Az első gyertya

Adventi vásár, kicsit másképp

 

Gréta a hideg idő ellenére, szándékosan nem hozta elő a kocsit a garázsból, inkább fél órával hamarabb felkeltette a lányokat. Harmadik emeleti lakásuk erkélye túl kicsi ahhoz, hogy átmozgassa a mindig energiától vibráló lányokat.

 Az utóbbi hetekben a családi séták az iskolába oda- és visszaútra korlátozódtak. A külvárosi részen még nem tették kötelezővé az arcmaszk használatot. Néhány utcával beljebb, már csak szigorúan orrot és szájat eltakaró maszkban közlekedhettek.

Gréta igyekezett engedékenyebb lenni Rebekával és Nórival a sétákon, mint általában, így a reggeli morcosság hamar elpárolgott, amint a lányok harmatos fűben lépkedtek, és kergetőztek. Hazafelé pedig sokkal vidámabban futkároztak, miközben elmesélték, mi történt velük aznap. Gyorsan hozzászoktak ehhez a napi kétszeri harmincöt perces friss levegőhöz.

Minden évben hozzátartozott a karácsonyvárásukhoz az, hogy óriási sétákat tettek a karácsonyi fényekben pompázó városban. Gyönyörködtek a fényfüzérekben, vasárnap délutánonként pedig a téren felállított hatalmas adventi koszorú gyertyagyújtására mentek. Megnézték a műsort, élvezték a vásári nyüzsgést. A lányok forró csokit ittak, sült gesztenyét majszoltak, míg Gréta Áronnal forraltborozott.

– Nem mehetnénk ki mégis? – kérdezte Rebeka este esdeklő hangon.

Lefekvéshez készülődtek, a lányok már meleg pizsamában gubbasztottak az ágyukban a jóéjt puszira várva.

– Idén elmaradnak az utcai, karácsonyi vigaszságok – felelte az apja, miközben betakarta Rebekát.

– De úgy hiányzik – sóhajtozott Nóri az ablakban. – Még karácsonyi fények sincsenek? – szontyolodott el.

– Karácsonyi fények vannak – válaszolt Áron, mielőtt Gréta rászólhatott volna. Nem kívánt arcmaszkban sétálgatni a városban, és kitenni ennek a tortúrának a gyerekeket. De elkésett, mert a lányok szeme felcsillant.

Nóri máris beugrott az ágyába.

– Nézzük meg! Kérlek!

A hosszú, szívhez szóló kérésnek Gréta sem tudott ellenállni, így aztán másnap késő délután mind a négyen felkerekedtek, arcmaszkot vettek magukhoz, és közös családi sétára indultak a téli, sötét délutánban, hogy megnézhessék a feldíszített várost, ha már idén minden más látványosság elmarad.

A lányok engedelmesen viselték az arcmaszkot, nem nyűgösködtek, hogy fel kell venniük. Talán el is felejtették, ahogy csillogó szemmel bámulták az égbe nyúló karácsonyfát, az ágakat körbeölelő fényfüzéreket, és a felállított jászol szalmaemberkéit.

Gyanta illatot hozott a szél. A lányok kacagtak. Gréta elképzelte a vásári forgatagot, a gesztenye és forralt bor illatát, kürtőskalács, forró csoki zamatát, egy pillanatra becsukta a szemét.

– Hiányzik.

– Mi lenne, ha vasárnap otthon rendeznénk meg a karácsonyi vásárt? Mi lenne, ha ünnepélyessé tennénk a gyertyagyújtást? – kérdezte Áron csendesen, hogy csak Gréta hallhassa.

– Nagyszerű ötlet – súgta vissza Gréta, miközben belekarolt. – Lepjük meg a lányokat.

Áron az órájára nézett.

– Most viszont haza kellene indulnunk. Hamarosan nyolc óra.

Körülöttük célirányosan siettek tova az emberek.

– Gyertek lányok! Hazafelé! Nyolcra otthon kell lennünk! – figyelmeztette őket Gréta. – Szedjétek a lábatokat!

Szükségtelen volt kétszer figyelmeztetni őket, már annyira hozzászoktak a szabályokhoz, az életük részévé lett. Megértették. Még egy utolsó pillantást vetettek a feldíszített fenyőfára, mielőtt csacsogva elindultak hazafelé.

Vasárnap kora délután titokban – miközben Áron a lányokkal a kisszobában rajzfilmeket nézett – Gréta éles késsel bevagdosta a szelídgesztenyék tetejét, és a sütőbe tolta a tepsit. Tegnap este recepteket keresett a házi gesztenyesütéshez, és rájött, nem is olyan bonyolult, mint ahogy ő azt gondolta.

A nagyszobát feldíszítette izzókkal. Székekből, kisasztalból hevenyészett bódékat kreált. Már tegnap este megfestette a színes kartonokat a díszes feliratokkal: „Gesztenye árus”, „Forró csoki”, „Forralt bor”. Most körbe kiragasztotta a szék támlákra és az asztalka elé, majd elővette a konyhaszekrényből a karácsonyi, színes bögréket; szalvétából tölcsért hajtogatott a gesztenyének, és előkészítette a karácsonyi zenei válogatást.

Az adventi koszorút középre igazította. Idén kicsit nagyobbat készített, mint eddig. Áron pedig még beszéddel is készült. Tavaly egyetlen polgármesteri bevezetőt sem hallottak, mert a lányok végig viháncolták az egészet, ugyanis unalmasnak tartották a hosszú bevezetőt. Gréta remélte, hogy Áron viccesebb előadást talált ki, ha már hűen kívánták utánozni az igazi, nagy adventi műsort.

Hamarosan Rebeka fejecskéje bukkant fel az ajtóban.

– Milyen illat ez? – kérdezte a levegőbe szaglászva. Kíváncsian körbepillantott a nagyszobában. A szemének csillogásában visszatükröződtek a villogó karácsonyi égősorok. – Nóri! Nóri, gyere! – kiáltotta felcsillanó tekintettel.

Nóri máris odafurakodott a testvére mellé. Végignézett a feliratokon.

– Ez mi? – kérdezte tágra nyílt szemmel.

Gréta bekapcsolta a zenét.

– Karácsonyi vásár – felelte. – Nézzetek körbe. Azonnal hozom a finomságokat.

A háttérből halkan szólt a Kiskarácsony. A lányok ámuldozva forgatták a fejüket, miközben Áron segített Grétának behordani a gesztenyét, a forró csokit, a tejszínhabot és a forralt bort. Eljátszották, hogy vásárolnak. Nevetgéltek, alkudoztak, majd egymás mellett álldogálva kortyolgattak a bögréikből. Toporogtak, mintha hideg lenne. A lányok tejszínhabos szájukat nyalogatták. Áron az asztalra tette a forralt boros bögréjét. Sálat kanyarított a nyakába.

– Figyelmet kérek! – Úgy tett, mintha a mikrofont kocogtatná, közben köszörülte a torkát. – Üdvözlöm a kicsiket és a nagyokat – zengte ünnepélyes hangon. – Ezennel megnyitom az adventi ünnepséget, és felkérem kedves díszvendégünket, Aranyhangú Grétát, aki a mai ünnepi műsor sztárvendége, hogy gyújtsa meg az első gyertyát a koszorún.

A lányok kuncogtak, amikor Gréta előlépett. Közben már egy fényfűzért akasztott a nyakába, körbetekerte magát vele, és úgy világított, mint egy karácsonyfa.

           – Remek beszéd volt, drágám – paskolta meg könnyedén a férfi karját.

Áron a lányok közé lépett. Átölelte a vállukat.

– A leghíresebb szupersztár! Ismeritek Aranyhangú Grétát?

A lányok lelkesen bólogattak. Le sem vették a tekintetüket az anyjukról, amíg meggyújtotta az első gyertyát.

– A végén kérünk tőle autogramot? – kacsintott Áron. – Biztosan marad még egy kicsit. Majd megkínáljuk valami finomsággal.

Rebeka szélesen elvigyorodott.

– Adok neki a gesztenyémből.

– Én meg a forró csokimból – eresztett meg egy foghíjas mosolyt Nóri is.

Gréta megköszörülte a torkát, és úgy tett, mintha két tenyere közé fogna egy mikrofont.

– Kedves ünneplők. Karácsonyi válogatással készültem. – Áronra mosolygott. – Kedves, polgármester úr, ha megkérném, lejjebb venné ezt a kiváló háttérzenét?

Áron meghajolt felé, majd lekapcsolta a zenét.

– Hát hogyne! Hagyom érvényesülni, Aranyhangú Gréta. Öné a lehetőség. – A lányok hangosan kacarásztak. Áron szigorúnak tettetett arccal rájuk pisszegett. – Figyeljetek a művésznőre!

Gréta a Csendes éjjel kezdte, majd még három dalt énekelt el. A lányok tátott szájjal figyelték, majd végül koppanva az asztalra tették a bögréiket, hogy megtapsolhassák a művésznőt.

– Vissza! Vissza! Vissza! – kántálták Áron vezetésével, aki még a karjait is felemelte, úgy vezényelte a vissza tapsot.

Gréta készült ráadással, majd elegáns meghajlással jelezte, hogy vége az előadásnak.

– Kérhetünk aláírást? – szaladt oda Rebeka, Nórival a nyomában.

– Finom a gesztenyénk is. Igazi, helyi különlegesség – nyújtott Gréta felé egy tasak gesztenyét Áron.

Gréta elfogadta és megmelengette vele az ujjait. Legalábbis úgy tett, mintha hideg lenne.

– Sosem jártam még ennyire kedves, közvetlen közösségben – mondta affektálva. Mint egy igazi díva. – Örömmel elvállalom a fellépést jövő vasárnap is.

A lányok szeme felcsillant.

– Jövő vasárnap is lesz előadás? – kérdezték egymás szavába vágva.

Áron magához ölelte őket.

– Mindenképpen! Van kedvetek még egy forró csokihoz?

Rebeka lelkesen bólogatott, és már szaladt is a „Forró csoki” felirat alá.

– Még sosem ittam ilyen finom forró csokit – jelentette be Nóri, amikor csatlakozott a testvéréhez. 

– Még én sem – vallotta be Rebeka áhítattal, ragyogó szemmel. – Sőt, még ilyen finom gesztenyét sem.