Hóvirágok

Születés

 

Kati az ablakból nézte, ahogy a nap sugarai végigsimítanak a fal tövében megbújó hóvirág fehér szirmain.

– Mire a hóvirág kibújik, itthon leszek! – ígérte anyu.

Kati már egy hete felfedezte a hóvirágok finom kis rügyeit, ahogy kibújni készültek a hó alól, és azóta napról-napra ellenőrizte, hogyan dugják ki a fejüket, hogyan válnak egyre szebbé és szebbé, míg végre ma reggelre szirmot bontottak.

Apu éjjel elment. Úgy hagyta itthon, hogy el sem köszönt. Nem keltette fel. Mire Kati reggel felébredt, csak nagyit találta maga mellett.

– Hol van apu? – kérdezte kíváncsian.

Nagyi megsimogatta a haját, és kezébe nyomta a kakaót.

– El kellett mennie.

– A kórházba? – Nagyi bólintott. Kati tágra nyílt szemmel nézett rá. – Megszületett?

– Majd apu elmeséli – mosolyogott Nagyi.

Kati nagyokat kortyolt a kakaójából.

– És fiú vagy lány? – faggatózott tovább kakaóbajuszos szájjal.

Minél hamarabb tudni akarta, melyik játékát készítse elő. A babákkal várja haza a kistestvérét, vagy a labdákat szedje elő a szekrény aljából?

Nagyi kivette Kati kezéből a bögrét, és puszit nyomott a kislány homlokára.

– Meglepetés!

– Nagyi! – kérte Kati odabújva. – Kérlek, meséld el!

De Nagyiból egy árva szót sem lehetett kihúzni. Így aztán Kati felvette a legszebb pulcsiját, és az ünneplős fekete nadrágját. Rendbe szedte az ágyát, kipakolta a babáit, a mesekönyveit és a labdáit a szőnyegre. Amikor ezzel végzett, apu még mindig nem volt sehol. Akkor ült oda az ablakba. Amíg várta, hogy apu hazahozza anyut meg a kistestvérét, a hóvirágokat tanulmányozta. Apró fehér kis fejüket, finom, íves szárukat, és hosszúkás leveleiket.

Mi lenne, ha szedne egy csokrot anyunak, mire megérkezik?

Már éppen a csizmáját rángatta magára, amikor nyílt a nagykapu. Kati felugrott.

– Hová rohansz! – szólt utána nagyi. – Vedd fel a kabátodat. Ízibe!

Kati az udvar felé rohanva bújt bele a kabát két karjába. Apu felkapta és magához ölelte.

– Hol van anyu? – pislogott Kati.

– Kicsit még maradnia kell.

Kati elszontyolodott.

– Maradnia? A kórházban? De miért?

– Amíg megvizsgálják a kisöcsédet, hogy mindene megvan-e. Ő vigyáz rá.

– És mindene megvan? – aggódott Kati. – Valamije hiányzik, amit nem találnak?

Apu felnevetett.

– Mindene tökéletes. De még pihennie kell. Kifárasztotta a születés.

Apu bent letette Katit, kibújtak a kabátjaikból, miközben Kati azon gondolkodott, milyen kalandos lehet kibújni az anyukája pocakjából, ha kifárad belé az ember. Kár, hogy ő már nem emlékezett rá, milyen volt.

Nagyi reggelit tett eléjük az asztalra.

– Mesélj! Mindent tudni akarok!

– Kisöcsém van – újságolta Kati büszkén. – Ha hazajön, megtanítom majd focizni.

– Azt hiszem, az még ráér – borzolta össze Nagyi Kati szőke haját.

– Találkozhatok vele? – bújt apu ölébe Kati.

Apu magához ölelte.

– Délután elviszlek hozzá.

Ásított egyet.

– Addig hagyd pihenni apádat – szólt rá Nagyi.

Kati csak akkor vette észre, hogy Apunak milyen álmosak a szemei. És kinőttek a pici szőrszálak is az arcán. Mert az apukáknak ilyet is szokott csinálni az arcuk, ha fáradtak – jött rá Kati.

– Oké! – bólintott. – Csak feküdj le! Hozom a mesekönyvemet, és mesélek neked egy mesét, amíg elalszol.