Évszakok

 

 

Tavasz

Megálltam a fákkal körülvett réten. A világoskék égen bárányfelhők suhantak tova, végigcirógatta őket a napsugár. Szél surrant a fűszálak között, meg-megrezdítve a harsányzöld leveleket, és ahogy lágyan végigsimított az arcomon, orromba kúsztak az illatatok, majd ahogy jött a szellő, a következő pillanatban úgy illant tova. Méhecskék döngicséltek a virágok színes szirmain. A rétet vékony patakocska szelte ketté, és csörgedezett a fűszálak között keresztül. A sekély csermelyben loccsant a vize, ahogy egy halacska visszacsobbant a hullámok közé, pikkelyein fényesen csillant a nap fénye. Bogárkák percentek, pillangók röppentek tova. Széttártam a karjaimat, és az ég felé emelt fejjel pörögtem kacagva.

 

 

Nyár

A többiek rögtön belecsobbantak a vízbe. Elheveredtem a plédeken, és hallgattam a sás zizegését. Vadkacsa hápogott valahol a távolban. Felettem egy helikopter rotorja zúgott csendesen tova. A strand forró homokján visszaverődött a nap fénye, szikrázott, elvakított. Egy ideig hunyorogva ráncoltam az orromat, majd csak visszatoltam az orromra a napszemüvegemet. A srácok bevetve viháncoltak, locsolták egymásra a vizet. A homokba fúrtam a lábujjaimat, sütötte a bőrömet. Szisszenve elkaptam a talpamat, a homokszemek leperegtek lábamról. Felugrottam, és visítva a többiek után vetettem magam. Üveggyöngyként szikráztak az apró hullámok fodrai. Csobbanva ugrottam a vízbe mellettük. Boldogan, köhögve, prüszkölve bukkantam a felszínre.

 

 

Ősz

Szél kergetőzött a fák között, bele-belekapott az elsárgult levelekbe. Sziszegve tépte őket, majd sodorta egészen a földig. A bokáig érő avar megzörrent a lábam alatt, ropogtak az elszáradt falevelek. Sötét felhőket fújt össze a szél. A nap elbújt és megreccsent az ég. Villámok cikáztak az égen, dörrenve, gomolyogva érkezett a vihar. Kipattan az esernyőm, a fejem fölé  kaptam. Hatalmas esőcseppek toccsantak szét a vékony szöveten, pattantak. Süvített a szél, zizegtek a falevelek, nyögtek a fák a vihar súlya alatt. Visszaszaladtam a kocsim felé. Pocsolyába csobbantam, szétfröcskölt a sár a cipőm alatt. Pittyegett a központi zár. Bepattantam, és magamra csaptam a kocsiajtót.

 

 

Tél

Reggelre térdig érő hó lepte be az udvarunkat, az ablakból figyeltem a szállingózó hópelyheket. Idebent duruzsolt a kandalló, pattogtak benne a fahasábok. A bögrémet a két tenyerem közé szorítottam, hagytam, had melegítse fel az ujjaimat. Az ablakból figyeltem, hogy az apró jégkiristályokon megcsillant a nap fénye, fehér, hideg szikrákat vetve. Később, amikor felébredtek a gyerekek, visongva örvendeztek. Reggeli után kivonultunk. A hó csikorgott a csizmánk talpa alatt, és ropogott, ahogy egyre nagyobb hógombócot készítettünk, a hóemberünk hasához. A jeges szél végigsüvített az udvaron, pirosra csípte az arcunkat, leheletünk forró páraként gomolygott előttünk.

Szénszemű hóemberünk udvarunk díszeként feszített azon a télen.