Pók Ica

Az első szerelem

2. rész

Marci

Marci - órák előtt - a matek házit másolta Jancsi füzetéből, éppen csak felpillantott. Megrántotta a száját, amikor észrevette, hogy a barátja éppen Mariskával flörtölt. Marci ismerte ezt a fogkrémreklám vigyort, a hunyorgást, meg a haj hátrasimítást. Persze Jancsi tipikus szépfiú kategória. Mindig bejött a lányoknak.

Marci hátrafordult, hogy lecsekkolja, Mariska mit reagál, de a lány játszotta a megközelíthetetlen jégkirálynőt. Úgy csinált, mint akit nem érdekel Jancsi, elfordította a fejét, és a nagymellű Ács Piroskával kacarászott, de Marci észrevette, hogy ettől függetlenül előre dőlt, Jancsi felé, a haját babrálta és a szeme sarkából oda-odasandított Jancsira.

– Csajok – morrant Marci és tovább körmölte a házit. – Mi a francot akarsz tőle? – kérdezte Jancsit halkan, írás közben.

– Ötödik óta járunk – felelte Jancsi egyszerűen.

– És?

– Menő.

Marci ránézett.

– Mariskával járni menő? – kérdezte megütközve. – Tök gáz a csaj.

– Miért? Szerinted is Icával kellene kavarnom?

– Nem azt mondtam – morrant Marci, és ledobta a tollát. – Amúgy hol van Ica?

Jancsi vállat vont.

– Tudom én? Amúgy én nem járhatok Icával.

– Ja, mert túl okos hozzád. Őt tuti, nem tudnád lenyűgözni az eszeddel – vigyorgott Marci.

– Fogd be! Készen vagy?

– Ja.

Marci elhúzta előle a füzetét.

– Otthon kéne házit írnod.

– Tudod mit! Inkább foglalkozz Mariskával.

– Te csak ne dumálj bele, fogalmad sincs az egészről.

– Nem is érdekel – jelentette be Marci. -- Amúgy meg ne hasonlítgasd össze Mariskát Icával. Jó?

– Eszemben sincs! Ica nekem olyan, mint egy haver. Érted? – hajolt oda hozzá Jancsi. – Mint egy fiú.

– Mint egy fiú? – ütközött meg Marci. – Mert karatézik?

– Ja. Azért is. Ráadásul ügyesebben mászik fára, mint én – kezdte magyarázni Jancsi. – Gyorsabban fut. Tök fiúsan viselkedik.

– Talán mert nincs anyja?

– Akkor is lehetne kicsit nőiesebb. És akkor talán elgondolkodnék rajta, hogy járjunk.

– Azt hiszed, ez csak rajtad múlna? – kérdezte Marci elképedve.

– Természetesen.

Marci vállat vont.

– Ha te mondod. De szerintem Icának is lenne némi hozzáfűzni valója.

– Oké. Kérdezzük meg! – fordult hátra Jancsi, de Ica még nem érkezett meg. Jancsi megérintette Mariska karját, nyilván, hogy felhívja a figyelmet magára. – Ica hol van?

Mariska végre elmosolyodott, és olyan furán megrebbentette a szempilláját, és olyan furán túljátszottan vonogatta a vállát. Tök természetellenesnek hatott. Mintha a tükör előtt gyakorolta volna.

Marci megjátszottnak érezte és cseppet sem tetszett neki ez a színház.

–Te vagy a barátnője – vetette oda Marci Mariskának.

– Nem vagyunk összenőve – affektált Mariska.

Marcit irritálta. Meg az is fura volt, hogy ott lakik Ica mellett és a legjobb barátnője, de azt sem tudja, mi van vele.

Ha Jancsi nem jönne suliba, ő tutira tudná, miért. Azt is, mi van vele.

Levél Noémi libbent melléjük, alacsony, törékeny, fiús alkatát feltűnő frizurával, és ruhával kompenzálta. Óvatosan egy összehajtott írólapot csúsztatott Jancsi padjára, amíg a fiú Mariskával beszélgetett.

Marci felhúzta a szemöldökét.

Nocsak.

Jancsi később vette csak észre a levelet. Szétnyitotta, majd körbepillantott mielőtt kérdőn nézett Marcira.

– Ez mi?

– Semmiről sem tudok – vigyorgott a fiú.

Jancsi megrázta a fejét és ismét szétnyitotta az írólapot. Marci közelebb hajolt, így belepillanthatott a levélbe. Jancsi hagyta. Nem voltak titkaik egymás előtte. Bizalomra épült a barátságuk.

A papíron pár soros szerelmeslevél állt, aminek alján Noi aláírása díszelgett, meg egy hatalmas szív. Marcinak összeakadt a pillantása Jancsiéval.

– Casanova – vigyorgott.

Jancsi ismét megfordult és a levelet Mariska orra alá dugta.

– Noémi egészen helyes lány. Illik hozzád – mondta Mariska, miután elolvasta a levélkét, de Marci érezte a remegést a hangjában.

Tuti nem gondolta ezt komolyan.

Marci felnevetett, Jancsi meg nyeglén vállat vont.

– Ha így gondolod, majd beszélek vele!

Marci futólag hátranézett a lányra, Mariska sértődötten meredt Jancsira. Marci nem értette, elvégre ő ajánlgatta Noit. Mire jó ez a játszma? Egyszer addig szórakozik Jancsival, amíg Jancsi gondol egyet és csak úgy kedvtelésből elkezd valaki mással járni.

Marci nem túlságosan kedvelte Mariska ilyen szórakozásait, amit a barátjával játszadozott mostanában. De úgy tűnt Jancsit nem bántja a dolog. Inkább megkereste a szemével Levél Noémit, aki alacsony volt és igencsak gizda. Elől ült és éppen egy kis tükör segítségével igazította a frizuráját. Az ember meg sem mondaná, hogy már nyolcadikos, ha nem sminkelné magát olyan felnőttesen. Marci felsóhajtott… akár Mariska, akár Noémi volna Jancsi barátnője az volt a véleménye egyik sem illik a barátjához. De nem akarta mondani, mert úgy tűnt volna féltékeny. Egyébként is mit ért ő a szerelemhez? Jelen pillanatban volt elég más probléma az életében. Nem hiányzott volna még az is, hogy egy lánnyal vesződjön.

Ica nem jött ma suliba. Marci úgy gondolta, megfázhatott, ahogy elrohant tegnap délután az esőben. Talán ezért is jutott eszébe Jancsinak a nagy ötlet, hogyan segítsenek Icán, hogy ne rúgják ki.

Jancsi órák után megkérte Mariskát, hogy várja meg, ha egy kicsit szereti.

Marci a plafonra nézett: ez már megint milyen szöveg?

A lány egész nap ott nyüzsgött Jancsi nyomában, nehogy szóba merészeljen állni Noival. Kis híján még a fiú WC - be is utána ment. Marcinak kellett rászólnia, hogy azért ne már!

Most otthagyták Mariskát, aki – Marci szerint – tuti meg fogja várni szívszerelmét.

Jancsi azt találta ki, hogy beszéljenek a suli legmegértőbb tanárjával, Pintér Juliannával. Julcsi néninek biztosan lenne ötlete, most hogy még Ica is megbetegedett. Talán sikerülhet. Marci teljes vállszélességben támogatta az ötletet.

Julcsi nénivel a tanári előtt futottak össze. Szőke haját a feje tetején gumizta össze, enyhe sminket viselt, elegáns blúzt és szoknyát. Egészen jó nő volt Marci megítélése szerint.

Julcsi néni mellett sötét hajú, copfos kislány ugrált iskolatáskával. A kislánya. Mind ismerték Mimikét. Azt mondták az alsósok, hisztis kis béka. Marci nem ismerte.

– Elég nagy kalamajkába keveredtünk tegnap Icával – szólította le Marci Julcsi nénit határozottan. Elvégre az ő kirúgását is hatályba helyezte az igazgatónő.

– Icával? – kérdezte Julcsi néni fura hangsúllyal.

Marci arra gondolt, azért lepődött meg ennyire, mert amúgy Icával soha, semmi gond nem szokott lenni. Illemtudó, udvarias, kitűnő tanuló. Nem az a balhés típus.

– Segít, Julcsi néni?

– Előbb tudnom kell, miről van szó.

Jancsi is odalépett.

– Jobb, ha én mondom.

– Ja – értett egyet Marci. Jancsi sokkal tárgyilagosabban fogalmazott. Valószínűleg lesz olyan lényegre törő, hogy a tanárnő elsőre megértse.

Marci egy ideig hallgatta, még oda is figyelt, de aztán unni kezdte, szórakozottan kinézett az ablakon, ahonnan az iskola hátsó udvarára lehetett látni. Hallotta, hogy Jancsi mindent elmesél Julcsi néninek a tegnapi fizika órán történtekről. A figyelmét azonban egészen más kötötte le. Az udvart ellepték a sárguló falevelek, még a szél is fújdogált, senki nem járt arrafelé, ezért az a három nyolcadik á-s, tagbaszakadt bunkó háborítatlanul verhette azt a közéjük szorult kis alakot, aki bármilyen keményen ütött is vissza kevés volt, hogy ezt a verést épp bőrrel megússza.

Marci határozottan közbeszólt Jancsi szóáradatába.

– Elnézést! Mindjárt visszajövök!

Máris a folyosóajtóhoz futott, közben fél úton ledobta a hátizsákját a fal mellé. Egy mozdulattal feltépte az ajtót, és mint a szélvész átiramodott az udvaron arra, amerre a verekedés folyt.

Nem hagyhatja, hogy a kis Sanyit szarrá verjék. Már Ica miatt sem. Hogy jutott eszébe Sanyinak három ekkora vadbarommal leállni? Sosem kerül ki épp bőrrel egy ilyen verekedésből.

Sanyi soha nem kezdeményezett verekedést, Marci nagyon jól tudta, mert otthon volt az iskola nagy verekedői között. Tudta, ki miért áll ki. Sanyi csendes gyerek volt, kettőt nem szólt senkihez. Nem ő tehetett róla, hogy piszkálták, mert olyan alacsony a korához képest.

Mintha nem is Ica öccse lenne – gondolta Marci. Hogy tud két testvér ilyen gyökeresen különbözni egymástól?

Sanyi nekiment mindenkinek, aki beszólt neki. Lassan előlépett hírhedt verekedővé, akivel nem jó ujjat húzni.

De három ellen? Elment az esze?

Marci gyorsan odaért és két korabeli fiút egyszerre lökött odébb a fűre, hogy megmutassa nekik, így jár, aki kikezd a kis Sanyival. Tudta, keményen meg kell fenyegetnie őket ahhoz, hogy legközelebb ilyesmi ne forduljon elő, és Sanyi nagyobb biztonságba mehessen végig az iskola udvarán. Sosem árt, ha van az embernek egy nyolcadikos védelmezője, ezt Marci nagyon jól tudta. Mint ahogy azt is tudta, hogy itt mindenki tart Kővári Mártontól. A verekedésnek így hamar vége szakadt és még Marci a gyáván megfutamodó nyolcadik á-sok után ordította, hogy ha ezt még egyszer meglátja, egyikük sem ússza meg ennyivel! Csak ezután nézett le a kisfiúra, aki láthatóan komoly sérülések nélkül megúszta a kalandot.

– Jól vagy? – kérdezte azért bizonytalanul, miközben felvette Sanyi táskáját és felé nyújtotta.

A gyerek elvette tőle. Nem szólt csak határozottan bólintott, kócos, barna fürtjei szanaszét álltak a feje tetején.

Marci végignézett rajta. Kicsit rendetlennek tűnt az öltözete, és összekente magát sárral. Nem tudja letagadni, hogy verekedett. Ica ki lesz kelve magából. Marci tudta. Sosem szerette, ha az öccse verekedésbe keveredett, és sosem értette meg, miért teszi, Marci hiába is magyarázta neki.

Sanyi is végignézett magán és kissé boldogtalanul mosolyodott el, miközben megpróbálta a tenyerével eltüntetni a foltot a farmerja térdéről.

– Köszi, Marci! – mondta halkan, miközben felnézett a fiúra. – Nem én kezdtem… csak nekem jöttek… – kezdte magyarázni.

Marci megfogta a karját és a nagykapu felé irányította.

– Nekem ne magyarázkodj! Tartsd meg Icának!

Marci jól tudta, hogy Icának nagyobb szüksége van ezekre a magyarázatokra. Felkapta a földről Sanyi sapkáját, és ráhúzta a gyerek fejére.

– Na, nyomás haza! – szólította fel és Sanyi máris eliramodott.

Amikor visszatért a folyosóra, Julcsi néni elképedve nézett rá:

– Az a gyerek Pók Sanyi volt? Akit bántottak a nagyok? – kérdezte Marci szerint túlságosan is felzaklatva.

Bólintott.

– Sanyinak nem esett baja, Julcsi néni! Többé nem fog előfordulni. Nem mernek ujjat húzni velem.

Marci nem tudta, Julcsi néni miért néz rá ilyen elkerekedett szemmel. Tényleg nem tudja, hogy megy ez a felsős fiúk között az udvaron? Nem tudja, hogy ott kint hatalmi harcok folynak?

Jancsi szólalt meg higgadtan:

– Úgy gondolom, az ilyesmi nem a magunkfajta, gyenge idegzetű embereknek való.

Marci felnevetett, kicsit keserűen. Gyenge idegzetű? Ő nem így fogalmazott volna. Egyszerűen Jancsi csak túl finnyás volt az ilyesmihez. Úgyis mindig ott volt ő, Kővári Marci, hogy megvédje az érdekeit. Mindig elintézte helyette a piszkos munkát, hogy Jancsinak egy gyűrődés se essen a ruháján, folt ne essen a makulátlan hírnevén. De azt nem szégyellte sosem, amikor odabökte Marcinak, ha belekötött ez vagy amaz… „Elintézed?” – kérdezte és Marci elintézte neki.