Pók Ica

Az első szerelem

11. rész

Ica

Az egész utca lehangoló látványt nyújtott. A fákról hulló elsárgult falevelek belepték a járdát. Nemsokára az eső is könyörtelenül szitálni kezdett. Az idő nyirkossá vált. Hideg volt és köd. Az emberek kedve is megváltozott. Dideregtek, mindenki mogorván sietett a dolgára.

Marci biciklije is feladta a szolgálatot. Megkérdezte Icát, hogy megszerelheti-e náluk a lestrapált Csepeljét. Az apjának tuti vannak szerszámai, elvégre autószerelő. Ica nevetve nézett vissza rá.

– Autószerelő – mondta kedvesen – Nem bicikliszerelő, Marci!

De azért megengedte neki, hogy elhozza hozzájuk a kerékpárját és a szuterénban megbütykölje, ha képes rá. Bár Ica képesnek tartotta Marcit arra, hogy boldogul egy bicikli megjavításával. Nem is tudta miért. Jancsiról ugyanezt nehezen tudta volna elképzelni.

Egyébként azóta nem volt discoban.

Robiról sem hallott.

Mariska láthatóan megbékélt vele, Ica nem szívesen szította volna a kedélyeket, ezért inkább otthon maradt.

Tudta, hogy Mariska Jancsival minden hétvégén ott van a discoban, őt is hívták, de inkább csak udvariasságból. Ica úgy érezte Mariska nem igazán szeretné, ha ott lenne. Ezért inkább nem is ment.

Marci sem tartott velük, ezt is tudta. Marci járt valami buliba, minden hétvégén, néha megemlítette, de sosem hívta se Icát, se Jancsiékat. Ez leginkább Icát bántotta, akkor is, ha megpróbált nem tudomást venni róla. Úgy tűnik, Marci megvan nélkülük is.

Ez azért fájt.

Az iskolában állandóan együtt lógtak, legtöbbször délutánonként is. Marci rengeteg időt töltött Icáéknál. De hétvégi buliba még egyszer sem hívta magával.

Ica a hétvégéit rendszerint otthon töltötte.

Megint csak lassan szemerkélt az eső. Kopogott a fák még megmaradt sárga levelein. Marci gondolkodás nélkül betolta a biciklijét az alagsorba, Ica felajánlotta, hogy főz egy forró teát és aztán ránéz. Bár úgy gondolta Marci már nem is figyelt rá.

Levette a vizes kabátját és kiterítette egy szék támlájára, az iskolatáskáját rendesen bevitte az íróasztala mellé, mielőtt nekiállt volna a teakészítésnek. Sanyi is megjelent az ajtóban.

– Marci van itt? – kérdezte kíváncsian. – Mintha az ő hangját hallottam volna az előbb.

Ica elővette a cukortartót a konyhaszekrényből és bólintott.

– Jól hallottad.

– Nagyon kéne vele beszélnem! – jelentette be Sanyi.

Ica kérdőn nézett rá. Nem tudta, mi az oka, hogy mostanában Sanyi leáll idősebb fiúkkal barátkozni. De hát soha nem értette az öccsét. Tizenkét éves. Lehet, hogy kezd megkomolyodni?

– Lent van – válaszolt Ica halkan. – A biciklijét szereli.

Sanyi szinte azonnal megfordult és Ica hallotta, hogy lerobog a lépcsőn.

Amikor elkészült a tea Ica levitte a fiúknak. Meglepően csendben voltak.

Marci biciklije felfordítva állt a kormányán és az ülésen támaszkodva. A kerekei az égnek meredtek. Sanyi ott ült a régi asztalon, amin nyitva volt a szerszámos láda, Marci a biciklije előtt guggolt, most felnézett a lányra és olyan szemtelen módon elvigyorodott. A lány úgy gondolta éppen úgy néznek ki mind a ketten, mint akik valami rosszban sántikálnak. De soha nem tudta kideríteni miről beszélgettek.

Sanyi leugrott az asztalról és töltött magának egy teát, ha már Ica lehozta neki és a gőzölgő bögrével a kezében elindult kifelé.

Marci egy ideig nézte a biciklijét, majd elgondolkodva megszólalt.

– Kéne nekem egy tizenhármas kulcs. – Tenyerét odatartotta a lány felé.

Ica felsóhajtott és belenézett a szerszámosládába, elsőre rátalált és odatette a fiú kezébe. Pontosan tudta a szerszámok neveit, még a méreteiket is, szeretett kijönni és segíteni az apjának, bármit is szerelt vagy barkácsolt idelenn. Sosem ijedt meg attól, hogy piszkos lesz, vagy éppen olajos.

– Miről beszéltetek?

– Nem biztos, hogy szeretnéd tudni – válaszolta Marci.

– Rólam?

Marci felnézett rá.

– Is – vallotta be.

– Nem gondolod, hogy ebben az esetben, nekem is közöm van hozzá?

Marci elgondolkodva nézett maga elé, aztán bólintott.

– Lehet – ismerte be.

Ica csípőre tette a kezét.

– Akkor. Halljam!

Marci a biciklijével ügyködött egy darabig, aztán végül felnézett.

– Lehet, hogy pipa leszel.

– Igazán?

– Sőt. Tuti biztos, hogy az leszel.

– Ki vele! – szólította fel Ica.

– Robiról van szó. Sanyi kért, hogy segítsek összehozni vele.

– Tessék? – kiáltott fel Ica felháborodottan.

– Mondtam, hogy pipa leszel – figyelmeztette Marci.

– Nem mondtam elég világosan, hogy én nem akarom?

– De.

– Akkor, mit nem lehet ezen érteni? – toppantott Ica.

– Figyelj, Ica, Robi tényleg jó fej – kezdte Marci.

– És? Egy csomó jó fej srácot ismerek. Mindegyikkel járnom kéne?

– Nem azt mondtam. Csak megígértem Sanyinak, hogy megteszem, ami tőlem telik.

– Rendben. Megtetted. Ejtsük a témát, és inkább gyere, igyál egy teát.

Marci felegyenesedett.

– Akkor nem haragszol?

– De. Haragszom. Elfelejted ezt a baromságot, hogy összehozz Robival?

Marci odalépett mellé, és elvette a felé nyújtott teát.

– Megteszem, ami tőlem telik.

 

 

Marci

Testnevelés óra volt.

Laza tornaóra, mert a tanárnő nem éppen a szigorúságáról volt híres. Egyébként meg mindig késett minimum tíz percet. Ica sok értelmét nem látta a testnevelés órájuknak. Rendszerint lazán futotta azt az egy kör, nem túl megerőltető futást, utána szabad program. Tiszta játék az egész. Talán azért is szerették többségben.

A lányok a kosárlabda pálya közepén traccsoltak. Egyfolytában lehetett hallani a hangjukat. Két kisebb csoportot alkottak, az egyik közepén Levél Noémi tartott élménybeszámolót, a másik csoportnak Nagy Mariska tartott előadást. Szigorú torna egyenruhájuk nem lévén a tanárnő a tornacipőn kívül csak egy melegítő alsót és egy bármilyen pólót követelt meg.

A fiúknál inkább a kék és a fekete volt a menő, a lányoknál viszont a szivárvány összes színét meg lehetett találni. Ica világoskék melegítőalsót vett fel világosszürke pólóval. Derékig érő haját lófarokba fogta össze a feje tetején. Nem nagyon érdekelte Mariska, aki valami nagyon romantikus, szerelmes filmről mesélt, amit tegnap este látott. Levél Noémi, pedig éppen a hajtupírozás rejtelmeit osztotta meg a hallgatóságával.

Ica tekintete most a fiú osztálytársaira siklott. Egy nagy kupacban ültek vagy éppen álltak az egyik alacsony kispad közepén és már megint mindegyik olyan idiótán röhögcsélt. Icát felettébb idegesítették mostanában. Mint mindig, most is a kövér, malacképű Szőnyi Tomi sztorizgatott, bár a lány úgy érezte, fele sem igaz az ő történeteinek, amelyeknek a középpontjában mindig meztelen nők szerepeltek, meg mindenféle disznóság. Talán jobb is, ha nem hallja mi az, amin úgy röhögnek.

Egyszerűen katasztrófa az egész banda!

Bocsánat, Jancsi nem volt közöttük. Jancsi a történelem könyvével a kezében, kicsit odébb foglalt helyet, talpig feketében volt, kivéve azt a három fehér csíkot a nadrágja oldalán. Annak ellenére, hogy a könyve kinyitva feküdt a térdén, még véletlenül sem nézett bele. Elkalandozott a tekintete.

Ica követte a pillantását. Tuti Mariskán legelteti a szemét.

De szép is a szerelem…

Aztán Ica megdöbbenve vette tudomásul, hogy Jancsi nem Mariskát figyeli. Sokkal inkább Levél Noémit nézte, aki talpig valami rikító háromszínű melegítőben arról beszélt, hogy milyen színű szemhez milyen színű szemhéjfesték illik a legjobban. Vállig érő barna hajában is egy nagy zöld csat díszelgett. Ha nem lett volna ilyen feltűnő szerelésben valószínűleg észre sem vették volna, olyan alacsony és vékony volt. Olyan kicsi, eltűnt volna a lányok között.

A fiúk között megint végigfutott a hangos nevetés, ami visszhangot vert a hatalmas sportcsarnokban. Ica odakapta a fejét.

Már megint min képesek így fetrengeni?

Marci a legszélén ült, egy kosárlabdával a kezében, de a többiekkel ellentétben cseppet sem vidámkodott. Éppen őt nézte, olyan kiismerhetetlen pillantással, amilyet a lány még sosem látott a szemében. Őt bámulta még néhány szempár a csoportból, kajánul vigyorogva.

Ica azonnal tudta, hogy ezeknél most éppen ő van napirenden. Tekintete összeakadt Marci zöld szemével, aki erre – még ilyen távolról is látta – elpirult és kicsit bűntudatosan lehajtotta a fejét, pillantását a kezében levő labdára függesztette.

Ica fogta magát és határozottan odament elé. A fiúk is elhallgattak olyan hirtelen. Marci még mindig a labdát bámulta.

– Marci!– szólította Ica erőteljesen.

A fiú felnézett rá és kicsit zavartan elvigyorodott.

– Igen? – kérdezte lassan.

– Beszélni akarok veled! – mondta ellenkezést nem tűrő hangon és határozottan távolabb ment.

A srácok azonnal füttyögni kezdtek.

Marci beletúrt a hajába.

Ezt a blamázst. Itt égeti magát Ica előtt. Csak azért mert ez a hülye Szőnyi Tamás előadta, hogy szerinte Icának vannak a legjobb cickói az egész osztályban, erre az összes idióta nekiállt röhögni és persze, hogy mindenki odameredt, hogy megpróbáljon átlátni a pólóján, ami olyan sokat sejtetően domborodott. Természetes, hogy ő is, mert egyszerűen nem lehetett máshova nézni Szőnyi kijelentése után. Bár ő nem tartotta olyan viccesnek, hogy az egyik legjobb barátján köszörülik a nyelvüket. Leállítani csak azért nem állította le őket, mert akkor mindegyik azt mondta volna, hogy bele van zúgva Icába. Ami persze nem volt igaz, mert a legjobb barátja volt. Bár az az okos Szőnyi Tomi azt is kijelentette legutóbb, hogy fiú–lány között nincsen barátság. Az ilyesmi egyszerűen nem létezik. Marci csak öt perc erejéig állt le vele vitatkozni, aztán rájött, hogy nincs értelme. Ott is hagyta a fenébe.

Marci kissé vonakodva követte Icát a bordásfal elé. A lány megbántottan nézett rá.

– Rajtam szórakoztak? – Marci nem válaszolt csak lassan bólintott. – Azt hittem, ha rajtam köszörülik a nyelvüket, akkor te megvédesz, és nem hagyod! – mondta halkan tágra nyílt szemmel.

– Sajnálom… – felelt a fiú komolyan.

Ica indulatosan mellbe vágta, olyan erősen, hogy a fiú kicsit hátratántorodott. A lány dühösen nézett rá.

– Sajnálhatod is! – mondta vadul. – És én még azt hittem barátok vagyunk!

Marci nem tudott neki válaszolni, mert végre megérkezett a tanárnő és a tenyereit összecsapva tornasorba parancsolta őket.

Ica nem beszélt vele egész tesi óra alatt, rá sem nézett. Olyan megbántott arcot vágott, hogy Marci dühös volt saját magára, hogy hagyta, hogy ez idáig fajuljon.

Következő órájuk történelem volt.

Még mindig nem bírta rávenni egy mosolyra, de még arra sem, hogy egyáltalán szóljon hozzá. Jancsi kicsit kérdőn nézett rá, hogy mi történt, mert ő igencsak lemaradt arról, hogy min zördültek össze. Tíz éve voltak barátok. Tíz év alatt egyszer sem történt olyan, hogy komolyan haragudtak volna egymásra.

De Ica most olyan konokul hallgatott, nem volt hajlandó egy szót sem szólni Marcihoz. Pedig Marci aztán egyfolytában próbálkozott, még töri óra közben is egyfolytában hátrafordult, hogy a mögötte ülő lányt szórakoztassa, a tanárnak öt percenként rá kellett szólni, hogy ne zavarja az órát, a végén meg kihívta felelni.

Marci semmit nem tudott a második világháború előtti Hitleri Németországról. Nem figyelt előző órán, mert a történelemtanáruk olyan veszettül unalmasan magyarázott, hogy egyszerűen képtelen volt figyelni rá. Otthon meg nem vette a fáradtságot, hogy belenézzen a könyvébe.

Most csak állt a tábla előtt és szórakozottan rugdosta a tanári asztal lábát. A tanár úr keményen rászólt, hogy hagyja abba, de azonnal, és mivel látta, hogy nem szólal meg önszántából megpróbált neki kérdéseket feltenni. Marci csak állt, és az osztályt bámulta,

Jancsi úgy nézett rá, mint, aki képtelen elhinni, hogy ilyen kérdésekre nem tud válaszolni, hiszen a feleletek benne voltak a kérdésben. Szerinte baromi egyszerű lett volna. Mariska a füzetébe firkálgatott, mint a legtöbben, nem nagyon voltak kíváncsiak a feleletére. Ica meg csak ült ott, hátradőlt a székén, a kezei maga előtt az asztalon és mintha kicsit sajnálkozó szemekkel nézett volna rá.

Marci vadul a farmerja zsebébe süllyesztette a kezeit. Hát sajnálhatja is, elvégre miatta hívták ki a táblához. És most azt sem tudja, miről van szó. Persze, hogy karót kapott. Most már töriből egész frankón bukásra áll. Két kettes mellé még hiányzott ez az egyes. Az anyja tuti ki fog borulni. Nincs elég baja e nélkül is! Az apjának sosem mutatta meg az ellenőrzőjét, a jegyei aláírásával mindig megvárta, mire találkozhat az édesanyjával, aki persze sosem volt elégedett, mert véleménye szerint sokkal több van Marciban, mint amit hagy felszínre bukni.

Dühödten ült be a padjába Jancsi mellé, még a szék is veszettül csikorgott alatta. De úgy tűnik ez hiányzott a béküléshez, mert hátulról Ica csak gyengéden megérintette a vállát, odahajolt a füléhez és biztatóan a fülébe súgta.

– Nyugi! Jövő órán dolgozatot írunk, ki fogod javítani! – mondta hittel, mint aki nincs tisztába azzal, hogy Marcinak mennyire nem megy a történelem. Pedig aztán neki kellett volna a legjobban tudnia, hogy a fiút egyáltalán nem érdekelte a tanulás.

Mivel Ica valóban nehezen tudott hosszan haragudni Marcira, mert hiányzott a kedves viccelődése, az óra utáni szünetben már beszélgettek. Beismerték, hogy mind a ketten igen bután viselkedtek, és egyetértettek abban, hogy ilyen nem lesz soha többet.

Jancsi megkönnyebbült, majd határozottan közölte a barátjával, hogy teljesen sült hal, mivel nem tudott töriből a nyilvánvaló kérdésekre válaszolni és felhívta a figyelmét rá, hogy legközelebb mindenképpen szólaljon meg, még akkor is, ha nem tudja az anyagot. Válaszoljon a kérdéssel. Marci elvigyorodott, hogy az ember mindig tanul valamit.