Pók Ica

Az első szerelem

53. rész

 

 

Marci

Gyereknap alkalmából egész nap szabad, iskolai programot szerveztek, játékokkal fűszerezve. Zsetonokat lehetett nyerni és ezeket beváltani mindenféle finomságra, amit az anyukák sütöttek otthon. Vagy tombolára.

Egy hete gyűjtötték már az otthonról hozott, nem használt játékokat és könyveket, amiket kisorsolhattak délben, az ebédlőben. Minden évben megrendezték a nagy gyereknapot és mindenki élvezte.

Ica és Jancsi többnyire kérdések megválaszolásával jutott zsetonokhoz, Marci inkább az ügyességi játékokat választotta, mert még fél kézzel is jobban boldogult, mint az átlag. De azért néha összefutottak az udvaron és megbeszélték az élményeiket. Meg azt is, hogy mikor fognak elmenni, hogy elköltsék azt a sok színes korongot, amit gyűjtöttek.

Noémi elkísérte Jancsit mindenhová, és megpróbált ő is feladatokat megoldani. Mindig akadtak egyszerűbb kérdések is. Azért természetesen kevesebb jutalom járt.

Sanyi is fel-felbukkant, de ő is inkább kislabdát és karikát dobált, sőt még egy futó versenyben is részt vett. Ahogy megszerezte a zsetonjait szinte azonnal el is költötte.

A zene hangosan szólt a hangszórókból, és néhány idősebb diák táncmulatságot rendezett az udvar egyik szögletében.

 

Marci Icát kereste, mert úgy tervezte, beneveznek a fél kettőkor kezdődő kötélhúzásba. Fogja ő bírni egy kézzel is. Ebben biztos volt.

Csapatonként öt embert kellett állítani. Marci mindenképpen számított Icára.

A lány éppen nem volt Jancsiékkal. Noi azt mondta, Ica negyven perce felkerekedett a reáltantárgyak udvara felé és azóta nem látták. Így hát Marci elindult a keresésére. De nem találta az asztalok között, ahol a tanáraik a kérdéseket tettek fel minden, vállalkozó szellemű diáknak.

Tovább ment arra a részre, ahol hetedikesek és nyolcadikosok mulatoztak a sarkon túl, egészen messze a tanárok figyelő szemeitől. Azonnal meg is látta Icát, aki éppen egy nyolc ás, langaléta fiúval beszélgetett.

Mi az, hogy beszélgetett?!

Marci hirtelen mérges lett.

Egyenesen flörtöltek.

Úgy álltak ott a fal mellett, kicsit távolabb mindenkitől. Lehetetlen, hogy Ica leálljon ezzel a barom Szécsi Lacival! És akkor még hagyja, hogy csak úgy megérintse a karját, meg elfogadja tőle azt az akármilyen pogácsát, amit már úgyis összefogdosott.

Egyébként is röhejes egy figura azzal a lenyalt hajával és azzal a szódásüveg vastagságú szemüvegével. Marci agya felforrt attól, hogy ott látta őket édes kettesben enyelegni.

Mi a fenének állt le vele Ica beszélgetni?

Különben is, minek jött ide egyedül?

Tuti rámászott ez a gusztustalan csótány és most nem bírja levakarni. Nem kellett volna csak így idejönnie, ahol minden fiú csorgatja a nyálát! Vagy legalább szólhatott volna neki, hogy kísérje el.

Marci hatalmas lendülettel indult meg feléjük.

– Ica! – szólította meg a lányt. Zavarta, hogy Szécsi Laci olyan magas, fel kellett rá néznie. Most rávillantotta a szemét. – Te meg kopj le, Szécsi!

A fiú ugyan olyan szikrázó szemmel nézett vissza rá.

– Hé, Kővári! Nem veszed észre, hogy zavarsz?

Marci dühösen ment neki és vadul mellbe lökte, hogy odébb taszítsa egy kicsit Icától. Nehogy már ott álljon, majdnem teljesen összeért a testük. Ez azért neki egyáltalán nem tetszett.

– Szakadj már le róla! Menj innen! – mondta dühösen.

De Laci nem úgy nézett ki, mint, aki nagyon menni akar, csak visszavágott Marcinak.

– Vedd már észre magad, Kővári! – mondta ridegen és mindenképpen megpróbált visszamenni Ica mellé. – Mi a fenének ártod bele magad mindenbe?

Ica Marcira pillantott, és kedvesen elmosolyodott.

– Ne aggódj! Jól vagyok! Menj vissza nyugodtan… - mondta halkan és gyengéden megérintette Marci karját.

Marci elrántotta a kezét az érintése elől és megbántottan nézett vissza rá.

– Azt akarod, hogy én menjek el? – kérdezte és megrázta a fejét. El sem hitte.

Ica elmosolyodott. És még mosolyog is. Hogy képes? Ráadásul elküldi. Őt.

De hát mi a csodának akar itt maradni ezzel a gusztustalan figurával?

– Rögtön visszamegyek én is. Marci! Csak indulj el nyugodtan.

Marci dühösen nézett fel a langaléta nyolc ás fiúra, majd szinte ugyanolyan dühösen Icára és már ment is.

 

Amikor később Jancsi megtalálta és megkérdezte, hogy akkor benevezte-e őket a kötélhúzásba, Marci csak vadul nézett rá és barátságtalanul közölte, hogy nem.

– Mi a bajod?

– Mi lenne?

Jancsi és Noi értetlenül néztek össze.

Aztán, amikor végre Ica is felbukkant Marci teljesen érthetetlen módon elkezdett vele kiabálni, olyan szinten elborult aggyal, hogy Jancsi nem ismert rá.

– Minek állsz le bunkókkal? – kérdezte felháborodottan.

Noi és Jancsi értetlenül néztek össze, mert fogalmuk sem volt, miért támadt neki Marci Icának.

– Egyszer sem beszéltél vele! – mondta Ica szelíden. – Miért gondolod azt, hogy bunkó?

Marci dühödten meredt rá.

Mert az! Látszik rajta. Már milyen az az egész gyerek?

– Mert egy barom állat! – hajtogatta Marci egyfolytában, mint aki arra is képtelen, hogy gondolkodjon. – Még a végén megérjük, hogy ilyen idiótákkal kezdesz járni!

Ica szégyenlősen elmosolyodott.

– Megfordult a fejemben! – vallotta be őszintén.

Jancsi nem értett semmit. Nem is vette észre, hogy bárki is csapná a szelet Icának. Noi elmosolyodott. Megvan. Ez most egy féltékenységi jelenet, amibe itt belecsöppentek. Ica különösen szép volt, Noi tudta, mint ahogy azt is, hogy a három nyolcadik osztályból a legtöbb fiú kereste a kegyeit, egyedül Marci tartotta őket vissza, mert szinte mindig ott volt Ica mellett. És Marcinak az volt a híre, hogy hirtelen és előbb üt, azután kérdez, így őt tanácsosnak látta mindenki elkerülni jó messziről. Mivel mindig ott volt Icával, ezért a lányhoz, sem mert közeledni senki. Pedig aztán voltak hódolói. Noi tisztában volt vele.

Most Marci ismét vadul kitört.

– Megfordult a fejedben? – kérdezte vissza elképedve. – De hát mi van abban a madárijesztőben? Micsoda?

– Tudod, Marci… magasabb, mint én! – mondta lassan. – Annyira nehéz olyan fiúval összeakadni, aki magasságban is passzol hozzám.

Marci beletúrt a hajába és el sem hitte, hogy Ica ilyen ostobaságot mondott. Egyébként is olyan rohadtul nehéz Icánál magasabbnak lenni. Tudta! Mert hiába nőtt ő is minden évben néhány centit, Ica is mindig ugyanúgy nőtt. Alig akadt fiú az iskolában, aki magasabb volt nála. Jancsin kívül körülbelül még három fiút tudott volna megemlíteni.

– Mert az olyan kurva fontos! – tört ki Marciból indulatosan. – Az nem számít, hogy sötét, mint az éjszaka! Meg rusnya, mint a halál! – Marci legszívesebben oda ment volna hozzá és jól megrázta volna, hogy térjen már észhez! Hát nem gondolhatja komolyan! – Nincs is bennetek semmi közös, Ica!

A lány vállat vont.

– Még lehet!

Még mielőtt Marci újabb dührohamot kapott volna Noi megkérdezte.

– Kiről van szó? – Mert tudni szerette volna ki az a fiú, aki így kavarja az indulatokat.

Marci rávicsorított.

– Szécsi Laci…

Noi elmosolyodott és kedvesen megszólalt.

– Ha leveszi a szemüvegét, akkor egész helyes! – válaszolta barátságosan. Ica hálásan nézett rá.

– Marcinak igaza van, Szécsi Laci olyan buta, mint a tök! – Elgondolkodva nézett Icára. – Te tényleg járni akarsz vele?

Egyáltalán nem kérdezte olyan haragosan, mint Marci az imént, és egyáltalán nem volt annyi vád a hangjában, mint Marciéban.

Ica nevetve megrázta a fejét.

– Nem! Igazából nem akarok vele járni! – jelentette be vidáman.

Marci ránézett.

– Akkor minek hergeltél? – kérdezte komoran.

– Nem én hergeltelek! Saját magadat idegesítetted fel! – válaszolt Ica komolyan.

Marci felsóhajtott. Egyáltalán nem adott igazat Icának. Igenis direkt dühítette. Egy percig sem mondta, hogy nem akar Szécsitől semmit! Egyébként is látta, hogy mosolygott rá, még azt a pogácsát is elfogadta tőle. Miért is ne lett volna mérges?

– Akkor elmegyünk kötelet húzni? – nézett hirtelen Icára, hogy témát váltson és már a harag is eltűnt a zöld szeméből.

Ica hálás volt érte, mert nehezen tudta kezelni azt a dühöngő Marcit. Nem volt hozzászokva, hogy ilyen legyen. Jobban szerette, amikor vidám és kedves. Utálta, amikor minden átmenet nélkül dühöngő őrültbe fordult.

 

De Marci nem nyugodott meg még otthon sem. Még vacsora közben is kitört belőle, amikor csak úgy elmesélte az édesanyjának.

– Mert magasabb nála! – mondta, miután kijelentette, hogy ezek a lányok néha olyan dilisek tudnak lenni és még Ica is! El sem akarta hinni! – El tudod képzelni, milyen nehéz nála magasabbnak lenni? – tört ki Marciból hirtelen, mert jelen pillanatban annyira elkeserítette, hogy valószínűleg ebben az életben ő soha nem lesz magasabb, mint Ica.

Az anyja elmosolyodott.

– Igen, Marci! Elhiszem! Icának nagyon szép, sudár termete van.

– Akkor megértesz!

Az anyja bólintott.

– Pontosan értelek. De tudod, a magasság alig fontos egy kapcsolatban.

– De neki fontos – mormolta Marci lehangoltan.

 

Tovább, tovább!

Belezengett az egész folyosó az éneklésbe, amit egy magnóról kísért valami csendes aláfestő zene. Akkor Julcsi néni hangja túlkiabálta a dalt.

– Elég!

Csak nagyon lassan halt el az énekszó a diákok ajkán, míg mindenki értetlenül tekingetett körbe, miért hagyták abba? Ma volt az első ballagási próbájuk, de már másodszor vonultak vissza az osztályaikba és már másodszor indultak el.

Marci türelmetlenül beletúrt a hajába.

– Megint? – kérdezte Julcsi nénit bosszúsan.

Hétágra sütött kint a nap és emellett lehangoló volt ez az egész vonulgatás a folyosókon. Elfáradtak és unták ahányan voltak.

Persze, hogy megint újra kellett kezdeni. Visszamenni az osztályukba, felsorakozni párosával az osztályfőnökük háta mögött, szigorúan magasság szerint. Meg kellett várniuk, míg a másik két nyolcadik osztály elindul, hogy utolsónak ők, a cések is elindulhassanak mögöttük.

Az iskola folyosóján két oldalt, az utcán és az udvaron, amerre mentek sorfalat alkottak a felsősök. Ötödiktől hetedikig mindenki. Ők is halálosan unták azt, hogy már egy órája próbálgatnak, amikor otthon is lehetnének.

Ica és Jancsi voltak a legutolsó ballagók. Szépen egymásba karolva sétáltak végig a többiek között. A sorfalban álló diákok mögéjük sorakoztak fel, természetesen hagyva utánuk öt métert, hogy még véletlenül se lehessen összetéveszteni kik a ballagók és kik nem.

 

Marci Ica és Jancsi előtt vonult egy olyan lánnyal, aki nem sok vizet zavart az osztályban. Bár Marcinak nem igazán volt kifogása egyik lány ellen sem. Nem volt senkivel olyan rossz viszonyban, mint például Ica Szőnyi Tomival. Mindenesetre örült, hogy nem Mariska lett a párja, mert mindig is egy hisztis libának tartotta, de az utóbbi időben különösen.

Most újra elindult a sor. Ica lehangoltan felsóhajtott.

– Sosem hittem, hogy ilyen unalmas lehet egy ballagás…

Eddig a pillanatig azt hitte, ez lesz eddigi élete legizgalmasabb napja. Annyira várta. Izgatott volt.

De most olyan lehangoló ez az egész!

A magnóból szóló zene hangjai ide hátra már nem hallatszottak el, ezért azt énekelték, ami valahonnan középről eljutott hozzájuk, de mindig le voltak maradva néhány taktussal. A sorfal is hősiesen énekelt, igaz elég nagy összevisszaságban, mert már annyira elege volt mindenkinek. Az osztályfőnökeik ott járkáltak közöttük és szigorúan rászóltak arra, aki nem énekelt, ha kellett mindenféle beírással fenyegetőzve.

Lassan odaértek Sanyihoz is, aki már az iskola kapujában álldogált. Most összeakadt a pillantása Icáéval és rákacsintott.

Felálltak az iskolaudvaron, a ballagók a fő emelvényre, hogy mindenki láthassa őket. Nagy vonalakban elpróbálták az egész ballagási ünnepséget.

Az igazgató szigorúan beleszólt a mikrofonba.

– Holnap ugyanebben az időben próbálunk! Mindenki szedje össze magát!

Ica úgy gondolta, mire eljutnak a ballagásuk napjára, már teljesen elegük lesz ebből a sétálgatásból.