Kérjetek és megadatik

 

A szél végigsüvített a fák között, gyötörte a koronákat, lerángatta a leveleket az ágakról. Nyálkás eső nyaldosta a házak tetejét, kopogott a fák levelein. Alig néhány szürke alak látszott az iskolaudvaron. Kapucniját az arcába húzva, Kornél vágott végig a középiskola udvarán. Fekete felhők gyülekeztek az égen.

Kitti fejére rántotta földig érő, fekete szövetkabátjának kapucniját, megkereste a zsebében a kabaláját, azt a macskáról lenyúzott bőrdarabot. A tenyerébe zárta, a szőrcsomó a bőréhez simult.

Keresztülrohant az udvaron. Kikerült egy felborult szemetest, átugrotta a bűzös szemétkupacot. A szél jegesen simított végig az arcán, ahogy a fiú elé vágódott. Szíve a torkában dübörgött, a vére zúgott a fülében, mintha harci dobok szólnának. Nedves tenyerét a kabátjába törölte.

– Szia, Kornél!

A fiú megtorpant.

– Szia – felelte kedvetlenül. Arcára sötét árnyékként vetült a szomorúság.

Még mindig gyászol.

Kittiben felizzott a harag, és emésztette belülről.

Meddig még?

Legszívesebben képen vágta volna Kornélt, hogy észhez térítse. Helyette mégis mindössze annyit kérdezett:

– Ott leszel Tamás bulijában este?

Nincs ebben semmi para, hogy megkérdezte.

Ugye nincs?

Akkor mégis mitől ilyen ideges? Őt úgysem hívták meg a buliba. Sosem hívták.

Be tudnék lógni. Ha nagyon akarnék.

Kitti hátán izzadtságcsepp végigfutott, a kabátja zsebében szorongatta a szőrcsomót, hogy Kornél véletlenül se lássa meg, mennyire remegnek az ujjai.

– Nem hiszem – vágta rá Kornél rekedten.

– Anna miatt? – Lili későn kapott észbe.

Baromság volt Kornél előtt a halott barátnőjét emlegetni. Gyorsan összepréselte az ajkait, de már kimondta.

Kornél tekintetében megtört a fény, mint szilaj hullámokon a nap sugara.

– Én… – kezdte fojtottan – nem érek rá. Apának segítek a menhelyen.

Kitti megborzongott.

– A menhelyen? – Kornél tétován bólintott. – Ma?

Kornél megrántotta a vállát. Kitti, ha lehetséges, még mélyebbre csúsztatta a kezét a kabátja zsebében a macskaszőrrel, miközben kiszáradt a torka.

A menhely parább, mint bejutni Tamás halloween bulijába.

– Én is odamehetek – ajánlotta, bár igyekezett magabiztosnak tűnni, megbicsaklott a hangja.

Kornél homlokán összeszaladtak a ráncok, amitől úgy nézett ki, mint egy angol bulldog.

– Te? Hiszen utálod az állatokat.

– Nem utálom!

Kornél szkeptikusan nézett rá.

– Ja. Persze, hogy nem. Ráadásul ők is utálnak téged. Én sosem láttam még ilyet! Az összes macska úgy fújt rád, mint akik megvesztek.

Kitti a múlt héten jelentkezett segítőnek az állatmenhelyen. Bár tudhatta volna, hogy a macskákkal baj lesz. A macskák nagyon parák. Érzik a vért.

Kizárólag azért jelentkezett állatmenhelyi önkéntesnek, hogy közelebb lehessen Kornélhoz. Ha már rendszeresen összeakadtak a temetőben. Mert az elég gáz, hogy folyton csak a temetőben találkoztak. Meg olykor a suliban. De az más. A suli az egészen más.

– Rossz napom volt. Mindenkinek vannak rossz napjai.

– Ja. Lehet. Azért jobb, ha nem jössz. Apám kiakadna.

Kitti felszegte az állát.

– Apád utál?

Biztos van ez ellen valami varázs.

– Dehogy utál. Csak szerinte jobb, ha nem hergeljük az állatokat feleslegesen. Különben nekem is ez a véleményem. – Kornél Kitti arcát vizslatta. A lány állta a pillantását, akkor is, ha kellemetlennek találta a szemkontaktust.

Belém lát.

Kornél lerántotta a táskáját a válláról.

– El akarsz menni Tamás bulijába?

– Nincs meghívóm – vágta rá. Ha Kornél nem lesz ott, úgysem érdekes.

Kornél beletúrt a hátizsákjába. Gyűrött, zsírpecsétes meghívót húzott elő, aminek még a sarka is hiányzott.

– Tessék – nyújtotta oda.

Kitti kísérletet sem tett, hogy elvegye. A kezei még mindig a zsebében. A lenyúzott szőrös, bőrdarab megnyugtatóan simult a tenyerébe. Légzése lelassult, a szívverése lecsendesedett.

– Milyen meghívó ez? – Kitti távolról vizslatta.

A meghívót esőcseppek pöttyözték.

– Az enyém – vallotta be Kornél nehezen.

– Nem vigyáztál rá.

Kornél vállat vont.

– Kell vagy nem?

Kitti két ujja közé csippentette a viseltes meghívót.

– Kell. Tényleg nem mész?

– Nem tudom. Ha el is megyek, nekem nincs szükségem meghívóra. Tamás beenged anélkül is.

Kittit szíve a torkába ugrott.

Ezek szerint Kornél mégis ott lesz?

– Még sosem hívtak Halloween buliba – suttogta Kitti.

Elnehezült a légzése, a dobhártyája pattogni kezdett. A szégyen forrón égette a bőrét. A szél fagyos simogatása, az eső nedves hidege sem tudta enyhíteni.

Tamás zártkörű buliját a legmenőbb Halloween partiként tartották számon. Egész évben erről beszélt mindenki. Még azok is, akiket nem hívtak meg.

A kiváltságosok, akiket meghívtak, egész évben arra hajtottak, ki ne essenek Tamás belső köreiből. Azok, akiket nem hívtak meg, egész évben arra hajtottak, miként kerülhetnének közelebb Tamáshoz.

Kornélnak semmit sem kellett tennie. Kornél Tamás legjobb haverja.

– Itt a soha vissza nem térő alkalom – mosolyodott el Kornél végre.

Kitti imádta a mosolyát.

– Találkozhatnánk előtte…

Kornál megrázta a fejét.

– Mi lenne, ha Jázminékkal mennél?

Kittibe belemart a féltékenység, mint ahogy a citrom marja a sebet, ha véletlen rácseppen.

– Jázminnal?

– Miért ne?

– Talán azért, mert Jázmin utál engem. Mi van köztetek?

A fiú felhúzta a szemöldökét.

– Jázmin Tamás barátnője – közölte kimérten. Ezzel mintha láthatatlan falat emelt volna kettőjük közé. Ezzel Kitti számára egyértelművé tette, hogy többről van szó.

A gyomra görcsberándult, a torkát elöntötte a keserűség. Hiába nyelt, nem tudta eltűntetni onnan a nyúlós váladékot.

Jázmin így akar bosszút állni rajtam a maciért. Elveszi tőlem Kornélt. Nem elég neki egy fiú. Több kell. Ennek a ribancnak semmi nem elég. De megjárja!

– Nem mondom el senkinek – jelentette be reszelős hangon. – Van köztetek valami?

– Hát te tényleg olyan bolond vagy, mint mondják.

– Nem vagyok bolond.

– Ja. Csak fura. Figyelj, Kitti, ha tényleg nem akarsz egyedül beállítani Tamás bulijába, akkor beszélj nyugodtan Jázminnal. Mondd, hogy tőlem kaptad a meghívót.

Kitti úgy érezte, mint akit jól gyomorszájon rúgtak.

Tényleg van köztük valami.

A nyakán felkúszott a forróság az arcába.

Jázmin.

A tökéletes.

Ráadásul Kittivel óvodás koruk óta utálják egymást, mióta Kitti véletlenül elszakította Jázmin maciját. Tényleg véletlenül történt, de Jázmin sosem hitte el. Azt hitte, bosszú azért, mert előző nap megráncigálta Kitti copfját. Mint ahogy most a szél kapott a hajába és rángatta.

– Jázmin utál engem – tört ki Kittiből fojtott hangon.

– Dehogy utál! Jázmin senkit nem utál.

– De engem igen.

– Megint ezzel az óvodás cuccal jössz? Szerintem Jázmin rég elfelejtette.

Kitti szája kiszáradt, a szíve dübörgött a mellkasában.

– Te azt honnan tudod?

Én biztos nem mondtam el neki! Jázmin árult el!

Kornél megrántotta a vállát, rágott egyet a rágóján.

– Senki nem emlékszik már óvodás dolgokra.

– Én igen.

– Oké. De te fura vagy.

Kitti szemöldöke felszaladt. A keze ökölbe szorult a zsebében.

– Fura?

– Ja. Tudod. Vannak para dolgaid.

– Para dolgaim? – emelte fel a hangját Kitti.

Úgy érezte rögtön eldurran az agya. Rámarkolt a szőrcsomóra a zsebében. Kissé megnyugtatta.

Kornél elgondolkodva rágta a rágóját, miközben Kitti háta mögé bámult.

– Ahogy öltözöl, a sminked. Elég weird. Te is tudod, hogy nem sokan állnak veled szívesen szóba.

– Te is szóba állsz.

– Ja, nekem bejön.

Bejövök neki!

– De például ott az a menhelyes cucc – folytatta Kornél.

Kitti hátán végigfutott a libabőr.

– Ja. Az a menhelyes cucc – suttogta.

Mintha valaki bámulná. Hátrafordult. Mögötte az egyik fa törzsén hámlott a kéreg. A sötét, rücskös törzsön koponya képe rajzolódott ki. Kitti megrázta a fejét. Újabb darab fakéreg hullott az elsárgult, haldokló fűre és az ábra megváltozott. A koponyának szarvai nőttek.

Kitti megborzongott, elfordult. Mire képes a képzelet!

– Jázmin bír téged. Átérzi a helyzetedet.

– Milyen helyzetemet?

– Anyukáddal. Tudod.

– Aha – morrant Kitti. Érezte, a hangja is elmélyült.– Én inkább nem égetem magam, ha nem baj!

Kornél felemelte a kezét, hátrébb lépett.

– Nyugi. Csak egy ötlet volt.

Kitti a zsebébe dugta a meghívót, és keresztbe fonta maga előtt a két karját.

Kornél most odalépett Kittihez, megérintette a vállát.

– Klassz, hogy elmész a buliba. Szerintem tetszeni fog.

Finoman megszorította Kitti vállát, és elrohant. Kitti végigsimított a kabátján ott, ahol a fiú hozzáért. Valahogy el kéne tenni emlékbe ezt az érintést. Az érzést.

Kornél az övé.

Becsukta a szemét, próbálta megőrizni a pillanatot, majd megfordult és az ellenkező irányba indult. Berohant az iskola folyosójára, a falak között hömpölygő tömeg szétnyílt előtte, ahogy végigszáguldott közöttük.

 

Boszorkánynak öltözött.

– Semmi para. Jó boszorkány – kacsintott a tükörképére. – Álruhában – vigyorogta, miközben az orrára ragasztotta az ujjbegyni bibircsókot.

Kornél vajon eljön? Ha másért nem, Jázmin miatt?

A gyomrában újra összeállt a gombóc. Kitti figyelmen kívül hagyta a szorító érzést. A sötét boszorkánykalapot hosszú, fekete hajára igazította. Az alkalom súlyára való tekintettel kivasalta boglyas fürtjeit. Fényes, fekete lakkot kent tövig rágott körmeire, és sokkal erősebben sminkelt, mint a suliba. Vastagon húzta ki a szemét, nem spórolt a fekete rúzzsal sem.

A tekintete a tükörképére villant. Ma este senki nem kekeckedhet vele. Főképpen Jázmin nem. Kornél az övé. Három macskát áldozott érte. A Démon ígérte, neki Kornélt a véráldozatért cserébe.

A Démon vele volt, mióta az eszét tudta. Nyilván azon a napon idézte meg, amikor Jázmin megrángatta a copfját, és ő azt akarta, hogy Jázmin meghaljon. Aznap rajzolta le először a szabályos ötszöget a körben. Apa elégette a rajzot.

Kitti Kornél szerelméért tavaly november elsején áldozta az első macskát. Fekete kandúrt. Az állat vérével Anya hófehér, márványkő sírjára pentagrammát rajzolt egy körbe.

A második áldozatot szilveszter éjfélkor kérte a Démon. Vörös nőstényt. Kitti a macska vérével, puszta kézzel, az állatmenhely kapujára rajzolta a Démon jelét.

Az utolsó áldozatot a nyári napfordulókor, szent Iván éjjelén kérte a Démon, a tábortűz mellett. Újszülött, hófehér kölyökmacska megtalálása komoly kihívások elé állította Kittit. Az utolsó pillanatban sikerült.

Kis démoni segítséggel sikerült eltávolítani az útból a fiú barátnőjét is. Két éves kapcsolat volt. Kornél teljesen összetört, amikor a lány meghalt autóbalesetben.

De ez az aprócska áldozat megérte.

Kornél szeptemberben már másképp nézett rá. Kitti azonnal érezte, ahogy belépett az osztályba.

Még mindig nem a régi – fintorgott a tükörképére Kitti. – Talán icipicit túlzás volt megölni Annát.

Biztosan lett volna más megoldás is.

Kérjetek és megadatik – visszhangzott benne a hang.

Egyre erőteljesebb hullámokban sodort át rajta a mondat, amíg mindenhonnan ezt hallotta. A tükörre sötét árnyék vetült, két vörös szem izzott fel a közepén.

– Csak kérned kell – recsegte a hang.

Kitti szíve a torkában vergődött. Alig kapott levegőt. Megborzongott, becsukta a szemét. Lassan lélegzett.

– Egy – mondta ki hangosan.

Újabb lélegzetvétel.

– Kettő.

A szíve zakatolása némiképpen csökkent.

– Három – sóhajtotta.

A hangzavar megszűnt a szobában. Kitti lélegzetvétele mellett csupán a falióra ketyegése hallatszott. Kinyitotta a szemét. A tükörből saját arca nézett vissza rá, a fekete sminkkel és a bibircsókkal.

Felállt, vissza sem nézve hagyta ott a szobáját. Becsapta az ajtót maga után. A folyosón üres sörösüvegek sorakoztak a fal mellett, és a szekrényen. Össze kéne szednie, és visszavinni. Legalább lenne zsebpénze.

Majd holnap.

A gyűrött meghívót a kabátja zsebébe csúsztatta. Felrángatta hosszú szárú fekete bőrcsizmáját, felvette a bokáig érő, fekete szövetkabátját. A szemben levő szoba ajtaját félig nyitva találta. Kiszűrődött a horkolás odabentről, még a tévé duruzsolása sem nyomta el.

– Elmentem – kiáltotta Kitti.

Semmi válasz.

Kitti felrántotta a bejárati ajtót.

Lényegében mindegy, hogy apa hallotta-e vagy sem. Úgysem veszi észre, hogy nincs itthon.

Kitti bezárta az ajtót maga után. Nem mintha bárki rátörne apára, amíg ő nincs itthon. Hozzájuk nem jön senki.

Különben meg Kitti minden teliholdkor, pontban éjfélkor újrahúzta a védelmi varázst. Egy galamb vérét kente az ajtókeretre belülről, a tollakat pedig a küszöbre szórta. A vér beívódott a fába, néhány nap után, főként nyáron, nehéz, édeskés szagot árasztott. Apa morgott a bűz miatt. Kitti már nem érezte.

A varázslat hatásosnak bizonyult, mert az utóbbi években mindenki elköltözött a negyedik emeletről és új lakók nem igen akadtak.

Kitti csizmájának sarka kongott az üres lépcsőházban. Csak a negyediken, és az elsőn égett a folyosói világítás. Neki nem volt szüksége fényre, hogy lásson. Az izzók tompán pislákoltak, sercegtek, amikor Kitti elment alattuk. A vizes falakon szürkén állt meg a penész, formákat rajzolt: koponyákat, mély szemüreggel, néhol szarvakkal, vicsorgó szájjal.

Kittin átfutott a borzongás. A hátán forró izzadtságcsepp gördült le, nehéznek érezte, mint egy sziklát. Nehezen lélegzett.

Minden rendben lesz.

Leszaladt a lépcsőn.

Tamás buliját három utcával odébb tartották. Messziről dübörgött a zene, éles sikoltások verték fel a csendet, démoni kacajok szűrődtek ki a házból. Kitti izzadt tenyerében szorongatta a meghívót. A másik zsebében a lenyúzott macskabőrt simogatta.

Minden rendben lesz.

Az eső elállt. A nyálkás hideg fojtogatón ölelte át a várost.

Három fekete ruhás, boszorkánynak öltözött lány vágott elé. Jázmin lánybrancsa. De Jázmin nem volt közöttük.

Pedig a hercegnő sosem megy sehová az udvarhölgyei nélkül – gondolta Kitti keserűen.

Mély lélegzetet vett, megszorította zsebében a szőrcsomót, és két hatalmas lépéssel a lányok között termett.

– Hát te? – bámultak rá a boszorkányok.

– Jázmint hol hagytátok? – tudakolta kitti..

– Közöd?

Kitti elgondolkodva lépdelt mellettük. A csizmájának kopogása beleveszett a többiek cipősarkának éles hangjába.

– Igazatok van – vigyorgott a lányokra Kitti. – Több esélyetek van Halloween szépének lenni, ha kinyírtátok.

A lányok a szemüket forgatták.

– Te tényleg fura vagy.

– Jázmin beteg lett.

Kitti felhúzta a szemöldökét.

– Valóban?

– Hányós hasmenős – kotyogta ki az egyikük.

– Szerintem terhes – suttogta a másik lány.

– Fogd be! Ne a gyagyás előtt!

Kitti szeme összeszűkült. Úgy érezte a fejében kattognak a fogaskerekek. Neki egészen más állt össze a kirakósból. Kornél sem jön. Jázmin sem.

Ezek tuti együtt vannak ma este!

– Te is Tamás bulijába jössz? – A legalacsonyabb lány elkerekedett szemmel bámult Kittire.

– Én? – bökött magára Kitti a lenyúzott, vörös macskaszőrrel. – Nem. Máshová vagyok hivatalos.

Érezte a megkönnyebbülést a lányokon. Érezte, ahogy azok a mázsás kövek legördülnek a mellkasokról, egyik a másik után.

Kitti gyomra görcsbe állt, az ujjai a szőrcsomó köré szorultak. Lefordult a következő sarkon. Szemét marták a könnyek. Kornél és Jázmin együtt vannak.

De már nem sokáig!

Most segíts! – fohászkodott magában.

Torka elszorult, nyüszítő hang tört fel belőle. Forró könnyek gördültek végig jéghideg arcán.

Felnézett az égre. Sötét felhők úsztak el a hold előtt. Az egyik felhőből koponya alak öltött formát, a csillagok úgy ragyogtak benne, mint két szem.

– Mit akarsz még tőlem? – sikoltotta az égbe. – Mit tegyek?

Tompa hang a sötétből:

Gyere hozzám!

Kitti körbenézett. A közeli parkban a fák elmosódott, sötét árnyékokká olvadtak össze. A szél végigsüvített a törzsek között, zörögtek a falevelek, az út menti, sárga lámpák halvány derengésnek tűntek a leszálló ködben.

Kitt ismét az égre nézett. A leszálló pára sűrűn gomolygott körülötte. Az eget elnyelte a köd.

Gyere hozzám! – hívta a hang.

Kitti elindult a park felé. Szinte semmit sem látott. A hangok elmosódtak körülötte. Kutyaugatás ért el hozzá a távolból, autó zúgott el a közelben. Sikoltás visszhangzott a fák között, Tamás bulijáról.

Ez a hang körülfonta.

Kitti torkába ugrott a szíve, a mellkasára mintha azok a mázsás kövek rakódtak volna, amitől az imént a három lány megszabadult. Nehezen mozdult a lába. Úgy érezte mocsárba ragadt, mintha a Démon a lábaira tekeredne, húzná vissza.

Gyere hozzám! – suttogta a hang. Reszelősen, mélyen kongott a gondolatai legmélyén.

Kitti mozdulat közben megmerevedett.

Előre bámult a ködbe. A fehér gomolygáson kívül semmit sem látott. Hideg fuvallat érintette meg az arcát. Jeges ujjakként kúsztak a ruhája alá, lúdbőrt borítottak a hátára.

Előtte, a távolban összesűrűsödött a pára, koponya alakúvá állt össze.

Gyere hozzám!

Kitti újabb mély lélegzetet vett és elindult. A lábai kiszabadultak a mocsárból, lassan tette egyiket a másik után.

Jobb. Bal. Jobb. Bal.

A levegő minden lépéssel hangosan távozott a tüdejéből.

Ki. Majd a következő lépésnél be.

Ki. És be.

Ki. És be.

Lassan. Folyamatosan.

A koponya egyre távolodott előtte, mintegy mutatva az utat. A kavicsok megcsikordultak Kitti csizmájának talpa alatt. A ködkoponyára összpontosított. Szinte észrevétlenül lépett át a kavicsos ösvényről a párától csuszamlós fűre. Csizmája talpa megcsúszott. Kitti elveszítette az egyensúlyát. Elvágódott a vizes füvön. A köd ránehezedett. Zihálva meredt maga elé. A koponyát kereste, ami idáig elvezette, de az esés következtében minden szétfoszlott.

Kitti térdre tolta magát. Tenyere megcsúszott a sárban. Megrándult a válla. Fájdalmas nyögéssel tápászkodott fel. Körbenézett a vastagon gomolygó ködben, a közeli lámpaoszlop fénye éppen csak derengett felette. Körülötte minden némaságba burkolózott.

Kitti szíve nekiugrott a bordáinak.

Egyszer.

Kétszer.

Háromszor.

Mint egy eszelős a börtöncella rácsainak.

Ordított a csend.

Kitti megindult. Lába alatt cuppogott a sár.

Hirtelen fogyott el az út. Lépései a semmibe vesztek. Nyálkás sárkupacon, sikoltva zuhant lefelé.

Mire feleszmélt zúgott a folyó mellette. A jeges víz a lábát nyaldosta. A kabátja alját cibálta. A vízparton szétoszlott a köd, Kitti előtt barlang tátongott úgy, mint aki elnyelni készül. A barlang szájából tompa hangok szűrődtek.

Itt vannak!

Kitti felkászálódott. Sáros ruhája a bőréhez tapadt. Kabátja nehézzé vált a beleívódott víztől. Nesztelenül próbált belépni a barlangba, de kabátjából fülsiketítően hangosan csöpögött a víz a sziklára, súrlódott, minden lépéskor.

Odabent a fekete barlang ölelésében, időbe telt, amíg hozzászokott a szeme sötétséghez. Kornélt és Jázmin hevertek ott. Úgy összekötözték őket, háttal egymásnak, hogy mozdulni is alig bírtak. Vergődtek az oldalukra fordulva a jeges földön.

Kitti arcán elömlött a démoni mosoly.

– Hát itt vagytok – mondta reszelős hangon.

Csizmája talpa alatt fémesen megcsörrent valami. Kés.

Kitti felemelte. A kés a tenyerébe simult. Jól ismert érzés árasztotta el. A vére meglódult.

Hátul, a barlang mélyén koponya alakja rajzolódott ki, homlokán szarvak, szemgödrében vörös tűz izzott. Kitti a fejében érezte a reszelős, csikorgó hangot:

Már vártalak.