Nem menekülhetsz!

 

A hó megcsikordul Bandi bakancsának talpa alatt. Lábnyomai mély nyomot szántanak. Mögötte vércseppek pettyezik vörösre a szikrázó fehérséget.

Megcsúszik.

Megtartja magát.

Fújtatva botladozik.

Nem eshet el, mert akkor vége. A szeme előtt fekete foltok táncolnak. Hunyorog, mígnem teljesen elfeketedik előtte minden. Arcát jeges karomként karistolják a hópelyhek.

Fel kell kelnie! Nem adhatja meg nekik azt az elégtételt, hogy küzdelem nélkül feladja.

– Maradj lenn! – suttogják a fülébe a démonok.

– Nincs esélyed!

– Jobb, ha feladod!

Bandi fogcsikorgatva feltápászkodik. Vakítja a hóról visszaverődő szikrázó fény, de szédelegve mégis nekiindul. Lábai össze-összeakadnak. Bukdácsolva halad lefelé a dombról. Minden lépésre összpontosít. Csak így maradhat talpon. Akaraterővel.

Ha életben marad, még van esélye megmenteni Júliát.

***

Bandi a hegy alján élt szerényen, ám annál nagyobb boldogságban feleségével, Júliával. Ha tudta volna, hogy micsoda veszély leselkedik rájuk, akkor fogja az asszonyt, és beköltözik vele a faluba, ahonnan éppen az emberek gonosz kapzsisága űzte messze. Tíz éve éldegéltek már elzárva, és mindeközben nem is sejtették, milyen rettenetes lény figyeli minden mozdulatukat, a megfelelő időt várva, hogy lecsaphasson rájuk. Első gyermeküket várták, a feleségének már gyönyörűen domborodott a pocakja. A babájuk pedig eleven kis életként mozgolódva várta, hogy megszülethessen. A hegy démonai lesték őket, és irigyelték el a boldogságukat és a nyugalmukat. Pontosan két hete ragadták el Júliát. Szürke ködként érkeztek, hideg ujjaikkal ölelték körbe, és fagyos leheletükkel csókolták.

– Ha kell, gyere és vedd el! – súgták Bandi fülébe.

És ő elment érte. Fel a hegyre. De csak a fagyott semmit találta, a szürkén kavargó sűrű párát, és a hangokat. Mind az életét akarták. Megsebezték. Kergették. Űzték.

***

Bandi meg-megegbotlik. Elesik. Görögve leszánkázik a jeges lejtőn. Becsukja a szemét, mert rettenetes sebességgel száguld lefelé. Megfordul a fejében, ha most fának csapódik, vége. Aztán bevillan, hogy ezen a kietlen vidéken nincsenek élőlények, még fák sem nőnek. Ő az egyetlen. Vajon él-e még?

Arcát felsértik a fagyott jégkristályok. Alig érzi, annyira érzéketlenné fagyott a bőre. Odalent négykézlábra küzdi magát. Vörös csíkot hagy maga után. Tökéletes jelzést, hogy megtalálják.

A démoni hangok kacagnak körülötte.

– Maradj lenn!

– Add fel!

– Halott vagy!

Tényleg halott?

Lerángatja a kesztyűjét és a kézfejébe harap. Szeme könnybe a fájdalomtól. Tehát még él. Az utolsó leheletéig küzdeni fog.

Fogával húzza vissza a kesztyűt, és négykézláb araszol tovább. Odafenn a hegyen fülsiketítő robaj rázza meg a csendet. Sikolt a bérc. Recseg a hó, ahogy törik, és reped. Mély árkot váj Bandi mellett.

Bandi belefúrja az ujjait a hóba, hogy megtarthassa magát. Körülötte rázkódik a föld, morog, reccsen, míg végül körülöleli a hófehér, néma semmi.

Hirtelen szakad meg minden.

Ám ő mégis megrázza magát és gond nélkül halad felfelé a rázúduló hótenger alól. Szinte húzzák felfelé a démoni energiák. Újra erősnek és egészségesnek érzi magát.

A hegyen ott gomolyog körülötte a szürke massza. Vonzza magához. Júlia hangján suttog. Kacag. Ígér. Bandi nem küzd ellene többé. Eggyé olvad vele. Erősebbé teszi.