Pók Ica

Az első szerelem

49. rész

 

Sanyi

Sanyi nagyon ideges volt. Soha nem szervezett meg ilyen dolgot, ráadásul az édesapja tudta nélkül. Vacsorára hívta Angelikát. Apu tudta nélkül.

Jól kell sikerülnie.

Igazából főzni sem tudott. Csak nézte hosszan a szakácskönyveket, forgatta őket. Hiába olvasta, nem tudott elmenni rajta. Ráadásul Angelikát is elég nehéz volt rávenni, arra, hogy eljöjjön. Mennyit kellett kérnie.

Emellett még az is elég nagy baj, hogy tizenkét évesen még nem is tudott valami sokat az ilyen randevúkról. Bolognai spagettit akart készíteni, de az idő gyorsan futott.

Hétre hívta Angelikát. Háromnegyed hét van.

A konyha úgy néz ki, mint ahová becsapott egy meteor. A tészta húsz perce főtt, de azt nem találta a receptben mennyi ideig kell főznie. Apu pedig még mindig nem jött haza.

Hát hol marad ilyen sokáig?

Sanyi csoda romantikus vacsorát szeretett volna készíteni. Abbahagyta a darált hús kevergetését és villámgyorsan bedobálta a szemetet a mosogató alatti szemetesbe, a mosatlant a mosogatóba és gyorsan letörölgetett.

Ideje lenne megteríteni.  Csak állt tanácstalanul a szekrény előtt, hogy ugyan milyen tányért is tegyem az asztalra? Laposat? vagy inkább mélyet?

Úgy döntött a lapos nem jó, mert abból kicsúszik a tészta. Marad tehát a mély. Erre a vacsorára költötte az egész havi zsebpénzét. Még pezsgőt is vetetett Nagypapával. Betette a fagyasztóba, hogy vacsorára mindenképpen jól lehűljön. A filmekben is jég közé szokták rakni a pezsgőt.

A gyertyatartókat is elővette, hogy hangulatosabbá tegye a vacsorát.  Miközben a terítéssel bíbelődött, a főzőfülkéből égett szag kezdett el terjengeni. Berohant és lekapta a fazekat a tűzhelyről. A darált hús szénné égett.  Tanácstalanul meredt rá, miközben a tésztavíz hirtelen kifutott a fazékból.

 Ekkor hallotta meg a háta mögül az édesapja hangját:

 – Sanyi! Felgyújtottad a házat? Vagy honnan jön ez a tömény füst?

A kisfiú, most végre elzárta a tészta alatt is a gáztűzhely lángját és hátranézett.

 – Vacsorát főzök! – közölte komolyan.

 

Sándor

Gondterhelten nézett körül. Szélesre tárta a konyhaablakot, hogy kiszellőztessen, és azért, hogy közben összeszedje a gondolatait. Nem kéne durván bánnia Sanyival, hiszen megpróbált neki örömet okozni, de szíve szerint most azonnal ráordított volna, hogy a fene egye meg, hát nem is tud főzni, mi a csodát csinál akkor itt? Tönkre teszi az egész berendezést. Úgy néz ki az egész főzőfülke, mint a disznóól.

Vett néhány mély lélegzetet, hogy lecsillapodjon. Elfordult az ablaktól és visszament oda, ahol Sanyi szorgoskodott.

– Megleptél! Ennyire éhes voltál?

– Nem azért. – Sanyi sejtelmesen elmosolyodott. – Vendéget hívtam! Légy szíves, öltönyt vegyél fel! – kérte.

– Öltönyt?

– Mert ez különleges alkalom.

– Nos, nekem is úgy tűnik. Nincs szükséged segítségre, Sanyi?

A kisfiú magabiztosan rávigyorgott.

 – Boldogulok, Apu! – mondta hittel, amiben Sándor nem volt éppen olyan biztos. Tekintettel ezekre a szagokra és elnézve ezt a csatateret a háta mögött.

– Biztos? – kérdezte komoran, mert igazán nem szerette volna, ha Sanyi ilyen nagy buzgalmában felgyújtja a konyhát.

A gyerek továbbra is magabiztosan vigyorgott rá vissza, ami azért őt, egy cseppet sem nyugtatta meg.

 

Sanyi megvárta, amíg az édesapja bement a szobájába és végre leszűrte a tésztát. Valamit a darált hússal is kezdenie kéne, de attól, hogy kicsit jobban megsült még nem lehet az olyan rossz. Majd bőségesen tesz bele paradicsomlét és ketchupot. A színén máris sokat javított és még a kellemetlen bűzt is elnyomta valamelyest. Egy hatalmas üvegtálba összeöntötte a tésztát és a szószt. Összekeverte.

Hát nem olyan volt, mint amit Apu készített, még kinézetre sem hasonlított rá. Nem is spagettinak látszott, inkább sűrű paradicsomlevesnek. Sanyi egy ideig nézte, majd határozottan kivitte az asztalra. Csak ekkor kezdett el sajtot reszelni. De az óra elütötte a hetet. Éppen akkor, amikor csengettek. Ez Angelika lesz! Sanyi lerakott mindent a kezéből és rohant a kapuhoz, hogy kinyissa neki.

– Pontos vagy! Gyere be! Irtó finomat főztem vacsorára! Majd meglátod!

– Te főztél?

– Persze. Na, gyere!

Angelika követte a konyhába.

 

Sándor lépett ki a szobából. Felvette az öltönyét, ha már Sanyi megkérte rá.

Megtorpant, amikor meglátta Angelikát. Rá nem számított. De már érteni vélte, miért igyekezett ennyire Sanyi.

A gyertyafény hangulatossá tette a konyhát. Sanyi határozottan teletette mindhármuk tányérját. Sándor egy ideig nézte, beletúrt a villájával az ételbe és lassan felemelte a fél centis tésztadarabokat. Bizalmatlanul mustrálgatta egy ideig.

– Ez mi? – kérdezte visszafogottan. El nem tudta képzelni, hogy ezt neki most meg kell ennie. Tekintettel azokra a szörnyű szagokra, amire hazajött, nem igazán volt hozzá étvágya.

Sanyi bátran elmosolyodott.

– Bolognai spagetti! – Ezzel nagy elhatározással bekapott egy falatot.

Az apja visszafojtott egy kis mosolyt, majd megszólalt.

 – Persze, egészen nyilvánvaló, hogy ez bolognai spagetti.

Hősiesen bekapta a villáján lévő falatot, de olyan rossz íze volt, keserű, túl paradicsomos, hogy fogta a szalvétáját és kiköpte.

Angelika nagy bátran magába erőltetett egészen háromvillányit, de annál többet láthatólag ő sem bírt.  Ránézett Sándorra, aki kissé bánatosan rámosolygott, de a tányérjához hozzá sem nyúlt.

Eközben Sanyi hozta a mélyhűtőből a pezsgőt. Öt percet szenvedett, amíg egyáltalán ki bírta nyitni és töltött volna a karcsú pezsgőspoharakba, de egy csepp sem jött ki belőle. Vágott egy torz mosolyt és megszólalt.

– Alaposan belefagyott. Isztok inkább szörpöt? – kérdezte hősiesen.

Amíg Sanyi azzal volt elfoglalva, hogy elkészítse mindhármuknak az innivalót, Sándor odahajolt Angelikához és csendesen a fülébe súgta.

 – Tüntessük el ezt a borzalmat! – Gyorsan összeszedte a tányérokat és a vacsora maradékát és Angelika segítségével mindent bepakolt a mosogatóba, ami már így is dugig volt. – Mit szólnál, Sanyi, ha készítenék néhány melegszendvicset? – kérdezte a fiát, aki a szódásüveggel ügyeskedett, de azt legalább megoldotta.

A kisfiú egyenként kihozta a poharakat és letette az asztalra. Ránézett az édesapjára, aki már a lepakolt asztalnál üldögélt. Kicsit szomorkásan elmosolyodott.

– Hát… az jó lenne, Apu!

 

Angelika

Később, mikor Angelika felállt a kis Sanyi ágy mellől, elmosolyodott. Hogy is mondta, amikor megkérte, hogy eljöjjön? Azt mondta üljön az ágya mellett, amíg el nem alszik. És ő megtette. Ott ült mellette, pedig nehezen aludt el. De mielőtt elaludt volna még azt mondta olyan kedvesen, szívből: „Szeretlek, Angelika!”

Meghatódott tőle.

Csendesen ment ki a kisfiú szobájából, nehogy felriassza Sanyit az álmából, és olyan hangtalanul csukta be az ajtót, ahogy csak tudta. A konyhában Sándor próbálta meg eltüntetni a vacsora romjait. Már átöltözött, megszabadult az ünnepi öltözetétől. Persze mosogatáshoz az öltöny nem igazán a legideálisabb viselet.

– Te szoktál mosogatni? –  kérdezte a nő meglepődve. Valamiért soha nem gondolta volna, hogy mosogatna. Annyira távol állt tőle a kép, hogy Sándor ott áll a mosogató előtt.

A férfi megfordult és elmosolyodott.

 – Előfordul.

A vacsora maradékát már belekotorta egy vastag fekete kukazsákba és most egy határozott mozdulattal utána dobta a serpenyőt is, amibe Sanyi beleégette a húst.

– Az életben nem fogjuk tisztára sikálni – mormolta. – Kell vennem egy serpenyőt!

 – Segíthetek valamit? – kérdezte Angelika, mert úgy érezte hasznossá kéne tennie magát. De a férfi csak komolyan nézett rá.

 – Csak ülj le! A vendégünk vagy. Sanyi sem akarná, hogy te takarítsd össze utána ezt a rumlit!

Angelika tehát leült. Nem tudta mit is segíthetett volna, mert mire kijött a kis Sanyi szobájából, mert a kisfiú nehezen aludt el, addigra már Sándor csaknem teljesen elmosogatott és rendbe szedte a konyhát és a főzőfülkét.

– Annyira igyekezett! – jegyezte meg halkan.

Sándor leeresztette a vizet a mosogatóból, kiöblítette, letörölgette és egy mozdulattal bekötötte a kukazsák száját.

– Tudom… – válaszolta komolyan.

– Fájt neki, hogy nem úgy sikerült, ahogy azt ő szerette volna.

A férfi megfogta a szemeteszsákot.

– Tudom, Angelika! Ismerem! A fiam! Miért gondolod, hogy nem értem meg? Lehet, hogy nem csinálom tökéletesen, de azért igyekszem jó apja lenni a gyerekeimnek. És biztos, hogy vannak pillanatok, amikor nem sikerül úgy, ahogy szeretném, de azért minden tőlem telhetőt megteszek, hogy jól csináljam.

Fogta a zsákot, és kivitte a szemetet a kukába.

 

Sándor

Mire visszatért, Angelika már magára vette a kabátját.

– Mit csinálsz?

 – Jobb lesz, ha én most hazamegyek, Sanyi!

Ő odalépett elé, megfogta a kezét. Nem értette. Azt akarta, hogy maradjon. Velük maradjon reggelig. Mert Sanyi milyen csalódott lesz, ha nem találja itt, amikor felkel.

– Ne menj! Sajnálom, ha megbántottalak! Fáradt vagyok. Kicsit talán csalódott is, hogy Sanyinak nem jött össze úgy, ahogy szerette volna, mert tudom, hogy igyekezett. És talán rosszul kezeltem a helyzetet.

– Jól csináltad.

Sándor megrázta a fejét.

– Sanyival nehéz jól csinálni. Tudod? Legalábbis nekem.

– Tudom – suttogta Angelika.

– Hiányzol! – húzta magához gyengéden a nőt és még mielőtt megcsókolta volna csak annyit mondott. – Szeretlek!