Pók Ica

Az első szerelem

41. rész

 

Ica.

Régen volt már ilyen kellemes szombat délutánjuk. Icának mindennél többet jelentett, hogy ezt a néhány órát hármasban tölthették.

Megint olyan volt, mint régen.

Julcsi néni nélkül. Jó, Ica természetesen tudta, hogy Julcsi néni van, és ezt a fél éves időszakot egyikük emlékezetéből sem lehet kitörölni. Megtörtént.

Szerencsére Apunak megjött az esze, és végre szakítottak. Oké, még az is lehet, hogy Apu Angelika miatt tette. Meg amiatt, hogy kistesójuk lesz.

Ica még mindig alig hitte el. Kistesó. Igazából eddig nem is akart kistesót. Tuti, hogy Apu sem akart. De Sanyi titkon biztosan vágyott egy kisebb testvérre, mert olyan simán vette, és tökre örült. Úgy örült, hogy Ica sem érezte már annyira furának, hogy tizennégy évesen kistesója fog születni.

Igazából Apu is örült neki. Ez látszott. Apu nagyon fura. Eddig úgy csinált, mintha gyűlölné Angelikát, most meg már tuti szereti. Tényleg ilyen vékony határ választja el a gyűlöletet a szeretettől? Vagy az évekig tartó „haragszom rád” nem is volt igazi?

Ica nem tudta eldönteni.

Vajon Apu azért tartotta távol magát évekig Angelikától, mert tudta, hogy az lenne a vége, hogy beleszeret? Megint?

Mert jártak valamikor fiatalon, Ica tudta. Csak aztán összevesztek. Nagyon. Apu szerint véglegesen. De a végleg éppen eddig tartott.

Ica elmosolyodott. Angelika jó fej. Kedveli. Sokkal-sokkal jobb, mint Julcsi néni.

Mondjuk van, ami egyelőre nem változik. Julcsi néni az osztályfőnöke marad, és így mindenképpen találkoznak majd. Tuti kellemetlen lesz az elején. De annál nem lehet szarabb, mint, amikor összejöttek Apuval, és kiderült. Ez annál sokkalta jobb lesz, mert Julcsi néni már nem az életük része.

A szombat délutánjukat a fodrásznál kezdtél, a szomszéd utcában, Erzsike néni kis fodrászüzletében. Mivel tényleg közel volt, gyalog indultak el. A nap is előbújt a szürke felhők közül.

Erzsike néni már várta őket. Az otthonában, a ház hátsó részében rendezte be kis üzletét, és ott fogadta a vendégeit. Ica és az öccse ismerték már, mióta az eszüket tudták. Mindig is hozzá jártak hajat vágatni. Ica bírta Erzsike nénit. Azt ugyan nem tudta megmondani, mennyi idős lehet, de úgy gondolta, valamivel korosabb, mint az édesapja. Annak ellenére, hogy fiatalabbak gyermekei, mint ő és Sanyi. Erzsike nénit mindig, minden érdekelte, és valahogy mindig, mindenről tudott. Ica mégsem érezte követelőzőnek vagy kíváncsiskodónak.

Aput mindenki ismerte a környéken. Icát jó érzés járta át, hogy Apu általában mindenkivel barátságos, mindenkivel kedvesen elbeszélget, akár a boltban az eladókkal, akár az utcán futottak bele szomszédba vagy ismerősbe.

 

A fodrász után útba ejtették a videotékát, ami a párhuzamos utcában állt, alig hét percnyi gyaloglásra. Ott is jól ismerték az eladólányt, mert gyakran megfordultak erre, bár való igaz, mostanában elmaradtak a hétvégi közös filmnézések, pedig Ica tudta, hogy mindannyiuknak lenne rá igénye. Anyu halála óta ez hármuk elmaradhatatlan családi programja lett. Hármasban a tévé előtt egy nagy tál pattogatott kukoricával, aminek a nagy részét általában mindig Sanyi ette meg.

Ica sosem hitte azelőtt, hogy valaha kimarad egyetlen hétvége is.

Ez is Julcsi néni miatt van – durrogott magában Ica. De aztán elhessegette a mérgét. Igaz, hármuk programja volt eddig, de most már ott lesz nekik Angelika, meg a kistesójuk. Majd apránként hozzászoktatja magát a gondolathoz.

Ahogy Sanyi belépett a videotékába, kijelentette, hogy ő a Drágán add, az életed című filmet akarja kivenni, mert ott látta a bejáraton kirakva a nagy plakátot, és azonnal elnyerte a tetszését.

– Én azért még körbenézhetek? – pillantott fel az apjára.

Apu bólintott.

– Ismered a szabályt.

Ica erre elvigyorodott. Apu szabálya, hogy Sanyi és ő, mindketten választanak maguknak egy-egy filmet, a viták elkerülése végett. Otthon aztán megnézték közösen mind a két filmet. Sosem szólták le azt a filmet, amit a testvérük választott. Tiszteletben tartották egymás választását.

 

A suliban még senki sem tudta, hogy Apu és Julcsi néni szakítottak. Amikor egyik délután Marci meglátogatta, Ica csak neki mesélte el, mert tudta, hogy a fiú tud titkot tartani. Elmesélte neki Angelikát, és egyedül neki mesélte el azt is, hogy kistesója lesz.

– Te ennek örülsz? – kérdezte Marci megrökönyödötten. – Én kicsit félek attól, hogy apám nekem is bejelent valami ilyesmit. Én gyűlölném, ha lenne.

Ica megértette.

– Ha Julcsi néni lenne terhes, azt én is gyűlölném – ismerte be.

– Ez így akkor is nagyon fura, nem?

– De. Kicsit az.

 

Fizika óra volt. Mióta Litterfy Attila tanította, azóta minden fizika óra érdekessé vált. Ica várta, és úgy gondolta, a többiek is izgatottan készültek minden egyes fizika órára. Attila miatt, mert ő minden alakalommal igyekezett valami maradandót alkotni, amivel megjegyezteti velük a definíciókat és a törvényeket.

Most éppen azt kérte, hogy négyes csoportokba üljenek össze, húzzák össze a padokat. Ami azt illeti, mióta Virág Veronika megjelent az osztályban, már tizennyolcan voltak, ami ugye nem igazán osztható néggyel.

Jancsi ezt komolyan szóvá is tette.

Ám Attila rugalmasan kezelte a helyzetet, nem frusztrálta, ha kicsit módosítania kellett az eredeti elképzelésein.

– Oké, akkor legyen két öt fős és két négy fős csoport. Jancsi? Mit szólsz?

Jancsi elégedetten rábólintott.

Hogy miként került az ő négyesükbe Levél Noémi ötödiknek, arra Ica már nem emlékezett, mindenesetre melléjük került. Litterfy Attila vetélkedőt rendezett, amit mindannyian élveztek. Sőt még apró kísérleteket is csinálniuk kellett. Ica Marci mellett ült az egyik oldalon, velük szemben Jancsi Mariskával, a szélére kiszorult Noémivel. Mind az öten az eléjük tett lapokra összpontosítottak, a kérdésekre. Természetesen egy csapaton belül megbeszélhették az észrevételeiket.

Jancsi elnézően csak ennyit mondott:

– Attila azt hiszi, nem vesszük észre a beugratós kérdéseit, amivel teleszórta itt a feladatlapot?

Mariska felkapta a fejét.

– Milyen beugratós kérdések?

Ami azt illeti Marci is felhúzta a szemöldökét, amikor Jancsira nézett.

– Én nem vettem észre ilyesmit.

Erre Ica odahajolt Marcihoz, és a fiú feladatlapján határozottan három kérdésre bökött szépen sorban.

– Ezekre gondolt Jancsi! Nyilvánvalóan félre akar vezetni.

– Nyilvánvalóan – ismételte meg Marci lassan. – Hát persze! Teljesen nyilvánvaló! – vigyorgott Jancsira.

Jancsi nagyot sóhajtott.

– Úgy tűnik, sikerült Attila terve, mert Icán és rajtam kívül mindenkit félre lehet vezetni egy jó helyre odabiggyesztett félreinformálással.

– Kicsit nagyra vagytok azzal a fene nagy eszetekkel – durrogott Mariska.

– Nyugi – szólt rá Marci. – Nem születhet mindenki zseninek – kacsintott Icára.

– Fogadjunk, baromira jólesik mások kioktatása! – fújt Mariska.

– Nem oktattam ki senkit – jelentette be Jancsi higgadtan.

Noémi közelebb húzta a székét Jancsihoz.

– Elmagyaráznád?

– Persze, szívesen! – mosolyodott el Jancsi.

Ica tekintete összeakadt Marciéval, egyszerre vigyorodtak el. Jancsi szerette az eszét fitogtatni, és Noi felismerte, mivel kerülhetne hozzá közelebb. Az sem kerülte el Ica figyelmét, amikor Jancsi szándékosan úgy vette ki a lány kezéből a tollat, hogy hozzáérhessen az ujjaihoz, azt sem, milyen pillantásokat küldtek egymás felé.

El nem tudta képzelni mi folyik itt. Eddig Jancsit határozottan idegesítette Noémi. Mostanában Mariska is borzasztóan kiakasztó lett, Noi pedig a háttérbe húzódott, és egy ideje nem udvarolt olyan nyilvánosan Jancsinak, mint annak előtte, amikor kéthetente szerelmeslevelekkel bombázta.

Ica inkább odafordult Marcihoz:

– Boldogulsz egyedül?

– Most, hogy felhívtad a figyelmemet bizonyos dolgokra a feladatlappal kapcsolatban, határozottan nemmel kell, válaszoljak – jelentette be Marci könnyedén.

Ica felnevetett és felé fordította a saját papírját.

– Akkor másold le az enyémet!

Marci rákacsintott.

– Te nem akarod elmagyarázni nekem? – kérdezte a füléhez hajolva. – Mint Jancsi Noinak?

Ica belenézett Marci vidám zöld szemébe. Még a fiú orra körüli szeplők is huncut módon mosolyogtak, vörös haja a homlokába lógott. Ica könnyedén mellbe vágta.

– Ne legyél már ilyen! – mondta nevetve. – Elbohóckodod az egészet! Attila nem viccből adta ezeket a feladatokat.

 

Óraközi szünetekben Mariska mostanában sűrűn elmaradozott mellőlük. Ica egyetlen percig sem bánta. Ott volt akkor is, amikor Marci megkérdezte Jancsitól, hogy akkor ők most járnak Marikával, vagy nem?

– Tudod, mert egyáltalán nem úgy néztek ki, mintha még mindig együtt volnátok.

Icának úgy tűnt, Jancsi tanácstalan. A kabátja gallétját hajtogatta, amikor megszólalt.

– Elvileg, hivatalosan még nem szakítottunk.

Ica úgy gondolta, Jancsi sokkal inkább Levél Noémivel barátkozna, ha nem lenne ilyen félénk, mert a fiú nyíltan még egyszer sem mert Noi felé közeledni. Amikor többen voltak és a véletlen – vagy inkább Noi – úgy hozta, hogy egymás mellé kerültek, akkor Jancsi is jobban összeszedte a bátorságát. Lehet, arra várt, hogy Noémi újra bepróbálkozzon nála. Írjon egy tőle megszokott szerelmeslevelet. De Noi nem tett ilyet többé. Pedig neki is tetszett Jancsi. Tuti! Ica biztos volt benne. És meg is kérdezi tőle, ha elég jóban vannak.

Marci egy sárkupacot piszkált valami bottal. Képtelen volt nyugton maradni. Icát már nem zavarta és úgy tűnt Jancsit sem. Megint az apja nőjével voltak problémái. Ica figyelmesen hallgatta, mert amúgy minden érdekelte, amellett pedig teljes mértékben át tudta érezni Marci ilyen gondjait.

– Nehogy már nekem beleszóljon az életembe! – háborgott Marci – Nem az anyám! Azért mert éppen az én apámmal kellett kikezdenie, hogy ki ne rúgják az egyetemről… Hány éves már? Nem is tud semmit erről az életről! – Vadul beledobta a botot a sárba, ami fröcskölve robbant széjjel. Ica ügyes volt, fürgén hátrébb ugrott, mielőtt a nadrágjára és a kabátjára fröccsenhetett volna. Jancsi kapott a farmernadrágjára egy adagot a sárból. Kicsit felháborodottan kiáltott fel.

– Muszáj neked mindig valami olyasmivel foglalkoznod, ami biztos, hogy összekoszol valamelyikünket?

Marci ránézett.

– Bocs! – És ott folytatta, ahol az előbb abbahagyta. – Ami azt illeti, az apámnak sincs fogalma erről az életről! Teljes homály!

Jancsi teljesen váratlanul szólt közbe.

– Te, Marci! – szólította komoran. Megvárta, amíg Marci odafigyel rá. – Elintézed Tóth Gézát a béből? – kérdezte komolyan.

Még mielőtt Marci válaszolhatott volna Ica közbevágott. Utálta Jancsi efféle ügyeit, amikor Marcira bízta a piszkos munkát.

– Biztos van más módja is, hogy tisztázzátok a nézeteltéréseteket Jancsi! Marcinak van elég problémája anélkül is, hogy szétveretné magát a te ügyeid miatt!

Jancsi vadul rávicsorított.

– Marcit kérdeztem.

Marci már szólt volna, sőt előbbre is lépett, hogy kicsit háttérbe szorítsa Icát. De a lány egy határozott mozdulattal felemelte kesztyűs kezét, a tenyerét odafektette Marci mellkasára és visszatartotta, mielőtt újra megszólalhatott volna.

– Tóth Géza háromszor akkora, mint Marci! – mondta ridegen. – Azért, mert neked valami bajod van vele, odaküldenéd a legjobb barátodat, hogy veresse szét az összes bordáját valami miatt, amihez köze sincs? – kérdezte felháborodottan.

Marci határozottan eltolta Ica kezét, amivel eddig visszatartotta és előre lépett.

– Ica! Már megbocsáss! Akármilyen jó barát vagy, máshogy gondolkodsz erről, mint mi.

– A verekedésről? – tette sípőre a kezét Ica. – Naná, hogy másként gondolkodom. Én józan ésszel nézzem, nem indulatból.

– Nem értesz hozzá! Akkor sem, ha karatézol. Lány szemmel nézed.

– Mert lány vagyok – fortyant fel Ica. – De itt nem ez a lényeg. Tudok elvonatkoztatni, amíg ti nem.

– Nem értünk egyet – jelentette be Marci és most ránézett Jancsira. – Rendben. Elintézem. Csak bővebben is tudnom kéne mi történt.

– Azzal akart hergelni, hogy nyalizós, jólfésült kis buzinak nevezett! – közölte Jancsi higgadtan.

Ica megrántotta a száját.

– Csak ne vedd figyelembe. Ennyi.

– Már ott helyben ki kellett volna csinálnod! – jelentette be Marci. Majd komolyan ránézett a barátjára. – De mielőtt ezt mondta, eljátszottad neki azt a túl okos figurádat, igazam van? – kérdezte borúsan. – Mert ez az a stílus, amivel az őrületbe tudod kergetni az agyatlan nehézfiúkat, akik aztán mind egytől egyig ki akarnak nyírni.

Jancsi vállat vont, amit tőle akár igennek is lehetett volna venni.

Ica felsóhajtott.

– Azt ugye még nem mondtam elégszer, hogy az erőszak erőszakot szül. Egyébként is, Tóth Géza egy vadállat! Komolyan mondom! – suttogta elkeseredetten.

Ismerte. Egy óriási gyerek, magasságban és súlyban egyaránt. Ica komolyan félt, hogy Marcinak baja esik.

De mielőtt lebeszélhette volna a fiúkat erről az őrültségről, becsengettek és Marci csak rákacsintott Jancsira azzal a vidám módján. Ica tudta, hogy nem fogja visszatartani semmi, neki fog menni annak az erőszakos fiúnak!

 

Marci

Történelem óra volt, a második világháborút vették. Marci unta. Még akkor is, ha azok a csaták valamelyest lekötötték a figyelmét. Mennyivel jobb is lehetne, ha a tanáruk nem ilyen veszett unalmasan magyarázna. De most kihívta Icát a táblához, ahova felakasztották a második világháborús történelmi térképet.

– Pók Ilona, legyen szíves, mutassa meg az osztálytársainak, mik voltak a legfontosabb hadmozdulatok 1944-ben – utasította szigorúan.

Ica nem volt szívbajos, gondolkodás nélkül felvette a fa vonalzót a tanári asztalról, amivel a történelem tanáruk szokott a térképre bökdösni. A lány szőke, hosszú haja most két fontban lógott le a hátára, elől lágyan a homlokába hullott néhány kusza tincs. Abban a világoskék farmerjában volt, ami olyan nagyon jól állt rajta, meg a hosszúszárú fekete csizmájában. Megfontoltan érintette a vonalzót a térképhez, miközben elmondta, pontosan mikor és hol támadtak a német csapatok, hol a szövetséges országok. Mindent tudott.

Marci nem is igazán hallotta a hangját, mert egészem máshol jártak a gondolatai. Erőnek erejével sem volt képes levenni a szemét Icáról, először még akarta… Komolyan szándékában állt nem így bámulni rá. Mint, aki még életében nem látta. De talán így is történt.

Hol volt, miközben Ica így megváltozott?

Mikor formásodott így ki?

Olyan gyönyörű lett, mint egy földre szállt istennő. A fekete garbó kihangsúlyozta karcsú derekának ívét, lapos hasát és most Marci végre megértette, hogy Szőnyi Tomi miért is mondta azt, hogy Icának vannak a legjobb mellei az összes csaj közül. Hirtelen bűntudatosan elkapta Icáról a pillantását, mert attól félt, valaki észrevette milyen szemmel nézett a tábla előtt álló lányra.

Nem sokáig volt képes másfelé nézni. Hallotta a hangját, zene volt a fülének, bár felfogni nem tudott belőle semmit. Mintha valami elemi erővel húzná, úgy siklott vissza a pillantása a lányra. Mint, aki nem normális, vagy mint aki álomból ébredt.

Mitől lett hirtelen ennyire más az egész?

És már megint miért kezdett olyan eszelős iramban kalapálni a szíve a mellkasában?

Mintha dörömbölne, hogy engedjetek ki! Akármit is tehetett volna ellene. Hirtelen megint sikerült elszakítania a tekintetét Icáról és a pillantása találkozott a mellette ülő Jancsiéval, aki kissé érdeklődve nézett rá. Majd halkan megjegyezte.

– Nem tudtam, hogy ennyire érdekelnek a hadmozdulatok.

Marci zavartan elvigyorodott.

– Hát… eléggé izgalmas… – mondta lassan és visszanézett Icára. A lány most elkapta a pillantását, rámosolygott, olyan kedvesen, ahogy mindig szokott. Csillogó kék szemmel és sugárzóan gyönyörű arccal. Erre Marci szíve megint valami vad ritmusra váltott.

Hát ez meg már megint micsoda?

Közben a lány a tábla előtt lerakta a vonalzót vissza a tanári asztalra.

– Köszönöm, Pók Ilona! Kérem, foglaljon helyet!

Marci bánta, hogy ezzel a lány visszatér a padjába, de legalább közelebb lesz hozzá. Ott lesz közvetlenül a háta mögött. Icának el kellett mennie Marci padja mellett. Ő csak rávigyorgott és csendesen megjegyezte.

– Egy zseni vagy!

Ica erre megint olyan kedvesen visszamosolygott rá, leült a padjába Mariska mellé, de előrehajolt Marcihoz és gyengéden megérintette a vállát. Megvárta, míg a fiú kicsit hátra fordítja a fejét, csak akkor szólalt meg.

– Köszönöm!