Pók Ica

Az első szerelem

22. rész

 

Marci

Esett a hó. Apró dara formájában, sűrűn lepte el az utakat. Marci már megérkezett az osztályba, mire a lányok beértek és az ajtó előtt lecsapkodták a havat a lábukról. Jancsi is ott volt mellette, a felszerelését pakolta ki a nyelvtan órához, szép rendesen, egymás tetejére helyezve a könyveket és a füzetét.

Ica egy mozdulattal hátralökte a kapucniját és már húzta is le a zipzárt a kabátján, mikor Szőnyi Tamás odaordított neki.

– Hé, Ica! Az apád Julcsi nénivel fut? – kérdezte vigyorogva.

Ica megtorpant a tábla előtt és elkerekedett szemekkel nézett a Tomi arcába.

Majd Marcira, és Marci értette a kérdést a szemében.

Honnan tudja ezt Tomi? Miért kiabál?

Látta Ica arcán a bizonytalanságot, mert nem tudja, mit kezdjen a helyzettel, mert most mindenki meghallotta. Az egész osztály. Marcinak is feltűnt. hogy mindenki Icát bámulta. Teljes, síri csend honolt az osztályban. Nyilván azt gondolták, ez az év híre, és senki nem akart egyetlen szót sem elmulasztani, nehogy lemaradjon valamiről.

Mariska levette a sapkáját és ránézett Icára.

– Ne már! – mondta hitetlenkedve. – Ez komoly?

Jancsi felhúzott szemöldökkel, kérdőn nézett Icára. De mivel barát volt Marci felismerte a sajnálatot is ebben a pillantásban. Amikor találkozott a tekintete Icáéval, csak elkezdte újra a füzeteit rakosgatni az asztalon.

Marci Icát figyelte. A lány teljesen lefagyva állt az ajtóban. Marci megrázta a fejét. Vajon honnan tudta meg ezt a titkot egy Szőnyi Tamás? Marci úgy sejtette, nyilván meglátta őket a valahol. Kicsi ez a város.

Ica szemében megjelent egy apró könnycsepp és olyan segélykérőn nézett Marcira, hogy a fiú határozottan odafordult Szőnyihez, és rámordult.

– Van hozzá valami közöd?

Tamás szemtelenül rávicsorított.

– Naná, hogy van hozzá közöm! Mindannyiunknak van hozzá köze. Az osztályfőnökünkről van szó, az osztálytársunkról és az apjáról! Jó, ha tudjuk, miért kap valaki folyton ötösöket! Jó, ha tudjuk ki a kivételezett, és miért.

Jancsi szólalt meg határozottan.

– Ica nem kivételezett. Arról igazán nem tehet, hogy több esze van, mint itt bárkinek az osztályban! – kelt azonnal a lány védelmére.

Marcinak jólesett, hogy végre összeszedte magát, és kiállt mellettük.

Szőnyi Tamás felröhögött olyan undorító módon, ahogy mindig szokott, ha disznó vicceket mesélt. Észre sem vették, hogy közben becsöngettek.

– Na persze, könnyen lehet valakinek esze, ha az apja kezelgeti az offőt! Ha az én apám kúrogatná a nőt, tuti én is osztályelső lennék!

A legtöbb fiú erre hangosan röhögött, mintha olyan jó poén lett volna. Ica fogta magát és könnyes szemekkel indult kifelé az osztályból. Marci sejtette, hogy nem akart ilyen ocsmányságokat hallgatni, pláne nem az édesapjával kapcsolatban.

Marci gondolkodás nélkül felpattant a helyéről, és egy határozott ökölcsapással Szőnyi Tamásba fojtotta a szót. Az ökle olyat csattant Tomi képében, hogy hallotta az orrcsontja reccsenését, és amikor visszahúzta ökölbe szorított ujjait, a keze tiszta vér volt, éppen, mint Szőnyi Tamás arca a sunyi szemei alatt.

– Kővári, te vadállat! – vinnyogta.

Ugyanez a pillanat volt az, amikor belépett Julcsi néni. Az ajtóban koccant össze a feldúltan távozni készülő Icával. Határozottan megfogta a lány karját, aki még mindig nagykabátban volt és ránézett az osztályra. A tekintete megállapodott Tamás véres arcán.

– Mi történt itt?

Mariska szólalt meg, nyilván azért, mivel Szőnyi Tamás az eltört orrától, amiből patakokban folyt a vér, nem tudott. Meg a fájdalomtól, amitől könnybe lábadt a szeme.

– Julcsi néni tényleg Ica apjával dönget? – kérdezte Mariska kihívóan.

Ica elrántotta a karját Julcsi néni kezei közül és elkeseredett vadsággal nézett vissza rá.

Julcsi néni letette a felszerelését a padra és ránézett az osztályra.

– Látom, nincs érdekesebb dolog, mint az én magánéletem – mondta higgadtan. – Nos, ha már itt tartunk, akkor tudatom a társasággal, bár senkinek semmi köze hozzá, hogy valóban igaz a hír, kapcsolatban vagyok Ica apjával.

Az osztály füttyögni kezdett.

Marci megrántotta a száját. Na, ettől aztán nem lett jobb.

– Ebből elég legyen! – emelte fel a hangját Julcsi néni, hogy átkiabálja a füttyögést. – Ülj le, Ica! – mondta határozottan, majd a két vörös hajú tanulójára fordította a figyelmét.

– Marci! – szólította fel – Kísérd el Tamást az iskolaorvoshoz!

Marci ránézett.

– Nem én! Ezt a disznót én nem fogom kísérgetni! – jelentette be határozottan.

Ő aztán nem megy Szőnyivel sehová az hétszentség.

Julcsi néni komolyan nézett rá és a véres kezére.

– Mégpedig neked kell elkísérned, Marci, mert te tetted ezt vele! – mondta ellenkezést nem tűrve.

Közben Ica lassan levette a kabátját és csendesen leereszkedett a helyére.

Marci minden gondolkodás nélkül megfogta az ellenőrző könyvét és kivitte a tanári asztalhoz. Határozottan belenézett a tanárnő barna szemébe.

– Julcsi néni! Inkább egy osztályfőnöki intő! – választotta komolyan, majd megfordult és leült a helyére úgy, mint akinek esze ágában sincs onnan felkelni. Elővett egy papír zsebkendőt és azzal törölgette le az ujjairól Szőnyi Tamás vérét.

Jancsi emelkedett fel mellőle, hogy kisegítse ezt a patthelyzetet. Elvégre ő volt az osztálytitkár.

– Julcsi néni – kezdte udvariasan –, ha meg tetszik engedni, akkor én elkísérem Szőnyit az orvoshoz!

Marci felmordult.

– Tessék! Elkíséri!

A tanárnő bólintott és megvárta, míg a két fiú elhagyja az osztálytermet. Határozottan megfogta maga mögött a tanári asztal szélét. Végignézett az osztályon. Marci megszemlézte az osztálytársait. Néma csendben ültek a helyükön. Mindenki kíváncsi szemmel bámulta Julcsi nénit, mintha még soha nem látták volna.

Egyedül Ica nem.

Ica rá sem nézett.

Ő csak meredt a padján a becsukott füzetének a borítójára. Makacsul összeszorított szájjal.

Mariska törte meg a csendet.

– Ezért kap Ica mindig ötösöket… – vágta oda rosszindulatúan.

Marci megfordult és rámeredt.

– Te normális vagy? – kérdezte szikrázó szemmel, és ökölbe szorult a keze, miközben félig felemelkedett a helyéről.

– Marci! – ért el hozzá Julcsi néni hangja. – Maradj a fenekeden!

– De… – háborodott fel Marci, és már mondta volna, amikor Julcsi néni közbeszólt:

– Marci, nyugodj le! Mindenki nyugodjon meg – szólította fel az osztályt. – Most közlöm, hogy mindenki, aki 97%-os dolgozatokat ír, ötöst kaphat. Legyen az bárki az osztályban. De nyilván ezt tudjátok. Ezért aztán azzal is tisztában vagytok, hogy Ica egyáltalán nincs kivételezett helyzetben! – mondta szigorúan. – Örülnék neki, ha mind Ica után tudnátok csinálni ezt a teljesítményt. A továbbiakban pedig nem tűröm, a magánéletembe való beavatkozást. És határozottan megkérek mindenkit, hogy tartsa tiszteletben Icát is! Folytathatjuk a nyelvtan órával? – kérdezte és elengedte az asztalt, majd elindult a táblához.

Ica még mindig nem nézett fel. Marci hátrafordult és bátorítóan megszorította Ica karját, és amikor Ica felpillantott csak annyit mondott.

– Szar ügy!

Aztán Mariskára villantotta a szemét, amiért ennyire undorító módon viselkedett.

Azt hitte barát.

Most már tudta, hogy tévedett.

A Robival történt eset óta Mariska átállt az ellenséghez. Nem volt jobb, mint Szőnyi Tamás. Marci legszívesebben beverte volna azt a kis féreg képét, ha nem lett volna lány.

A szünetben Ica Marcival volt. Azt mondta, senki mást nem kíván látni az osztályból. Jancsi még nem érkezett vissza az orvostól. Ica nem is akart beszélgetni senkivel sem. Marci próbálta olyasmikkel vigasztalni, hogy ne foglalkozzon a dologgal, meg hogy minden csoda három napig tart.

– Marci, te is tudod, hogy ez nem az a téma, amiről olyan könnyen le fognak szállni. Főként nem Szőnyi Tomi és Mariska.

– Amíg itt vagyok, addig leállítom őket. Oké?

– Oké –sóhajtotta Ica.

– Szóval nyugi. Nem lesz baj.

Azzal, hogy kiütötte Szőnyit, annyit elért, hogy senki, nem mert nyíltan piszkálódni Icával. Marci sejtette, hogy nem Julcsi néni parancsa tartja vissza őket, sokkal inkább az ökle.

– Örülök, hogy mellettem vagy – suttogta Ica.

– Hol máshol lehetnék? – kérdezte Marci komolyan. – Mire valók a barátok, ha nem arra, hogy a szarban is ott legyenek.

– Mariska…

– Mariska minden, csak nem barát – durrogott Marci.

A szünet végére Marcinak kicsit talán sikerült is megvigasztalnia Icát, és a bolondozásával kicsit elterelni a gondolatait.

Most hirtelen elhallgatott és egy pont felé bökött a fejével.

Ica odafordult.

Levél Noémi közeledett feléjük a feltűnően rózsaszín kabátjában. Nem zavarta, hogy mind a ketten olyan barátságtalan szemmel néztek rá. Ő határozottan felnézett Icára.

– Nagyon sajnálom, ami történt! – Úgy mondta, mint aki bocsánatot akar kérni azért, mert a nyolcadik cé osztály ennyire otromba módon viselkedett Icával. – Csak szeretném, hogy tudd, hogy én nem tartozom azok közé, akiket szórakoztatott a dolog.

Ica kicsit értetlenül nézett rá, de még mielőtt megszólalhatott volna Noémi megfordult és elment. Amikor végül Marcira nézett, a fiú elvigyorodott.

– Nocsak! – jegyezte meg elgondolkodva. – Van egy titkos barátod –állapította meg és hangosan Noi után kiáltott. – Köszi!

Noémi most hátranézett, elmosolyodott és kicsit bátortalanul intett, de ment tovább.