Pók Ica

Az első szerelem

6. rész

 

Marci

A játszótéri fáramászás után Marcinak még nem akaródzott hazamenni. Talán Ica is érezte rajta, mert simán meghívta, hogy vacsorázzon velük.

– Aztán, ha van kedved, megnézhetnénk egy filmet. Megvan a Vissza a jövőbe második része is. Van kedved?

Marci azonnal rábólintott.

– Naná, hogy van kedvem.

Ezerszer jobban, mint otthon lenni, szembesülni vele ezredszer, hogy szar az élet, és nézni az anyja kisírt szemét.

Ica lemosolygott rá, és attól a mosolytól kicsit szebb lett a világ.

– Klassz. Bár Sanyi az első részét annyira imádja, hogy nyilván azt is meg kell majd néznünk, ha nem bánod.

– Nekem is a kedvencem – vágta rá Marci. – Ezerszer meg tudnám nézni.

Ica felnevetett.

– Mintha Sanyit hallanám.

– Meg aztán, mindenhol szívesebben vagyok, mint otthon – vallotta be végre Marci nehezen.

– Otthon voltál, amikor elköltözött? – kérdezte Ica hazafelé menet.

– Igen. Anya tette ki. A szobámban hallgattam végig az egészet.

– Szörnyű lehetett.

– Az volt.

Marci szíve a torkába ugrott, ahogy visszaemlékezett arra a tavaszi hétvégére. Olyan jól indult, kirándulni készültek. Aztán, mint alvó vulkán, ami eddig láthatatlanul fortyogott, úgy tört ki a balhé.

Hat éves öccsei megszeppenve, lapos kúszásban érkeztek Marci szobájába, Misi még pityergett is, annyira megijedt. Marci a szőnyegen ült a szekrény előtt, hangosan üvöltette fülében a karácsonyra kapott új walkmanjéből a Guns and Roseset, hogy semmit ne kelljen hallania. Az ikrek két oldalról odabújtak hozzá, ő meg levette a fejhallgatót és rátette Misi fülére. Aztán előkotorta a régi walkmanjét, mi már kissé húzta a szalagot, de jobb híján Mikinek meg kellett elégednie ezzel. Miki nem ellenkezett, csak átölelte Marcit, ő meg fejét a szekrénynek támasztva a plafont bámulta.

Hallgatta azt a fura zene egyveleget, ami a két walkmanből szűrődött ki, és amit átüvöltöttek a szülei. Marci úgy érezte, az egész lépcsőház hallotta, az egész lakótelep, sőt az egész város. És tudta, hogy vége a családjuknak. Az apja végleg elkúrta.

Aztán hirtelen csend lett. Hideg, borzasztó csend, mit az anyja szívszorító sírása tört meg a konyhából. Akkor Marci otthagyta az öccseit a szőnyegen, és kiment az anyjához. Átölelte. De csak sokkal rosszabb lett. Minden sokkal rosszabb. Mert az anyja erre csak jobban sírt. Képtelen volt segíteni rajta. Képtelen volt bármit tenni.

– Az ikrek? – pillantott rá Ica együtt érző pillantással. – Otthon voltak?

Mintha tudta volna, mire gondol. De nem tudhatta. Marci a farmernadrágjába süllyesztett kézzel, lehorgasztott fejjel bandukolt Ica mellett, egy kavicsot rugdosott maga előtt.

– Igen – felelte. Hatalmasat rúgott a kőbe, ami az útra gurult. – Néha visszacsinálnám az egészet. Azt akarom, hogy apa otthon legyen, és minden olyan legyen, mint régen. Érted? – pillantott fel Icára.

A lány bólintott.

– Szerintem Apu is visszacsinálna egy csomó mindent – felelte halkan. – És talán Sanyi is azért szereti a Vissza a jövőbent, mert egy kicsit elhiheti, hogy meg lehet változtatni a múltat. De nem lehet, Marci – jelentette be határozottan, és összeszorította a száját.

Kék szeme keményen, szigorúan villant. Látszott, hogy már nem sok mindenben hisz. Marci sejtette, hogy kilenc évesen, az anyja halálával széttört benne minden. Esetlenül megérintette a lány karját.

– Szar az élet.

Ica elfintorodott.

– Akármilyen szar, nem ragadhatunk bele a trutyiba, mert attól nem lesz jobb, ha nyakig merülünk, és csak fuldoklunk.

– Honnan szedsz ilyeneket?

Ica megrántotta a vállát.

– Aputól.

– Bírom Sanyi bácsit – kacsintott rá Marci.

Ica végre elmosolyodott.

– Én is bírom.

– Jó fej apád van.

– Megmondanád ezt Sanyinak is? – kérte Ica. – Attól tartok, ő nem így érzi.

– Miért?

– Ez bonyolult. Valahogy nincsenek egy hullámhosszon.

– Én sem vagyok egy hullámhosszon apámmal. Lehet, hogy ez amolyan apa-fia dolog – válaszolta Marci elgondolkodva.

– Én erről nem sokat tudok – vont vállat Ica. – Én a lánya vagyok.

A nagykapu nyitva volt, jelezve, hogy vártak rá. Amikor Pók Sándor meglátta Marcit, csak annyit fűzött hozzá:

– Hazaszóljak édesanyádnak, hogy ne aggódjon?

Meg sem várta a választ, máris kikereste a telefonszámot a noteszéből.

Amíg a férfi telefonált Ica határozottan felszólította Marcit, hogy legyen szíves, terítsen meg. Marci nem ellenkezett, és megjelent Sanyi is, aki eligazította a szokásos ülésrendről, meg arról, hogy Ica hogy szereti az ilyesmit.

– Rendesen – vigyorgott. – Tudod, a kések a tányér mellett vigyázzállásban, a teásbögrék jobb kéz felől. Ica kényes az ilyen apróságokra.

Marci megtette, ami tőle telt.

– Mi a helyzet? – borzolta össze a gyerek haját Marci.

Sanyi odahajolt a füléhez.

– Megtanítasz verekedni? – kérdezte alig hallhatóan. Marci felvonta a szemöldökét. – Légyszi, Marci! – kérte. – Fontos.

– Csak mondd, meg, ki kötött megint beléd, és elintézem – jelentette be Marci komolyan.

– Mit sutyorogtok ott? – fordult feléjük Ica.

– Férfi dolog – vágta rá Sanyi.

Marci elvigyorodott. Ica meg felnevetett.

– Képzelem, milyen férfi dolog lehet. Elmondod? – nézett Marcira szigorúan Ica.

– Nem mondja el! – vágta oda Sanyi.

Ica keresztbe fonta a mellkasa előtt a kezét, és Marcira villantotta a szemét. A fiú megrázta a fejét.

– Ne haragudj, nem mondom el – jelentette be.

Akármilyen jó barátok is Icával, vannak dolgok, amiket nem köthet az orrára. Ezt a dolgot amúgy is Sanyival kell lerendeznie előbb.

Kellemes, jó hangulatban költötték el a vacsorájukat. Marci kedvelte Ica apját. Nem tett fel neki kellemetlenkedő kérdéseket, nem nyaggatta feleslegesen. Marci képes volt vele is olyan jól elbohóckodni, mint bárki mással, mert felnőtt létére jó humora volt. A kis Sanyit meg kedvelte. Tudott az iskolai balhéiról, de sosem árulta volna el. Se az apjának, se Icának. Hallgatólagos védszövetségben éltek. Nem kellett róla beszéljenek, Sanyi anélkül is tudta, hogy Marci soha nem beszélne itthon a verekedéseiről.

A kisfiú belekortyolt a teájába.

– Vacsora után megnézhetnénk a filmet, amit hoztam – ajánlotta fel. Aztán ránézett az apjára. – Ha megengeded – tette hozzá.

Pók Sándor ránézett a fiára.

– Csak, ha segítesz mosogatni Ilonkának.

Sanyi elhúzta a száját.

– Miért pont én? Marci is segíthetne!

Marci hátradőlt a széken.

– Én?

Pók Sándor bólintott:

– Való igaz, hogy hárman gyorsabban végeztek.

Sanyiból csak egy halk „Ó, ne!” kiáltás szakadt fel.

Marci letette a villáját.

– Ez most komoly?

Nem emlékezett rá, hogy eddigi élete során bármikor is mosogatott volna. Még az édesanyja sem kért tőle soha ilyesmit.

Ica konyharuhát dobott Marci elé az asztalra.

– Te törölgetsz!

Két hatalmas tál pattogatott kukoricával telepedtek le a tévé elé. Marci és Sanyi, Ica törökülésben az apja mellé a kanapéra. Végül nem azt a filmet nézték, amit Sanyi hozott, hanem a Vissza a jövőbent.

Lent a szőnyegen Sanyi és Marci folyamatosan kommentálták a filmben történő eseményeket, és mivel mindketten kívülről fújták a film szövegét, gyakran együtt mondták a színészekkel. Aztán jókat nevettek.

– Nem bánod? – kérdezte Ica az apját csendesen.

– Bármikor benne vagyok egy ilyen estében. Vagy valami hasonlóban – pillantott az apja Marci felé. – Talán segít neki.

Ica odabújt az apjához.

– Gondolod?

– Nem tudom. De ha úgy van, bármikor. Rendben?

Ica biccentett.

– Rendben.

– Meg aztán nem is igazán voltak terveim ma estére – kacsintott rá az apja.

– Mert a holnap a lazulós este – vigyorgott rá Ica. – Igaz?

– Igaz.

Ismerte az apja beosztását. Sanyival a hétvégéket általában a nagyszüleiknél töltötték, Apu meg a legjobb haverjaival, Fecóval és Bandival szombat esténként elment leereszteni a gőzt. Lazultak, ahogy ő mondta. De azt megígérte, amikor Ica egyszer megosztotta vele a félelmeit, hogy nőt sosem fog hazahozni. Soha. Így aztán Ica nem bánta. Nem akart új anyukát. Sem semmilyen barátnőt az apja mellett látni. Még ha van is neki, ő nem akarta tudni. És biztos volt benne, hogy Sanyi sem.

A Vissza a jövőben mindkét részét megnézték egymás után. Késő volt már, így Ica apja végül hazavitte Marcit.