéhez.

A tárgyalóterem megtelt. Halkan morajlott a tömeg. Vakuk villantak. Bende felismerte Alexet a védelem asztalánál. Nem fogta vissza hirtelen feltámadt dühét. Nekik rontott. A nő felállt az asztal mögött, Hanna elé állt, hogy ha kell, a testével védje meg a gyereket. Iván indulás előtt belediktál egy egész szem nyugtatót, így elmaradt a pánikroham, csupán enyhe reszketést érzett a gyomrában, az izmaiban.

Bende az asztal lapjára támaszkodott.

– Mit képzelsz te magadról? Istent játszol?

Alex kihúzta magát. Magas sarkú cipőben is csak a férfi mellkasáig ért. Felszegte a fejét.

– És te vajon mit képzeltél magadról tizenöt éve? – suttogta, hogy senki ne hallhassa rajtuk kívül. – Istent játszottál!

Iván és a biztonságiak odaértek, visszarángatták Bendét a helyére. A férfi hadakozott.

– Személyes bosszúhadjárat? – üvöltötte.

Alex megrázta a fejét.

– Igazságszolgáltatás.

Figyelmeztették Bendét, ha nem bír magával, bilincset kap. Alex szerint nem ez tartotta vissza a további rendbontástól, sokkal inkább Iván. A férfi fülébe súgott néhány szót. Bende megdöbbenve nézett le rá, majd némán lezuhant a székébe. Iván hatásosan tudott fenyegetőzni, rendszerint elérte célját a nehézfiúknál.

Talán felfedte, ő tette tönkre Bende házasságát. Ami persze vicces, mert Iván valójában nem bukott a nőkre. Úgy csábította el az asszonyt, mint egy színész a filmvásznon, megjátszotta a vágyat, és a szerelmet. Szofi szexi idomai nem tudták lázba hozni. Alexszel sokat dolgoztak azon, hogy sikerüljön. Iván semmit sem tudott a női testről, nem érdekelte. Alex tanította, hetekig sulykolva belé, mire figyeljen oda, ami szintén ironikus, tekintettel arra, hogy Bendén kívül egyetlen férfi sem ért hozzá.

A szülés után Iván kérte, éljen teljes életet. Keressen magának valakit. Alex próbálkozott, de hamar rájött, ami másoknak normális, az neki nem az. Nem igényelte ezt a fajta kielégülést. Bende kiölte belőle a vágyakozás legkisebb csíráját is. Ha a szexre gondolt, vagy magára az aktusra, csupán mélységes undort érzett.

Iván két éve ismerkedett meg élete szerelmével. Alex kedvelte Lacit, sűrűn csináltak hármasban programot, vacsoráztak, vagy kirándultak. Alex elhatározta, amint ezen túl lesznek, szabadon engedi Ivánt. A férfi úgyis életük része marad, ebben nem kételkedett. Szabi elég idős, hogy megértse.

Alex a zsigereiben érezte, a fia kérdezni fog. Mindannyiszor, amikor az emelvényhez lépett, hogy a feltegye a kérdéseit Bendének, Hannának vagy a tanúknak, odapillantott Szabira. A gyerek tágra nyílt szemmel figyelt, kissé előrehajolt ültében, leginkább le sem vette a tekintetét Bendéről. Iván a gyerek mellett ült. Lazán hátradőlt a széken, lábát előrenyújtóztatta, elégedetten mosolygott. Ez a mosoly azt jelentette Alexenek, minden a legnagyobb rendben.

A tárgyalás után elvezették Bendét. A férfi megtorpant, visszanézett. Alex észrevette Szofit és kislányt tétován megindulni a terem közepe felé. A nő szemét széles napszemüveg takarta. Ha levenné, biztosan megbotránkoztatná a riportereket a szeme alatt húzódó sötét karikákkal. A felmerülő kérdésekre nyilván azt válaszolná, leesett a lépcsőn, vagy valami hasonló bugyutaságot.

– Apuci!

Annabella odaszaladt az apjához, Bende felkapta. Az őrök le akarták rángatni róla, a kislány az apja nyakába csimpaszkodott. Szofi zokogva futott oda, hogy megvédje a gyerekét. A biztonságiak elé álltak.

– Hagyják elbúcsúzni a családjától – emelte fel Alex a hangját. Néhány határozott lépéssel közéjük lépett. – Kérem!

A kislány átölelte Bende nyakát, odaszorította az arcocskáját a férfi állához. Alex szíve összeszorult a látványra.

Iván végig maga mellett tartotta Szabit. Alex kérésére a hátsó kijáraton át vezette ki Hannát. Odakint a főbejáratnál riporterek hada várakozott. Alex felemelt fejjel, egyenes tartással indult ki közéjük.

– Ügyvédnő, elégedett a tárgyalás menetével?

Záporoztak felé a kérdések. Alex elhárította. Töretlenül tartott lefelé a bíróság lápcsőjén. Beindította a kocsit, kikanyarodott az útra. Nem érzett elégtételt. Sajnálta azt a kislányt, hogy ilyen apja van, sajnálta, mert hamarosan apa nélkül marad.

Ám mindenki saját életéért tartozik felelősséggel. Alexre várt egy beszélgetés a fiával. Fogalma sem volt róla, mit mondjon neki, és azt hogy mondja. Egyedül az biztos, a gyerek minden kérdésére az igazat fogja válaszolni.

Otthon beállította a kocsit a garázsba. Összeszorult a szíve, reszketett a keze a kormányon. Vett néhány mély lélegzetet, mielőtt kiszállt. Elbíbelődött azzal, hogy megnézze, rendesen zárnak-e az ajtók, majd lassan, visszafelé számolva megindult a lakásba felvezető négy lépcsőfokon.

A folyósón Szabi várta. Amint a fiú meglátta, odalépett Alexhez, és némán átölelte.