Pók Ica

Az első szerelem

21. rész

 

Ica

Otthon, Ica szobájában ültek, egymással szemben, a lány ágyán. Sanyi határozott mozdulattal kiborította a perselyét, az aprópénz csilingelve szóródott az ágyra, Ica összes, karácsonyra félretett pénze mellé.

Sanyi Icát nézte.

–Te mire gondoltál?

Ica módszeresen sorba rakta a közös vagyonukat.

– Te mire gondoltál? – kérdezte vissza.

Sanyi nagy komolyan nézett vissza Ica arcába.

– Nem lehetne…

Aztán hirtelen elhallgatott.

Ica türelmesen várta, hogy Sanyi folytassa, hogy összeszedje a gondolatait.

– Nem tudom, de nem lehetne… – vágott bele újra, majd ismételten megakadt.

– Mit, Sanyi? Ha van rá pénzünk, akkor bármit lehetne – bátorította.

– Hát tudod. Nem lehetne, hogy szerezzünk neki egy nőt?

Ica szeme elkerekedett.

– Tessék?

– Csak azért, hogy ne akarjon Julcsi nénivel összeköltözni. Tudod. Olyan nem összeköltözős nőt – mondta elkeseredve. – Akkor nem érdekelne, hogy van barátnője. Akkor csinálhatna, amit akar. Csak ne mondja el, és ne költözzünk össze.

– Ó, Sanyi…

– Utálom Julcsi nénit! Még azt is utálom, ahogy tanít. Azt is, ahogy végig megy az osztálytermen. Utálom a mosolyát, meg azt, hogy olyan kedves. Mindent. Mindent, amit azelőtt szerettem benne. És utálom, hogy ő volt a kedvenc tanár nénim valamikor – csuklott el Sanyi hangja. – Annyira utálom.

Ica átölelte.

– Tudom, Sanyi. Én is.

Sanyi egy ideig hagyta, hogy Ica babusgatva vigasztalja, majd elhúzódott tőle.

– Akkor? Keresünk neki valakit?

Ica szomorúan nézett vissza rá.

– Ilyet nem lehet csinálni, Sanyi!

– De miért nem?

– Csak. Nem lehet.

Mert, ha olyan egyszerű volna, akkor lenne ember bolt, ahol mindenki válogathatna neki tetsző személyt az életébe. De ilyen nincs! Pedig mélyen megértette Sanyit, és szíve szerint támogatta az öccse ötletét. Ha valamiképpen megoldhatóvá vált volna. Az összes pénzét kifizetné. Még azt is, amit eldugott vészhelyzetre.

– Tudod, hogy meghívta karácsonyra? – kérdezte Sanyi elszontyolodva.

Ica bólintott és könnybe lábadt a szeme. Mondta Apu, hogy együtt lesznek szenteste és karácsony első napján Julcsi nénivel és Mimikével, Julcsi néni kislányával.

Nem tudta megállítani, hogy a könnycseppek ki ne szaladjanak a szeméből. Látta, hogy erre Sanyi szeme is könnybe lábad. Az öccse őt nézte.

– Ne sírj, Ica! – kérte elcsukló hangon. – Mert akkor nekem is sírnom kell.

Ica sebtében letörölte a könnyeket az arcáról. Nagy erőfeszítéssel vett egy mély lélegzetet, még arra is volt ereje, hogy elmosolyodjon.

– Én arra gondoltam – váltott rögtön témát –, hogy csináltathatnánk egy közös képet magunkról.

Végre Sanyi is elmosolyodott, de aztán kicsit ádázul még megszólalt.

– Hogy sose felejtse el, kik az igazi gyerekei! – vicsorogta.

Ica elkerekedett szemmel figyelte, és nem tudta, miként jutnak az öccsének eszébe ilyen képtelen gondolatok. Ő személy szerint nagyon jól tudta, hogy Apu nem felejti el sohasem őket. Bármi történjék, szeretni fogja mindkettőjüket, és abban sziklaszilárdan hitt, hogy akármi lesz is, mellettük mindenképpen ki fog állni. Ugyanúgy mellette, mint Sanyi mellett. Egy pillanatig nem kételkedett az édesapja szeretetében.

Átnyúlt az aprópénzkupacon és gyengéden megérintette az öccse karját.

– Soha nem fogja elfelejteni! – biztosította Sanyit, és csak azután engedte el, miután látta az öccse szemében, hogy elhiszi neki.

Sanyi bólintott.

– Akkor is félek.

– Én is félek – vallotta be Ica. – Megsétáltatjuk Napóleont?

A kiskutyájukat hívták Napóleonnak. Ica egyszerűen imádta azt a kis vakarcsot. Keverék kutya volt, fekete és rozsdabarna középhosszú szőrzettel, lábain fehér zoknival, mellén fehér sávval. Egyiküket sem zavarta, hogy nem fajtiszta a kutyusuk. Sanyi minden délután elvitte sétálni, órákat csatangoltak. Az sem érdekelte, hogyha kint éppen fagyott.

Sanyi az ötletre lelkesen felugrott az ágyról.

– Naná! Nagyon szívesen!

Volt egy kis park, tíz percre az otthonuktól. Sanyi addig pórázon vezette a három hónapos Napóleont, aki tele zabolátlan energiával, boldogan ugrándozott a lábaiknál.

A kiskutya örömét vékony vakkantásokkal fejezte ki, és buzgó, szűnni nem akaró farkcsóválással. Hihetetlenül boldognak tűnt, amikor Sanyi a parkban leoldotta róla a pórázt. Gyors iramba fel-alá száguldozott. Időnként megjelent Sanyinál, hogy aztán újra eliramodjon valamerre. A hideg miatt ők is egyfolytában járkáltak a sétányon.

Napóleon bátor kiskutyához méltóan, gondolkodás nélkül nekiment nagyobb, erősebb kutyáknak. De miután azok mélyen zengő ugatással rendreutasították Napóleon fülét-farkát behúzva, panaszosan vinnyogva rohant vissza Sanyihoz.

Sanyi ilyenkor szeretettel lehajolt hozzá, megsimogatta a kutya füle tövét és csak ennyit mondott.

– Kis buta vagy!

Napóleon ezt is bóknak vette, mert boldogan ugrándozta körül Sanyit, majd odafutott Icához, hogy tőle is kikönyörögjön egy kis simogatást. Miután Ica is megszeretgette, Napóleon újra elrohant. Fáradhatatlan volt és kicsit szomorú, amikor haza kellett menniük.

Éppen odaértek a házuk elé, amikor Levél Noémi figyelmetlen módon Nagy Gabi kocsija elé kacsázott a biciklijével. Mindketten, sőt még a kiskutya is felkapta a fejét arra az éktelen fékcsikorgásra. Gabi dühödten pattant ki a kocsijából.

– Te teljesen meghibbantál? – ordította. – Nem tudsz közlekedni? El is üthettelek volna! Meguntad az életedet vagy azt akarod, hogy sittre vágjanak miattad?

Noémi ott állt a rózsaszínre festett Camping biciklije mellett, egy szintén rózsaszín nagykabátban és fehér kötött sapkában. Alacsonynak és kislánynak tűnt Nagy Gabi mellett. Sokkal fiatalabbnak, a valódi koránál. De azért kihívóan nézett vissza a fiúra.

– Milyen hangnem ez? – vágott vissza felháborodottan. – Így viselkedsz védtelen nőkkel? Felháborító!

Gabi elképedt arccal bámulta.

– Védtelen nőkkel én egészen máshogy bánok! – vetette oda foghegyről miközben becsapta a kocsija ajtaját. – Ne egy csecsemő akarjon kioktatni. Hol vagy te még attól, hogy nőnek lehessen nevezni? Egy elkényeztetett kislány vagy, semmi más.

Noémi felhúzta az orrát, tüntetőleg hátat fordított Gabinak, felszállt a biciklijére és miközben elkerekezett Icáék mellett, odabökte nekik.

– Mit szóltok ehhez a szemtelen bunkóhoz? – kérdezte és már tekert is tovább.

Sanyi felnevetett.

– Szórakoztató ez a Levél Noémi – vigyorgott.

– Szórakoztató? – kérdezte Ica. – Hiszen az ő hibája volt, hogy majdnem elütötte Gabi, és még neki áll feljebb. Hihetetlen ez a lány.

– Biztos azért ilyen, mert alacsony – kelt Noi védelmére Sanyi. – Ezt én tökre megértem. Én is ugyanebben a cipőben járok. Tudod? Sokkal kisebb vagyok, mint az osztálytársaim. Te, a magasságoddal el sem tudod képzelni, milyen szar ez. Milyen, amikor az osztály törpéje vagy.

Ica bevallotta, hogy ez valóban így van.

– Hidd el, langalétának sem valami jó lenni, amikor alig van az osztályban bárki, aki alacsonyabb nálad. Ez is tök ciki.

– Tuti nem olyan ciki, mint mélynövésűnek lenni – mondott ellent Sanyi.