Pók Ica

Az első szerelem

4. rész

 

Pók Sándor

Az év első szülői értekezlete mindig rendkívül fontos eseményként szerepelt. Illett ott lenni. Még olyanok is megjelentek, akiket egyébként soha nem látott szülőértekezleten.

Pók Sándor igyekezett megjelenni, akár Sanyiról, akár Icáról legyen szó. Szerette tudni, mi folyik a gyerekei körül. Sanyira különben ildomos volt odafigyelni, mert a fia önszántából sosem volt túl közlékeny, sok idejét elvette, hogy kiderítse, mit csinál Sanyi, ha nem figyelnek rá. Meglepte, hogy nem keveredett rossz társaságba, pedig ettől féltette.

Sanyi nem rossz gyerek, csak képtelen elengedni az édesanyját. Sándor nem gondolta úgy, hogy ezért bántania kellene. Hibáztatni valamiért, amit ő is csak nehezen tudott megtenni. Sanyi csak hét éves volt akkor.

Szerette volna, ha máshogy történnek a dolgok közte és a fia között, de Sanyi nem könnyítette meg, neki pedig elfogyott a türelme, és hagyta kicsúszni a dolgokat a keze közül. Hagyta elveszni azt a hajszálon függő bizalmat. Kitartóbban kellett volna próbálnia, jobban odafigyelnie az elején, ahelyett, hogy a munkába menekült saját gyásza elől.

Utólag beismerte, nem szabadott volna hagyni, hogy az anyósa irányítása alá vonjon mindent, és telebeszélje a gyerekei fejét, hogy ellene hergelje őket. Álmában sem jutott eszébe, hogy Ilona anyja majd mindenért őt állítja be hibásnak. Azt hitte, vele, a nagymamával, majd könnyebb lesz a gyerekeinek feldolgozni az édesanyjuk elvesztését.

Észre sem vette, hogy azokban a hónapokban a gyerekei őt is elveszítették. Mert ő csak menekült otthonról, mindentől, ami Ilonára emlékeztette, mindentől, ami sebeket tépett. A gyerekeitől is.

Amikor erre rájött, némi segítséggel, már majdnem késő volt. Sanyi teljesen eltávolodott tőle, azóta sem sikerült felépíteni egy bizalmi kapcsolatot vele. Ilonka zokogott, amikor végre visszakapta az apját, és Sándor úgy érezte, azóta is mindent meg tudnak beszélni a lányával.

Most pedig Ilonka nyolcadikos. Sok az elvárás felé az iskola részéről, Pók Sándor mégis úgy gondolta, nem lesz vele különösebb gond. Komoly, határozott lány, akinek már szilárd elképzelése van a jövőjére nézve. Édesanyja nyomdokaiba lépve felvételizni fog egy óvónőképzőbe.

Sikerülni is fog neki, ebben Pók Sándor biztos volt. Mindig kiharcolja magának, amit akar. Kemény és okos lány.

Bár az az igazgatói intő nagyon nem hiányzott. Éppen most. Persze, mit várt? Egyre nyilvánvalóbbá vált számára, hogy több van a lányában belőle, mint sejtette.

"Én is veszett gyerek voltam" – ismerte be, miközben hálás volt azért, hogy igazából egyik gyereke sem olyan lázadó, mint amilyen ő volt.

Ő tizenöt évesen lépett le otthonról, mert elege lett az anyjából. A szigorból, és abból, hogy mindig megmondta, mit és hogyan csináljon.

Ilonka sokkal nyugodtabb gyerek, mint ő volt akkoriban. Csak azt tudná mi a fenének kellett neki melltartót venni a nyáron? Sándor szüleinél töltöttek néhány hetet a nyári szünetből, azután jött haza Ilonka egy halom olyan ruhával, ami a férfi szerint még nem neki való.

"Melltartó! Megáll az eszem!"

Amikor Sándor szóvá tette, kiderült, Ilonka Angelikát kérte meg, hogy kísérje el vásárolni.

– Persze, hogy Angelika volt az! – gondolta Pók Sándor még most is bosszúsan. Kislányok minek mászkálnak melltartóban? Ha rajta múlt volna szilárdan lebeszélte volna a lányát ilyen butaságról.

Valószínű ezért sem szólt neki, hanem inkább Angelikának. Ő csak a kész tényekkel szembesült! Amikor meg felháborodottan megkérdezte mi a fene ez? Ilonka dühösen hozzávágta, hogy miért kezeli még mindig kislánynak?

Hát azért! Azért, mert kislány!

Haragudott, mert sértette, hogy Angelika beleszól a gyermekei életébe. Semmi köze hozzájuk.

Akkor sem, ha az anyja nevelte a lányt tíz éves kora óta. Akkor sem, ha majdnem testvérként nőttek fel. Az anyja mindig jobban szerette Angelikát, mint őt, a saját fiát.

Angelikának nincs joga beleavatkozni! Már azért sem, ami egykor köztük volt.

Sándor szíve szerint felhívta volna a nőt, hogy alaposan beolvasson neki, mégis mit gondol magáról? Az a gond ebben az egészben, hogy tizenhat éve nem beszél Angelikával. Így aztán nem is hívta fel.

A szülőin is szembesült vele, hogy mintha Ilonka sem lenne már az a tisztelettudó gyermek manapság, mint régen. Karvaly Frigyes osztályfőnök megkérte őt és Kővári Annát, hogy legyenek szívesek itt maradni még. Ez Sándor számára újdonságszámba ment. Természetesen Sanyi esetében történt hasonló, azon meg sem lepődött soha. De a lányával soha nem voltak gondok.

Amíg az osztályfőnök elbeszélgetett néhány szülővel, ők kettesben, Kővári Annával megálltak az ablak mellett. Az asszony nem volt különösebben magas. Divatos, félhosszúra vágott vörös haja volt, érdeklődő zöld szeme és szemtelen szeplői az orra körül. Pók Sándor jól ismerte, már azért is, mert a gyermekeik óvodás koruk óta barátkoztak. Újságíróként dolgozott, és szövegeket szerkesztett.

Most a gondos smink ellenére is nyúzottnak tűnt, és soványnak.

– Nos, Sanyi, úgy látom, ezentúl nem egyedül kell várakoznom szülői értekezletek után – jegyezte meg.

– Nem tűnsz megilletődöttnek – felelte Sándor.

– Minden alkalommal részem van a megkülönböztetett figyelemben, köszönhetően Marci eleven természetének. Meglepő, hogy nem kell egyedül várnom. Izgalmas, hogy éppen te vagy itt. Ica kezdi bontogatni a szárnyait?

Sándor bólintott.

– Valami olyasmi. De nem lesz következő alkalom – szögezte le szilárdan.

– Hát persze – mondta Anna minden meggyőződés nélkül a hangjában.

– Ilonka nem olyan lány.

Anna elnézően elmosolyodott.

– Nem lehet, hogy túlzóak az elvárásaid felé?

– Ilonka jó lány.

– Tudom, Sanyi. De attól nem lesz rossz, ha kiáll magáért, és képviseli az érdekeit. Még akkor is, ha ez szembe megy a tanárokkal. Hidd el, nem tragédia, ha egy kamasz feszegeti a határait.

Sándor szája széle megrándult. Tudta, mivel jár, ha egy kamasz túlzottan szétfeszíti a határait. Meg akarta kímélni a gyerekeit attól, hogy ugyanazokat a hibákat elkövessék, mint ő. Megfogadta, hogy bármi lesz is, bármit tesznek is, ő ott lesz mellettük. A legnagyobb szarban is. És kirángatja őket a legmélyebb gödör aljáról is. Nem hagyja őket egyedül. Mert egyedül kimászni a szarból kibasszott kemény, és rizikós. Sándornak is ott volt az apja, aki segített. Ő pedig az első pillanattól kezdve olyan apa akart lenni, aki segít. Csak akkor azt hitte, a lányokkal könnyebb. Ilonka el is kényeztette, mert igazán jó gyerek volt.

– Úgy tűnik, otthon vagy a témában. Ami a kamaszokat illeti.

– Edződöm. Három fiam van. Marci megtanít sok mindenre. Szembesít fiatalkori önmagammal. Nem egy sétagalopp.

– Sanyival sem az, elhiheted.

Anna bólintott, majd témát váltott.

– Nem leskelődtem, csak láttalak a folyosón a kis tanárnővel.

Sándor felvonta a szemöldökét.

– Egészen véletlenül? – kérdezte szarkasztikusan.

– Természetesen. Nem szokásom leskelődni, de nem fogok neked magyarázkodni. Komoly? – kérdezte minden köntörfalazás nélkül.

– Még nem tudom – vallotta be Sándor őszintén, beletúrt a hajába.

Júliusban aligha gondolta, hogy ez lesz a kis balatoni kalandjából. Akkor nem vágyott semmi másra, mint egy kellemes, laza, nyári szabadságra. Egy kötöttségektől mentes kis viszonyra, amikor egy hét múlva érzelemmentes búcsút mondanak egymásnak. Ott kezdődött a baj, hogy Juli már akkor elkezdett kötődni és így a szabadság után is fenntartották a viszonyukat. Vannak nők, akik alkalmasak a kalandokra és vannak, akik nem. Juli az utóbbi kategóriába tartozott. És valószínűleg jobban is szerette őt.

– Van fogalmad arról, hogyan tovább?

– Nem tervezek.

– A gyerekek tudnak róla? – A nő sosem kerülgette a kényes témákat.

Ő csak megrázta a fejét. Megszólalni nem maradt ideje, mert Karvaly tanár úr tartott határozottan feléjük.

Nem volt kellemetlenkedő, vagy goromba, csak felhívta mindkettőjük figyelmét a nyolcadik osztály fontosságára, a továbbtanulásra, amivel – feltételezi – mind a ketten tisztában vannak. Hozzátette, hogy Pók Ilonán felettébb meg van lepve, mert ilyen felháborító tiszteletlenséget sosem követett el eddig az igazgatónővel. Aztán a nőre nézett:

– Attól tartok, Marcinak lesznek még ilyen kitörései, és én el fogom nézni neki egy darabig – mondta.

Az asszony hálásan bólintott.

Pók Sándor értetlenül nézett rájuk. Anna csak annyit mondott a tanárnak:

– Megköszönöm, ha most kicsit elnézőbb lesz vele. Megviseli a válásunk. Hozzá kell, szokjon az új helyzethez. Igazság szerint mindannyiunknak szokni kell.

Sándor megdöbbenve nézett rá. Akármilyen kicsi a város, és hallott ezt-azt Kővári András nőügyeiről, arról nem tudott, hogy válnak. Bár annyira nem lepte meg, hogy végül eljutottak idáig.

Karvaly Frigyes felsóhajtott.

– Mindkettőjükért megteszem, amit tudok. – Most a férfire nézett. – Tudnia kell, hogy Icát is sokra tartom, és nem hagyom elkallódni!

Pók Sándor elmosolyodott.

– Ne aggódjon, Tanár úr, én sem!

Miután elbúcsúztak, a folyosón, némán mentek egymás mellett. Csak kint az utcán álltak meg. Már sötét volt. Kővári Anna a táskájában kotorászott és elővett egy megkezdett doboz cigarettát, mielőtt kihúzott volna belőle egy szálat odatartotta Sándor orra elé.

Miközben a férfi meggyújtotta a cigarettáját felnézett az asszonyra:

– Elváltál?

– Úgy tűnik.

Sándor egy ideig csak némán nézte, ahogy dohányzott. Vörös haját összekócolta a szél, zöld szeme alatt árkokat ásott a kialvatlanság, halvány arcbőrén szinte világítottak a szeplői.

Akkor ezért néz ki ilyen kialvatlannak és soványnak. Eddig azt hitte csak sokat dolgozik. Mindenesetre valóban megviseltnek tűnt az arca.

– Mi történt? – kérdezte szinte teljesen ugyanazzal a hangsúllyal, mint néhány napja Ica Marcitól. Az évek során kerültek egymáshoz annyira közel, hogy őszinte választ is kaphasson a kérdésére.

– András becsajozott… már megint! És nekem elegem lett egyszer és mindenkorra! Tavasszal kitettem a ruháit az ajtó elé, hogy költözzön össze a kis tanítványával! – mondta dühödten. – Nem vagyok köteles eltűrni a kalandjait! Három fiam van, Sanyi! Mit láttak volna? Nem akarom, hogy azt higgyék ez a természetes, miszerint az asszony otthon neveli a gyerekeket, főz, mos, a férj meg félrekefél egész életében! Nem! – Szemét ellepték a könnyek. – Az én fiaimból rendes emberek lesznek, még, ha vért kell is izzadnom miattuk!

– Sajnálom!

– Tudod te, milyen szinten megalázó egy nőnek évekig így élni? – kérdezte elfúló hangon. – Dehogy is tudod! Férfi vagy. Nyilván szolidáris az összes többivel.

– Tévedsz. – Pók Sándor megérintette a nő karját. Nem tolakodóan, inkább olyan együtt érző, baráti gesztussal. – Szólj, ha tudok segíteni bármiben.

A nő egy gyors mozdulattal letörölte a könnyeit.

– Éppen elég nekem, ha nem küldöd el Marcit, ha nálatok múlatja az idejét. Szüksége lehet valakire, aki kicsit istápolgatja és Ica tökéletes volna erre a feladatra. Olyan gondoskodó.

A férfi vigasztalóan megszorította a karját.

– Nem fogom elküldeni – válaszolta komolyan.

Kedvelte Marcit, pedig a fiú rendkívül eleven volt már óvodás korában is. Öt évesen krumplit dugott Pók Sándor autója kipufogójába. Állítólag arra volt kíváncsi, hogy az autószerelő szétszedi-e a kocsit. Nem szedte szét. Rájött, hogy gyerekcsínyről van szó, és csak egy halvány pillanatig haragudott Marcira, de akkor annyira, hogy nyakon vágta volna, ha a gyerek nem szalad el. Aztán jót nevetett. Öt évesen már milyen agyafúrt volt.

Sándor azóta sem tudta honnan jutott ilyesmi eszébe. Mint ahogyan azt sem tudta miért a háztetőn akart megtanulni hegyet mászni. Kővári Anna majdnem szívrohamot kapott, amikor meglátta a kémény tetején ücsörögni. Éppen a pólóját kötötte ki zászló gyanánt. Mint a hegymászók, akik ezzel jelzik, ha meghódítottak egy csúcsot. És még volt néhány hasonlóan elképesztő húzása. Ha az ember egy pillanatra levette róla a szemét biztos, hogy valahova felmászott, vagy talált valami romos pincét, ahová lemerészkedett, soha nem lehetett tudni a következő pillanatban honnan bújik elő. De Pók Sándor kedvelte.

A nő megtörölte az orrát, és vett néhány mély lélegzetet.

– Elfogadsz egy jó tanácsot? Ne legyenek titkaid a gyerekeid előtt. Nem éri meg!

– Nem teljesen értelek.

– Mit gondolsz, meddig lehet még titkolni? Egy tanárral kavarsz az iskolájukból. Jobb, ha észben tartod!

– Észben tartom.

– Ha én megláttalak titeket, bárki láthat. Az emberek nem a jóindulatukról híresek.