A negyedik gyertya

Az elkövetkező karácsonyok hagyományai

 

Dél óta havazott. Mostanra csillogó hóréteg fedte be a házak tetejét, hófehérbe burkolózott a város. András fél órája jött be a hólapátolásból, arcát pirosra csípte a jeges téli levegő. Rita egy bögre forró csokival várta.

A kandallóban pattogott a tűz, narancssárga lángok vidáman lobogva nyaldosták a vastag fahasábokat, és olykor szikrák pattantak szanaszét odabent. A háttérben halkan szólt egy vidám karácsonyi album, hátha feldobja kicsit a hangulatukat. Hátha karácsonyi hangulatba kerülnek, de valahogy idén ez egyiküknek sem sikerült igazán.

Rita a kanapén üldögélve két tenyere közzé fogta a forró csokiját, a porcelán karácsonyi bögre jólesően melegítette a bőrét. Csukott szemmel beleszippantott a tejszínhabrétegen át felszálló gőzbe, és hagyta, hogy az édes illat körbeölelje ismerős meghittségével.

Szinte látta csukott szemhéjain át a gyerekek kópé arcát, kócos hajukat, miután bejöttek szánkózás után. Rita minden alkalommal édes, forró csokival várta őket. Hallani vélte a srácok csilingelő kacagását, ahogy ugratták egymást, és András öblös nevetését, amint csatlakozott a bolondozásukhoz.

Rita felhúzta rózsaszín, szőrős, nyuszis mamuszos lábát, magára terítette a piros-zöld karácsonyi plédet, amit még a gyerekektől kapott évekkel ezelőtt, és aminek a másik fele András ölében feküdt.

Hol vannak azok a régmúlt karácsonyok?

A férje mackós ölelésébe vonta, ő pedig odakucorodott András mellé. Az első alkalom, hogy kettesben töltik majd a szentestét. Ritát megijesztette, hogy új hagyományaik lesznek. Egész lényével tiltakozott ellene. Ragaszkodott volna az elmúlt karácsonyok megszokásihoz. Huszonkilenc évig megvolt a maguk kis rituáléja, ami az évek múlásával teljesen természetesen alakult ki, és már gondolkodnia sem kellett olyan gördülékenyen ment, és ahogy a gyerekek nőttek, egyre könnyebbé vált.

Mindig azt tartották szem előtt – ő is és András is –, hogy a lehető legnagyobb örömet okozzák a gyerekeknek. A legszebb karácsonyi csillagok a gyermekeik szemében csillantak meg minden évben. Rita félt, hogy semmi nem lesz már olyan, mint régen.

Idén három unokájuk született. Mindenki azt mondta milyen csoda, hogy a három gyermekük szinte egy időben vált szülővé. Mennyi öröm volt ebben az évben.

Rita végig reménykedett abban, hogy szenteste mind itt lesznek, és folytatják az egyre gyarapodó családdal a régi hagyományt. De sorjában lemondták mind a hárman. Rita megértette, még ha fájt is. András esetlen vigaszszavakat dörmögött a fülébe, Ritának jólesett, hogy mellette állt most is. Úgy mint a hosszú évek alatt bármikor. Mindig számíthatott rá. Mégis fájt, hogy a gyerekek lemondták a karácsonyt, pedig annyira készült rá.

Rita sóhajtva kortyolgatta a kakaóját. Hiába, a gyerekeik felnőttek. Családjuk van. Ideje nekik is kialakítaniuk saját karácsonyi hagyományaikat. A karácsony másnapját úgyis együtt fogják tölteni. Mindannyian együtt.

De az már nem lesz ugyanaz – gondolta Rita nehéz szívvel.

Andrással november elejétől kezdve karácsonyi filmeket néztek, úgy, mint eddig minden évben. Rita december elején feldíszítette a lakást, úgy, mint eddig minden évben. Luca napján megsütötte a mézeskalácsokat, úgy, mint eddig minden évben. Advent minden vasárnapján meggyújtották a soron következő gyertyát a koszorún, úgy, mint minden évben. Ezek a hagyományok semmit nem változtak azzal, hogy a gyerekek elköltöztek.

Viszont a huszonnegyedikéjük teljesen másképpen alakult, mint eddig. András utolsó pillanatban ment el megvenni a karácsonyfájukat. Ma délelőtt állította fel a fát a szokott helyére, a szoba közepére. Gyanta és fenyőillat áradt a nappaliban. Rita belekortyolt a forró csokijába, a tejszínhab megült a felsőajkán, lassan lenyalogatta, miközben a karácsonyfájukban gyönyörködött.

Már tegnap este lehozta a díszeket a padlásról. Akkor derült ki, hogy András elfeledkezett a fáról. Megígérte, hogy ma mindenképpen szerez egyet. Rita nem kételkedett benne.

A fenyőfájuk idén ugyan nem ért a plafonig, de András igazán szép, dús fát választott, élénkzöld tűlevekkel, és ez az illat, ami reggel óta betöltötte a szobát a régi karácsonyokat idézte.

Rita ebéd előtt feldíszítette a fát, amíg András a halat főzte. Eddig mindig vacsorára készítették a halászlét, és a süteményeket, de Rita már napokkal ezelőtt megsütötte a bejglit és kora reggel – mert korán felébredt – elkészítette a gubát. Most először kisebb adagot, mert hozzá tartozott az ünnephez, de András nem szerette.

Rita fájó szívvel gondolt arra, hogy a gyerekek milyen jóízűen falatoztak mindig belőle Most majd neki kell megennie ez egészet. Majd holnap is gubát reggelizik. Csak ne keseredett volna meg a szájában minden falat.

Most, hogy odakucorodott a férjéhez, azon gondolkodott, volt-e valaha, hogy szenteste pizsamában üldögéltek a kanapéjukon, kettesben, a fenyőfájukat csodálva. A gyerekek születése előtt mindig valamelyikük családjánál töltötték az ünnepeket. Most először maradtak kettesben, és most először egyiküknek sem volt kedve felvenni a hagyományos, „ronda”, karácsonyi kötött pulcsiját. Pedig mindkettőjüknek volt egy tucat belőle a szekrényben. Ma mégis lényegtelennek tűnt ez az apróság.

– Gyönyörűen feldíszítetted a fát – sóhajtott mellette András, ő is a forró csokiját szorongatta két tenyere között, és lassan kortyolgatta. Ez maradt nekik.

Rita szeme előtt összemosódtak a karácsonyi égők villódzó fényei. A fát harminc év díszei ékesítették. Az egész életük. Pontosan tudta, melyik díszt melyik gyerektől kapta, azt is, melyik karácsonyra. Mindegyiknek megvolt a maga története, mindegyikhez emlék fűződött.

András a kisasztalra tette az üres karácsonyi bögréjét, felvette a kanapé mellől a vastag fényképalbumot. Kettőjük közé helyezte. Rita végigsimított a zöld műbőrkötésen és az aranyozott nyomott csillagokon. A családi-karácsonyi albumuk.

András megérintette Rita ujjait, majd lassan felnyitotta az album fedelét. Réges-régi, csaknem harminc évvel ezelőtti fényképek, amikor még annyira fiatalok voltak. Bandika pedig még alig öt hetes csecsemő. Vele kezdődtek a családi karácsonyaik.

– Emlékszel? – kérdezte András és megérintette a fényképet.

– Minden pillanatra – suttogta Rita meghatottan, és rájött, hogy éppen most teremtik meg a jövő karácsonyok hagyományait. Kettesben Andrással.