A harmadik gyertya

Luca-napi varázslat

 

Ákos szélesre tárta a lakás ajtaját. A lendülettől az ajtó belső felére felragasztott jegyzettömb mellett meg-megkoppanva, ide-oda járt a fekete filctoll. Ákost mellbe vágta a lépcsőház hidege.

Húga nem árulta el, kit vár ilyen későn, így kellemes meglepetésként érte, hogy Szilvi állt a folyosón. Találkoztak már néhányszor, tavaly szilveszterkor, majd Fanni szülinapi buliján is. Olykor rövid, bolondos üzeneteket váltottak cseten.

– Bújj be!

Szilvi csendesen köszönt és beslisszant a fiú mellett a lakás kellemes melegébe. Ákost körbeölelte a lány citrusos virág illata.

– Nem tudtam, hogy te is itt vagy – jegyezte meg, miközben felakasztotta a fogasra hosszú a kabátját, megigazította, és lesimította a kapucnit.

– Látogatóba jött néhány napra – dugta ki a fejét a konyhából Fanni.

– Most? – kérdezte Szilvi rekedten.

Úgy tűnt, mintha kissé megrémült volna, de Ákos már nem látta a lány arcát, mert Szilvi lehajolt, lehúzta a cipzárt térdig érő, fekete csizmájáról. Egyiket a másik után, és odahelyezte őket szépen, egymás mellé, a kabátja alá.

– Úgy látom, a lehető legjobbkor – kacsintott a lányra Ákos. Mi van ezzel a lánnyal, hogy ennyire nem veszi a lapot? Olyan ijedten bámult rá vissza, mintha maga Frankenstein toppant volna elé. Ákos inkább a húga felé fordult. – Elfelejtetted mondani, hogy buliba készültök. Klassz. Legalább veletek megyek! Vigyázok rátok.

Fanni váratlanul felnevetett.

– Te vigyázol ránk? Ez baromi vicces.

Mi olyan vicces ebben?

– Ne fáradj, itthon maradunk. Csajos programot terveztünk.

Ákos elnézte Szilvit, ahogy befelé ment a konyhába. A hosszú pulcsi miatt – sajnálatára – kevesebbet látott belőle, mint amennyit szeretett volna. A vastag, kötött, világoskék borzadály elrejtette Szilvi karcsú derekát, keskeny csípőjét, igazából még formás, kis melleit is. Egyetlen előnye volt, kiemelte a lány szeme színét. De beismerte, ez tényleg nem buli öltözet.

– Miféle csajos programot? – érdeklődött az ajtóból.

– Amiből pasik kizárva – adta tudtára Fanni.

– Ilyet nem játszok – jelentette be Ákos szigorúan és a dzsekiéért nyúlt. – Leugrok borért. Feldobjuk az estét.

– Nem…

– Hagyd rá! – fojtotta a szót Szilvibe Fanni.

Ákos tökéletesen egyetértett. Két órát utazott, a szabadságát áldozta fel, hogy találkozzon Fannival. Nem fog egyedül rohadni a szobában, amíg ők „csajos beszélgetést” folytatnak. Ha már itt van, majd szórakoztatja őket.

A lépcsőházban lefelé menet kapta magára bélelt dzsekijét, és húzta fejére a sapkáját. A szűk utcán egymás nyakára parkoltak az autók, néhányan felálltak a kocsijukkal a járdára, elfoglalták a gyalogosok útját. Az utcai lámpák sárga fényében ezüstösen csillant meg az autókat befedő, vékony jégréteg.

Ákos lehelete vastag ködként gomolygott. Ellenőrizte, hogy megvan-e a tárcája. Kínos lenne, ha az éjjel-nappaliban venné észre, hogy otthon hagyta. Ha már megígérte a bort, nem akart csalódást okozni Szilvinek. Meg a húgának sem. Természetesen.

Kabátja zsebéből előkotorta a kesztyűjét, sebtében megdermedt, vöröslő ujjaira rántotta, és az orráig húzta a sálat.

Kétsaroknyira állt a kisbolt. Bár elmúlt tíz óra, tele volt bulizni készülő fiatalokkal, akik mind piával pakolták meg a kopott kosaraikat. Nem riasztotta meg őket a fagyos este. Ákos leemelt három üveg, jófajta rozét, és beállt a kassza előtt kígyózó sorba. Türelmetlenül dobolt bakancsos lábával, amíg várta, hogy odakerüljön végre a pénztárhoz.

Mire hazaért éppen jól át is fagyott. Kulcsot persze elfelejtett magával vinni. Felberregett. Amikor felért a lépcsőkön, a lakás ajtaját résnyire nyitva találta. Belökte a bakancsával.

– Brrr. Jobb is, hogy itthon maradtok. Borzasztó hideg van.

Fanni lisztes kézzel vette át tőle az üvegeket, és kettőt rögtön a hűtőbe tett.

– Rozé? Mind? – Játékosan oldalba bökte a bátyját, amikor az végre beljebb jött.

– Mert?

– A rozé Szilvi kedvence. Én a chardonnay-t szeretem – jegyezte meg Fanni.

– Azért meg bírod inni? – ölelte meg a húgát.

Fanni oldalba bokszolta.

– Megpróbálom – vigyorogta.

Fanni az asztal előtt halmozott lisztet egy tálba, tojást ütött a közepébe. Fel sem nézett, pedig Ákos várta. Figyelte. De semmi. Sóhajtva előkotorta a fiókból a dugóhúzót, és gyakorlott mozdulatokkal kinyitotta az egyik üveg bort.

– Mit süttök? – tudakolta.

– Semmit – vágta rá Fanni. – Ezek gombócok lesznek.

Ákos három vizespoharat vett elő a polcról és teletöltötte őket borral.

– Milyen gombócok?

– Luca gombócok.

– Remélem finom lesz. – Szilvinek nyújtotta az első pohár bort. A lány végre felnézett. – Majd megkóstolom – kacsintott rá.

Szilvi elvette tőle a poharat. A pillantásuk egy egészen röpke pillanatra egymásba fonódott. Összeértek az ujjaik. Ákos végigsimított Szilvi meleg, puha bőrén, de óvatosan csinálta, hogy véletlennek tűnjön. A lány zavartan lehajtotta a fejét, néhány sötét tincs az arcába hullott. Ákos legszívesebben elsimította volna, hozzáérve Szilvi arcához.

Fanni nevetése törte meg a pillanat varázsát.

– Nem esszük meg.

Ákos a húga felé kapta a pillantását.

– Akkor minek csináljátok?

– Kíváncsiak vagyunk a jövendőbeli pasink nevére. Mivel szinglik vagyunk bátyókám, ha nem tűnt volna még fel.

Feltűnt. Hogyne tűnt volna fel neki. Mindent megtett volna azért, hogy ez a helyzet – legalább részben – változzon.

Szilvi belekortyolt a borába, majd az asztalra tette a poharat, és a tálban lassanként összeálló tésztának szentelte a figyelmét. Vékony ujjait belemártotta, összegyúrta. Ákos szívesen cserélt volna azzal a tésztával.

– És? Ez mire jó – bökött a poharával az asztal felé.

– Tizenhárom gombóc. Tizenkét név. Az éjfél mágikus ereje – suttogta Fanni, két kezével hatásvadász, varázsló mozdulatokat tett. – És csiribi! Csiribá! Az a gombóc, amelyik először a víz felszínre jön, megmondja a tutit.

– Ez valami vicc? – röhögött Ákos. Nem akart kretén lenni. Szilvi miatt. De ezt egyszerűen lehetetlen komolyan venni.

Szilvi lehajtott fejjel gyúrta a tésztát. Még a füle is elvörösödött. Ákos szíve a torkába ugrott. Mégsem vicc?

– Halál komoly – jelentette be Fanni és meghúzta a poharát. Kiitta az utolsó cseppig, majd Ákos felé nyújtotta. – Ha már itt vagy, tedd magad hasznossá.

– Nem azt mondtad, hogy utálod a rozét? – kérdezte Ákos rekedten, és erőszakkal fordította el a fejét Szilviről.

– Azért iszom gyorsan. Hogy ne érezzem az ízét – magyarázta Fanni.

Ákos vállat vont és újratöltötte a húga poharát.

– Vigyázz, mert megárt! – Szilvi felé pislogott. A lány pohara még mindig ott állt az asztalon. Mindössze egyetlen korty hiányzott belőle. – Miért tizenkét név? Ha egyszer tizenhárom gombóc van?

– Mert az egyik üres, nagyokos. Az a tovább tartó szingliséget jelképezi. Vágod?

Ákos bólintott.

– Ja. Vágom. Megvannak a neveitek?

– Hónapok óta ezen dolgozunk – jelentette be Fanni komoly képpel. – De nyugi. Ákos nincs köztük.

Ákos szíve akkorát dobbant, hogy azt hitte, mind a két lány meghallotta, mert olyan érzése volt, menten kiugrik a mellkasából.

– Nincs?

Miért nincs?

– Nem hozunk kínos helyzetbe – bökte mellbe a poharával Fanni. Megint üres volt. Gyorsan jókedvűre itta magát. – Nekem fura lenne a bátyám nevét felírni.

– Tudtommal nem én vagyok az egyetlen Ákos a világon.

– Már bocs. De akkor sem. – Ákos Szilvi felé pillantott. – Szilvinél meg nem játszol. Megmondtam neki, hogy komolytalan vagy!

– Azt mondtad? De miért? – rökönyödött meg, az ujjai a borosüveg nyaka köré szorultak.

– Mert az vagy! Na! Tölts még egyet!

– Nem is ismer!

– De én igen. Ha rajtam múlik, Szilvi nem is fog megismerni ennél jobban – vágta rá Fanni és feljebb emelte a poharát.

Ákos kitöltötte neki az üveg alján lötyögő maradékot.

– A világ legkedvesebb testvérének – mondta szarkasztikusan.

– Jaj, ne sértődj már meg! Három barátnő egy év alatt. Akiket bemutattál nekem. Ki tudja hányan voltak, akiket meg nem?

– Magánügy! – morrant Ákos.

– Úgy cserélgeted őket, mint más a zokniját!

Újabb pohár bor csúszott le Fanni torkán. Ákos eldöntötte, hogy többet nem ad neki.

– Jó büdös lehet az a zokni, mire az a „más” lecseréli – morogta Ákos. Szilvi elmosolyodott. – És ha az igazit keresem?

– Te? – rökönyödött meg Fanni. – Az igazit? Nincs olyan csoda a világon! Két barátnőmet már kicsináltad. Emlékszel? Miattad nem beszéltem velük évek óta. Szilvivel nem csinálod ezt meg!

– Vagy inkább veled…

– Se velem! A neved nincs a cetliken. Punktum.

– Mi az a punktum? – dobta be az üveget a szemetesbe Ákos. Hangosan koppant. – Ez is valami varázsszó?

Fanni felnevetett.

– Te csak vedd annak! Ha meglátlak Szilvi közelében, kitekerem a nyakad.

Ákos odaállt Szilvi mellé.

– Rajta! – tárta szét a két karját harciasan.

Szilvi egy pillanatra felemelte a fejét, megajándékozta egy bátortalan mosollyal, mielőtt újra a gombóc alapanyagra koncentrált volna. Ákosnak egészen felmelegedett a szíve tőle.

– Ne feszegesd a húrt! – fenyegette meg Fanni. – Inkább légy oly’ kedves, vegyél le két lábast onnan fentről – mutatott a legmagasabb szekrényajtóra. – Jó forró víz kell!

Apránként elfogyott második üveg bor is. Fanni lassított. Lekötötte a gombócok megformázása. Ákos a Szilvi mellett álló, rózsaszín műanyagtálban összehajtogatott cetliket bámulta. Azon törte a fejét, miként oldja meg, hogy bekerüljön a neve az egyik gombócba?

A két lábosban már zubogott a víz, és Szilvi cetlijei erősen fogytak a tálból, ahogy belegyúrta a gombócokba.

Ákos a lehető legfeltűnésmentesebben vette célba a lakás ajtaját. Próbált a lehető leghalkabban letépni egy cetlit az ajtóra erősített jegyzettömbről. A konyha felé pislogott, de a lányok a gombócokkal foglalkoztak. Fanni valami Kareszról sugdolózott Szilvivel. De Ákos úgy gondolta, Karesz csak maradjon ott, ahol van, és sebtében rávéste a nevét a papírosra.

Amikor visszatért a lányokhoz, Fanni izgatottan csillogó szemmel ugrálta körbe.

– Már azt hittem lemaradsz a nagy pillanatról! Mindjárt éjfél, és kezdődik a show.

Ákos rögtön felmérte, hogy elkésett. A gombócok két tányéron sorakoztak, készen arra, hogy a lobogó vízben végezzék.

Ki kell találnia valamit. Sürgősen.

– Erre iszunk – jelentette be. Feltépte a hűtő ajtaját, kezében megremegett a dugóhúzó, remélte, nem ejti el a cetlit. Aprót pukkant a dugó, ahogy kihúzta. Szilvi poharáért nyúlt, miközben lelökött néhány gombócot a lány tányérjáról. – Hoppá!

– Nem lehetsz ilyen elcseszett – vágta hátba Fanni.

Ákos letette a bort és máris az asztal alá mászott, hogy segítsen elővadászni a leesett gombócokat. Az egyik szerencsére szétnyílt. Kikapta belőle a nevet, és a sajátját helyezte bele, majd gömbbé formálta. Felegyenesedett és átnyújtotta Szilvinek.

– Még időben.

Szilvi halványan elpirult, remegő kézzel vette vissza a gombócot.

Ekkor megszólalt Fanni ébresztője. Jelezte, hogy elérkezett az idő. Ákos hátra húzódott, a torka kiszáradt. Vizet töltött a poharába, miközben folyamatosan figyelte az eseményeket.

Fanni gondolkodás nélkül, egymás után dobálta a gombócait a vízbe, jó magasról, miközben vidáman kurjongatott, és hátra- hátraugrott, hogy a felcsobbanó forró víz ne érje el.

Szilvi alacsonyról ejtette bele a saját fazekába a saját gombócait, a lábas oldala mentén lassan a bugyborékoló vízbe.

Ákos azon tanakodott, mekkora esélye van, hogy éppen az a gombóc úszik először a felszínre, amibe a saját nevét rejtette?

Baromság volt. Egy a tizenháromhoz. Persze lehetne sokkal rosszabb is, de így is esélytelennek látszik. Nyilván nem egy babona fog dönteni a sorsáról, de ha Szilvi hisz az ilyesmiben, akkor talán segítene az a gombóc.

Kínkeservesen lassan vánszorgott az idő, és egyetlen gombóc sem kívánt felbukkanni a víz felszínén. Ákos a farmerja zsebébe süllyesztette a kezét, hogy visszafogja a remegését. A vér vadul dübörgött a dobhártyájában.

Óráknak tűnt, mire végre Fanninak megérkezett a várva várt válasz, és a húga visítva kihalászta egy kanállal az üzenetet a lábasból. Majd szinte abban a pillanatban Szilvinek is felbukkant az első gombóc a zavarossá vált víz tetején. Óvatosan nyúlt alá a kanállal.

Fanni egy üres kistányérra helyezte a sajátját, majd egy másik tányért tolt Szilvi orra elé.

Ákos Szilvit figyelte. A lány egy villával kettévágta a gombócot, óvatosan kiemelte a közepéből az összehajtogatott cetlit. Fanni eközben már sikítozott, és ugrált az asztal mellett, kifulladásig ismételgette:

– Tudtam. Tudtam…

De, hogy mit tudott, arról egyetlen szót sem ejtett, mindenesetre úgy tűnt, elégedett a varázslattal.

Lehet, hogy működik?

Ákos gyomra összeszorult. Fanni lassan nyitotta ki a papírt. Sokáig olvasta.

Mit tud egy néven ennyit olvasgatni?

Fanni kikapta a cetlit a barátnője kezéből. Nagyokat pislogott. Kinyújtotta a kezét, úgy tanulmányozta a papírt, majd a szeméhez emelte.

– Ezt meg hogy?

Szilvi felnézett. Egyenesen Ákos szemébe.

Ákos arcán elömlött a megkönnyebbült mosoly.

Tényleg működik.

Úgy érezte, egy hatalmas szikla gördült le a mellkasáról. Újra képes volt normálisan levegőt venni, és már a keze sem remegett.

– Most, hogy befejeztétek, megnézhetünk egy filmet?

Fanni előhúzta a telefonját a farmerja hátsó zsebéből.

– Ti csak menjetek – intett feléjük a kezével –, én felhívom Kareszt. Éjszakás. Elszórakoztatom, hogy el ne aludjon.

Ákos kinyitotta a nappali ajtaját Szilvi előtt.

– Ezek szerint ketten maradtunk – kacsintott a lányra.

A konyha felől meghallották Fanni évődő hangját, és kissé spicces kacarászását. Karesz biztosan felvette a telefont.

– Hogy csináltad? – súgta Szilvi, finoman megérintve Ákos karját.

A fiú szíve táncot járt.

– Varázslat volt…

Luca-napi csoda.

Ákos ebben a pillanatban elhitte, hogy tényleg működik.