Pók Ica 

Az első szerelem

26. rész

 

Ica

A karácsonyi osztálybuli délutánján, Ica a szobájában, a szekrénye előtt állt, amikor Mariska átjött hozzá. Megbeszélték, és Ica várta már.

A rossz érzések nem múltak el Mariskával kapcsolatban, de úgy gondolta, mindenkinek jár egy második esély a bizonyításra.

Mariska keresztbe fonta a mellkasán a karját és az ajtófélfának döntötte a vállát.

– Csak azt ne mondd, hogy nincs mit felvenned! Már tuti elkezdték. Te meg itt flangálsz egy szál bugyiban.

Igazából Ica már egy világoskék, szűk garbót is felvett, így ez az „egy szál bugyi” erős túlzás volt Mariska részéről. Mivel Mariska szoknyát viselt, ezzel eldöntötte Ica dilemmáját is.

– Azt nem tudtam eldönteni, mit húzzak, szoknyát, vagy nadrágot. De most már se perc alatt elkészülök.

Mariska az ajtóban toporgott.

– Igazából az sem baj, ha sosem készülsz el. Azt hittem, te sem akarsz menni.

Icának meg sem fordult a fejében, hogy itthon kéne maradnia. Akkor sem, ha sutyorogtak a háta mögött Apuról és Julcsi néniről. Ő attól még jól akarta érezni magát a barátaival. Ráadásul Marcit húzta ki. Nem teheti meg vele, hogy nem megy el.

Ica Marcinak aranyos plüssmacit vett, meg egy nagy tábla csokit, mert tudta, hogy Marci szereti az édességet.

– Miért ne akarnék? – kérdezte, de úgy vélte, tudja a választ.

– Mit tudom én? – rántotta meg a vállát Mariska. – Én eddig azon gondolkodtam, hogy el sem megyek. Fel sem tűnt, hogy elkéstem?

– Nem sokat késtél. Mi a baj? Miért nem akarsz eljönni?

Mariska tragikusan felsóhajtott.

– Jancsi miatt – mondta Mariska, miközben elnézte, hogy Ica magára rántja a szoknyáját.

Ica kilépett a folyosóra és felvette a hosszú szárú csizmáját.

– Mi van Jancsival? – kérdezte.

Ő semmi különöset nem vett észre. Leakasztotta a nagykabátját a fogasról.

Mariska megrántotta a vállát.

– Szokásos.

Egymás mellett indultak meg a hideg utcán. Szürkült. A járdák mellett hókupacok álltak, itt-ott csúszós volt a járda, a leheletük gomolygott a levegőben.

Ica azon gondolkodott, mi az a szokásos, ami Jancsival van, de semmi nem jutott eszébe.

– Jártok még egyáltalán?

– Hát mit tudom én – válaszolt Mariska tanácstalanul.

– Azt csak tudja az ember – hitetlenkedett Ica. – Összevesztetek?

– Ugyan! Jancsival még veszekedni sem lehet – jelentette be Mariska. – Szerintem csak szórakozik velem.

– Miből gondolod? A múltkor még feleségül akartál menni hozzá.

Annyira sziklaszilárdan állította, hogy Ica nem is kételkedett benne. Akkor sem, ha láthatóan Jancsinak nem volt ínyére ez a jövőkép.

– Azóta alig beszéltünk. Nem is találkoztunk sulin kívül. Tanul.

– Az nem akkora baj. Jancsinak ez fontos – kelt barátja védelmére Ica.

– Folyton a tanulásra fogja, hogy nem ér rá. Ma megmondom neki, hogy részemről ezennel vége. Egyébként is, minden szerelem véget ér egyszer.

Ica elgondolkodott, nem tudta, mi lehet a baj. Talán akkor történt valami, amikor Mariska már az esküvőjüket tervezgette?

– Szóval ő nem is tudja, hogy te szakítani akarsz vele?

– Jelenleg tényleg nem sejti, hogy dobni akarom, de ha elmondom neki, akkor tudni fogja. – Gúnyosan elhúzta a száját. – Azzal a lókötő Marci barátjával együtt, a két nőcsábász!

Ica nem tudta, mit higgyen el ebből az egészből. Nem is igazán bízott mostanában Mariskában. Neki semmi baja nem volt se Jancsival, se Marcival, sokkal inkább akadtak gondjai Mariskával.

Amikor beléptek az osztályba, még nem voltak sokan. Annak ellenére, hogy elmúlt már négy óra, többen nem érkeztek meg. Néhány lány az osztály fenyőfáját díszítette, amit osztálypénzből vettek, és amire technika órán készítettek díszeket. A termet betöltötte a gyanta és a fenyőtüskék illata.

Marci itt volt már. Ica sejtette, hogy azért, mert ebben a hónapban az apjával lakott és utált ott lenni, ezért mindig elslisszolt otthonról, amikor csak tehette. Egy másik fiúval beszélgetett, bal kezében hatalmas kólás pohár, a jobb kezében félig felfalt szendvics.

Jancsi Ács Piroskával az otthonról hozott sütiket rakosgatta a tálcára. Jancsi csendben mondott valamit, mire Piroska hirtelen harsányan felnevetett.

– Nem mondod! Mi van Mariskával?

– Mi lenne? – kérdezte Jancsi felszegett állal.

– Csak mert ötödikes korod óta oda vagy érte! – nevetgélt Piroska. – Ezt mindenki tudja.

Jancsi komolyan válaszolt.

– A gyerekes dolgokat kinövi az ember.

Ica kérdőn nézett Mariskára, de a lány, miután letette a kabátját elment fenyőfát díszíteni. Marci vette észre őket először. Odaintett Icának, majd a beszélgetőpartnere kezébe nyomta a szendvicset és a poharat.

– Ne haragudj! – Máris otthagyta az elképedt fiút, és egyenesen Jancsihoz ment. Megérintette a barátja vállát. – Hé, Jancsi!

Jancsi lenézett rá.

– Mondtam, hogy ne zavarj!

– Persze, hogy mondtad, és hidd el valahol megértelek, hogy keresed a normális lányok társaságát, amikor Mariska olyan szinten elviselhetetlen mostanában.

Ica minden szavukat hallotta, mert elég közel állt hozzájuk. Valaki zenét kapcsolt. Ica közelebb sétált, hogy hallja őket. Kíváncsi volt, mi van a háttérben. Jancsi amúgy az a kategória volt, aki alapból tetszett a lányoknak. Icának nem volt az esete, de azért elismerte, hogy Jancsi jóképű, csinos fiú, ráadásul baromira okos is.

– Megérkezett Ica…

A lány szíve a torkába ugrott. Csak nehogy észrevegyék, hogy hallgatózik.

Marci nem fejezhette be a mondatot, mert Jancsi tőle szokatlan gúnyossággal felnevetett.

Tuti Piroska előtt játssza az agyát – gondolta Ica. – Piroskának meg láthatóan bejön.

– Cseppet sem érdekel Ica! – jelentette be Jancsi fennhéjazva. Ica megkönnyebbülten gondolt arra, még jó, hogy nem érdekli Jancsit. Az nagyon-nagyon gáz lenne. – Én szedjem fel neked? – kérdezte Jancsi nagyképűen.

Ica felvonta a szemöldökét?

Ez meg mi a frász akar lenni?

Mindenki megőrült? Még Piroska is olyan édesdeden kacarászott ott Jancsi mellett, mintha a fiú akkora nagy poént mondott volna.

Marci a plafonra nézett.

– Én nem ájulok el ettől a beképzelt, pökhendi szövegtől! – jelentette be Jancsi felé lépve. – Csak gondoltam szólok, hogy Mariska is itt van.

– És? – kérdezte vissza Jancsi nemtörődöm módon.

Marci vállat vont, és elfordult Jancsitól. Akkor vette észre Icát.

– Hoztam néhány kazettát. Megnézed?

Ica bólintott, és hamarosan már ott válogattak Marci hátizsákja körül.

– Semmi limonádé – jelentette be Marci. – Nem vagyok hajlandó csupa romantikus, lassút hallgatni egész este, ahogy azt a csajok elképzelték. Nincs kedvem egész este romantikázni, főleg úgy, hogy nincs is kivel.

Ica bólintott.

– Megértem. Most engem is lehangolna az ilyesmi.

– Sejtettem.

Amíg Marci a magnó mellé sorakoztatta a kazettáit, addig Ica odalépett a fenyőfához Mariska mellé.

– Piroska miatt akarsz szakítani Jancsival? – kérdezte komolyan.

Mariska unottan vállat vont.

– Nem csak… Tudod nem csak emiatt. Mostanában úgy érzem, túlnőttem rajta. Már nem vagyunk egy szinten!

Ica megütközve nézett vissza rá.

– Most ezt, hogy gondolod? Nem igazán értem, mit jelent az, hogy nem vagytok egy szinten.

– Jancsi éretlen hozzám képest.

Ica csak pislogott.

– Én ezt nem így gondolom.

– Én meg nem kérdeztem a véleményedet – morrant rá Mariska, és áthúzódott a fenyőfa másik oldalára.

Ica inkább ott is hagyta a fa díszítést, és a magnó mellé húzódott, Marci mellé, ahol néhányan a zenei repertoárt válogatták.

Nemsokára Julcsi néni is megérkezett. Csinosan felöltözködött, és Icának – bárhogy fájt is – be kellett látnia, hogy egyáltalán nem véletlen, hogy az édesapjának megakadt rajta a szeme. Még akkor is, ha ezt neki nagyon nehéz volt elfogadnia.

Nem kéne annyira hadakoznia a karácsony miatt, ha már Apu meghívta hozzájuk a családjuk körébe. Valamikor csak meg kell, ismerkedjenek egymással. Ennél jobb alkalom nem is lehetne.

Kicsit azért félt tőle.

Julcsi néni végignézett az osztályán.

– Mindenki itt van, gyerekek? Úgy terveztem, hogy először az ajándékosztást ejtsük meg!

Mielőtt bármit mondhatott volna, miként történjen az ajándékozás, felbolydult a erem, és mindenki fogta magát és odaadta az ajándékát annak, akit kihúzott, ami kisebbfajta káoszt eredményezett az osztályban.

Ica úgy érezte, annál remekebb dolog nincs is a világon, mint megajándékozni a legjobb barátját. Odament Marcihoz, és minden különösebb magyarázkodás nélkül elhúzta a fiút a barátaitól.

Marci elmosolyodott.

– Ez emberrablás! – tiltakozott barátságosan.

Ica felemelte a karácsonyi papírba becsomagolt ajándékot

– Az van, hogy én téged húztalak.

– Komolyan?

Ica a fiú kezébe nyomta a csomagot.

– Boldog karácsonyt, Marci!

Ekkor valaki lekapcsolta a villanyt, bekapcsolta a sebtében felszerelt discovilágítást. A villódzó, színes fények ott cikáztak körülöttük. Halkan szólt egy kellemes karácsonyi lassú szám.

Marci csak bámult Icára. Olyan zavarba ejtően, hogy Icának furán kezdett tőle dobogni a szíve. Eddig Marcinak be nem állt a szája. Most meg úgy viselkedik, mint, aki megkukult.

– Köszi! – nyögte ki a fiú végre nehezen, miközben elvette Icától a csomagot. Lassan kibontotta a csomagot. – Igazán aranyos – mondta, amikor meglátta a kis plüss állatot.

– Tényleg tetszik?

Marci bólintott.

– Igen. Komolyan.

Ica eddig észre sem vette milyen hihetetlenül smaragdszínű a fiú szeme, de ennek is csak az lehetett az oka, hogy most feltűnt neki, mert Marci hosszú percekig nézett rá anélkül, hogy egyáltalán megszólalt volna. Tudta, hogy zöld a szeme, csak eddig nem tudta, hogy ilyen fantasztikusan szép.

– Táncolunk? – kérdezte inkább zavartan, mert hirtelen még a szíve is beleremegett, ahogy nézte Marcit. Összezavarodott az érzéseitől és ez sehogy sem volt helyes így.

Marci bólintott, letette az ajándékát egy székre maguk mellé, és átölelte Ica karcsú derekát. Hihetetlen, hogy napról napra kecsesebb és törékenyebb. És a fene egye meg, hogy egyre magasabb! Marci most először érezte, hogy utálja, hogy ennyivel alacsonyabb nála.

– Mi a helyzet Robival? – kérdezte inkább, hogy elvonja a figyelmét olyasmikről, hogy milyen iszonyatosan jó érzés Icával táncolni, és mennyire imádja azt a friss, tavaszi virághoz hasonlító illatát.

Próbálta nem figyelembe venni azt a reszkető bizsergést, ami hirtelen rátört ebben az összeölelkezős, meghitt pillanatban.

– Úgy érzem, Robi jól van! – mondta Ica szomorkásan. – Amikor délután beszéltünk telefonon, fel volt dobva. Tök boldogan mesélt az új élményeiről, és amikor a végén hozzátette, hogy azért hiányzom neki, egyáltalán nem éreztem komolynak vagy őszintének. Érted ezt?

– Azt hiszem.

– Túlságosan messze van. Szerintem nekem jobban hiányzik, mint én neki. Veled mi van így Dóri nélkül? Nem hiányzik?

– Tuti az életben nem lesz több barátnőm. Jól megvagyok nők nélkül is – jelentette be vidáman, és jelen pillanatban komolyan is gondolta ezt a soha többet.

Levél Noémi vetett véget a társalgásnak és a táncnak, mert Ica orra elé tolt egy piros télapózacskót. Marci nehezen eresztette el Ica derekát, semmi kedve nem volt elengedni maga mellől. Ez a Levél Noi sosem veszi észre, mikor alkalmatlankodik. Marci egy kicsit mérges volt rá emiatt.

– Boldog karácsonyt, Ica! – szólt Noémi.

Ica elvette a kis csomagot.

– Köszönöm, Noi!

De Noémi még ott toporgott mellettük. Ica éppen meg akarta kérdezni, mi az, amit mondani akar még. Eközben két srác Marci mellé csapódott, tehát a táncuknak ezzel lőttek. Nem folytathatták, pedig Ica annyira szeretett volna még Marcival maradni.

Noémi válla fölött elnézett a fiú felé. Marci bánatos mosollyal nézett viasza rá, majd a plafonra.

Icát váratlanul valaki kézen fogta, megragadta és behúzta táncolni. Már egy jó ritmusú disco sláger szólt, többen táncoltak egy nagy kört alkotva.

Ica végre lenézett a táncpartnerére. Szőnyi Tomi volt az. Ica nem kedvelte. Főleg az után, amiket mondott Apuról. Azóta inkább kerülte, ha lehetett. A fiú most rávigyorgott és gátlástalanul megfogta a kezét izzadt tenyerével. Ica próbálta kihúzni az ujjait Szőnyi Tamás mancsából, de a fiú szorította a kezét. Nem engedte.

– Engedd el a kezem, légy szíves, Tomi! – kérte Ica a lehető legudvariasabban, de azért határozottan.

A fiú erre eleresztette, amire Ica megkönnyebbülten lépet hátra tőle.

– Te Ica, hé, ti jártok Kővárival? – kérdezte a szemöldökét huzigálva.

Ica nem értette, miként jutott ez Szőnyi Tomi eszébe.

– Mi? Nem – válaszolta visszafogottan.

– Ne már! Nekem elmondhatod.

– Nem járunk! Különben semmi közöd hozzá!

– Kővári akarná, mi? – vigyorgott Tomi.

Icának eszébe jutott, hogy Marci éppen az imént mondta neki, hogy elege van a lányokból.

– Barátok vagyunk.

– Frászt! Fiú-lány barátság nem létezik.

Ica nem állt le vitatkozni vele. Érezte, hogy hiábavalóság lenne.

– Ha már így koccantunk – mondta a fiú úgy, mintha nem ő rángatta volna be Icát a táncparkettre. – Kérdeznék valamit! Mit szólnál, ha mi együtt járnánk, bébi? – kérdezte miközben olyan undorító szemekkel nézett Icára, mint aki a ruhája alá akar nézni.

Icának émelygett a gyomra tőle.

Ica ijedten nézett körbe, hová is szaladhatna, hogy ne kelljen erre válaszolnia. De a fiú biztos utána jönne.

– Szerintem rossz ötlet.

Tomi szeme felizzott.

– Persze, ha Kővári kérdezné meg, neki tuti igent mondanál! Ha letaperolt volna a lassú közben, neki még hagytad is volna, mi? Amekkora nagy haverok vagytok. Vagy csak akkor hagyod neki, amikor délutánonként együtt vagytok?

Ica tágra nyílt szemmel nézett Tomira.

– Neked elment az eszed. Hagyj minket békén! – kiáltott Tomira és kiszaladt az udvarra.

Mekkora barom ez a Szőnyi! Honnan vesz ilyeneket?

Mire visszament kellőképpen átfagyott. Még kintről látta, hogy Jancsi nem sokkal ezelőtt lelépett Piroskával. Mariskát láthatóan ez nem túlságosan zavarta, mert egyfolytában Marci mellett sündörgött, és úgy csüngött minden szaván, mint gyümölcs a fán.

Icát – maga sem értette, miért – elszomorította a dolog. Bántotta, hogy Mariska ilyen nyilvánvaló módon flörtölt Marcival.

Milyen gyorsan vigasztalódik Jancsi után. Hihetetlen, és úgy tűnt, ez Marcit egyáltalán nem zavarja. Mintha egyenesen élvezné, hogy valaki ott vihorászik a legelképesztőbb viccein is.

Ica az egyik asztal mellett állt Julcsi nénivel, éppen csak öt perce elegyedtek szóba, de Ica képtelen volt Julcsi nénire figyelni.

– Örülök, hogy eljönnek karácsonyra – mondta inkább udvariasságból, mint őszinte boldogsággal.

Julcsi néni mondott valamit a mély vízről, meg valakiről, aki nem tud úszni, de Ica nem tudott rá figyelni. Nem tudott ellene mit tenni a tekintete mindig Marcira tévedt. És Mariskára.

Ica csak nézte, ahogy Mariska bizalmasan belekarol Marciba és csábosnak hitt szempilla rebegtetésbe kezd. Egészen idáig hallotta elbűvölőnek szánt kacarászását. Marci meg csak úgy szemérmetlenül ölelgeti a derekát, mint aki le sem tudja venni róla a kezét.

Ica legszívesebben közéjük lépett volna, hogy megakadályozza, miközben a gyomra borzasztó görcsbe rándult, ahogy elnézte édeskedő évődésüket egymással. A szíve reszketeg ütemre váltott.

A tekintete most összeakadt Mariskáéval. A barátnője egy gúnyos mosolyt eresztett el felé, miközben határozottan odasimult Marcihoz. Icának felfordult a gyomra tőle.

– Ne haragudjon, Julcsi néni! Ki kell mennem friss levegőt szívni.

Máris rohant kifelé. Át a kihalt, csendes folyosón, ki az udvarra. Kabát nélkül. A hó megcsikordult a talpa alatt. Kihallatszott a hangos zene, a gyerekzsivaj, de ő a hideg ellenére határtalanul megkönnyebbült.

Hihetetlen milyen szinten képes az ember szíve fájni, amikor igazán azt sem tudta, mi az oka. Csak annyira hiányzott Marci kedves természete, és annyira rosszul esett, hogy Mariska olyan könnyedén kikezdett vele. Meg az is nagyon elkeserítő volt, hogy Marci ebben partner.

Eddig fel sem tűnt neki, hogy Marcinak tetszene Mariska. Mindig kiakasztónak és hisztisnek titulálta.

Hirtelen mitől változott meg a véleménye?

Mariska meg… nem is kedveli Marcit, mert olyan gyerekesnek tartja.

Mi történt mind a kettőjükkel?

Meg vele?

Miért bántódott meg egy ilyen semmiségen?

Nem értette.

Lehajolt, a kezébe vett egy marék havat, hogy hógolyót gyúrjon belőle. Fázott tőle a keze. Kezdett dideregni idekinn kabát nélkül, de nem volt kedve bemenni.

Egyáltalán nem akarta látni, amit Marci és Mariska művelnek. Elhajította a hógolyót, ami puffanva csapódott a falnak. Neszt hallott a háta mögül, amire lassan megfordult.

Noémi lépett oda hozzá.

– Bánt, amit Mariska csinál Marcival?

– Te is észrevetted? – kérdezte Ica.

– Láttam, hogyan akaszkodott rá Mariska Marcira, miután elment Jancsi. Szerintem csak meg akarja bántani Jancsit, hogy a legjobb barátjával kacérkodik.

– És Marci mit akar?

– Marci csak sodródik az árral – vélte Noémi. – Én is kicsit szomorú vagyok – vallotta be. – Tök jó, hogy Jancsi megunta Mariskát. De közben meg beleszakad a szívem, hogy azonnal talált magának mást. Ács Piroska szép lány. Neki legalább van melle. Nem úgy, mint nekem – suttogta Noi.

Icának sok kedve nem volt a további bulizáshoz, és sejtette, hogy Noinak sem.

– Van kedved hazajönni?

Így hát együtt mentek haza. Sajnos az út rövidnek bizonyult. Ica még életében nem beszélgetett ilyen jót Noémivel, pedig egy utcában laktak, de valamiért sosem vette a fáradtságot, hogy megismerkedjen vele közelebbről.

Pedig hát Noi sosem volt vele undok, vagy lekezelő. Ma este olyan szinten megtalálták a közös hangot, hogy szinte sajnálta, hogy el kell, váljanak.