Csodakert beleolvasó

4. részlet

DÓRI

Misi a legdrágább pezsgőt kérte. Dóri, noha ritkán ivott alkoholt, az első korty után megállapította, hogy az árával ellentétben semmivel sem jobb, mint egy olcsóbb pezsgő.

Az étteremben csendes alaphangzavarként duruzsolt az asztaloknál folyó beszélgetés. A vaníliaszín, ropogósra keményített terítők illettek a falak halványsárgájához, minden asztal közepén színes vegyesvirág-csokor pompázott. Dóri hangulatosnak találta az éttermet, bár az árak magasan meghaladták azt a kategóriát, amit megengedhetett magának.

– Tényleg csak salátát eszel? – faggatta Misi úgy, mintha ez akkora tragédiának számítana.

– Igen. – Dóri félretolta a pezsgős poharát. Nem ízlett neki a gyöngyöző, aranyszínű ital.

– Felesleges sanyargatnod magad. Bírom a töltöttgalamb típusú nőket.

Dóri, hogy leplezze, mennyire kínosan érzi magát, az ölébe ejtette a kezét, összekulcsolta ujjait a combján.

– Fantasztikus – jegyezte meg visszafogottan.

– Tehát egyél nyugodtan.

– Azt teszem. Vegetáriánus vagyok. Nem említették a szüleim, amikor beszéltek rólam?

Misi felhajtotta a pezsgőjét, újratöltötte a poharát.

– Nem emlékszem rá. Kiváló ez a pezsgő, igaz?

– Nem szeretem a pezsgőt.

– Képtelenség! Senkit sem ismerek, aki ne szeretné a pezsgőt.

Dóri a férfit bámulta. Nem tetszett neki, hogy meg sem kérdezte, mit inna. Legalább azt megengedte, hogy salátát rendeljen. Bár láthatóan fintorgott.

– Akkor most megismertél egyet. – Misi úgy húzta fel a szemöldökét, mint akinek fogalma sincs, Dóri miért mondta ezt. – Arra legalább emlékszel, hogy van egy fiam? Róla biztosan beszéltek a szüleim. Imádják.

– Ja. Beszéltek. – Misi úgy nyakalta a pezsgőt, mintha sosem ivott volna ennél finomabbat. Újra töltött magának. Az üveg szája a pohárhoz koccant, kifutott a szélén a hab. A férfi leszürcsölte, utána nézett fel újra Dórira. – Mennyi idős is?

– Nyolc éves.

– Az jó.

Dóri bólintott.

– Igen. Az.

– Igyál – emelte fel a poharát Misi.

– Majd iszom.

– Lelazít – vigyorgott rá a férfi magabiztosan. – Feszültnek tűnsz.

Dóri nem nyúlt a pohara után.

– Nem vagyok feszült.

Csak bolond – gondolta a poharát tologatva maga előtt.

Butaság volt részéről ismételten belemenni egy olyan randiba, amit a szülei hoztak össze egy vadidegennel. Már megtanulhatta volna, hogy ez semmi jóra nem vezet, de egyszerűen nem maradt ereje tovább vitatkozni az anyjával. Hiszen ő csak jót akart. Nem tudhatta, hogy Dóri abban reménykedik, hogy Tibor újra felbukkan az életében. Sosem adta fel a reményt, hogy boldogan élhetnek, amíg meg nem halnak. Mint a mesében.

Nyilván ez is butaság. Kicsit. Mert Dóri látott már csodákat. Igaz szerelmeket. Mint amilyenben a szülei is élnek.

Egy vacsora még semmire sem kötelez. Érezhetem jól magam, ha már itt vagyok. Miért is ne?

– Jól tudom, hogy neked nincs gyereked? – kérdezte a férfit érdeklődve.

Misi biccentett, az étteremben nyüzsgő sokaságot bámulta. Nem vette a fáradságot, hogy válaszoljon, vagy egyáltalán ránézzen Dórira.

Dóri pedig őt figyelte. Nem rossz pasi. Meglepően jóképű fickót sikerült a szüleinek előkaparniuk a zsákból. Vajon hányan vannak még? Hány kínos vacsorát kell végigülnie, mire rájönnek, hogy semmi értelme randit szervezniük neki? Bár csoda tudja, gondolkodnak-e, vagy egyszerűen minden független, jól szituált, megbízhatónak tartott huszonöt és ötven év közötti férfiismerősüknek beajánlják.

Némán ültek egymással szemben. Dóri végig Misit tanulmányozta. Harmincasnak saccolta, de tuti nem volt még negyven. Fekete szövetnadrágot vett fel, ropogósra vasalt világoskék inget, hozzá egyszerű kék-fekete csíkos nyakkendőt. Világosbarna haját rövidre vágatta, világosszürke szeme érdektelenül pásztázott az asztalok között. Dóri azon gondolkodott, a férfi vajon miért nem néz rá? Annyira nem érdekli őt? Vagy kellemetlen látványt nyújt?

Oké, nem a szőke, hosszú combú, karcsú kategória, viszont a szülei bemutatták őket egymásnak, mielőtt Misi elhívta erre az első randira, szóval nem árult zsákbamacskát. Átlagosnak tartotta magát, csinosan felöltözött, finoman sminkelt. A könnyű, piros nyári ruha hangsúlyozta karcsú derekát, és úgy gondolta, talán kevésbé látszik benne terebélyesnek a melle.  Dóri gyűlölte a mellét, szándékosan vett fel szolidan dekoltált ruhát, mert az utóbbi három évben – mióta a szülei folyamatos randikat szerveztek neki , ki tudja milyen okból – rájött, hogy a legtöbb férfi leakad a dekoltázsánál, úgy üli végig az estét, hogy az arcára rá sem néz. Ebből tanulva kerülte a kihívóan kivágott ruhákat első randevúkon. Meg a másodikon is. Harmadik randia egy ideje nem került sor. Igazából nem hiányzott neki. Udvariasságból ment el a szülei által bemutatott férfiakkal vacsorázni. Legtöbbjük előzékenyen vegetáriánus étterembe vitte. Dóri értékelte a figyelmességet, de ritkán adott esélyt újabb találkozásra.

Kihozták a vacsorájukat. Misi hatalmas adag sültestálat rendelt, Dóri úgy gondolta, hogy három személy simán jóllakna vele. Mielőtt a pincér távozott, Misi rendelt egy újabb üveg drága pezsgőt. Dórit nem érdekelte, mivel Misi azt mondta, ő fizet. Talán a lovagot kívánta játszani. Bár Dóri minden további nélkül kifizette volna a vacsoráját. Utált hálás lenni idegeneknek. Igya csak Misi ezt a rémes, drága pezsgőt, ha ízlik neki.

– Mit mondtál, mivel foglalkozol? – pillantott rá végre Misi, és teleszedte a tányérját.

Dóri beletúrt a salátájába.

– A szüleim régiségkerekedésében dolgozom, és mellette régi bútorokat újítok fel.

– Restaurátor vagy? Valami múzeumnál?

– Nem. A bútorfelújítást kedvtelésből csinálom. Mondtam, hogy, a szüleimnek régiségkereskedésük van. Ott dolgozom.

– Ja. Tudom. Persze. Ott dolgozol – mormolta Misi a szájába tömve egy hatalmas adag sültet. A szaft lecsorgott a szája szélén, észre sem vette, hogy az ingére csöppent. – Na és, mit csinálsz a felújított bútorokkal? – faggatta Misi tele szájjal.

Dóri elkapta róla a tekintetét.

– Eladom őket – túrt bele a villájával a salátájába. Elment az étvágya.

– Megélsz belőle?

Dóri megvonta a vállát.

– Igazából kikapcsol. Nem a pénzért csinálom.

– Nincs valami rendes szakmád? Amiből meg lehet élni?

Dóri megrántotta a száját, hátradőlt a székében, és az ölében összekulcsolta az ujjait[ 6] . Figyel rá Misi egyáltalán?! Dóri szerette volna minél hamarabb befejezni ezt a vacsorát, a beszélgetést és ezt a végtelenül kínos/kellemetlen randit.

Vajon mit gondolna Misi, ha most felkelne, és itt hagyná? Persze ezt úgysem tenné meg. Nem illik. De a fenébe! Ki nem szarja le, mit illik? Miért maradjon itt, ha rosszul érzi magát?

– A pénz nem boldogít – jelentette be, és mégis maradt.

– Ezzel a csórók védekeznek – felelte Misi magabiztosan, majd jó étvággyal esett neki a második húsnak.

Dóri lába folyamatosan járt az asztal alatt, a damasztszalvétát csavargatta az ölében.

Meddig tart, amíg Misi felfalja ezt a hatalmas adag ételt?

Dóri nyelt egyet, hogy legyűrje a torkában egyre nagyobbá váló gombócot.

– És te? Te mivel foglalkozol? – kérdezte.

Misi le sem nyelte a falatot, úgy válaszolt.

– A pénzügyi szektorban dolgozom. Baromi jól eltalálták a fűszerezést. – Dóri felé nyújtotta a csirkecombot, amit az imént csócsált. – Nem kóstolod meg?

Dóri hátrébb tolta a székét.

– Mondtam, vegetáriánus vagyok.

Misi beleharapott a csirkébe.

– Bocs. Elfelejtettem. Ez valami hóbort nálad?

– Nem az.

– Csak mert mostanában olyan divatos lett vegetáriánusnak lenni.

– Én nem eszem húst, mert szeretem az állatokat.

Misi jóízűen falta a sült csirkecombot.

– Értem, te amolyan fanatikus állatvédő vagy. Ugye? Tüntetni is jársz?

– Nem járok tüntetésekre.

Hangos női társaság lépett be az étterembe. Nevetésük betöltötte a teret, és a pulthoz közel ültek le. Vidám, harsány, fiatalos társaság. Dóri mosolyogva nézte őket, kicsit irigykedett. Szívesebben töltötte volna az estét Lizával. Biztosan sokkal lazább lenne a vacsora. De Liza most éppen Lackóra vigyáz, így nem lehet itt. Meg persze elvileg ez egy randi. Vagy valami hasonló.

Misi tekintete el-elkalandozott a hangos női társaság felé.

– Átülnél? – érdeklődött Dóri előzékenyen.

Kicsit reménykedett abban, hogy Misi majd flegmán rávágja, hogy igen, szívesebben lenne a abban a társaságban. Mindketten jobban járnának. Misinek nem fordulna ki a nyaka, ő pedig mehetne haza a kisfiához.

A férfi elkerekedett szemmel bámult rá vissza.

– Nem – jelentette ki. – Csupán elnéztem, mennyire illetlenül viselkednek. Ezeket a mai fiatalokat nem tanították meg az illemre. Te nem így gondolod?

– Jól érzik magukat. Miért baj ez?

– Nem baj. A baj az, hogy hangosak. Zavarják a vendégeket.

– Engem nem zavarnak. Ám ha téged igen, akkor elmehetünk.

– Elmennél? – Dóri bólintott. Misi megrökönyödött képpel bámult vissza rá. – Nem kérsz desszertet?

– Kihagyom, ha te kellemetlenül érzed magad.

– Oké. A desszertet elfogyaszthatjuk akár nálad is – kacsintott rá Misi, miközben magához intette a pincért. – Becsomagolná nekem, kérem? – kérdezte udvariasan. Dóri megállapította, hogy több mint fele ételt otthagyta. – És hozza a számlát, legyen szíves.

Legalább udvariasan beszélt a pincérrel. Ettől függetlenül Dórinak nem állt szándékában felhívni magához. Sem egy újabb estét eltölteni vele. Méghogy desszert nála! Csak nem arra számított, hogy majd rögtön lefekszik vele?

Misi a zsebeiben kotorászott, az orra alatt dörmögött, sőt káromkodott is.

– Baj van? – érdeklődött Dóri.

– Úgy tűnik elhagytam a tárcámat.

– Talán csak otthon felejtetted.

– Az lenne a jobbik eset. – Misi a nyakkendőjét babrálta. – Borzasztó kellemetlen ez nekem, hiszen én hívtalak meg. Mégis megkérhetlek, hogy fizess te? Legközelebb visszaadom, ígérem.

– Legközelebb?

– Megbeszéljük, hol folytatjuk.

Dóri elgondolkodva túrt a táskájába. Ezek szerint lesz legközelebb? Misi egy újabb randi reményében játszotta el az elhagyott tárcát? Vagy valóban elhagyta? Dóri felsóhajtott, nyilvánvalóan megint túlgondolja az egészet, valószínűleg Misi csak elfelejtette eltenni az izgatottságtól.

– Hát jó – sóhajtott fel Dóri. Bár a háta közepére sem kívánt egy újabb randit.

– Cserébe hazaviszlek!

– Ne fáradj vele.

A pincér hozta a számlát, közben Misi az utolsó cseppig megitta a második üveg pezsgőt is.

– Nem fáradság. A desszertért bármit.

Dóri elkerekedett szemmel bámulta az összeget a számlán, majd miután rájött, hogy nincs nála annyi készpénz, kelletlenül előhúzta a bankkártyáját. A fenébe! Honnan fogja behozni ezt a horribilis kiadást? Megígérte Lackónak, hogy idén elmennek végre nyaralni kettesben a Balatonhoz. Ez a vacsora a nyaralásra félretett pénzből ment.

– Nem lesz desszert! – morogta Dóri, miközben kifelé tartottak.

– Emiatt a butaság miatt? Ígérem, visszaadom a pénzt.

– Melegen ajánlom! – vágta oda Dóri, és elindult a metró irányában. Misi utánairamodott.

– Fejezzük be kellemesen ezt az estét. – Próbálta átkarolni a férfi. – Mindent jóváteszek. Meglátod, nem bánod meg.

– Fejezzük be most – tolta el magától Dóri. – És akkor talán nem bánom meg.

Misi bólintott, a nadrágja zsebébe süllyesztette a kezét.

– Majd hívlak! Jó éjt!

– Jó éjt – morrant Dóri.

Lerohant a metró lépcsőjén. Megkönnyebbülten vette tudomásul, hogy Misi nem követi.

 

 

 

---