Fülledt, porszagú meleg telepedett a piactérre, szolgálólányok frissítőkkel jártak körbe. Sándor ádáz tekintettel visszautasította a kupát, állkapcsát összeszorítva bámulta a közeledő lovasokat.

Megérkezett Róma új helytartója. Arcát nem láthatta a sisaktól, de a mozdulataiból arra következtetett, hogy fiatal ember. Vállán megfeszült fehér vászoninge, ahogy leugrott a lováról, mellvértjén meg-megcsillant a fény, és amikor határozottan levette sisakját, a nap szikrákat szórt vörös haján.

Sándor felemelkedett ültéből. Felhördült. A népe vele morajlott.

Mind ismerték Ilona fiát – Sándor unokaöccsét –, aki éppilyen lángvörös fürtöket viselt a fején. Ezelőtt sosem láttak ilyen ördögtől való hajszínt errefelé.

Sándor ökle összeszorult, ujjai a kard markolatára kulcsolódtak.